Cikkek

Isten munkatársai vagyunk

Március havában megtartottuk a soron következő Presbiteri Találkozót, és mint mindig, most is kellemes, tanulságos együttlétnek bizonyult.


Meglepetés várt bennünket: az asztalok körül öt szék volt elhelyezve, mindegyik asztalon egy tányér, abban egy alma, mellette villa és kés. Szigorúan betartott feltételek mellett az almát négybe kellett vágni, ezt követően pedig a magházat is ki kellett vágni.

A csapat egyik tagjának be volt kötve a szeme, és a kést egy kézzel használhatta. Volt, aki ugyancsak egy kézzel, és bekötött szemmel használhatta a villát. Volt, aki láthatott, de a kezét nem használhatta. Volt, aki bekötött szemmel a kezét sem használhatta. Az ötödik szabadon járhatott, beszélhetett, de a kezét nem használhatta. Nagyon jó volt megtapasztalni azt, hogy milyen nagy szükség van mindenkire: irányítottuk, bíztattuk, óvtuk egymást, hogy minél jobban megoldhassuk a ránk bízott feladatot. Csodálatos volt, ahogy segítettük egymást, még szakmai kifejezéseket is használtunk, hogy a társunk megértse a művelet fontosságát és pontosságát ("span vastagságot vágjál-). Akinek be volt a szeme kötve, és a kezét sem használhatta, arra is szükség volt, hisz tudtuk, hogy ő ott ül és közülünk való, és szurkol, hogy minél jobban oldjuk meg a feladatot. Nem féltünk, hogy megsérülünk, még ha az egyik társunk balkezes is, hisz volt, aki látott és irányított.

Jó beszélgetés alakult ki, és bármennyire is játéknak tűnt csupán, mélyen hatott a gondolatomban: milyen fontos tudni, hogy van egy csapat, egy közösség, melynek tagjaival együtt lehetünk az Isten munkatársai. Hát nem csodálatos?

Kívánom, hogy ebben a böjti időszakban gondolkozzunk el azon, hogy Isten milyen területre küld minket, hol lennénk a legmegfelelőbbek, és nem utolsó sorban legyünk készek a kiigazításokat elfogadni.

Kívánom, hogy legközelebb már sokkal több asztalra legyen szükségünk, és sokkal több segítő kézre.

Az ekkor elhangzott Igével szeretnék boldog húsvéti ünnepet kívánni az egész gyülekezetnek: "Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.- (1Kor 3, 9)


Deák Gyöngyi presbiter

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél