Cikkek

Óvodai beszámoló

Szeptemberben 15 kisgyerek indult el üres batyuval a felfedező útra, melynek célja elsősorban az egymás megismerése, illetve a körülöttük levő világ felfedezése, megismerése, a lelki értékek feltárása.


Rövid idő alatt összekovácsolódott a kis csapat. A nagyobb gyerekek a kisebbek segítségévé, oltalmazójává vált. Mindennapi jelenséggé vált az egymásra figyelés, a segítőkészség.

Együtt sikerült felfedezni a betűk és számok világát, a varázslatos állatvilágot és növényvilágot és nem utolsó sorban a mesék világát. A játékos angoloktatást nagy izgalommal és érdeklődéssel várják, sokat gyarapodott az angol szókincsük. A színek világa kiváltképpen érdekessé vált akkor, mikor a színkeverésre került sor, néhány hétig ez volt az alapvető foglalkozás. Csodálkozó tekintetek villantak fel, amikor sikerült a színek összekeverése által egy új színt "létrehozni-, majd az új szín létrehozásának titkát megosztották egymással.

Kedvenc foglalkozásaink közé tartoznak a közös, mozgással kísért énekes népi gyerekjátékok, melyben kicsik és nagyok egyaránt részt vesznek, együtt énekelnek, együtt táncolnak. Kedvenceink közül megemlítenénk néhányat, habár a kedvenc dalos játékaink számtalanok: a "Hosszú lábú gólya bácsi- című dalos játékban a gólya megéhezik és elindul békára vadászni, "A gúnárom elveszett- című játékos dalban a gazdasszony elveszett libáit keresi és kiderül, hogy a farkas lopta el. "A kállói szőlőbe- című dal éneklésekor kiváló alkalom tárul a közös táncra stb. (Szeretettel várjuk mindazokat, akiknek kedve támad együtt játszani velünk).

Mindennapjainkat a jókedv, a vidámság, a szorgos tevékenykedés és játszás teszi varázslatossá, olyannyira, hogy amikor elérkezik a hazamenetel ideje, a gyerekek nem hajlandók távozni az óvodából (a legtöbb gyerek első szavai a szülők megpillantásakor: "meg játszhatok öt percet, kérlek?-).

Mivel még van néhány hónap év végéig, és a batyunk még nincs színültig tele, reméljük, hogy még a hátralevő időszakban sikerül megtölteni batyuinkat hasznos értékekkel, ismeretekkel.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!


A gyerekek és az óvónéni

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél