2010. március
21. szám
Értékeinket befektetjük, kamatoztatjuk, forgatjuk, dédelgetjük. Az életünkkel mit kezdünk?
Reszkető kézzel szolgál a templomban. Túl van már a századik évén. Sokan megszállott vén öregnek gondolják, susognak róla, kérdezgetik, nincs-e jobb dolga, mint folyton itt lábatlankodni.
Nem bánja. Érez valami különös közösséget és cinkosságot ezekkel a falakkal: ők sok mindent látnak, még több mindent sejtenek.
Meg... kihez is menjen haza?
A férje régen meghalt.
Itt a biztos, az Úr közelében.
Aztán egy nap valahogy a vastag falakon át elérte egy fénysugár. Tudta, hogy valami megváltozik.
És ahogy a fény vakításából kilépett, meglátta. Egyszeriben ott volt.
Tudta, hogy Ő az. A földre borult, és könnyek peregtek le a ráncos arcon.
Egyszeriben az élete nem csak egy végigélt, időben elfolyó valami volt, amit megkeserítenek a fájdalmak.
Egyszerre ott volt életének célja. Eljött egy pont az időben, amitől minden egyes másik pillanat is értelmet nyer.
Hálás volt. Kitört belőle a hálaimádság. Az, akiről eddig egész életében prófétált, az, akit az egész világ epedve várt, ott volt előtte. Minden eddigi tette, minden eddigi perce, amit szolgálattal, igehirdetéssel, böjtöléssel töltött, most beigazolódott. A sok félelem után a „hiábától" most megkapta a pecsétet: „értékes!". Kimondatott az elég életére: „értékes". Vagy legalábbis: „Nekem értékes!" (Lukács evangéliuma 2, 36-38)
Ő a példa. Szeretnék én is az Úr felé haladni a korral és nem csak sodródni bele az ismeretlenbe. Azt hiszem, ez a leghosszabb távú befektetés, amibe bármikor bárki is belefogott.
Frederick Buechner
Öregkor
Romos ház kispadjáról sugárzó aranyfény az idős ember
Pete Violetta
Idős otthon - Idősotthon
„Inkább haljak meg 40 évesen, minthogy megöregedjek, leépüljek és bedugjanak egy öregotthonba."
Pete Violetta
Lehet igazi otthon egy idősotthon
egy bennfentes szemével
Jéger-Pete Renáta
Szégyellt ráncok
Úgy élünk, mintha mi nem ugyanerre tartanánk
Süll Mária
In memoriam...
A Trónszék elé vitt minket is, a rohanó, törekvő, álmodó ifjúságot
Nagy László
„Nem csak a húszéveseké a világ..."
Időtlen Mártának és Gizikének ott a helye az úton, a vendéglőben, a cukrászdában...
Réz-Nagy Zoltán
A 110. év felé...
Már nem lehetünk balett-táncosok, vagy atomtudósok, de talán az élet teljességét még megfesthetjük
Turcsik Ferenc
Pólusok vonzásában - Inkonzisztencia?
Hogy töltsünk újbort régi tömlőbe: indul a 6:20-as lőcsös szekér
Nagy László
Isten ajándéka az öregkor?
Figyeljetek életük végére, s kövessétek hitüket!
Fodorné Ablonczy Margit
Szülői minták a következő generációban
A gyermekszem mindent elles
Dr. Egeresi László Sándor
Felfelé nézz!
A mulandó tükrében könnyebben észrevesszük azt, ami el nem múlik
Pete Violetta
Befektetett élet
Értékeinket befektetjük, kamatoztatjuk, forgatjuk, dédelgetjük. Az életünkkel mit kezdünk?
Miklya Luzsányi Mónika
Géza bácsi és a leépítés
Becsülendő-e, vagy hátrány a szakértelem, a tapasztalat, 30 év lojalitása?
Szűcs Balázs
Bölcs öregjeim
Értékes kapcsolatok: jó az öreg a háznál!
Szerkesztő
Hazafelé
Mert az élet végén csak kettőspont van
Tóth Sára
Lesz-e kutyából szalonna?
Grand Torino - Az öreg Clint Eastwood szép filmet csinált búcsúzóul
Rácz Róbert
„Mesélj a voltról!"
Átadni az élet művészetét
Szabados Tamás
Az örömöt is veszni hagyni
Fütyörészve zsebre tett kézzel áldozni fel az életet
Szerkesztő
Isten jelenléte az idősek között
Idősek között szolgálva - öreg korra készülve - benne járva a korban
Hegedűs Márk
Örökség
Templom-matuzsálem Sólyon
Szász Júlia Szende
10 hónap legfiatalabbként a legidősebbek között
Egy áldott diakóniai év története
Dobóczky László
Az Öreg(iroda)
Nem kell feltétlenül idősnek lenni ahhoz, hogy valahonnan kiöregedjen az ember
Látogatóink száma a mai napon: 789
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 59734360
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.