Mennyei Édesatyánk!

Ajkunkról a köszönet szava száll feléd az elmúlt hétre gondolva is. Mert nem fogyott el irántunk szereteted és türelmed.
Látjuk Urunk, hogy a világban és körülöttünk is, mennyi minden fogyóban van. Fogyatkozik a megértés, a kitartás, a hit, az egymás közti szeretet. Köszönjük, hogy még nem mondtál le rólunk. Hogy még tart kegyelmed ideje.
Segíts Urunk, hogy ezzel az idővel mindannyian jól sáfárkodjunk. Hogy ezt az időt Veled éljük, Igéd legyen erőforrásunk, szavad gyógyító balzsamként hasson, s tudjuk egymást megbecsülni és szeretni.
Bocsáss meg nekünk, hogyha néha megfogyatkozik, meggyengül a benned való hitünk. Hisszük Atyánk, hogy Te még ezt is meg tudod nekünk bocsájtani.
Ma mégis szeretnénk úgy hallgatni Igédet, hogy az megerősítsen egy újabb hétre. Add nekünk ehhez Szentlelked erejét! Krisztusért kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

Alapige:
„Csak küzdelem a halandó sorsa a földön…”/Jób 7,1/
”Nem veti meg Isten a feddhetetlent, és nem támogatja a gonosztevőket. Megtölti még szádat nevetéssel, és ajkaidat ujjongással.”
/Jób8,20-21/

Kedves Testvérek!
Jób alakját minden Bibliát olvasó ember közel érzi magához. Hiszen mindannyian éltünk át veszteségeket, mindannyian megtapasztaltuk már fizikai vagy lelki értelemben, hogy mit jelent szenvedni,fájdalmat hordozni. És mindannyian álltunk már tehetetlenül,értetlenül életünk keserű-sorsfordító eseményei fölött.
Ez a hívő ember,Jób, szinte mindent elveszített, amit el lehet: gyermeket, vagyont, saját egészségét. Testében-lelkében is a legnagyobb fájdalmakat élte át. Olyannyira, hogy megátkozta még azt a napot is, melyen megszületett. Keserű imádságok hagyják el az ajkát, szinte perel az Úrral, mert nem érti szenvedésének okát. De mégis erősen állt a hitében.
Ez a két Ige, amit felolvastam előttetek, más-más dologra teszi a hangsúlyt, nem is ugyanannak az embernek az ajkáról fakad. . Az egyik Jób ajkáról hangzik panaszként: „Csak küzdelem a halandó sorsa a földön…” Ő most olyan napokat él, amikor ez az érzés erősödik fel a szívében,ezt mondatja vele a tapasztalat: küzdelem az élet. S ő abban a pillanatban talán éppen testi fájdalmai enyhítésért küzdött, hiszen cserépdarabokkal vakarta a testén levő fekélyeket. De küzdött a gyásszal is, szíve keserűségével is, a feleségével is,aki arra biztatja,hogy átkozza meg Istenét. És küzdött a vigasztalni akaró barátokkal is.
A másik Igében megszólal az egyik barát,Bildád, aki vigasztalni szeretne, aki fel akarja nyitni a szemét Jóbnak,hogy nincs minden veszve. Mert úgy mutatja be az élő Istent, mint aki nem feledkezik meg hozzá hű gyermekeiről:
” Megtölti még szádat nevetéssel és ajkaidat ujjongással.” Mi tudjuk, hogy ez így is történt, de Jób még nem tudta, hogy hová vezet az ő szenvedésének az útja.
Szeretném ma úgy elétek állítani Jób életét,hogy szenvedéseire háromféleképpen tekintsünk. S talán tudunk majd így nézni saját életünk megpróbáltatásaira is. Először úgy, hogy a szenvedés:titok. Másodszor úgy, hogy a szenvedés: iskola. Végül pedig úgy, hogy a szenvedés: ajándék is lehet.

1.A szenvedés titok. A legtöbbször nem tudjuk, hogy miért kell keresztülmenni ezeken az időkön. Jób sem tudta, hogy mi történt a mennyei színfalak mögött. Az az ember, akiről azt olvassuk, hogy feddhetetlen, igaz, istenfélő és bűngyűlölő- éppen jósága miatt vált a Sátán céltáblájává. De Jób erről mit sem tudott.
Barátai, az akkori kor meggyőződése szerint úgy gondolták, hogy ő, vagy gyermekei valami nagy bűnt követhetett el, ezért szakadt rá annyi baj.
Kedves testvérek! Emberileg ne keressünk logikus magyarázatokat arra, hogy kinek miért, és mennyi fájdalmat kell hordoznia élete során. Ez mindig is titok marad előttünk.
Gondoljuk csak el, hogy hány olyan istenfélő embert ismerünk, aki néhány év alatt többet szenvedett, mint más egész életében. És hány olyan ember is él a környezetünkben, aki nem ismeri Istent, mégis jól megy a sora. Mindezek miértje rejtve marad előttünk.
Azt azonban megtanulhatjuk Jóbtól, hogy szenvedéseit -ha nehéz szívvel is- de hordozza. Hordozza, mert tudja, hogy azt is az Úrtól kapta. Ezért mondja a feleségének, hogy „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.”Van, akinek az egyikből, és van, akinek a másikból jut több e földi életre. S amikor az ember ilyen fájdalmas napokat él át, akkor a szíve mélyén arra vágyik, hogy mindezért kárpótolja majd őt az Úr. Jób életében pontosan ezt látjuk, hogy minden gyötrelemért, amit hűséggel hordozott, kárpótolta őt az Úr, hisz a könyv végén arról olvasunk, hogy újra lett családja,vagyona és mindene. Beteljesült Bildád szava.”Megtölti még szádat nevetéssel…”
De azt is el kell mondanunk, hogy van, aki szenvedéseiért már csak ez életen túl kap kárpótlást. Ott, ahová Jézus Krisztus is előrement, és hazavárja a hozzá hűségeseket, a türelemmel szenvedőket. És ha a küzdelmekben vele tudunk élni itt e földön, akkor vele fogunk élni ez életen túl is.

2.Másodszor azt mondtam, hogy a szenvedésre tekintsünk úgy, mint iskolára.
A szenvedés Istennek egy olyan nevelő iskolája, ahol Ő nem azt várja tőlünk, hogy megértsük Őt, hanem hogy bízzunk benne. Hisz amennyire érthetetlen a számunkra az, hogy mi miért történik velünk, épp olyan érthetetlen az a szeretet is, amit Krisztusban megmutatott Isten a bűnös ember iránt. Nem érteni kell az Úr döntéseit, hanem kitartani mellette, bízni benne a legnagyobb próbák kereszttüzében is. És Jób ezt teszi: szenved, mérhetetlen fájdalmai vannak, lázad, perel az Úrral, de mégis bízik Benne, és ennek a hitnek nyeri majd el a jutalmát. Miként Pál apostol mondta:”Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam..”-és bízik az apostol a „dicsőség hervadhatatlan koronájában”.
A szenvedés egy olyan iskola, kedves testvérek, melybe nem járunk egyedül. Jönnek velünk azok is, akik szeretnek minket. Velünk hordozzák a nehéz napokat hű hitvestársak, szerető gyermekek, szülők,testvérek, értünk imádkozó lelki testvérek. Ha sokszor tehetetlenül állnak is mellettünk, tudjuk, hogy ami nekünk fáj, az nekik is. A szenvedés iskolájában megtanulhatunk kitartani egymás mellett, megtanulhatjuk még inkább kifejezni azt, hogy fontos számunkra a másik. Adja az Úr, hogy ha a szenvedés iskolájába kell járnunk, érezhessük azt, hogy nem vagyunk egyedül.

3. Végül pedig,talán egy kicsit meglepő módon, de tekintsünk úgy a szenvedésre, mint ajándékra. A legjobban Jézus Krisztus kereszten való szenvedése az, ami felragyogtatja előttünk ennek igazát. Mérhetetlen fájdalmakat élt át Isten Fia, ami kimondatta vele ezt a mondatot is: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet ?” És mégis az ő szenvedése számunkra a legnagyobb ajándék, mert bűnbocsánatunknak és örök életünknek a záloga.
Kedves testvérek! Van olyan szenvedés, olyan fájdalom, amit a hitvesünkért, a gyermekünkért, hazánkért, egyházunkért, bárki másért hordozhatunk. S amire azt mondják fenn az angyalok, hogy :igen, ez Jézuséra emlékeztet. Merjük ezeket hűséggel,szeretetből,önzetlenségből vállalni, mint az az orvos, aki a romániai kórháztűzben magatehetetlen betegeket próbált kimenteni. Megégett testének majdnem a fele, de az ő fájdalmai által valaki ajándékba kapta még az életet.
Isten minden szenvedéssel és fájdalommal el akar minket vezetni valahová. Itt, e földi életben nem mindig látjuk a célt. Jób sem tudta, hogy mi végre kell a sok kínt átélnie,hogy ez meddig tart, mikor lesz vége ?De az út végén is azaz Úr várta, akiben ő mindvégig hitt és kétszeresen visszaadta neki azt, amije volt.
Minden fájdalommal és próbával minket is el akar vezetni az Isten valahová. És a legtöbbször csak visszatekintve világosodik meg az egész út. Amikor rajta vagyunk,csak a küzdelmeket látjuk, de a célnál visszatekintve sokszor azt is megláthatjuk, hogy a legnehezebb próbák alatt Isten a vállán hordozott minket.
Jézus Krisztus útja is Betlehemtől a Golgotáig vezetett. S csak a halála utáni harmadik napon ragyogott fel, hogy Ő győzött, s miért is kellett annyit szenvednie. A mi megváltásunknak ez volt az ára. Hitünknek, hűségünknek, a szenvedések közötti állhatatosságunknak pedig az lesz a jutalma, hogy mindörökre az Úrnál leszünk. Pál így ír erről a korinthusiaknak:”Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.”
Ne csak azt lássuk, hogy „küzdelem a halandó sorsa a földön”, hanem merjük hinni, hogy „Nem veti meg Isten a feddhetetlent...megtölti még szádat nevetéssel és ajkaidat ujjongással.” Így legyen. Ámen.

Örökkévaló Istenünk! Mennyei Édesatyánk!
Sokszor magunkénak érezzük Jób panaszát, hogy csak küzdelem e földi élet. Mennyi erőfeszítés, mennyi könny,mennyi sóhaj és kilátástalanság kíséri a mi napjainkat is. De engedd Urunk, hogy ne csak ezt lássuk.
Segíts nekünk, hogy a legnagyobb próbák idején is azt érezhessük,hogy közel vagy hozzánk. Nem hagyod el azt, aki benned bízik és remél.
Áldunk Drága Jézusunk, mert magadra vetted a mi szennyes ruhánkat, te szenvedtél helyettünk, te lettél a fájdalmak férfia, hogy mi a bűnbocsánat ajándékában részesülhessünk.
Szentlelked által támogass és erősíts minket, ha most vagy a jövőben a szenvedés útjára lépünk. Segíts, hogy ne érteni akarjuk akaratodat, hanem benned bízva,Rád tekintve, tőled kérjünk minden naphoz erőt.
Így könyörgünk hozzád a gyógyító munkát végzőkért, a nevelőkért, és minden munkába induló életért. Könyörgünk minden beteg emberért. Oltalmazz minket Istenünk, segíts,hogy elmúljon a veszély, és megteljen a mi szánk is újra nevetéssel. Gondviselő szeretetedben bízva indulunk el a következő hétre is,Te légy a mi védő pajzsunk! Ámen.