Gyülekezetünk jó néhány tagjának már második alkalommal sikerült ellátogatnia a hátszegi református szórványvidéki gyülekezetbe. Egy buszon utaztunk a Bulgária telepi testvérekkel. Úticélunk a hátszegi gyülekezet által meghirdetett csendesnap volt, melyre május egyik szombatján került sor.

Jó érzés volt látni, ahogyan annyi testvér özönlött a hátszegi templom fele, ahol a lelkész, Bódis Miklós és felesége, Etelka ragyogó arccal várták az odaseregletteket. Bizony, nem kis készületet igényelt a vendégfogadás. Már a kapu átléptével meleg fogadtatásban volt részünk, a helybéliek kaláccsal, kávéval és más finomságokkal várták a híveket.

Annak ellenére, hogy nem ökumenikus csendesnapként lett meghirdetve ez az alkalom, csodálatos volt látni, hogy Isten nevében több felekezetből való atyafi vett részt az alkalmon. Az együttlétet egy pünkösdista ifjúsági fúvós zenekar nyitotta a templom udvarán, hangjuk elcsendesedésre hívogatott.

Az együttlét témája az odaszánás volt, hogy mennyire élünk Istennek odaszánt életet.

"Kérlek azért titeket atyámfiai, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő szent és Istennek kedves áldozatul..." (Róma 12,1-2) Számomra az volt ennek az igének az üzenete, hogy szánjuk oda életünket Istennek, ahogyan azt Pál is tette. A kulcskérdés, amely felmerült az igehirdetés során, és amely, azt hiszem, mindnyájunkat meggondolkoztatott: Milyen tűzön égsz, a kárhozatin, vagy az áldozatin? Valóban elgondolkodhatunk azon, hogy életünk tulajdonképpen milyen irányba halad. Milyen lelkületnek engedünk teret életünkben, gondolataink irányítását kire bízzuk? Ehhez hasonló kérdések merültek fel bennem is, és jó volt magunkba szállni, ha csak egy napra is, távol a rohanó világtól.

Az istentiszteletet bizonyságtételek követték. Volt, aki hegedűvel, vagy Istent dicsőítő énekekkel áldotta az Urat. Az ebédet követően lehetőségünk nyílt arra, hogy a nagyváradi zsidó Messiási Hitközösségből érkezett rabbik vidám, Istent dicsőítő szolgálata által épüljünk hitünkben. Számunkra szokatlan felszabadultsággal áldották Istent, sugárzó tekintetük odaszánt életükről tanúskodott. Érdekes volt az a kürt, melyet a rabbi igehirdetés közben felmutatott, és amely szimbolikus jelentőséggel bír Isten népe számára. (Zakariás 9,14)

Jó lenne gyakrabban ilyen csendes napokon részt venni. Az a lelki feltöltődés, melyet egy ilyen alkalom, nyújt nélkülözhetetlen. Buzdítani szeretnék mindenkit, hogy ragadjon meg minden ilyen és ehhez hasonló lehetőséget Isten dicsőítésére.


Lovász Edit