2011. június 03., péntek - Kondor Norbert Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Jó volt együtt enni, jó volt együtt lenni... avagy kell egy közösség!

 

     Gyülekezetünkben néhány éve működik egy rétegalkalom, a 30-asok, 40-esek köre. Úgy is mondhatnám, hogy családosok rétegalkalma, mert időközben azt tapasztaltuk, hogy hol idősebb, hol fiatalabb családok is bekukkantanak hozzánk.

     Együttlétünk alapját képezi az együtt evés. Azt gondolhatnánk, hogy akkor ez csupán egy jó buli. Eszem-iszom, dínom-dánom. DE NEM! Együtt evésünk teszi ezeket az alkalmakat kifejezetten bibliaivá. Hiszen Jézus is szívesen evett együtt barátaival. Terített asztallal várjuk egymást, és miközben körben ülünk mindenki elmondhatja gondját-baját.

  

     Előkerül az Ige is, néha történet, néha film, Mátrix-beszélgetés formájában is, de néha csak úgy együtt vagyunk és beszélgetünk, játszunk. Épül a barátság, cserélődnek információk, sőt, már a palántavásárlást is közösségen belül oldották meg a kertészkedők.

     Legutóbb nálunk, a gyülekezet udvarán gyűltünk össze. Az udvaron felállított sokat látott fakereszt tövében olyanok voltunk, mint egy nagy család. A gyerekek felszabadult örömmel játszottak, találtak egymásra, a szülők pedig, miközben sült a tárcsában a tarja és a grillezőn a kolbász, hol ezzel, hol azzal álltunk szóba, beszéltük meg ügyes-bajos dolgainkat.

     A templom, gyülekezeti ház, parókia közt elterülő területen jó illatú füst szállt fel, hangos gyerekzsivaj, örömteli beszélgetés zaja hirdette: élet van a Református Gyülekezet háza táján... mert olyan jó együtt lenni, együtt enni!

 

Polgárné Szendrák Edit

Kapcsolódó galériák:
P5140113.jpg P5140122.jpg P5140088.jpg P5140089.jpg P5140090.jpg P5140093.jpg P5140094.jpg P5140096.jpg P5140106.jpg P5140109.jpg P5140082.jpg P5140083.jpg P5140054.jpg P5140058.jpg P5140062.jpg P5140065.jpg P5140067.jpg P5140068.jpg P5140071.jpg P5140073.jpg P5140049.jpg P5140052.jpg

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 40, összesen: 243060

  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...