Debreceni református gimnazistaként, később teológusként mindig azt tapasztaltam, hogy az éneklés nagyon szépen hangzik az áhítatokon és az istentiszteleteken, és szinte mindig kitűnő orgonisták kísérték a gimnazista és teológus fiatalok gyülekezeti énekét.

Az ünnepi legációk alkalmával kaptam csupán kevésbé jó élményeket a gyülekezetek énekléséről, de amíg nem kerültem ki önállóan gyülekezetbe, addig a negatív élmények mindig hamar feledésbe merültek.

1997. óta szolgálok önálló gyülekezeti lelkészként egy kis faluban és egy szórványban. Sajnos kántora nincs a gyülekezeteknek. (Hiába folyik évtizedek óta kántorképzés az országban, ha a gyülekezetek többsége szegény, és nem tud orgonistát alkalmazni.) Az elmúlt 10 év során rengeteget küszködtünk az énekléssel. Sajnos a gyülekezetek ritmustalanul és sokszor hibás dallammal éneklik az ismert énekeket. Az énekeskönyvben szereplő 512+1 ének közül csekély azoknak a száma, amit "tudnak". Időről-időre megpróbálunk ismeretlen énekeket tanítani az istentiszteleten. Tapasztalat szerint a teljesen ismeretlen énekeket nagyobb sikerrel lehet megtanítani, mint az ismert, de rosszul megtanultakat kijavítani.Nehéz azonban megfelelő énekeket választani az 1948-ban készült és ma is használt énekeskönyvből. Ennek okait a következőkben látom:

1. Az énekeskönyvi énekek meglehetősen régiek. A legfiatalabb is 100 éves, az öregebbek pedig 400 év körüliek!!!

2. Ebből következik, hogy mind szövegük, mind dallamviláguk fényévnyi távolságra van a mai emberektől, különösen a fiataloktól, akikre a jövő egyházát építeni kívánjuk.

3. A szövegek nagy részben érthetetlenek, és kimondhatatlan szavakkal vannak megtűzdelve. Kifejezetten negatív hatással van az emberekre, ha szavakat, kifejezéseket félreértenek, és alkalmanként nevetgélnek is az áhítatos szövegeken.

4. Mivel a énekek dallamvilága ugyancsak távol áll a mai emberektől (a 60 évesnél fiatalabbaktól), az énekeket alig tudják megtanulni, vagy csak abban a különleges helyzetben, ha kántor orgonával kíséri az éneklést.

Örömmel tapasztalom, hogy a gyülekezeti tagok szívesen énekelnek, sőt szívesen tanulnak is énekeket. Sőt, szívesen tanulják az ún. ifjúsági énekeket, és ritka kivételtől eltekintve, szeretik a gitárral kísért énekeket. Ezeket a tapasztalatokat sok lelkészkollégával folytatott beszélgetések is megerősítik.Megadatott számomra, hogy két éven át tanulhattam az Egyesült Államokban. Ez alatt igen sok gyülekezetben és sokféle keresztyén felekezetben megfordulhattam. A gyülekezetek túlnyomó többségében négyszólamban (!) énekeltek a gyülekezeti tagok függetlenül attól, hogy ki hol ült, és mellette milyen szólamot énekeltek. Sok gyülekezetben működött kórus és/vagy zenekar. Felemelő zenei élet folyik az amerikai gyülekezetek jó részében. Érdekes, hogy fiatalok és idősek egyaránt sokkal jobban énekelnek - bizonyára zeneileg sokkal képzettebbek - mint mi itt Magyarországon.Sajnos, az általános zenei képzésért én tenni vajmi keveset tudok. Mégsem gondolom, hogy gyülekezeteink tehetetlenek lennének az éneklés megújításáért. Sőt, sokat lehetne és kellene tenni, mert az éneklés alapvetően fontos a református gyülekezeti élet minden szintjén, kezdve a hittanórákon, folytatva a különböző korosztályoknak szóló bibliaórákon át az istentiszteletekig.Mit lehetne tenni? Javaslataimat a fentebb leírt tapasztalatok alapján fogalmaztam meg.1. Nézzük meg, hogy a fiatalok milyen énekeket énekelnek szívesen. Évente jelennek meg az ifjúsági énekgyűjtemények. Az interneten számos keresztyén zenei fórum található, melyek szintén bőséggel szolgálnak zenei alapanyaggal az érdeklődők számára.2. Vegyük tudomásul, hogy ha azt szeretnénk, hogy a fiatalok is szívesen részt vegyenek gyülekezeti alkalmainkon, akkor olyan énekeket és zenéket kell használni, melyeket ők szeretnek.3. Fogadjuk el, hogy orgonával meglehetősen nehéz ezeket az énekeket kísérni, különösen akkor, ha az orgona használhatatlanul leromlott állapotban van, mint a legtöbb helyen az országban, és nincs orgonista a gyülekezetben.4. Keressük meg azokat a fiatalokat, akik játszanak valamilyen hangszeren, és vonjuk be őket az énekek hangszeres kísérésébe. Ne ijedjünk meg, ha esetleg egy kis (rock)zenekar is alakul, mely saját örömükre saját zenei stílusukban kísérik az énekeket. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a modern keresztyén zenének igen sok zenei irányzata van. Zenei ismereteink hiányosságát mutatja, amikor mindent, ami eltér a hagyományos református zenétől, "keresztyén rockzenének" nevezünk. Sajnálatos az is, hogy ez a kifejezés az egyházi köznyelvben nem egy stílust jelöl, hanem a becsmérlés és megvetés kifejezésévé lett.)5. Mivel épp ideje nagy múltú énekeskönyvünket felújítani, és erre vannak is kezdeményezések, érdemes lenne modern zenét játszó keresztyén zenészeket és szövegírókat is felkérni arra, hogy tegyenek kísérletet az énekek zenéjének és szövegének revideálására, hogy az érthető és élvezhető legyen a 21. szd. embere számára is. Bizonyára megbotránkoztató ez a javaslat első hallásra, de gondoljunk bele abba, hogy ezek a dallamok a keletkezésük korában a kor táncdalai voltak. Történelmi tény, hogy a keresztyénség akkor tudott közel kerülni az emberekhez, amikor az emberek által kedvelt zenéket használta biblikus szövegekkel.6. Természetesen fontos mindezt a modernizálást úgy végrehajtani, hogy a dallam és a szöveg harmonikusan illeszkedjen egymáshoz, és a magyar nyelv szépségét ne törje derékba egy nem megfelelő ritmika.7. Örömmel látnék egy modernizált, a 21. sz. emberének összeállított énekeskönyvet, melyben négyszólamú kottával jelennek meg az énekek.Ha legalább ennyit sikerül megtenni, akkor elérjük, hogy gyülekezeti éneklésünk életszerű és élvezhető lesz. Hiszen amit könnyű megtanulni, aminek a szövege jól érthető, azt mindenki szívesebben énekli. Ha pedig szívesen éneklik az énekeket, akkor éneklésünk örömmel teli és vonzó lehet, vagyis misszionáló kívülállók számára.Persze könnyen el tudom képzelni, hogy javaslataim nem válnak valóra széles körben, és gyülekezeti éneklésünkben - néhány kivételtől eltekintve - nem lesz gyökeres változás. Ekkor azonban tudomásul kell venni, hogy a fiatalabb korosztályok továbbra sem fogják magukat otthonosan érezni gyülekezeteinkben. Sőt, továbbra is ott dicsérik Istent, ahol jól érzik magukat, és ahol szívesen fogadják őket fiatalos énekeikkel, zenéjükkel együtt. És továbbra is ontani fogják a lendületes énekeket és zenéket.Sajnos az idősebb korosztályra már nem lehet sokáig számítani, hogy egyházunk régi énekeit énekelni fogják. A fiatalabbak pedig a saját koruk énekeit szeretnék énekelni, ha pedig ezeket a református gyülekezetekben nem énekelhetik, akkor inkább el sem jönnek gyülekezeteinkbe. Ha pedig nem tudjuk a fiatalabb korosztályokat bevonni a gyülekezetek életébe, akkor egyházunk rövid időn belül komoly nehézségek elé fog nézni.Megújulást ösztönző javaslataimat elsősorban a gyülekezeti éneklésre hegyeztem ki, de mindenki tovább gondolhatja egyházi életünk minden egyes szegmensére nézve is, hiszen más területeken is sok teendő van.Végül, szeretnék mindenkinek ajánlani egy nagyon kedves filmet. Különösen azoknak, akik rosszallóan olvasták a gyülekezeti énekléssel kapcsolatos gondolataimat és javaslataimat: Woophi Goldberg főszereplésével 1992-ben készült az Apácashow c. film, melyben szemtanúi lehetünk, hogy fiatalos zenéjükkel az apácák emberek százait vonzották a már évek óta üres templomba. Érdekes megjegyezni, hogy 1998-ban Rómában egy hittudományi főiskolán apácákat tanítottak táncolni és a fiatalok zenei kultúrájára (MTI forrás).Véleményem megfogalmazása után vettem kezembe Klaus Douglass magyarul megjelent könyvét, melynek címe: Isten szeretetének ünnepe (Kálvin és Luther Kiadó). Örömmel olvastam, hogy egy német lelkész is ugyanazokkal a gondokkal küzd, és hasonló megoldásban látja a kiutat.Ha a konzervatív Vatikán tud "mindenkinek mindenné lenni" (1Kor 9,22) Pál apostolt követve, akkor ez nekünk reformátusoknak sem lehet túlontúl nehéz.

Loment Péter lelkész
(Tiszaroff, 2006. február 15.)