Cikkek

Egy gyülekezeti-közösségi alkalom - angol nyelven

Amint azt Önök is tudják, nagyon sok külföldi megfordul a Tóközi gyülekezetben. Vannak akik csak egyetlen alkalommal, mások - akik legalább néhány hétig az országban tartózkodnak - több vasárnap is megjelennek. És sokan vagyunk, akik hosszabb időre választottuk Kolozsvárt otthonunknak és a Tóközt gyülekezetünknek. Önök, a gyülekezet tagjai joggal tűnődhetnek: "Kik ezek az udvariatlan emberek, akik még csak nem is köszönnek vissza, ha megszólítják őket?- Nem, nem a neveletlenségből nem válaszolunk, hanem mert sajnos a megfelelő magyar szavak nem mindig jutnak el elég gyorsan az agyunktól a szánkig.


Legtöbben közülünk megpróbáltuk legalább alapszinten elsajátítani a magyar nyelvet, ráadásul a Tóközi gyülekezet kiváló fordítást biztosít vasárnapról vasárnapra, mégis néhányunkban ott van a vágy, hogy időnként angol istentiszteleten is részt vehessünk.

2007. decemberében valóra is vált ez az álmunk. Az első angol nyelvű istentisztelet egyben adventi ünnepség is volt. Sokan eljöttek, sok új külföldi arcot is láthattunk. Főleg azoknak a külföldieknek jelentett sokat ez az angol nyelvű, karácsonyváró istentisztelet, akik az ünnepeket is Kolozsváron töltötték. Alkalmuk volt megismerni a magyar karácsonyi ünnepi szokásokat, ugyanakkor néhány saját, otthoni szokásukat is megtarthatták.

Az a tervünk, hogy 2008-ban minden hónap harmadik vasárnapján délután 4-től angol nyelvű istentiszteletet tartsunk. Az angol istentiszteletek liturgiája kötetlen szerkezetű, és mindenkit, aki ért angolul (függetlenül attól, hogy milyen szinten beszéli a nyelvet) szeretettel várunk ezekre az alkalmakra. Ezek az istentiszteletek olyan angolul beszélők felé is nyitottak, akik más gyülekezetbe tartoznak, vagy egyáltalán nem szoktak templomba járni. Az angolnyelvű istentisztelet semmiképpen sem a vasárnap délelőtti istentiszteletet akarja helyettesíteni, inkább csak egy újabb közösségi alkalom, mely által azok is aktívan részt vehetnek a gyülekezet életében, akik mivel nem tudnak magyarul, nem tehetik ezt meg más alkalmakon.

Mindenkit szeretettel várunk ezekre az angol nyelvű istentiszteletekre, és azért imádkozunk, hogy Isten használja fel ezt a kezdeményezést, hogy sok új gyülekezeti tagot vezessen a Tóközi gyülekezetbe.


Darren Aitcheson

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél