A PARÓKIA Portál reformátusok találkozóhelye, ahol minden betérő vendéget szívesen fogadunk. 2010 óta a Dunamelléki Református Egyházkerület hivatalos egyházkerületi portáljaként működik.
Portálunkat az anyaországi, és a világban szétszórtságban élő magyar református gyülekezetek számára hoztuk létre, melyeknek hitvallási fundamentuma a teljes Szentírás, a Heidelbergi Káté és a II. Helvét Hitvallás.
"Mi teljes tudatában vagyunk annak, hogy milyen nyomorult és jelentéktelen kicsi emberek vagyunk: Isten előtt szegény bűnösök, az emberek szemében pedig utolsók, ... úgy hogy semmink sincs amivel dicsekedhetnénk, akár Isten előtt - az Ő egy irgalmasságán kívül, amellyel minden mi érdemünk nélkül megváltott minket, -akár az emberek előtt, - a mi erőtlenségünkön kívül..."
Kálvin 1536 augusztus 23-án kelt levele Ferenc királyhoz
A portálon igénybevehető szolgáltatások minden református gyülekezet, és a reformátussághoz kapcsolódó non-profit szervezetek számára díjmentesek, és a jövőben is azok maradnak. A Parókia portál fenntartója a Dunamelléki Református Egyházkerület.
Közonti e-mail címünk: info[kukac]parokia.hu
Koncepció: Parókia Team
A Parókia-logo tervezője: Horváth Gyula
Design és programozás: Esolution
Szerkesztőség:
Parókia Sajtószolgálat
Dunamelléki Református Egyházkerület
sajto[kukac]raday28.hu
Szerkesztőségvezető:
Füle Tamás
Munkatársak:
Fekete Zsuzsa szerkesztő-újságíró
Jakus Ágnes szerkesztő-újságíró
Szerkesztőségünk számára a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány által biztosított támogatás negymértékben hozzájárult a magas színvonalú munkavégzéshez a 2015. évben.
Fenntartó:
Dunamelléki Református Egyházkerület
85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.
Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András
pünkösdi homíliá
járól.
A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.
A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.
Látogatóink száma a mai napon: 2777
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 61984860
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.