Cikkek

Hírek

"Mire valók néktek ezek a kövek?- címmel 2008. május 23-25 között kirándulást szervezünk a gyülekezet számára Algyógyra. Pénteken délután indulunk el Kolozsvárról, és vasárnap ebéd után indulunk vissza. A kirándulás részleteiről Veres Csaba testvérünknél lehet érdeklődni. Az előző években már két alkalommal is szerveztük kirándulást Algyógyra - sok élménnyel és hitépítő tapasztalattal gyarapodott ezáltal gyülekezetünk.


*

Egyházközségünk presbitériuma február 3-án tartott gyűlésén, melyen többek között az ez évi költségvetés volt napirenden, elhatározta, hogy a fenntartói adományok összege 50 lej a kereső egyháztagok esetében, és 35 lej a nyugdíjasok esetében.

Számítunk rá, hogy felajánlásaikat már az év első felében megteszik, nem várva az év végéig.

Köztudomású immár, hogy a 2007-es esztendőben lehetségessé vált annak gyakorlata, hogy a javadalmak után fizetett adó 2\\%-át átutaltathassuk az egyházközség tevékenységének támogatására. Ennek eredményeként január havában a megadott bankfolyószámlán mintegy 819,78 lejt vételeztünk be a városi kincstár részéről.

Ez alkalommal is szeretnénk köszönetet mondani testvéreinknek ezen felajánlásokért.


Elnökség

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél