A mai alkalomra készülve Kodolányi János egyik írása jutott eszembe, egy régi könyvben meg is kerestem, mert roppant időszerűnek tartom. Az égő csipkebokor írója 1942-ben vetette papírra a következő sorokat: "Ha református magyar értékeinket fel tudnók - vagy fel tudnák - használni a magyar sajtó tisztaságáért vívott harcban, a közvéleményformálás ezer és ezer területén, bizonyosan tudom: magyarabb, korszerűbb, népibb és szociálisabb lenne egész társadalmi életünk, politikánk, közigazgatásunk, rádiónk, színpadi irodalmunk, filmünk, egyszóval egész életünk."
Eddig az idézet. Kodolányi igazsága még akkor is megszívlelendőnek tűnik, ha a reformátusokra vonatkozó gondolatát kiterjesztjük minden protestánsra. Egészen bizonyos, hogy léteznek olyan értékek, amelyek hatvan év elteltével is alkalmasak a társadalom színesítésére, erkölcsi tartásának, közízlésének emelésére. Ha a hazai sajtó általános színvonalára gondolunk, azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy bőven akad tennivaló. Magyarabbá, korszerűbbé, népibbé és szociálisabbá viszont csak modern felfogással, a XXI. század vívmányainak felhasználásával válhat a honi újságírás. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mit jelent az, ha valaki protestáns újságíróként határozza meg önmagát? Mindenekelőtt szögezzük le, hogy mind a protestáns, mind az újságíró kifejezés üresen kong, ha nem látjuk mögötte az embert. Az általánoshoz képest minden szűkítés annyit ér, amennyi többletet hordoz. Ha tehát a protestáns újságírás nem pusztán fikció - hisszük, hogy nem az! - érdemes górcső alá venni, hogy egyediségében és sajátosságában milyen értékeket közvetít. A protestantizmus egyikünk számára sem lehet az elmúlt századokra és a családi örökségünkre tekintő hivatkozási alap. Élő hit híján, a krisztusi példa megélése nélkül könnyen a formákat előnyben részesítő társadalmi keresztyénség csapdájába eshetünk. Személyes kapcsolat a Teremtővel, az egyéni és közösségi felelősség vállalása, a munka szeretete, a megnyugtató tudat, hogy valamire rendeltettünk, nos, évszázadok óta ezeket szokás protestáns értékekként emlegetni. Ma sincs ez másként, a fentiek zsinórmértékül szolgálhatnak egész életünk során. Ha azonban a sajtómunkát választottuk hivatásunknak, egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a protestáns újságíró nemcsak a híreket közvetíti, de személyesen is felelősséggel tartozik önmagának, istenének. Másra mutogatás helyett lássuk be, hogy környezetünk, egyházunk, hazánk olyan, amilyenné mi formáljuk. Más szóval: az állapotokat nem örököljük, hanem mi magunk alakítjuk. Minden leírt szó, minden cikk, és az egész életmű mögött ott áll a kérdések kérdése: mindent megtettem azon a poszton, ahová az Úr állított? A protestáns újságírónak az örömhírt kell közvetítenie, de nem feltétlenül abban az értelemben, ahogyan azt sokan gondolják. Nem erkölcscsősznek, hanem gondolkodó és irányt szabó embernek kell lennie. Az avitt módszerek, kifejezések, napi rutineljárások helyett utat kell találnia a XXI. századi ember szívéhez. Meg kell mutatnia, hogy az evangélium nem valamifajta meghaladott történelmi üzenet, hanem nagyon is élő valóság, hitünk szerint maga a szavakba öltöztetett igazság. A protestáns újságíró számára nemcsak a szenvedésnek lehet hírértéke, meg kell keresni, és fel kell mutatni a közöttünk lévő jót is. Nem vagyok biztos abban, hogy az esti híradó valaha is azzal a hírrel kezdődik majd, miszerint egy három gyermekes család boldogságban és egymás szeretetében töltött el egy újabb napot, mert valljuk be, a tévénézők háborús híreken, katasztrófákon, árvizeken, általános deviancián edződnek. Biztos, hogy egy-egy ledorongoló hírműsor, amelynek a döntő hányada a baljós eseményeket közvetíti, kifejezi az ország, a nagyvilág aznapi kedélyállapotát? Annál is inkább fontos ez a felvetés, mert én úgy tapasztaltam: az emberek szeretik és igénylik az olyan műsorokat, írásokat, amelyek azt az általános vélekedést erősítik, miszerint a jó végül is diadalmaskodik a rossz felett. Manipuláljunk tehát - de a jóra!
Tudomásul kell vennünk azt is, hogy a protestáns újságírás kizárólag akkor intézményesülhet, ha tartalommal töltjük meg a szavakat. Ellenkező esetben eggyel szaporítjuk a jó szándékú, de voltaképpen belterjes klubok számát. Csak és kizárólag rajtunk múlik, hogy az évtizedes mulasztás után képesek leszünk-e erőinket egyesítve, az élet más területein fennálló véleménykülönbségeinket félretéve, keresztyén újságíróként részt venni ennek az egyesületnek a munkájában. Most elérkezett az idő, hogy Jézus Krisztus tanítása szerint, a szeretet jegyében forrjon össze a megannyi életpálya, az egyéni tudás, a tehetség és a jövőbe vetett hit. Bennünket, magyar protestáns újságírókat sokkal több köt össze, mint gondolnánk - ha felismerjük feladatainkat, jól érezzük magunkat egymás társaságában, és sikerül irányt szabni közös ügyeinknek, akkor ez a kezdeményezést megáldja az Úr.

Köszönöm a figyelmet.

Szentesi Zöldi László újságíró, Magyar Nemzet

Elhangzott a Protestáns Újságírók Szövetségének alakuló közgyűlésén.