Az alábbi példázatban szereplő két fiú közül ki az, aki teljesíti atyjuk akaratát?

Az édesapa odafordult az elsőszülötthöz, és arra kérte, hogy dolgozzon a szőlőskertjében. A válasz nem késett: egyértelműen visszautasította apját. De később meggondolta magát, és elment eleget tenni a felkérésnek.

Odament a másodikhoz is, és ugyanúgy felkérte a szőlőskertben esedékes munkálatok elvégzésére. A válasz lelkes "igen- volt, de végül is nem ment el.

A kettő közül melyik cselekedte az atya akaratát? (Mt 21,28-32)

Óriási szakadék tátong a készségesen kimondott "igen- és a megvalósított "igen- között!
Hiába hangoztatom fennen, hogy igen, én keresztyén, Krisztust követő vagyok, ha ennek nyomában nem következik engedelmesség.

A nyíltan engedetlenséget tanúsító "rossz fiú- esetében tudjuk, hogy később, miután meggondolta magát, mégis elment a munkálatokat elvégezni. Azaz megbánta, hogy "nem--et mondott, és atyja munkára felszólító szavairól elkezdett másként gondolkodni. Ellenkezőjét cselekedte annak, amit válaszában határozottan megtagadott.

A "jó fiú- rögtön és tiszteletteljesen válaszolt, de megtagadta az atyjának való engedelmességet. Ennek a helyes válasznak azonban semmilyen gyakorlati következménye nem volt.

Jézus a példázat útján erőteljes figyelmeztetést közöl velünk: az "igen--t mondókat megelőzik azok, akik Isten hívására elsőre a brutális "nem--et mondták ki, akiknek semmi esélyük nincs a "jó fiúk- erkölcsössége mellé állni! A "kövek-, a senkik, a mellőzöttek csodamód megelevenednek, és a hit által engedelmeskedő Ábrahám családtagjaivá válnak.

És történik ez napjainkban is azért, mert az ember Fia, Jézus Krisztus mindvégig engedelmes volt mennyei Atyjának. A golgotai keresztfán átélt rettenetes szenvedései között sem másította meg az Atyja felé kimondott igenjét, és a bűn felé tanúsított határozott tagadását. Elvégeztetett, azaz tökéletesen teljesítette Atyjának akaratát.
Az egyik sivatagi remetét megkérdezték, hogy miért mondja olyan gyakran: gondolnunk kell a halálra.

A válasz ez volt: "Azért, hogy már élőként megtanuljunk meghalni, s ne halottként éljünk!-
A feltámadás ténye valamennyiünket megajándékoz az elhibázott módon kimondott igenek és nemek átgondolásának drága lehetőségével, a bűnbánattal. Van kimenekedés tehát az emberi állásfoglalásaink eredményezte zsákutcából!

Ünnepeljük a feltámadás ünnepét mint Istenhez tért tékozló fiak, akik már ebben a földi életünkben ízlelhetjük az "atyai ház- teljes örömét.

Ámen

Visky Péter
lelkipásztor