belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Visky András

Hitélmény és mozgókép


- A III. Ökumenikus Filmszemle mérlege -



A III. Ökumenikus Filmszemlére 136 filmet neveztek be, ebből válogatta ki az előzsűri a versenyprogramban szerepelő 24 filmet, az információs vetítések során azonban az érdeklődő közönség, valamint a filmes szakma minden benevezett filmet láthatott. A számok persze csak akkor mondanak valamit, ha megemlítjük, hogy az eddigi fesztiválokhoz képest óriásira nőtt a filmkészítők érdeklődése a szemle iránt, ez pedig máris fölveti a kérdést, vajon a továbbiakban le lehet-e bonyolítani a fesztivált a jelenlegi szűkre szabott apparátussal és minimálisnak mondható anyagi támogatottsággal. A Fórum Film Alapítvány néhai Fehéri Tamás producer, alapítványi elnök és Ferenczi Andrea fesztiváligazgató kezdeményezésére indította útjára a vallásos filmek ökumenikus szemléjét, a jelenlegi elnök, Dr. Szilágyi Erzsébet professzor asszony, ismert kommunikációs szakember a díjkiosztó ünnepségen említést is tett arról a küszöbhelyzetről, ahova a fesztivál ebben az évben jutott, sokak örömére egyébiránt. Jól mutatja az érdeklődés növekedését az is, hogy az egyházak most először anyagilag is támogatták a rendezvényt, ez tette lehetővé a még ugyan szerény, de jelzés értékű pénzjutalmak kiosztását is. Az alábbiakban arra teszünk kísérletet, hogy a látott filmek alapján az összképről ejtsünk szót.
A benevezett filmek mind tematikában, mind pedig műfajilag nagyon változatosak. Szinte valamennyi műfaj képviseltette magát: dokumentumfilm, televíziós műsor, portré, tv-jegyzet, valamint a nagyjátékfilm. Míg a korábbi években igen színvonalas, az áhítatra felszólító filmesszéket is szép számmal láthattunk, ebben az évben a versenyprogramban nem szerepelt ez a műfaj, viszont most először láthattunk tévéjegyzeteket. A filmek és a televíziós műsorok nagy száma mellett a műfaji változatosság is arról beszél, hogy növekedett a vallási tematikájú filmek piaca Magyarországon, ennek megfelelően megsokasodtak azok a műhelyek, amelyek erre az igényre reagálnak. A műhelyek fontos feladatokat végeznek el, amennyiben a mozgóképi kultúra részévé teszik a hit és a vallási intézmények életét, a filmek jelentős része azonban nem a hitélet aktuális problémáit dolgozzák fel, hanem a múlt eseményeit. Ezek a filmek az egyházat, ismert történelmi okokból kifolyólag, legtöbbször a szenvedő győztes szerepében mutatják be, ez pedig óhatatlanul az ecclesia triumfans, a győzedelmeskedő intézmény képét mutatja a nézőknek. Az egyház azonban nem a győzedelmes intézményt, tehát önmagát, hanem egy a gyöngeségében győztes, szegénységében gazdag Megváltót reprezentál. Amikor nem ez jön át, akkor, a filmkészítők szándéka ellenére a filmek olykor észrevétlenül hatalmi önreprezentációnak tűnnek, a komformitás jegyében.
A másik vonatkozása ugyanennek a kérdésnek az, hogy amennyiben a hitet, illetve a hitélményt a filmek jó része barokk múzeumokba helyezi, ahol a bíbor és az arany, vagy a szárnyaló architektúra dominál, akkor óhatatlanul a vallási tapasztalatot a (rég)múlttal hozza párba, ami elfedi azt, hogy az európai típusú modernitás értelmezhetetlen a személyt átható és belőle kisugárzó vallási élmény nélkül. A hit ajándéka sokkal inkább korszerű mozzanat, semmint a fel-feléledő múlt kísértése avagy gyönge visszfénye. A hitélmény felmutatása persze aligha fér bele egy protokoll-portré keretei közé. A magát a problémátlannak tűnő protokoll-filmben bemutató egyház csak a vesztese lehet annak, hogy a hit aktualitása elé az esendő struktúrát helyezi.
A filmek fontos közszolgálati missziót látnak el, ez aligha kétséges. Számos, a feldolgozatlan közelmúlthoz kötődő téma vár fölvetésre, ugyanakkor azonban a vallási szerkesztőségek által megfogalmazott és a filmekben megérintett kérdéscsoportok gyakran elkerülik a múlttal való szembenézést. Közszolgálat és misszió: hogyan várhatnánk el a társadalomtól vagy a közélet egyes szereplőitől a nyilvános bűnbánatot, ha az egyházi (köz)szereplők vonakodnak megtenni ezt, noha így mintát nyújthatnának, ami pedig, meggyőződésünk, szeretetben fogant felelős erkölcsi kényszerítéssel is bírna. A misszió, ha evangéliumi értelemben vesszük, nem ön-reprezentáció, hanem annak a bemutatása, aki hív, aki az egyházat is folyamatosan hívja, és a hozzá tartozás jeleként megfelelően ítéli is. „Neki növekednie kell, nekem pedig alább szállnom" - az intézményi létformára különösképpen érvényes ez.
A vallási műsorok meglehetősen sok, a hittel kapcsolatos kérdést érintetlenül hagynak. Ezek olykor periférikus problémáknak tűnnek, ámde ettől még nagyon lényegesek. A periféria ugyanis a mindennapi, névtelen hívő, önmagával harcoló-küszködő kételkedő, a hitelességre vágyó kereső ember életét jelenti, azt is mondhatnánk, hogy a tulajdonképpeni bázisét. A „hírértékkel bíró" látványos eseményekre vadászó médiumok - cölibátus, a nők ordinációja, egyházi hierarchia és politikum összefonódása, anyagi javak elosztása és klientúra építés, bibliakritika, papi alkoholizmus, kolostorok rejtett élete stb. - és a reprezentatív filmek nagyon gyakran olyannyira különböző képet tárnak elénk az egyház életéről, hogy a két szemlélet egyetlen ponton sem találkozik egymással. A magát önreprezentáló egyháznak mintha csak fényes ünnepei volnának, a médiumokban szereplőnek pedig mintha csak árnyas hétköznapjai. Érdekes volna a perifériát a centrum felől, a centrumot pedig a periféria felől szemlélni: arcokat látni és nem tömegeket; személyeket és személyiségeket, nem pedig maszkokat.
Az ökumenikus filmszemlék egyik legfájóbb hiányát minden bizonnyal a játékfilmek képezik, mind a rövid, mind pedig az egész estét betöltő változatban. A hierofánia, a szent megtapasztalásának avagy a találkozásnak a közöttünk jelenlévővel a játékfilm a legnyitottabb és leggazdagabb közege. A legbotrányosabb is, nem kétséges, de hát éppen ennél fogva mutat(hat)ja fel a leghitelesebben a Krisztussal való találkozás mai történeteit. Aligha véletlen, hogy a „hívő játékfilmekről" csak a lengyel vagy orosz, esetleg olasz filmművészek (Zanussi, Kieslowski, Agnieszka Holland, Tarkovszkij, Zefirelli) jutnak eszünkbe. És az sem véletlen, hogy a szemle ökumenicitásáról a magyar játékfilmalkotóknak nem a beszélgetésre, a megbeszélésre nyitott tér jut eszükbe, hanem csak a dokumentarista önreprezentáció. Jóllehet a legutóbbi szemlén olyan dokumentumfilm kapta a fődíjat - Gulyás Gyula: Mámó -, amely az egyszerűség és a (lelki) szegénység jelmezében, tehát egy periferikus világban mutatja meg a hit formanyelvét. A játékfilmrendezők jelenléte a szemlén még avval az „eredménnyel" is járhatna, hogy a bemutatók dokumentumfilmekben eljövendő játékfilmek nyersanyagát is fölfedezhetnék. Például a börtönbe zárt Ordass Lajos egykori evangélikus püspök történetében, aki mögül kihátrál az egyház, és amikor nyugati nyomásra kiengedik, a személyazonosságát igazoló okmányba azt íratja be, hogy „magánzó".
A médiát tulajdonképpen uraló mozgókép annak a szükségességét mindenképpen fölveti, hogy az egyház megtalálja a párbeszéd lehetőségét a filmalkotókkal, és ne a saját „kánaáni filmnyelve" kialakítására törekedjék. Ehhez olyan köztes fórumokra volna szükség, amire az ökumenikus filmszemlét is alkalmassá lehetne tenni, megfelelő figyelemmel és intézményi támogatással.

Visky András
zsűrielnök

A III. Ökumenikus Filmszemle díjai

Oklevelek:
Száz éve született Ordass Lajos evangélikus püspök - Isten kezében
(televíziós műsor)
Duna Televízió
Rendező: Hevér Zoltán

Iskola a Gyímesekben - Vándorbot
(televíziós műsor)
Duna Televízió
Rendező: Barlay Tamás

A kereszt a a kortárs művészetben
(dokumnetumfilm)
MTV Rt. Vallási és Egyházi Műsorok Szerkesztősége
Rendező: Kútvölgyi Katalin

Díjak:
Távoli templom
(dokumentumfilm)
Antroprodukció
Rendező: Tari János

Ajándékok voltak - Tanúságtevők
(dokumentumfilm)
MTV Rt. Vallási és Egyházi Műsorok Szerkesztősége
Rendező: Téglásy Ferenc

Fődíjak:
Ahol a birkák térdet hajtanak
(dokumentumfilm)
Dunatáj Alapítvány
Rendező: Balogh Zsolt

Kanyaron túl
(játékfilm)
Globe film
Rendező: Dér András

Előzsűri:
Kaiser Mónika, a Diákzsűri elnöke
Kolczonay Katalin, szerkesztő
Tóth Sándor, író, költő, elnök

Versenyzsűri:
Enyedi Ildikó, filmrendező
Gábor György, filozófus, vallástörténész
Kovács Ákos, esztéta, egyetmi docens
Visky András, író, egyetemi tanár

További cikkek:
2018. november 12., hétfő,
Jónás , Renátó napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 8942
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 42737208

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat