Kegyelmes Istenünk!

Áldunk és magasztalunk Téged, mert erre a vasárnapra is megtartottál, megengedted, hogy végezzük munkánkat, hogy szerethessünk, hogy segítsünk másokon, hogy imádságban gondoljunk egymásra. Köszönjük, hogy nem fordulsz el tőlünk, nem vetsz el bennünket, nem haragszol meg ránk. Bizonyságát adtad ennek a Golgotán. Jó vagy hozzánk Urunk! És mi ezt a jóságot sokszor észre sem vesszük, sokszor a porba tiporjuk, gyakran elfelejtjük. Bocsáss meg nekünk ezért. Szeretnénk most megérezni közelségedet, nemcsak énekelni,hanem érezni azt,hogy itt van Isten köztünk. Itt vagy Igéd által, itt vagy Lelked által, aki képes a mi sok mindennel teli szívünkben még a te üzenetednek is helyet szorítani. Így áldd meg kérünk mai istentiszteletünket, jelenléteddel szentelj meg minket. Ámen.

Apostolok Cselekedetei 16, 20-31

Kedves Testvérek!

Vannak az életben olyan pillanatok, amikor az ember olyat hall, vagy olyat lát, olyasvalamit tapasztal,ami mellett megáll egy kicsit, amire felemeli a fejét, tágra nyitja a szemét. Tesszük ezt akkor, mikor megdöbbentő, igazságtalan, tragikus esetről hallunk, vagy éppen valami csodálatosan szépet, meghatót látunk vagy érzékelünk. Bizonyára mindannyiunknak volt már részünk ebben is, abban is. Amikor végigolvassuk a filippi börtönőr megtérésének a történetét, akkor az elejétől fogva a végéig, olyan történésekről hallunk, amikre az ember felemelheti a fejét, és azt mondhatja magában, hogy itt aztán senki sem úgy viselkedik és semmi sem úgy történik, ahogy várnánk. Pál apostol és Szilász Filippibe érkeztek. Találkoznak egy kislánnyal, akiben jövendőmondó lélek volt, jósolni tudott, és ebből az ő gazdái szép kis jövedelemre tettek szert. A jóslás nem kedves Isten előtt, Pál kiűzi belőle ezt a gonosz lelket, mire a gazdái megharagszanak és börtönbe vettetik őket. Már itt elkezdődik azoknak az eseményeknek a sora, amin az ember elcsodálkozik. Gondoljuk csak el, hogy Pálék igazságtalanul kerülnek fogságba, a börtön legmélyére, mintha gonosz gyilkosok lennének. Pál és Szilász kalodába zárva nem jajgatnak és háborognak, hanem imádkoznak. Isten különös módon készít szabadulást a számukra, földrengés által.Kinyílnak a börtönajtók, de a foglyok nem szöknek el, hát van ilyen ? Aztán azt látjuk, hogy a foglyoknak fontos a börtönőr élete, és megmentik az öngyilkosságtól.Nem a magukét mentik először, hanem fontos a másé is. És az is elénk tárul, hogy hogyan lesz valaki a háza népével együtt Krisztus gyermekévé,hiszen a börtönőr megtér. Ebben a történetben együtt látjuk azt, ami igazságtalan, ami megdöbbentő, ami szokatlan, ami érthetetlen, ami különös, ami megható, ami szívet melengető, ami Isten előtt kedves. Azok a dolgok, amikre az ember felemeli a fejét, elgondolkodtatnak minket. Hol arra sarkallnak, hogy segítsünk másnak, hol hálaadásra késztetnek, hol elindítanak minket egymás felé,hol önvizsgálatra indítanak, hol csak segítenek rácsodálkozni minket Isten teremtett szép világára. Ahogy olvastam ezt a történetet, azt vettem észre, hogy tulajdonképpen kétféle embertípus jelenik itt meg előttünk. Az egyik oldalon Pál, a másik oldalon a börtönőr. Mind a ketten nehéz, kilátástannak tűnő helyzetbe kerülnek, és mind a ketten másként, máshol keresik a megoldást, a kiutat. Nézzük, mi is történik Isten szolgáival ? Miután Pál kiűzte a gonosz lelket a kislányból, a főtérre vezetik őket, ahol a város előljárói előtt megvádolják őket azzal, hogy felforgatják a város nyugalmát. Gyorsan ítélet születik, megbotozzák őket és tömlöcbe vetik Krisztus szolgáit. A börtönőrre rábízzák, hogy szigorúan őrizze őket, így ő a belső börtönbe veti a foglyokat és lábukat kalodába zárja. Ez a két fogoly szószerint korlátok közé van szorítva, sajog a hátuk az ütések okozta sebektől, bizonyára fájt a lelküknek ez a sok igazságtalanság, ami érte őket. Mit tesznek mégis? „Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent.”Elkezdik dicsérni az Urat! Kedves testvérek! Az imádság nem arra való, hogy helyzetjelentést adjunk a mi mennyei Atyánknak. Ő nem azt várja tőlünk, hogy elmondjuk neki, hogy hova kerültünk, mi történt velünk, hogy bántak velünk, mit vagy kit vesztettünk el. Hiszen ezen a világon Ő tudja a legjobban a mi életünknek minden rezdülését, Ő ismeri a legjobban elménk minden gondolatát és szívünk minden indulatát. Amikor imádkozunk, akkor nem azt várja tőlünk, hogy mindazt elsoroljuk, ami történt velünk. Ő tudja ezt. Az imádság arra való, hogy általa Istent behívjuk az életünkbe. Ezt teszi Pál és Szilász, mint már tették bizonyára máskor is, imádkoznak, dicsérik az Istent, amivel azt mondák el, hogy bízunk Benned Uram! Bármilyen mély ez a börtön, bármennyire fáj a lábunk és hátunk, minden olyan bizonytalan, de bízunk Benned! Bízunk, mert már megmutattad kegyelmedet. Ők már tudták, hogy „akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra van.”Ők tudták, hogy a legnagyobb mélységekből is van kiút. Ők már tudták, hogy Isten Krisztusban megmutatta végtelen szeretetét. Ezt az Urat hívják az imádság által újra az életükbe. És milyen csodálatos az, ami ezután történik, kedves testvérek. Istennek van válasza az imádságra. Itt szemmel látható, érzékelhető mindenki számára a válasz, hisz megremeg a föld, és így készít szabadítást az Úr. Olyan nehéz helyzetben van ma a világ, sok ember élete. Azt hiszem, hogy mostanában sokszor hallunk olyan híreket, látunk olyan képsorokat, amire felemeljük a fejünket.Sok tragédiának, gyásznak, betegségnek a híre eljut hozzánk , annyi a bizonytalanság, a türelmetlenség az emberek életébe. Mi mit teszünk korlátok közé szorítva, nem tudva a holnapot, talán kétségek és félelmek között ? De sokan csak háborognak, elégedetlenkednek, panaszkodnak, - mindezt megtehették volna Pál apostolék is! Megvolt rá minden okuk. De nem ezt tették! Jó volna megtanulni tőlük, hogy az imádságnak van itt az ideje. Az Isten dicséretének van itt az ideje, ami által mi is behívhatjuk Őt az életünkbe. Pontosan tudja, hogy mi van velünk, hol tart az életünk, mik a nehézségeink. Nekünk csak dicsérni kell az Istent, bizonyságot tenni arról, hogy bízunk Benne,hisz már kifejezte szeretetét felénk, a legtöbbet adta Krisztusban. Higgyük el, kedves testvérek, hogy az ilyen imádságra Istennek mindig van válasza. De tekintsünk most már a filippi börtönőrre, hogy ő miként keres megoldást arra a helyzetre, amibe kerül ? Ő egy olyan római polgár, aki tisztességgel végzi a munkáját. Börtönőr, az a dolga, hogy őrizze a foglyokat, hogy a felettesei parancsait végrehajtsa. Igen ám, de olyan helyzetbe kerül most, amiben még nem igen volt része. Álmából ébred, amikor megremeg a föld, és azt látja, hogy nyitva vannak a cella ajtók, s a rabokról lehulltak a bilincsek. Ez az ember, amikor ezt látta, lepörgette maga előtt, hogy mi fog vele történni. Mivel elszöknek a foglyok, és ő nem teljesítette feladatát, büntetés vagy halál lesz az osztályrésze. Hiszen ezt diktálta a római jog, és a józan ész. Ezért úgy gondolja, hogy inkább elébe megy az eseményeknek és végez magával. De semmi nem úgy történik, ahogy ő azt elgondolta, kedves testvérek! Ő nem számolt a Mindenható Istennel! Az ő végigpörgetett jövőjébe még nem volt benne az Isten. Mit lát ? Azt, hogy ezek a rabok nem szöknek el, hiába szabad előttük az út. Nem érti, hogy hogyan történhet ilyen ? S amikor öngyilkos akar lenni, akkor épp a foglyok kiáltanak „Állj”-t neki.Ez a börtönőr nem számolt az Isten hatalmával, erejével, nem számolt azzal, hogy az ő szeretetéből még neki is jut, nem számolt azzal, hogy aki Krisztus gyermeke, annak a felebarát élete is fontos. De most megismeri mindezt, és ő is ehhez az Istenhez akar tartozni. Ó, kedves testvérek, de sokszor tettük már mi is azt, amit ez a börtönőr, még hívő emberként is. Csak a láthatókra nézve, hányszor lepörgettük már mi is magunk előtt a sorsot, a ránk váró holnapot. Amikor kaptunk egy rossz leletet,lepörgött előttünk minden rossz, amire számítani lehet. Amikor nem sikerült egy vizsga, vagy nem találtuk a helyünket egy munkahelyen, csak a kilátástalanság volt előttünk. Bizonyos élethelyzetekben hányszor nem láttunk kiutat. A börtönőr élete arra tanít meg minket, hogy merjünk számolni az Isten hatalmával, az Isten megmentő kezével, az Úr megbocsátó szeretetével, továbbsegítő erejével. Kedves testvérek, ma ezt a két üzenetet őrizzük meg a szívünkben, és éljünk ezek szerint: most különösen is az imádságnak van itt az ideje, hogy hívjuk Istent az életünkbe. Amikor a jövőnkre gondolunk, ne felejtsük el számításba venni az ő mindenek feletti hatalmát! Így legyen. Ámen.

Örökkévaló Istenünk!

Te jól látod, hogy mennyi váratlan, nehéz helyzet is kíséri az életünket, amire nem vagyunk felkészülve, és sokszor nem tudjuk: hogyan tovább? Köszönjük, hogy Igéd ma is tanácsolt bennünket, hogy a legfontosabb mindig az, hogy keressünk Téged, hogy imádságban szólítsunk,hogy az életünkbe hívjunk és rád bízzuk a megoldást. Köszönjük, hogy eszünkbe juttatod azt, amit soha nem szabadna elfejteni, hogy Te mindeneknek ura vagy. És nekünk ebben a hatalomban kell bíznunk. Áldott légy jó Atyánk, hogy sokakat körülöleltél az elmúlt héten is gondviselő, megtartó kegyelmeddel. Köszönjük, hogy azok is érezhették erődet, akiknek útja a betegágyra, a temetőkertbe vezetett. Téged hívunk ma is azokhoz a betegágyakhoz, ahol küzdenek az életért, a gyógyulásért. És azokhoz a családokhoz is, ahol nagy a bánat, mert valakit elragadott a halál. Te légy vigasztalója minden szomorú életnek. Áldó szereteted kérünk terjeszd ki ránk az előttünk lévő héten is. készítsd el számunkra a jövő vasárnap a találkozás örömét, hogy szent házadban együtt zenghessünk neked dicséretet. Krisztus érdeméért kérünk, hallgass meg minket. Ámen.