Jézus halála a kereszten

Lekció: Lk 23,44-49 Textus: Lk 23,46.

Exegetikai megjegyzések

Jézus Krisztus halálát jelek kísérik, amelyek az esemény je-lentőségét hangsúlyozzák. Az időmeghatározásban, a sötétség és a templom kárpitja említésében is a szinoptikusok párhuzama figyel-hető meg. Bár Lukács sokkal mozgalmasabb jelleggel ábrázolja az eseményeket.
Sötétség borította be a földet déltől három óráig. A sötétség Isten haragjára, világítéletre emlékeztette Jézus kortársait. Dél-után 3 óra a páska ünnep előkészítésének ideje. A templomi kürtök az ünnep közeledtét jelezték. A papok páska-bárányok tömegét ál-dozzák fel és vérüket tálakba felfogva, kézről kézre adva öntik az oltár elé.
Isten Báránya a városon kívüli vesztőhelyen tette Atyja kezébe lelkét. Ettől kezdve az ószövetségi törvény mellett a bűnbocsánat törvénye hirdettetik az önmagát bűnért áldozó Főpapért.
A jeruzsálemi templomban két nagy kárpit volt: egyik a szen-tély, a másik a szentek-szentje bejárata előtt. Itt bizonyára a második kárpitról van szó. A szentek szentjébe a főpapon kívül senki sem léphetett be. Ő is csak évente egyszer, amikor engeszte-lő áldozatot mutatott be a nép bűnéért.
Jézus kiáltása - imádság. Szokatlan, hogy keresztre feszített ember hangosan kiált, hiszen fokozatosan halkul el halálhörgése. Jézus szokása szerint hangosan imádkozik és népe szombat esti imádságát mondja /Zsolt 31,6/. Lukács idézi egyedül a keresztre feszített ÚR utolsó kijelentését.
A római százados bizonyságtétele az utolsó Jézust dicsőítő kifejezés a passióban. Lukács hangsúlyozza, hogy Jézus halálának már első percei sem voltak hiábavalók.
A sokaság jelentős része azért jött Jézus keresztjéhez, hogy lássa Jézus kínjait. A Szent halála tanúiként megváltozott tudat-tal és érzelmekkel mennek haza. Jézus szenvedése gyötrő lelkiisme-ret támaszt bennük. Minket is bűneink felismerésére és bűnbánatra segít.
Az ismerősök csoportjában ott vannak Jézus hozzátartozói is. Lukács jelzi, hogy tanítványai elhagyták ugyan Jézust, de Jeruzsá-lemben maradtak. De csak távol álltak, "némán és bénán- a keresz-ten szenvedő előtt.

Homiletikai előkészítés

Bevezetés. A természeti erők, a bolygók lámpásai is hódolva kapitulálnak, amikor a Szent, a Fiú a Teremtő Atya kezébe teszi lelkét. A templomi istentisztelet ékes formája, rendje is felbo-rul, amikor az Egyetlen Közbenjáró Isten és ember között kileheli lelkét.
Ugyanakkor Jézus halála gyújt belső világosságot, ez támaszt valós felismerést a keresztet körülállókban. A közelállókban és távolállókban egyaránt. Fizikális, lelki értelemben is. A Szent halála jelenlétében hitvallástételre nyílik a kivégzési osztag ve-zetőjének ajka, s bűnbánat tölti el a csak látványosságra jött emberek szívét.

1./ Jézus halálát gyászolja a föld és a menny. Jézusnak, Isten Fiának halálakor megmozdul az ég és a föld. Sötétség borul a föld-re a Világ Világossága halálakor, amikor a Teremtő Egyetlenegye földi élete lámpása kihuny. A természet égitestei, a Nap, Hold és a csillagok is elvesztik fényüket és erejüket. Nem lehet akkor sem fény, sem öröm, sem boldogság és tündöklés, amikor Jézus Krisztus életével fizet a világ minden egyes embere bűnéért.
Sötétség tölti el azok életét, egyéni személyes, de közösségi (családi, társadalmi) létét is, akik megpróbálják elűzni és szám-űzni Jézus Krisztust életükből.
A kárpit kettéhasadása egyrészt figyelmeztető jelként tekin-tendő a templom pusztulására. Arra utal, amire Luk 13,35-re emlé-keztet: "Íme, elhagyottá lesz a ti házatok.- A Jézus jelenlétét, erejét és örömét nélkülöző közösség hitehagyott és gyümölcstelen. - Ez a jel azonban leginkább arra utal, hogy megnyílt az út Isten felé. Jézus eljövetelével, életével és halálával megszűnt az Is-tent és embert elválasztó közbevettetés. Ján 14,9 szerint: "Aki engem lát, látja az Atyát.- Isten irántunk való szeretetét soha sem azelőtt, sem azután nem lehetett úgy megismerni, mint a golgo-tai kereszten, amelyen Isten Fiát áldozta fel értünk, bűneinkért.

2./ "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! Jézus han-gos imádságába alapjaiban beleremeg a menny. Meginognak fundámantumai, amikor Isten Fia Atyja kezébe teszi le lelkét. Jé-zus a Zsolt 31,6-ot idézi, amely verset minden zsidó gyermeknek megtanított az édesanyja esti imádságként. Mikor az esti árnyak befedték a házat és környékét, a család így imádkozott: "A te ke-zedbe ajánlom lelkemet!- Jézus úgy halt meg a kereszten, mint Fiú. Mint a gyermek, aki édesapja karjaiban alszik el.
Jézus imádságával azt jelzi, hogy aki halálakor az Istennel való közösségbe megy át, az ahhoz hasonló, aki nehéz munkásnap után hajtja álomra fejét. Jézus együtt imádkozik népével, amely keresztre juttatta. Még most sem szakítja meg velük való közössé-gét.
Máté és Márk is hangsúlyozzák, hogy Jézus hangosan kiáltott Atyjához. János evangélista ezzel szemben nem erre helyezi a hang-súlyt, hanem arra, hogy Jézus kijelentette: Elvégeztetett! Mindkét imádság ugyanazt fejezi ki. Azt, hogy Jézus diadalmas imádsággal az ajkán halt meg. Úgy imádkozott, hogy elmondta, megvallotta: tö-kéletesen véghezvitte, egyszer s mindenkorra végrehajtotta azt, amivel Atyja megbízta. Hangos imádsága egyben a megfeszített, s a győztes, diadalmas Jézus imádsága.

3./ "Ez az ember valóban igaz volt.- Máté és Márk evangélisták szerint "Isten Fiának-, Lukács szerint "igaz embernek- mondja Jé-zust a kivégző osztag parancsnoka. Istent dicséri, így tesz bi-zonyságot Jézusról. Saját szavaival mondja el, amit ilyen esetben még soha sem tapasztat. Jézus igazságát, igaz létét hangsúlyozza. Amíg az előző szakasz arról szól, hogy Jézus Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit, azaz ő az igaz páska-bárány, ebben a sza-kaszban Lukács azt hangsúlyozza, hogy Jézus példa az igazi ember-ségre.
A sötétség nagy hatással volt azokra, akik látták Jézus ke-resztre feszítését és szemtanúi voltak a megmagyarázhatatlan ter-mészeti eseményeknek. Ráeszméltek, hogy nincsenek biztonságban, rádöbbentek kishitűségükre és Isten félelmes voltára. Mindez bűn-tudatot ébresztett bennük.
A századost és a kereszt körüli sokaságot mélyen megindította Jézus halála. Halálával érte el azt, amire életével nem volt ké-pes: megrendítette, megindította, Isten felé fordította a dacos, kemény emberi szíveket. Sőt, beteljesedett a Ján 12,32-ben tett ígérete: "Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeket.-


Vásárosnamény, 2004. február 9.

/Dr. Pótor Imre/