2011. augusztus
38. szám
Maga Isten lép ki önmagából – értünk.
Némi emlékem van a fizikaórákról, ahol arról is tanultunk, hogy kölcsönhatásnak nevezzük, ha például egy test ütközéssel mozgásba hoz egy másik testet. Ez a fizika törvényszerűsége.
A valódi, lényünket is átható szeretet törvényszerűsége is hasonló elven működik. Ki ne tapasztalta volna meg, hogy a szeretetközlésre a másik rezonál? A mosoly viszontmosolyt, az ölelés viszontölelést fakaszt. Kisgyermekeknél éppúgy, mint szerelmesek, barátok között.
De nincs ez másképp az emberi élet legvégső határhelyzetét jelölő esemény kapujában sem. Ugyanis egy haldoklótól való búcsúzást kísérő kézszorítás szintén reakciót vált ki az elmenetelre készülődőtől. Lehet, hogy ez már csupán egy pillantásra zsugorodik.
A felsorolt példák egyik közös nevezője, hogy elindul valami, ami mozgásban, mozdulatban folytatódik, ér véget.
Azonban ezek a mindennapjainkat át- és átszövő tapasztalataink arról is tanúskodnak, hogy legyen szó bár a fizika világról vagy a lelki történésekről, az érintkezésnek, érintésnek jelentős szerepe van.
Egy álló golyó azért kényszerül mozgásra, mert nekiütközött – hozzáért – az addig mozgásban lévő másik golyó.
A mosolyra azért tudunk mi is mosollyal válaszolni, mert érintetteknek érezzük magunkat. Az a mosoly személy szerint nekem szól. Sőt, az a mosoly megérint engem, megérinti lényem mélyét, s ezért viszonzom mosollyal.
S úgy vélem, a halál árnyékában lévő ember számára sincs kifejezőbb, a szeretetről leginkább árulkodóbb jel, mint az érintés. Az érintés, mely még a haldoklót is arra „kényszeríti", hogy a lehetőségeihez képest valamilyen formában, akár egy mozdulatban viszonozza.
A mély, valódi, lényedet is elérő érintés több puszta pillanatnyi élménynél. Ez az érintés „szükségszerűen" elindít bennünk valamit, és „szükségszerűen" cselekvésre bír, mert maga az érintettség megtalálja a módját, hogy kifejeződésre jusson. Mert a másik ember felől érkező érintés gyümölcse a mozdulat.
Többek között ezt foglalja magába, de egyúttal ezen túl is mutat az Isten felől érkező érintés.
Az isteni érintés – az isteni akció – többféle reakciót válthat ki az emberből, belőlünk.
Az isteni érintés döntés elé állít: Vele, az Ő üdvöt adó jelenlétében vagy egyedül a kiszolgáltatottság hálójában vergődve.
Az isteni érintés leállítja a bűn kényszerpályáját, s az örökkévalóság pályájára állítja az életünket.
Az isteni érintés változást eredményez: aktivizál, mozgásba hoz, embertársaid felé kalauzol. De az is lehet, hogy krízishelyzeten lendít át, a mélyből emel ki.
Sőt, biztos, hogy újra és újra talpra állít, és lendületet ad.
Az isteni érintés felülmúl minden emberit, hiszen ebben az érintésben maga Isten lép ki önmagából. Értünk. A görög kifejezést kölcsönözve: az isteni érintésben Isten ek-sztázisba kerül értünk.
Réz-Nagy Zoltán
A gesztusok
A nyelv, amit Jézus is beszélt, és még a majmok is értenek
Bella Péter
Hogyan hallgassunk prédikációt? – haladó szint
Hogy legyen füled a hallásra!
Bölcsföldi András
Anyukám nevet a ravatalon
Ötven évvel ezelőtt szép menyasszonyára várt, most az urnát várta.
Thoma László
Dobozolás
Egy elmaradt megbeszélés tanulságai
Nagy László
Mozdulat-lanság
Elköltözött házunkból a nyüzsgés
Pete Violetta
Betolakodó
Szénásiék vendégei a tisztaszobából
B. Tóth Klára
Kommunikálok, tehát vagyok
Kezek tánca
Géczy Katalin
Megdermedt kultúra
Felejtsd el a csendes-ülős koncerteket…!
Tóth Sára
Mitől jó egy prédikáció?
Felülről beszélni, vagy felülről kapni egészen mást jelent
Czapp Enikő
Billegő szék
Segítő, vezető és vezetett: mind a tudás és a nem tudás határán
Dobóczky László
A mozdulat értelme
Kudarc, önmarcangolás, béke
Nagy László
A gondolat mögötti gondolat
Rejtett motivációk – milyen zsinegek rángatnak téged?
Bagdán Zsuzsanna
A kitépés katarzisa
Élmények a Csillagpontról
Miklya Zsolt
Közötök lesz egymáshoz – Átjárható zónahatárok
Jézus nem tartja meg a három lépés távolságot
Péter-Szarka Katalin
Az érintés természete
Maga Isten lép ki önmagából – értünk.
Pete Violetta
A munka relativitás-törvénye
Krisztus-test vagy hibás keljfeljancsi?
Miklya Luzsányi Mónika
Ölelj jóvá!
Az érintés erőt ad. Azt üzeni: szeretlek! Fontos vagy nekem!
Miklya Zsolt
Nyelvek ajándéka
Amitől a fáradt ifjak szárnyra kelnek
Hancsók Barnabás
Krisztusi mozdulat a ringben
A pankrátor szenvedéstörténete
Turcsik Ferenc
Angyali érintés
Angyalok városa? Nem! Embereké.
Miklya Luzsányi Mónika
Istent dicsőíteni tánccal
Interjú Incze Miklós koreográfussal a szent táncról
Pete Violetta
Isten szekerét toljuk...
... a Művészetek Völgyén keresztül is
Szakács Gergely
Érinthetők és érinthetetlenek
Milyen a kézzelfogható lelkész?
Látogatóink száma a mai napon: 3644
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 59754861
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.