Zongora, kottatartó, egy régi gordonka, íróasztal, bekötött újságok - meleg családi fészek nappalijában járunk, mindenhol az alkotás nyomaira bukkanva. Kemény munka, szárnyaló fantázia és koncentráció jellemezheti a Devich család mindennapjait, amelyekben az olvasás, a zene, a közösen megélt Isten-kapcsolat és a csapatmunka magától értetődőek. Devich Márton, a családfő kulturális újságíró, dolgozott a Magyar Rádiónál, a Magyar Nemzetnél és a Heti Válasznál, jelenleg az MTI szerkesztője. Legfőbb érdeklődési területe a komolyzene, ami nem meglepő, hiszen muzsikus család sarja, felesége pedig nem más, mint Kovalszki Mária zongoraművész, a Zeneakadémia tanára. Három gyermekükkel élnek zuglói lakásukban, a család a fasori református gyülekezet aktív tagja, az édesapa a gyülekezet főgondnoka. Vele és középső gyermekével, Devich Gergellyel beszélgettünk a fiatal csellista kölni sikeréről. Gergő elárulta, hogyan készül fellépéseire, mi történik játék közben, édesapja pedig arról beszélt nekünk, hogy hívő emberekként feleségével miért tartják fontosnak gyermekeik tehetséggondozását, és hogyan tudnak időt szakítani mindenre, ami fontos.

A nyári szünet első napjaiban járva Gergőt először a bizonyítványról kérdezem. A fiatal csellista a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában tanulja a közismereti tárgyakat, ebben a tanévben négyes-ötösöket szerzett, pedig nem tud minden órán ott lenni, hiszen a Zeneakadémia, azaz a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő tagozatára jár. Ott, persze, színjelesre teljesített, elismeri, erre nagyobb hangsúlyt fektetett.

Mindez egy egyszerű hangszerválasztással kezdődött, Gergő valamiért vonós hangszeren szeretett volna tanulni - hiszen ez családjában természetes. Csakhamar kiderült azonban, hogy rendkívüli tehetség: másfél évvel azután, hogy először kezébe vette a csellót, első helyezett lett a fővárosi, majd az országos gordonkaversenyen. Nyolc évvel az első csellóóra után pedig már a kölni dóm előtti nagyszínpadon lépett fel tizenhárom európai ország versenyzőivel együtt hazánk képviseletében.

A „legnormálisabb" gyerek
Magyarország hat kihagyott megméretés után került vissza az Ifjú Zenészek Eurovíziója elnevezésű versenybe, amelyet tizenhetedik alkalommal rendeztek meg május végén. A dalfesztivállal ellentétben nálunk nem volt nemzeti előválogató, Gergőt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kérte fel a részvételre, miután a szervezők hallották játszani a Zeneakadémia megnyitóján.
- Nagyszerű érzés volt a dobogón állni, mert egy nemzetközi versenyen nemcsak magamat, hanem az országot is képviselem - mondja Gergő. 
- Tisztában voltam vele, hogy akik ott ülnek a zsűriben, a játékomat hallgatva képet kapnak arról is, hogy Magyarországon milyen zenészek vannak, ezért is örültem annyira az elismerésnek - teszi hozzá. Szerinte nem túlzás azt állítani, hogy hazánk muzsikusai a világon az elsők között vannak.

Gergő az osztrák színekben induló, fiatal kínai hegedűművésszel és egy nála idősebb, szlovén zongoristával állhatott a dobogóra.
- Nem hasonlítom magam másokhoz, mindig az a célom, hogy önmagamhoz képest jól teljesítsek, ez persze nem azt jelenti, hogy másokat nem hallgatok meg. Nagyon hasznos látni, hogy a többi zenész hol tart, milyen fortélyokat tud.

Európa számos országában élőben közvetítették a döntőt. A versenyzőket a nyugatnémet WDR rádió szimfonikus zenekara kísérte, Devich Gergely Saint-Saëns Allegro appassionato című darabját adta elő velük a kölni dóm előtt felállított nagyszínpadon. Gergőt Mező László készítette fel.

Saját mércéje szerint Gergő akkor jó, ha rendesen gyakorol, és jól tudja a darabot, a fellépéskor pedig az egészséges mértékű izgalom is segít.
- A fellépések, versenyek előtt ugyanúgy jól kell időzíteni, mint a sportban. Elképesztő, hogy a százméteres síkfutásra négy évet készülnek az olimpikonok, és az, amire évekig koncentráltak, tíz másodpercben lemegy. A zenészeknél azért ez másként van, de náluk is fontos, hogy éppen akkor, amikor játszanak, csúcsformában legyenek. Én például a verseny előtti napokban már nem viszem túlzásba a gyakorlást, igyekszem tartalékolni az energiám. Azt is be szoktam lőni magamnak, hogy két hét múlva ott, este játszanom kell. Van, aki a koncert napján nem gyakorol semmit, én szeretem, ha az utolsó pillanatig a kezemben van a hangszer.

Gergő elmondta, hogy az eurovíziós fellépés előtti este édesanyjával, majd másnap édesapjával is imádkoztak hármasban a szállodában, amiből erőt merített és megnyugvást kapott.
- Az egyik zsűritag meg is jegyezte, Gergő a „legnormálisabb" gyerek, a legegészségesebb lelkületű a versenyzők között - árulja el a fiatal tehetség édesapja. Gergő szüleit jó érzéssel töltötte el, hogy gyermekükre olyasmi miatt is felfigyeltek, ami a keresztyén hitben élő család számára a legnagyobb érték.

Az első fordulóban Gergőt édesanyja, Kovalszki Mária zongoraművész kísérte zongorán. Egy Haydn-menüettet, Bartók Béla Román népi táncait, valamint Liszt Ferenc Szerelmi álmok című darabját játszották Cassado átiratában.

„Nekem ez a feladatom"
Ahhoz, hogy lelkileg megbirkózzon a feladattal, kellő színpadi rutinra is szert kellett tennie a fiatal versenyzőnek. Ebben édesapja szerint fia első nagy fellépése jelenthette a fordulópontot.
- Gergő tizenhárom éves volt, amikor a Művészetek Palotájában eljátszhatta Dohnányi Gordonkaversenyének szólóját. Azt a fellépést nagyon komoly lelki tusa előzte meg, Gergő rengeteget készült. A feladattal nagyon ügyesen megbirkózott, és azóta egyre magabiztosabban áll ki a műértő közönség, illetve a tévé kamerái elé.

Csakhogy a legnagyobb mélypontot is ez a fellépés hozta el Gergő számára.
- A koncert előtt Isten segítségét kértük - folytatja Devich Márton. - Gergő szenzációsan játszott, utána viszont megdöbbentő űr keletkezett benne, ami két-három hétig is eltartott. Egy ponton az is bizonytalanná vált, hogy folytatja-e. Azt mondta, nem tud örülni a sikernek, és nem akar csellót látni.

Gergő szerint akkor is Istentől kapott segítséget, hogy a koncertet végig tudja csinálni.
- Nagyon rossz volt közömbösnek lenni a koncert iránt, ilyet azóta sem éreztem. Úgy ültem a színpadon, mint egy robot, de ha nem kapcsolom ki a világot, nem tudom, hogy csinálom végig. Azután viszont tényleg kellett egy lökés az újrakezdéshez. A csellótanárom eljött hozzánk és azt mondta, ezt a dolgot akkor kell abbahagyni, ha levágják a két kezem. Ezután minden nap szinte erőszakkal vettem rá magam a gyakorlásra. Bíztam benne, hogy csak egy ideig kell így csinálnom, és ez be is igazolódott. Persze, még ma is előfordul néha, hogy összeszorított foggal veszem a kezembe a hangszert, mégis ráveszem magam a munkára. Egy idő után tudatosult bennem, hogy nekem ez a feladatom itt, a Földön.

Gergő azt is elárulja, játék közben nem gondol semmi különösen szép vagy szomorú dologra, csupán arra koncentrál, hogy a darabot minél tökéletesebben, a szerző elgondolásai és a saját elképzelései szerint játssza el, és minden hang tisztán szóljon.
- Természetesen vannak pillanatok, amikor jön az ihlet, hogy valami mást csináljak zeneileg, mint amit begyakoroltam, esetleg egy hangot kicsit hosszabban játszom. Buta dolog úgy kiállni a színpadra, hogy majd ott sokat improvizálok - azért mindent be kell gyakorolni. De az sem jó, ha csak ahhoz ragaszkodom, amire otthon felkészültem. Kell, hogy a színpadon is megszülessenek dolgok, legyenek meglepetések az előadásban.

Egy korábbi felvétel az akkor tizenkét évesen játszó Devich Gergelyről. Felkészítő tanára Antók Zsuzsanna volt.

Helyére kerül
Ahhoz pedig, hogy időnként a pódiumra lépjen, rengeteget kell dolgoznia - meg kell ragadnia minden időt a gyakorlásra.
- Év közben minden reggel kicsit meg kell állni és eltervezni a napot: gyakorlás, szolfézs, csellóóra, házi feladatok, tanulás.
Gergő napi négy-öt órát gyakorol a nagyapjától, Devich János gordonkaművésztől megörökölt csellóján. És mint mondja, ha nagyon jól megy, nem szabad abbahagyni.

A zene szeretetét otthonában szívta magába, de mindig volt szabad választása, így ő döntött arról, hogy komolyzenei pályára lép. Ha teheti, szabadidejében is komolyzenét hallgat, és mint mondja, nem azért, mert lenézne más műfajokat, hanem mert azt érti. Szerinte ugyanis nincs rossz műfaj, csak rossz zene.
- Még Mozart korában is születtek fárasztó zenedarabok, ahogy minden korszakban vannak ilyenek. Csak mivel az régen volt, már megfeledkeztünk róluk, mert senki sem játssza őket. A könnyűzenei műfajokban - és mivel a könnyűzenei darabok most születnek, és ebből a szempontból népszerűbbek - szintén vannak nagyszerű és kevésbé jó alkotások, utóbbiakat később szintén elfelejtjük. Az utókor tudja igazán megállapítani, mi jó, és mi nem. Bartók zenéjét például nem értették meg a maga korában, ma pedig Bartók, az Bartók... - magyarázza.

Jut persze ideje a kikapcsolódásra is, pingpongozik, focizni jár és jó barátokra lelt nemcsak az akadémiai előkészítő csoportban, hanem a fasori református gyülekezet ifijében is. A velük való találkozást és a lelki alkalmakat, ha teheti, semmiképp sem hagyja ki. A gyülekezettől és a középiskolájától is csak támogatást kapott, mióta komolyabban foglalkozik a hangszerrel - mondja.

Gergőnek két testvére van, egy nővére és egy húga. Édesapjuk szerint nagyon jó testvérek, feleségével pedig ügyelnek arra, hogy ne csak Gergő körül forogjon a világ, hanem mindhárman kapjanak a szülői szeretetből. Mivel imádkozó, hívő emberek, gyermekeik útját Istenre bízva egyengetik.
- Réka lányunk elmúlt húszéves, egyetemista, kiváló fotós, Noémi pedig harmadik osztályos, és szépen zongorázik. Rájuk ugyanúgy oda kell figyelnünk, mint Gergő csellózására. A családi élet vezetésében a logisztika a legnehezebb, de itt van feleségem édesanyja, Dádi, aki rengeteget segít, félig viszi a háztartást, ha kell, hozza-viszi a gyerekeket és mindenbe szeretettel bekapcsolódik - meséli Devich Márton.


- Nagy összefogásra van szükség, hogy mindig mindenki odaérjen, ahova kell, és természetesen a lelki háttér is nagyon fontos. Ha imádkozva, Igét olvasva kezdjük a napot, valahogy végül minden helyére kerül. Az összes gyermekünk Isten ajándéka, ahogy a tehetségük is, amellyel jól kell sáfárkodni. Istentől kell elkérni mindent, és nagyon oda kell figyelni arra, hogy melyik felkérés a hasznos, előrevivő, melyikre mondjunk igent, és melyikre nemet, még akkor is, ha az rövid távon fájdalmas.

Sokat köszönhet a család a fasori gyülekezetnek is - teszi hozzá.
- Egészen biztos vagyok benne, hogy Gergő legutóbbi sikerében benne van az a szeretet, üzenetdömping és imaháttér, amit a gyülekezet részéről kaptunk a verseny alatt. Csak meghatva tudok beszélni arról, mennyire éreztük a drukkolásukat, szeretetüket az idősebbektől az ifisekig. Hiszem, hogy a zene eszköz abban, hogy az ember Istent és az embertársait megszólítsa, elmondjon bizonyos dolgokat, amiket talán szavakkal sem lehet kifejezni. Németh László mondta, hogy „a zene a lélek mosdóvize”. Gergő is nagyon tiszta szívű ember, tudom, hogy Jézus ott van a szívében, és amikor játszik, egész biztos, hogy az szívből jön.

Nincs visszaút
A zenetanulás fontosságára számos agykutató felhívta már a figyelmet - tette hozzá Gergő édesapja.
- Szerte a világon belátják - de Kodály országában jó lenne ebben élen járni -, milyen óriási haszna van a zeneoktatásnak a koncentráció, a memória, a fegyelmezettség fejlesztésében, különösen most, amikor egyre több a magatartászavaros, koncentrálni nem képes gyermek.

Dolfin Balázzsal (cselló) és Kocsis Krisztinával (zongora) játszik az akkor tizenegy éves Devich Gergely

Majd Gergő veszi át a szót: szerinte az, hogy milyen zenét hallgatunk, kihatással van a lelkünkre, ám nem biztos, hogy csak olyan zenével lehet dicsőíteni Istent, amelyet a zeneszerző kifejezetten ezzel a céllal komponált.
- Istent ugyanúgy lehet dicsőíteni a Tavaszi áldozat megkomponálásával, mint a Máté-passióval annak ellenére, hogy az egyikben ez is volt a kifejezett szándék, míg a másik esetben nem. Minden zeneszerző az Istentől kapott tudásával és tehetségéből dolgozik; és ha gondol rá, ha nem, ez benne van a darabban - állítja.

Beszélgetésünk végéhez érve saját fülünkkel hallhattuk, amiről Gergő beszélt, de ezúttal nemcsak az értelmünket győzte meg. A felvetésre, mi lenne, ha az összes cselló eltűnne, és nem játszhatna többé, azt mondta, talán karmester vagy zeneszerző lenne, hiszen innen már nincs visszaút.

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás 
Kép a versenyről: innen.