belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Szenczi László

Az árvák lelki ébredése

Müller György árvaházaiban és hatása a felvidéki árvákra

Müller György élete és árváinak lelki ébredése.

A felvidéki árvaházakban Müller György életével és árvaházaival már az elmúlt század harmincas éveiben megismerkedtünk. Rendszeresen olvastak fel nekünk - kisebb árváknak - a kiskoszmályi árvaházban az akkoriban megjelent könyvéből. Nagy figyelemmel hallgattuk ezeket a történeteket. Különösen arra figyeltünk fel, hogy a buzgó imádság és a rendíthetetlen hit milyen csodákra volt képes. Igazi mélységében azonban csak akkor ismertem meg igazán életét és munkásságát, amikor 16 éves árvaként és Isten gyermekeként 1944-ben magam is elolvastam a róla szóló „Müller György” című könyvet. (Írta: Dr. Theol. Pierson T. Arthur; fordította Csia Lajos 1940). Ekkor már figyelmesen és nagy érdeklődéssel olvastam könyvét, különösen az árvaházakról szóló fejezeteit. Ezúton ismerkedhettem meg Istennek mély, igaz hitű és hittel buzgón imádkozó, átadott életű követőjével, árváival elért csodálatos eredményeivel. Ezek az eredmények mindnyájunk lelki életére nagy hatást gyakoroltak. Mint egykori árvaházi növendék, erről kívánok hitelesen beszámolni.
Mindenekelőtt Müller György életének megváltozása volt nagy hatással reánk. Megismertük, hogy fiatal korában a bűnök lejtőjére jutott és Isten hogyan könyörült meg rajta, nem hagyta bűneiben. Egy bibliaórán megszólította és ő teljesen átadta életét Istennek. Kegyelem által a hit hőse lett, aki csodálatosan szép és áldott gyümölcsöket termett Isten országa számára. Számunkra már ekkor az ő élete azt hirdette, hogy Isten imádságot meghallgató, szerető mennyei Atyánk. Nagyon megjegyeztük, hogy minden munkájában egyedül Istentől kért és várt válaszokat. Nagyon fontosnak tartom, hogy a mi nemzedékünk is megtanulja ezt. Ezért szükséges megismertetni ezt a munkát, amelynek egyik fő eredménye a megmentett árvák lelki ébredése volt.

A könyv első kiadása 1920. májusában látott napvilágot. 20 év múlva jelent meg a második kiadása, melynek előszavában a kiadó ezt írja: „Ez élet áldott példájából is hadd lássa meg jobban az a nemzedék, amelyik az első kiadás óta felnőtt, mi az Urat valóban dicsőítő, gazdag gyümölcsöt termő élet titka? Müller György magát egészen Isten rendelkezésére bocsátotta, az imádság erejére bízta magát. Isten megmutatta életében, mit tud véghezvinni azokban és azok által, akik magukat neki egészen rendelkezésére bocsátják.”
Müller György életének fordulópontját egy saját tollából származó mondat fejezi ki: „Örömmel szentelem egész életemet annak a célnak, hogy példámmal megmutassam, mennyit lehet imádsággal és hittel elérni.” Ennek az életnek legnagyobb bizonyságtételével találkozunk e könyv olvasása közben. Erre csodálatos példákat olvashatunk az árvák közt végzett munkájával kapcsolatban. Kövessük hát a történelmi utat!
Az általa létrehozott első árvaház 1836. április 1-én Bristolban jött létre, amely azonban a kapitalizmus áldozataiként árván maradt gyerekeknek csupán ellátását biztosította a Wilson utcai bérelt házakban. 1845. október végén világossá vált előtte, hogy Isten új irányba vezeti. Többféle ok késztette arra, hogy új árvaházakat hozzon létre az utcán csellengő, elhagyott árvák gondozására, lelki nevelésére. A Wilson-utca lakói ugyanis a nagy lárma miatt panaszkodtak, amit a gyermekek a szabad óráikban okoztak. A játszóterek nem voltak elég nagyok annyi gyermek számára.. A csatornázás sem volt elégséges, mivel a bérelt házak helyzete egészségügyileg nem volt megfelelő. Felmerült a kertek szükségessége is, hogy a fiúkat szabad óráikban foglalkoztatni tudják. Ezek az okok késztették arra, hogy megfelelőbb új árvaházakat hozzon létre. Ehhez azonban nagy tőkére volt szükség. Ennek megérkezésére kitartó imádkozással és töretlen hittel készült. Az első öt hónapban egy fillér sem érkezett erre a célra. Müller György és segítői napról napra keresték az Úr vezetését és mind szilárdabb meggyőződéssel várták, hogy a segítség jönni fog. Mindig újra gondosan megvizsgálta a maga szívét, hogy vajon nem rejtőzik-e benne önző indítóok, mely akaratát befolyásolja. Végül arra a világosságra jutott, hogy Istent az árvák javának szolgálásával még jobban dicsőítse.
Szándékát 1845 novemberében megerősítette egy hívő testvér látogatása, aki bátorította e dologban, de azt is szívére kötötte, hogy minden lépéshez felülről kérjen bölcsességet. 1845. december 10-én megérkezett az első nagy adomány, 1000 font sterling. Ennek ellenére oly nyugodt és higgadt maradt, mintha 1 shillinget kapott volna. Hívő lélekkel épp úgy Istent látta a szívek irányítójának, mint az árvák gondozójának. Ezt követően a segítség most már folyamatosan érkezett, annak ellenére, hogy szándékát nem ismertette körlevélben a keresztyén világgal. Az volt a kívánsága, hogy Isten kezét világosan lássa e dologban. A puszta látszatát is kerülte, hogy a maga kiemelkedő szerepe megmutatkozzék. Mindenkinek fel kellett ismernie, hogy ő csak eszköz Isten kezében. Egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy megjön a maga idejében, ami szükséges a teljes építkezéshez. Türelmesen, Istenben bízva, várta a szükséges összeg megérkezését. A szükségesek meg is érkeztek a telekvásárláshoz és az építkezéshez. Közben egy megtért építész önként ajánlkozott a tervek rajzolására és az építés vezetésére. Megindulhatott az építkezés, úgyhogy 1849. június 18-án már a Wilson utcai négy bérelt házból a gyermekeket átvihették az Ashley-down-i új árvaházba. 1850. május 26-án pedig már 275 gyermek volt az árvaházban, az összes lakók száma pedig 308 volt.
Az árvaházak tovább bővültek. Az 1845-ben történt első elhatározástól 17 év telt el és már a harmadik, 25 év múlva pedig az 5. számú árvaházba költözhettek be az árvák. A hit minden merészsége azt bizonyította be, hogy nem volt vakmerőség Isten hűségére és irgalmasságára támaszkodni. Az árvaházak építési módja rendkívül egyszerű volt, inkább a hasznosság, mint a szépség bélyegét viselte. A berendezés a legnagyobb takarékosságra vallott. Bútorzata szerény, dísz vagy fényűzés egyáltalán nem volt található egyik épületben sem. Müller György azt akarta, hogy minden csak azt az egy nagy célt szolgálja, hogy megmutassák: van imádságot meghallgató Isten. Isten tulajdonán sáfárnak tekintette magát, s visszariadt attól, hogy csak egy fillért is kiadjon olyasmire, ami Isten művének egyszerű, szerény kivitelezéséhez nem volt feltétlenül szükséges. Az volt a véleménye, hogy mindent, amit meg lehet takarítani anélkül, hogy az árváinak egészsége, oktatása, nevelése és szellemi gondozása kárt szenvedne, más szegénynek és nyomorultnak támogatására kell fordítani. Arra volt csak gondja, hogy semmijük ne hiányozzék, amit egészséges életmód és egyszerű kényelem megkövetel. Arra törekedett, hogy elégedjenek meg azzal, ha megvan annyi, amennyi okvetlenül szükséges.
Az árvaházakban mindenütt tisztaság és rend volt. A becsületes munkát nagyra becsülték. A fiúkat a veteményes kertekben foglalkoztatták. Minden gyermek ruhája számozott fiókban volt rendben tartva. 6 nagyobb árva ügyelt a ruhákra. Minden fiúnak 3 ruhája volt, a leányoknak 5, amit a leányok saját maguk készítettek és rendben tartottak. Erre megtanították őket. A gyermekszobákban a kicsinyeknek képeskönyvük és játékuk volt és anyai nyöngédséggel gondozták őket. Az árvák általában 10 évig voltak az árvaházban, kivételes esetekben 12 évig.
A mindennapi élet szabályosan és pontosan zajlott napirend szerint. 6 órakor keltek fel. 7-8 óra között volt a reggeli. Ezt követően a leányok horgoltak, a fiúk pedig olvastak. Rövid áhítat volt fél kilenckor. Az iskolai tanítás l0 órakor kezdődött. Ebéd előtt 1 órakor félórai szünet volt, közben játszadoztak. Délután 4 óráig újra iskola, azután 6 óráig ismét játszottak, vagy a szabadban mozogtak. 6 órakor vacsora volt, de ezt megelőzte fél órai áhítat. Vacsora után a leányok tűvel dolgoztak, a fiúk ismét tanultak az alvás idejéig. A fiatalabb gyermekek 8 órakor, az idősebbek 9 órakor tértek aludni. A táplálék egyszerű, bőséges és tápláló volt: kenyér, zabpép, tej, leves, hús, rizs és főzelék.
Az árvák testi, szellemi és erkölcsi nevelésében mindennek egy célt kellett szolgálnia, amit Müller György így határozott meg: „Arra igyekszünk, hogy ne rajtunk múljék, ha valamelyik gyermek rossz útra tér, vagy az emberi társadalomnak nem lesz hasznos tagjává.” Ezért igyekezett az árvák testi, erkölcsi és szellemi állapotát emelni.
Mivel a tudatlanság a szegénység kísérője, ezért az árvaházakban nagy gondot fordítottak a gyermekek értelmi képzésére. Ennek eredményességét a tanfelügyelői jelentések visszajelezték. Évről- évre levizsgáztak a gyermekek vallásból, olvasásból, írásból, számadásból, fogalmazásból, éneklésből és mindig a legjobb „jeleket” kapták. Isten ezt a munkáját nyilvánvalóan és gazdagon megáldotta. Naplójában időnként izzó háláját fejezte ki a kegyelem e megnyilvánulásáért.
A legnagyobb jutalom azonban az az eredmény volt, amelyet az árvák erkölcsi és szellemi állapotának javulása mutatott. Müller Györgynek és munkatársai egész karának legfőbb törekvése az volt, hogy: „a gyermekeket megmentsék és az Úrnak félelmében neveljék föl.” Ennek azonban sok és részben nagy akadálya volt. Sokan a kicsinyek közül, amíg felvételt nem nyertek az árvaházba, egyáltalán semmi nevelést nem kaptak. Nem egy közülük addig már a Sátán iskolájának tanulója volt, s megismerte az iszákosságot és más testi kéjeket. Mindezen akadályok ellenére Müller György alázattal és hálával állapíthatta meg, hogy az árvák magaviselete általában nagyon jó, ami a kívül valóknak is feltűnt. Erről Müller György ezt mondta: „Az Úr fegyelmezi a gyermekeket.”

Még az eddigieknél is fontosabb történt az intézetekben: „számos gyermeken a szív valódi újjászületésének világos jelei mutatkoztak.” Ezek a gyermekek később komoly keresztyéneknek bizonyultak. Sokan közülük teljes megváltozásukkal és másokra kifejtett jó hatásukkal Isten kegyelmének élő bizonyságai lettek. Isten Szentlelke gazdagon munkálkodott az árva gyermekek szívében. Ennek sok bizonyságát rögzítette Müller György naplójában. Lássunk néhány örvendeztető példát:
1858-ban Pinell Márta nevű árvaleány, akit 12 éve fogadott otthonába az árvaház, már két és fél éve megtalálta az Urat és azóta jelleme alaposan megváltozott. A rendkívül engedetlen és csökönyös gyermekből engedelmes és szerény leányka lett, ki jó befolyással volt a többiekre. Meg nem tért korában kijelentette, hogy ha egyszer megtérne, egészen keresztyén akarna lenni. Csakugyan úgy is lett. Istenében talált boldogsága, mely az Igében való kutatásának gyümölcse volt, az Úr Jézusról szerzett ismerete, forró vágya, hogy lelkeket mentsen meg, olyan fiatal megtértnél szinte lehetetlennek látszottak. A leányka hosszú időn át tüdővészes állapotban volt és meghalt. Müller György a leányka halála után négy olyan becses levelet írt naplójába, melyeket e leányka az árvaházak más lakóihoz írt, melyekben arra kérte őket, hogy ők is fogadják el az Urat és változzanak meg.
Ezt követően széleskörű ébredések indultak el a gyermekek között, százak találták meg az Urat. Az 1857-58. év e tekintetben különösen nevezetes. Bailey Karolinnak, egy árva leánykának nagy békességben való hazamenetele az 1. sz. árvaház 140 leánykája közül többet, mint ötvenet győzött meg bűneiről. Az ébredés tovább terjedt, úgyhogy rövid idő alatt hatvannál többen hittek. 1859. júliusában egy 120 leánykából álló osztályban a leányoknak több mint a fele megtért. Müller György naplójában egy év múlva azt a megjegyzést teszi, hogy „a felébredtek új élete valódinak bizonyult.”
1860. januárjában és februárjában tovább munkálkodott a Szentlélek az intézetben. A 6-9 éves kis leánykáknál kezdődött, kiterjedt az idősebbekre, később a fiúkra is, úgyhogy 10 nap múlva kétszázan sóvárogtak a békességre. Az újonnan megtértek engedelmet kértek, hogy imaórákat tarthassanak egymás között. Az engedélyt természetesen megkapták. Sokan másokért is imádkozni és értük munkálkodni kezdtek.
1872-ben az imahét első napján a Szentlélek úgy hatott a gyermekszívekre, hogy százak tértek meg. Az állandó imádkozás és esedezés az árvaházakat megszentelt otthonná tette. Augusztus 1-én gondos megvizsgálás után azon a véleményen voltak, hogy 729 gyermeket Krisztus követőjének tekinthettek. Ekkor több hívő árva volt, mint bármikor. Isten kegyelme így koronázta mindazok őszinte törekvését, akik a gyermekek között munkálkodtak.
Az árvák túlnyomó többsége kilépésig megismerte az Urat. Sőt olyanoknál is, akik meg nem térten hagyták el az intézetet, a későbbi élet bebizonyította, hogy az ott kapott nevelés képtelenné tette őket arra, hogy durva bűnös életet éljenek. Ezek a gazdag aratások, melyek gyakran csak a későbbi években következtek be, bizonyították, hogy „Isten nem igazságtalan, nem felejti el a hit munkáját, sem a szeretet fáradozását, sem a reménységben való kitartást.”
Egyik árva 1876-ban azt írta, hogy a bristoli árvaházban töltött 6 évre való visszagondolás gyakran napsugárként süt a szívébe, s elűz minden hitetlenségre való kísértést. Visszaemlékezett, hogy a ruhák, amelyeket viseltek, az ételek, amelyeket ettek, az ágyak, amelyekben aludtak, sőt maguk a falak, amelyek körülvették őket, hívő imádságra adott feleletek voltak. A rájuk való emlékezés hatalmas segítségnek, a kételyek ellen óvószernek, a Sátán üres nyilaival szemben paizsnak bizonyultak.
Úgy tudják, hogy 1865 és 1895 között eltelt 30 év alatt 2566 árva hagyta el hittel az árvaházat és 1895. vége felé majdnem hatszázan voltak a bristoli árvaházakban, akiken az újjászületés megbízható jelei mutatkoztak.

Müller György azt is megtudta, hogy árvái közül sokan nemcsak testi áldást kaptak, hanem Istenhez térve hasznos polgárokká, keresztyén családapákká és családanyákká váltak. A sok közül csupán egy estet idézünk fel Müller György naplójából. Egy férfi és egy nő, akik azelőtt mindketten az árvaházban nevelkedtek, összeházasodtak. Isten nyolc gyermekkel ajándékozta meg őket, akik komoly keresztyének lettek. Egyik fiuk misszionáriusnak ment Afrikába. Isten kezdettől fogva pecsétjét ütötte arra, amit ők az árvaházban a gyermekek szellemi és erkölcsi életéért tettek. A két első gyermek, akit az 1.sz. árvaházba felvettek, hű keresztyénné, s Isten országa buzgó munkatársává lett. Az egyik laikus prédikátorként, a másik lelkészként szolgált Isten országában. Isten mindkettőt sok lélek megmentésére használta fel.
Müller György nagy missziói útjain az árvaházak munkáinak még sok gyümölcsével találkozott. 1877-ben Brooklinban prédikált, mikor megtudta, hogy Filadelfiában 1000 fontnyi adomány vár reá. Ez az összeg életbiztosítás volt, amelyet egy korábbi árvaházi növendék szánt az árvákkal való munkának. Majdnem minden városban az az öröm érte, hogy oly férfiakkal és nőkkel találkozott, akik egykor az ő árvaházában nevelkedtek.
Ő maga kimerítően tudósít egy Wilkinson nevű korábbi árvájáról, akivel San-Franciskóban találkozott. Ez a férfi máris nagy áldással működött. Az amerikai polgárháborúban a matrózkatonák között ébredés támadt munkája nyomán. Húsz hónapon át minden estén imaórákat tartottak a fedélzeten. Napközben ő és megtért társai a hajóra fogadták a színeseket és olvasni tanították őket. Azt állították, hogy Wilkinson testvér hitét, Istenbe vetett bizalmát, élete egész vezetését, szilárdságát, szellemi hatalmát tekintve, egészen Müller Györgynek a képmása. Mikor Wilkinson egyszer két matrózzal a szárazon a hajójavító műhelyekben időzött, két héten át hallgatva azok könnyelmű és istentelen beszédét. A magaviselete, s a szájából elhangzó egyetlen megjegyzés e durva és istentelen matrózokat megtérítette. Közülük az egyik három hónap alatt az egész Bibliát elejétől végig elolvasta.
Ahová csak eljutott, mindenütt talált olyan árvákat, akik megtértek. Gyakran a világ legelrejtettebb zugaiban is hallott magaviseletükről és munkájukról. Nagyobb városokban az összejövetelek végén gyakran tízen-tizenöten is várták, hogy „atyjuk” kezét megszoríthassák és iránta való hálájukat és szeretetüket kifejezzék..
Milyen hatással volt Müller György árváinak lelki ébredése a felvidéki árvaházak árváira? Müller György élete, rendíthetetlen hittel és imádsággal elért csodálatos eredményei, árváinak lelki ébredése nagy hatást gyakorolt a felvidéki árvaházak árváira. Elsőként a Komáromi Református Egyházmegye legszegényebb gyülekezete, a marcelházi gyülekezet számára mutatta meg, hogy mit lehet imádsággal és hittel elérni. Kialakult a Bibliával komolyabban foglalkozó, főleg fiatalokból álló, lelki közösség. A Szentlélek munkája nyomán egyetlen aranymondás: „Hol van a zsidók királya, aki megszületett?” (Máté 2:2) hatására elindult az árvaházi mozgalom Nehézy Károly marcelházi lelkipásztor lakásán, majd folytatódott Kiskoszmályon, Léván és Komáromban. Kiskoszmályon 10 éves korig voltak az árvák (köztük én is, féléves koromtól), ezt követően a leányok Lévára, a fiúk Komáromba kerültek iskolai tanulmányaik folytatására.

Nehézy Károly egy egész mozgalmat indított el (Béthel mozgalom), amelynek egyik gyümölcse az árvaházak voltak. Ő Isten kegyelméből élő hitű ember volt, aki egész életét a felvidéki ébredési mozgalomnak szentelte. Szeretteljes egyénisége, példamutató hívő élete, az árvákkal szemben tanúsított kimondhatatlan szeretete megragadott bennünket. Árvaházi látogatásai alkalmával mindig hozott magával olyan történeteket ( Táltos csikó), amelyekben izgalmas formában mondta el a nekünk szóló lelki mondanivalókat. Mindig megmaradt szívünkben a gyermeki szavakkal, számunkra érthetően: mit jelent a széles és a keskeny úton járni. A kisújfalusi parókiája mindig nyitva állt bármely volt árvaházi gyermek előtt. Ezt magam is sokszor megtapasztaltam. Ilyenkor otthoni munkáját mindig félretéve a legszebb szobájában beszélgethettünk vele lelki életünkről. Minden velünk kapcsolatos dolog érdekelte. Az is, hogyan állunk az üdvösség dolgával, milyen aranymondást kaptunk arra a napra és az mit jelentett számunkra? Reánk gyakorolt hatása nagyban segítette lelki előre haladásunkat. Örökké tisztelettel és szeretettel, Isten iránti hálával tartozunk értünk hozott áldozatáért, legfőképpen azért, hogy sokunkat segített eljutni az üdvösség útjára.
Az árvák gondozására vállalkozók önként, jókedvvel, fizetés nélkül voltak hajlandók ifjúságukat, egzisztenciájukat, testi-lelki erejüket Isten ügyének szolgálatára fordítani. A Lélek sokakat indított erre a szolgálatra. Ők Istennek áldott gyermekei voltak. Isten gondoskodott arról, hogy ne csak testi és szellemi, hanem lelki gondozásban is részesüljenek az árvák. Erre jó például szolgáltak Müller György árvaházainak Istennek átadott életű lelki munkásai.
A felvidéki árvaházakban is szigorú rend uralkodott. A naponkénti takarítást megfelelő beosztás szerint maguk az árvák végezték. Az árvaházhoz tartozó Arad és Mikola pusztán mezőgazdasági munkát végeztek a fiúk. Én is, már 13 éves koromban részt vettem az aratási munkákban, ahol minden napunk áhítattal kezdődött, s az aratás hálaadó istentisztelettel fejeződött be. Komáromban halastavat létesítettünk az árvaház udvarán. Minden fiúnak jutott rész a kerti munkából is. A saját részünkre kiosztott területet magunk műveltük meg és szabadon termesztettünk virágokat, kerti veteményeket. Ezeknek piacon történő értékesítésével pénzhez jutottunk, amelyen a konyha részére egy kerékpárt vettünk. Ez segítette a napi beszerzéseket a 2 km-re levő városban. A konyhai munkában a terítéseket, mosogatásokat, favágást ugyancsak mi végeztük. Az én részem a 60 személy utáni mosogatás volt minden nap. Szerettem ezt a munkát. Léván a leányok részére szövő és csuhé tanfolyam, fonás és varrás volt.
A kulturális életben az első helyre a tanulást helyezték, mégpedig a jól tanulást. Komáromban emellett nyelvtanulási lehetőségünk is volt. Az árváknak egy 7 nyelvet bíró, igen szegény ember, étkezés és fürdetés ellenében, hetenként angol nyelvórákat adott. Naponta félóra nyelvtani ismeretek elmélyítése volt tollbamondások íratásával és annak ellenőrzésével. Gyorsírást is tanulhattunk Egészen a beszédírás szintjéig jutottunk el. Így a templomi prédikációkat néhányan le tudtuk jegyezni és azokat újra felolvastuk lelki közösségi órán. Így még mélyebben megértettük Isten üzenetét, amit akkor már kezdtünk komolyan venni. Mandolin zenekari próbáink is voltak, naponként két órahosszat. Így a teljes napunkat hasznosan töltöttük ki. Hetente mozgófilm vetítés volt, ami nagy élményt jelentett számunkra. Léván az árvák gyakran vettek részt a szabadtéri játékokon (pl. János vitéz előadásán).
A legnagyobb hangsúlyt a komoly lelki életre nevelésre helyezték. Tóth Kálmán árvaházi lelkész, a komáromi árvaház vezetője a „Kősziklára épített ház” című könyvében ismerteti a nevelési elveket. Három pontban vázolja az árvaház nevelési elveit: „ Az első dolog, amivel tisztában kell lennünk az, hogy nevelni nem tudunk, mert a gyermeket nevelni olyan értelemben nem lehet, hogy azt formálok belőle, amit akarok A mi gyermekeink semmivel sem jobbak, mint másoké. Mi is sokszor tapasztaljuk és látjuk, hogy tehetetlenek vagyunk a gyermekek rosszaságával, bűneivel szemben. Mindegyikben megvan a bűnre való hajlandóság és mihelyt alkalom kínálkozik rá, tetté is válik. Nincs módunkban a gyermek lelkületét megváltoztatni, ezt egyedül Isten teheti meg. Egyet azonban nekünk kell megtennünk: Isten Igéjét szóval és életünkkel, példaadásunkkal a gyermekekhez eljuttatni. Megtanítani mindarra, ami megtanítható a hitből és olyan életet mutatni nekik, olyan környezetet nyújtani, amely szintén Istenre mutasson. Isten azután elvégzi munkáját.
A második dolog, hogy családi nevelést igyekszünk nyújtani a gyermekeknek, mert ez az emberi élet legtermészetesebb formája és alapja. Az a célunk, hogy az egymás közti viszony is olyan legyen, mint a családban. Ezt természetesen csak olyan nevelőkkel és munkásokkal lehet megvalósítani, akik erre Istentől nyertek adományt Nagyobb növendékeink belenőnek a munkába lelkileg is és közülük nem egy továbbra is benn marad a mozgalmunkban munkásnak úgy, mint sok családban a fiú. A nagy többség azonban eltávozik tőlünk, mint a család felnőtt fiai is megteszik.
A harmadik dolog, hogy az életre szeretnénk nevelni gyermekeinket, hogy bármilyen körülmények közé kerülnek is az életben, megállják a helyüket. Válogatás nélkül kell a munkát végezniük, mert csak így tudnak az életben becsületes módon megélni Mint legmagasabb cél lebeg előttünk az, hogy Isten országa munkásai legyenek gyermekeinkből. Ez azonban Isten kezében van, s mi Tőle kérjük a munkásokat abban a hitben, hogy kellő időben teljesíti kérésünket.”
Ennek szellemében mindhárom árvaházban rendszeres reggeli áhítatok, bibliaórák voltak, amelyek mindig közös imádsággal fejeződtek be. Gyakran tapasztaltuk meg az imádságunk erejét. A legemlékezetesebb imameghallgatásunkat a komáromi árvaházban akkor tapasztaltuk meg, amikor egy alkalommal teljesen elfogyott a liszt és az addigi 6 kenyér helyett csak négyet tudott sütni a szakácsunk. A legkisebb árva meg is kérdezte, hogy mi ennek az oka? Azt a szomorú választ kapta, hogy teljesen elfogyott a liszt és holnapra már nem is tudnak kenyeret tenni az asztalra. Valóban így is lett. Ültünk az üres asztal mellett és imádkoztunk teljes szívvel, hogy Isten küldjön nekünk lisztet. Csodálattal figyeltük, hogy a felnőttek térden állva imádkoztak., de ezt követően felkészültek a kenyérsütéshez. Mi csak hitetlenül néztük őket, hogy miből fognak kenyeret sütni? Csoda történt. Isten meghallgatta mindannyiónk imádáságát és Negyed községből egy szekér érkezett sok liszttel és egyéb élelmiszerekkel. Megtapasztaltuk, hogy Isten imádságot meghallgató mennyei Atyánk. Hitetlenségünk miatt megszégyenülve adtunk hálát Istennek imádságaink meghallgatásáért. Hitben megerősödtünk. Ez az áldott megtapasztalás közelebb vitt bennünket Istenhez. A komoly egyéni, meghitt lelki beszélgetések még közelebb vittek bennünket Isten országának megismeréséhez. A bibliai történetek, a bibliaismereti versenyek és a komoly lelki légkör sokakban felkeltette az érdeklődést Isten dolgai iránt. Megismertük, hogy mi a bűn és az milyen következménnyel jár. Ugyanakkor a bűnbocsánat lehetőségével és Isten kegyelmével, Jézus Krisztus áldozatával is megismertettek bennünket. Sokan közülünk vágyakozó szívvel kezdtünk imádkozni bűnbocsánatért, mert megértettük, hogy bűneink miatt a kárhozatra jutunk. Előfordult nem egyszer, hogy már sírni is tudtunk bűneink miatt. Többen kértük és el is nyertük Isten megbocsátó kegyelmét. Én is, 1943-ban. Ezzel létrejöttek olyan kisebb lelki közösségi csoportok, akik szívüket már átadták Jézus Krisztusnak. Ezek külön is imádkozni kezdtek a még meg nem tértekért. Hasonló megtapasztalások voltak Léván is. 

Hála legyen az Úrnak, e kis csoportokat Istennek átadott életű lelki gondozó diakonissza testvérek irányították: Kiskoszmályon Rebeka testvér (Balla Rebeka) és Mária testvér; Léván Irma testvér (Acsay Irma), Erzsébet testvér (Szeghalmi Erzsébet), Erzsike testvér (Kehi Erzsébet) és Gizella testvér(Kocsi Gizella). Komáromban Csukás Zsigmond árvaházi lelkipásztor és Gaál Zoltán (volt orvostanhallgató, aki az egyetemi tanulását megszakítva vállalkozott az árvák nevelésére) voltak a nevelők és lelki gondozók. Lelki munkájuk nyomán szaporodott a megtért árvák száma.
Ezt segítették a vasárnapi iskolák, ahol kis Timótheusokat és kis Tábithákat neveltek. Ide nemcsak árvák tartoztak, de a vezető szerep a megtért árváké volt. Ők tettek bizonyságot az ifjúsági konferenciákon is. Csukás Zsigmond árvaházi lelkész 1937. március 2-i körlevele jelentős változást indított el a korábban megalakult Timótheus mozgalomban. Idézünk ebből a körlevélből: „..a Timótheus Szövetség a vasárnapi iskolából fejlődött ki. Vannak hívő fiataljaink. Csak az a baj, hogy előbb-utóbb kinőnek az ifjúságból.” A továbbiakban leszögezi, hogy „az ifjúsági munka, ha nem foglalkozik a vasárnapi iskolával, nem életképes…vasárnapi iskola nélkül nincs hívő ifjúság…” Ezért szorgalmazta a gyermekekért való imádkozást és a kis Timótheusok és kis Tábithák nevelését a vasárnapi iskolákban. Ez az árvaházi gyermekekre is vonatkozott.
A munka el is indult. 1937-ben „Kis Timótheus” címmel körlevelek indultak el a fiatal gyermekek, köztük árvaházi árvák között. Ezt ők szerkesztették és körbe indították. Ebben a hívő árvák ás a lelkileg vágyakozók is beszámoltak életükről, gondjaikról, örömeikről. Bátorították egymást és felhívták figyelmüket arra, hogy legyenek Jézus követői. Többen ki is nyilvánították erre vonatkozó szándékukat. Komoly bűnvallások is előfordultak ezekben a körlevelekben. Az egymásért való imádkozásra külön felhívták a figyelmet. Sokan leírták vágyakozásukat, hogy mielőbb kis Timótheusok, kis Tábithák lehessenek. A. Ilona V. osztályos tanuló a kiskoszmályi árvaházból írja a következőket: „Már az árvaházban régóta van vasárnapi iskola, én mindig ott voltam. Szeretem a vasárnapi iskolát. Nyolcan vagyunk a Tábitha körben….Most már komolyan foglalkozom az Isten igéjével… Én most már mindig imádkozom, hogy az Úr Jézus űzze ki én belőlem az ördögöt. Diakonissza szeretnék lenni.” Egy másik vélemény: „ Megfogadtuk, hogy harcolni fogunk a hazugság ellen, mert a hazugság súlyos bűn.” Ezek a fiatalok már megtapasztalják a Biblia áldásait saját életükben is, és erről vallanak beszámolóikban. Néhány vallomás csak röviden: „Nem sok idő óta kicsit jobb fiú vagyok. Vigyáznom kell, hogy a régi bűneimet ne kövessem el, mert akkor megint a Sátán szolgája lennék.” „Örülök, hogy hallgattam Jézus szavára…bocsánatot tudtam kérni…” „Igyekszem az Úr Jézus nyomdokain járni. Naponta olvasom a Bibliát.” „Most már komolyan foglalkozom Isten igéjével, igyekszem megtartani, amit olvasok a Bibliából, hogy az Úr Jézus követője lehessek.” Végül egyöntetű fogadalomtételként hangzik el: „Fogadjuk, ím, nem hagyjuk el, soha a Bibliát.”
Sorolhatnánk tovább mindhárom árvaház árváinak lelki vallomásait, a megtérésükről szóló híradásukat. A bibliaolvasó kis Timótheusok és ki Tábithák indulójukként a 331. hallelujah ének 3. versszakaszát választották:
„És a csatába mi győzni megyünk,
Díjat arat kicsi hős seregünk.
Küzdeni fegyvere nincsen egyéb,
Szent Ige kardja csak, ám ez elég.”
Áldott alkalom volt az 1945-ben Marcelházán tartott népes lelki találkozó. Ahol 1928-ban elindult az árvaházi mozgalom, ott ez alkalommal már hívő árvák jelentek meg azok előtt, akiknek hite elindította az árvaházi mozgalmat A 3 órás műsor keretében 3 árva (köztük én is), bizonyságot tett arról, hogy elfogadták az Úr Jézust Megváltójuknak. A mozgalom elindítói megtapasztalhatták, hogy már gyümölcsöt is termett az árvákért vállalt áldozatuk.
A Vág menti és más gyülekezetekben (Kamocsán, Negyeden, Vágfarkasdon, Zsigárdon, Deákiban Sókon) tartott árvanapokon missziói munka folyt, melynek keretében sor került a megtért árvák bizonyságtételére is. A családoknál elhelyezett árvák további részleteket mondtak el lelki megtapasztalásaikról a befogadó család tagjainak. Ezzel az árvák missziói munkája elősegítette az evangélium terjedését.
Az árvaházi cserkészcsapat a komáromi Timótheus árvaházban alakult meg 1941. novemberében azzal a célkitűzéssel, hogy az árvaházi árvák és az ott lakó internátusi tanulók lelki fejlődését szolgálja. A csapat parancsnoka Csukás Zsigmond árvaházi lelkész volt. A cserkészet evangéliumi alapon indult el és végezte missziói munkáját. A foglalkozások legfőbb témája a bibliaismeret volt. Erre a cserkész bibliakörökön készültek fel. Itt megbeszélték egymás lelki problémáit, s aki különös áldást kapott a napi Ige olvasása során, az arról beszámolt. Legáldottabbak voltak azok a beszámolók, amelyeken a hitre jutásukról tettek bizonyságot. Gyakran rendeztek bibliaversenyeket is. Érdemes megjegyezni a parancsnok által szerkesztett „Hírmondóban” a parancsnoknak a cserkészcsapatba szóló meghívóját: „ E Hírmondóval magasra emelem cserkészéletünk zászlaját és az apródokkal együtt hívlak: Gyere pajtás, állj alája, légy az Isten katonája!” Meghatározó felhívást jelentett ez.
Különösen emlékezetes marad Komárom város számára a kiscserkészek által előadott evangéliumi színdarab, amely népes közönség előtt zajlott le. Ez abból állt, hogy egy országos evangéliumi pályázatra kellett a kiscserkészeknek pályázatot beküldeni. Ezt a közönség előtt fejtették meg izgalmas versengés közepette. Ebbe a közönség csak akkor szálhatott be, ha sikertelen volt a kiscserkészek minden próbálkozása. Erre azonban egyszer sem került sor. A színdarab csattanója volt, hogy a kis csapat megnyerte az első díjat. A postás által hozott csomagból mindenki kapott egy gyönyörű Bibliát. Megható volt a színdarab befejezése. Minden kiscserkész Bibliával a kezében, egy- egy Igével bizonyságot tett az Úr Jézusról, akinek követője lett. A színdarab igen komoly visszhangra talált a városban, sokáig szóbeszéd volt a kiscserkészek bibliaismereti teljesítménye és a bizonyságtételeik.
A nyári táborban -Klábertelepen, Kecskemét mellett- a nagy forróság miatt a szőlőkötözést már hajnali 4 órakor kezdtük el, de előtte rövid áhítatot tartottunk. Isten nevében kezdtük el a korai munkát. Ez adott erőt a napi munkához. Napközben azután többször is elismételtük az aranymondásokat. A víg szórakozások mellett az Ige szívünkben maradt.
Emlékezetes maradt számunkra a következő kirándulás is. 1943-ban kiscserkészekkel az én vezetésemmel Szőny mellett sátortáboroztunk 8-10 éves árvákkal és az esti tábortűz mellett bibliaórát tartottunk. Ez volt a kirándulásunk legszebb órája. Mindenki nagyon figyelt és a kicsinyek félelmét az Ige szavai űzték el: „Ne félj, mert én veled vagyok.” Egyedül voltunk egy sátorral, éjszakai őrséget kellett tartanunk. Nagy örömömre, senki sem félt azon az éjszakán, mert hittel elfogadták a bíztató Igét. Csodálatos erőt adott mindnyájunk számára!
A Kiskoszmály című újságban gyakran szerepeltek árvák bizonyságtételei, beszámolói lelki életükről. Különösen az 1943. január 1-i számban található több cserkész bizonyságtétele. Az ifjúsági konferenciákon is megjelentek az árvák és bizonyságot tettek arról, mit jelent számukra a Jézussal való élet.
Említést érdemel a világháború utolsó félévében külföldi kényszerkatonai szolgálatra elhurcolt árvákkal tartott lelkileg erősítő kapcsolat. Ennek én is részese voltam. Egy félévre elhurcoltak német kényszerkatonai szolgálatra 1944. karácsonyán. Én akkor már Isten gyermeke voltam és az itthoni árvaházi lelki testvéreimmel szoros levelezési kapcsolatban maradtam. Az óvóhelyen gyertyafénynél megfogalmazott lelki üzenetek mindig megerősítettek engem abban, hogy Isten megőriz minket a háború legsötétebb napjaiban is. Valóban így is történt. Isten figyelmeztetését, miszerint : „Ha nem hisztek, bizony meg nem maradtok” (Ésaiás 7:9) nagyon komolyan vettük és teljes bizalommal hittünk az Ő megmentő szeretetében. A legragyogóbb példáját tapasztaltuk meg annak, hogy az Ige összekapcsolt bennünket és 1000 km-re is ugyanazt az isteni üzeneteket kaptuk aranymondások formájában, mint az itthoniak. Milyen bíztató volt végső elhagyatottságunkban és elkeseredettségünkben érkezett igei üzenet: „Néki gondja van reátok.”(I. Péter 5:7) Valóban gondja volt ránk, mert az elindult 200 fiatalból csupán hárman jutottunk haza, akik hittünk Isten ígéretében. Ez a boldog újratalálkozás még inkább megerősítette árvaházi lelki közösségünknek Istenbe vetet hitét.
Mindezek a lelki történések világosan igazolják, hogy Müller György árváinak ébredési mozgalma a felvidéki árvaházakban is elindította az árvák Isten felé fordulását, hitre jutását. Az árvaházból kikerültek jó része lelki megújulással, a komolyabbak újjászületett élettel folytatták mindennapi életüket és Isten országának boldog munkásai lettek. Volt, aki lelkészi pályán folytatta lelki szolgálatát, mások gyülekezeti közösségekben lettek lelki munkások. Sokan szétszóródtak a világ minden tájára, s ott végzik bizonyságtevő munkájukat. Olyan is akadt közülünk, aki az Óceánon túlra került, s Isten áldásaként meggazdagodott, de hű maradt árvaházunk szelleméhez és hívő lélekkel hirdeti Isten megmentő szeretetét. Isten iránti hálával segíti az árvasorsba kerülteket és a nyomorúságos körülmények között élőket.
Hálát adok az én mennyei Atyámnak, hogy számomra ilyen áldott otthont biztosított, ahol meghallottam az Ő hívó szavát, elfogadtam bűnbocsátó kegyelmét és engedelmes szívvel szolgálhatom Őt. A leghőbb vágyam, hogy „ama napon” elmondhassam: „ Ott álljunk üdvbe öltözötten én és szeretteim köröttem.” (335.hellelujah ének ). A hátralevő kegyelmi időmet arra szeretném felhasználni, hogy ez a vágyam teljesülhessen. Uram Jézusom, légy segítségül!

Szekszárd, 2009. augusztus 24. Szenczi László

2018. január 17., szerda,
Antal , Antónia napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 5224
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 39427430

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat