Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A VÁSÁROSNAMÉNYI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG TÖRTÉNETE

A VÁSÁROSNAMÉNYI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG TÖRTÉNETE

Bevezető rész: Vásárosnamény a Tisza folyó bal partján fekszik. Ez a táj és a Szatmár, Bihar és Szabolcs megyében elfoglalt tér Zoárd osztály-része lett. A település neve először egy 1214-ből való írásban tűnik fel, ahol is egy PÓSA nevű egyént erőszakos pénzlopással vá-dolnak. Majd a település neve egy 1333-ból való iratban kerül újra említésre, amikor is a pápai tizedek rovatában már lelkészi hely-ként tartják számon, s egy bizonyos Péter nevű pap által négy garast kellett fizetnie a településnek, melynek nevét ekkor így írták: "NAMEN-. Ez talán német eredetre vall? Annakidején a lelkészség a szatmári főesperességhez tartozott, de egy 1419-ből szár-mazó adománylevél alapján Bereg Vármegyéhez tartozik. A XIV. században már a Lónyay család birtokában volt Namény, 1418-ban Zsigmond király Lónyay Ferenc fiának kiváltságot adott, hogy Naményban évi és heti vásárokat tarthasson. Ebben az időben a Lónyay családdal rokon Naményi család is itt lakott, ezt egy 1385-ből való perirat tanúsítja. 1419-ben a Lónyay család itt új adományokat kapott birtokul.

Az 1-2. templom
1./ A XIII.-XIV. században építettek egy kis templomot, amely kápolnaként szolgált. Falait falfestmények díszítették, a boltozat zá-rókövén zászlósbárányt helyeztek el. A szentélyszög beboltozásának már gótikus fejlődésvonalába eső változata a keresztboltoza-tos megoldás. Ilyen a márokpapi templom is a XII. századból.
2./ 1610-ben építették a második templomot. A Vásárosnaményi Református Egyházközség Kálmáncsehi Sánta Márton refor-mátor idejében, 1540-ben alakult. Az egyházi élet kiépítésében és felvirágoztatásában nagy szerepet játszott a Lónyay család, melyhez tartozott Lónyay Anna (Kemény János erdélyi fejedelen felesége), Lónyay Menyhért, aki 1870-ben miniszterelnök volt. A család elhunyt tagjainak sírboltja van a templom alatt, ahol 14 halott pihen. A második templomból való egy gerendadarab "1610- felirattal és 1620-ból Lónyay Zsuzsanna epitáfiuma, gótikus kőfaragvány, mely latin sírverset tartalmaz.

A 3. templom
1798-ban építették a harmadik templomot. Ekkor 839 lelket számlált az egyházközség. A templomnak két haragja volt, kazettás mennyezettel díszítették a színes hajlékot. Ebben körülbelül 200 fő fért el. Kétszeri délelőtti istentisztelet tartásra volt szükség. A karzaton - mely többnyire tele volt - a fiúk foglaltak helyet. 1828-ban a templomhoz fatornyot építettek, ám ehelyett 1833-ban kő-ből-téglából új tornyot emeltek.

A 4. templom
1937-ben Kelemen Gyula esperes-lelkipásztor vezetésével építették a mai, a negyedik templomot. Ebbe beépítették (1) a későgótikus zárókövet az első templomból (a zászlós bárányt), ez fogta össze az 1610-es templom kőbordáit), (2) a Lónyay Zsu-zsanna epitáfiumát (sírfeliratát) (3) és az 1610-ből származó gerendadarabot (mint ablakpárkány védőkorlátot) Elbeszélés szerint az előző templom faanyagából (karzat és mennyezet gerendáiból) készítették az erdélyi típusú szószéket és a két Mózes-széket. A jelenlegi famennyezet elkészítése előtt kőmennyezetet alakítottak ki, de amikor a roppant súly elkezdte szétfeszíteni a támpillére-ket, ezt lebontva fára cserélték ki. A torony 38 m, a templom 18 m magas, 28 m hosszú és 17 m széles. Ülőhely van a templomban 500, állóhely van 200. A temp-lomtető 450 m2, a torony 35 m2, a régi parókia épülete 170 m2, a volt gyülekezeti terem 95 m2. Két kovácsoltvas csillárunk van 37, illetve 12 db égővel.A templomban van 32 db hosszú pad, 6 db körszék és szószék két Mózes-székkel. Az úrasztalát 12 kopjafa veszi körül. (Székely-földön sok helyen ilyen fejfák vannak, Kelemen Gyula lelkipásztor onnan származik. A Kelemen házaspár Vásárosnamény régi te-metőjében nyugszik.) A templom alatt sírboltja van a Lónyay családnak. Az 1937-ben készült Angster - orgonánk (száma : 1152) 7 regiszteres, 17 változata, 720 sípja és elektromos fúvóberendezése van (két manuálja közül az egyik kiépített, a felső manuálhoz nem tartoznak sípok) Bélyegzőnk - 1540 - évszáma a helybeli református egyházközség alapítására utal. Anyakönyveink 1781-től kezdődnek. Két harangunk van, 510 és 310 kg-osak. Az 510 kg-os nagyobbik harang anyaga öntvény. Felirata: "1923-ban készült és az 1978-ban megrepedt harangot nagyobbra, újra öntette a vásárosnaményi református egyház Gombos Lajos harangöntő mesterrel Őrbottyánban, 1982-ben.- A 320 kg-os harang anyaga is öntvény és 1842-ből való. Felirata :"A Vásárosnaményi Ecclésia öntette 1842-ben. Az élőket hívogatom, a holtakat megsiratom.-
Vásárosnamény, 2000. 01. 01. Összeállította: Dr. Pótor Imre












Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája