belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Simonfi Sándor

Egyházfegyelem mint jogi kérdés


Mielőtt a megadott téma tárgyalására térnék szeretnék a jog fogalmáról egy-két szót szólni. Általában a jog definíciójáról, szerepéről, területéről, működéséről és nem utolsósorban a forrásáról - aszerint, ahogy jelen előadásban én használom.
A jog, mint normarendszer, egy adott emberi közösség struktúráját, működését, tagjai és kisebb közösségeinek viszonyait, kapcsolatait szabályozza.



1. A jog elsősorban a spontán módon kialakult rendszert rögzíti.
Forrása az ember, alapja a közösség többségének egyetértése, megegyezése. Ebből értelemszerűen következik, hogy követve a közösség értékrendjének, viszonyainak, etikájának változását, folyamatosan kisebb-nagyobb mértékben módosul.
Kisebb részben a jog betölt olyan szerepet is, amelyben nem pusztán rögzít, hanem befolyásolni, megváltoztatni akarja a közösség működését, értékrendjét, erkölcsét. Ez a befolyásolás azonban akár hosszabb távon is csak akkor hatásos, ha közvetlenül nem érinti a közösség tagjait, nem befolyásolja életüket. Jó példa erre a halálbüntetés, illetve az abortusz kérdése. A halálbüntetés eltörlésével az emberek többsége nem ért egyet, de eltűri mint életét lényegében nem befolyásoló joggyakorlatot. Az abortuszt nem meri hasonló módon elvi alapokból kiindulva eltörölni a jogalkotó (politika), ugyanis hosszabb távon a társadalom ellenállása miatt ez kényszerrel sem betartatható.

2. A jog szerepe a közösség életében korlátos.
A jognak része a részben forrását is jelentő erkölcs, de a jog sosem fedi le teljes egészében az erkölcsöt. Képtelenség is az ember és a közösség életének minden lehetséges mozzanatát lefedni, szabályozni. Főképp az erkölcs területén korlátozott a jog szerepe.

3. Csak olyan jogi normának van értelme, amely betartható és betartatható.
A jog működése két elemen nyugszik. a) A közösség egyetértése. Amennyiben a közösség többsége a szabállyal egyetért, azzal azonosulni tud, akkor azt önként betartja. Ez az ideális állapot. b) A kényszer. A történelemben még nem volt társadalom - nem is lesz -, ahol ez az elem ne lett volna jelen. Mindig csak az arány a kérdéses.

I.

Miben különbözik és/vagy hasonló az egyházjog a világihoz?

1. Az egyházjog forrása Isten, alapja a Kijelentés. Legalábbis ideális esetben. Az egyházjog elsősorban a dogmatika, az ekkléziológia, az etika legfontosabb elemeit fogalmazza meg gyakorlati és korhoz kötött (!) formában.
A problémát az jelenti, hogy a Kijelentés az egyházjog „alapelvét" adja meg, de a szükséges részletezést nem. A Tízparancsolat mellé kapott Izrael részletes „törvénykönyvet", de az Újszövetségben ez nagyrészt eltöröltetett, helyébe pedig hasonló nem adatott. Például elég nyilvánvaló, hogy nem lehet levezetni a Bibliából a gyülekezet, egyházmegye, egyházkerület, nemzeti egyház struktúrát; vagy a költségvetés elvű gazdálkodást. Azaz az egyházra bizonyos területeken mindenképpen hat az adott (vagy egy bizonyos) kor társadalmi és jogrendszere.
2. Nagyon fontos különbség a világi és az egyházi jog között, hogy az egyházjog egyrészt tudomásul veszi, hogy a közösség szervezeti, működési kérdéseit ő sem képes teljes körűen szabályozni, másrészt az etika teljes területét beemeli a jog hatálya alá.
Az egyház minden tagja számára előírt kötelezettség - legyen szó akár egyszerű egyháztagról, akár lelkészi, világi vezető tisztségviselőről - „az evangélium szerinti tiszta erkölcs". Az egyházjog tehát a hatályát a teljes emberre és minden életszférájára kiterjeszti: a szervezeti egyházban való léte mellet a teljes magánéletére. Ha szigorúan és következetesen, valamint bibliai alapon és Jézus tanítása szerint vesszük ezt az elvet, akkor az ember ki nem mutatott vágyai, indulatai, ki nem mondott gondolatai is a jog hatálya alá tartoznak.
Problémát jelent azonban, hogy a jog jellegéből fakadóan csak egzaktul meghatározott normákat tud alkalmazni. Mivel a világi jog csak a végletes és bűncselekmény jellegű erkölcsi cselekedetekkel foglalkozik, ezért nincs szüksége részletes etikára. Az egyházjognak viszont elengedhetetlenül szüksége van (lenne) egy bibliai alapon álló, részletes, az emberi élet bármely helyzetében eligazító etikára. Még egyszer hangsúlyozom, hogy elengedhetetlenül szüksége van rá. Az egyház közösségileg és tagjaira nézve egyénileg sem mentes a bűntől, ezért ha az egyes konkrét esetekben kell a jogalkalmazónak, jogszolgáltatónak erkölcsi kérdésekben a Bibliát értelmeznie, vészesen megnő a szubjektív, emberi normán nyugvó, akár emberi érdekeket szolgáló törvénykezés kísértése - hiszen a jogszolgáltató is ember, nem mentes a bűntől, a kísértéstől.
3. Az egyházjogra is igaz az alapelv, miszerint olyan megfogalmazott jogi normának van értelme, amely betartható és betartatható. Valamint az egyházjog működése is ugyanazon két elemen nyugszik.
a) Az egyházjog tekintetében is az az ideális állapot, ha a közösség tagjai önként, azért tartják be, mert egyetértenek, azonosulni tudnak vele. Elvben ez az egyház esetében adott, hiszen az egyház céljának, küldetésének, viszonyrendszerének, erkölcsének alapját a Kijelentés adja, az egyház maga is a Fiú a Szentlélek és az Ige által kiválasztott, oltalmazott és megőrzött gyülekezete.
A probléma ezzel kapcsolatban kettős. Egyrészt a jog alapját a dogmatika, etika, stb. csak a „tükör által homályosan" korlátja között képes a Kijelentés alapján megfogalmazni. Tehát az egyet nem értés, a nem azonosulás, végletes esetben engedetlenség elvileg „reformációs" jelleggel bírhat.
Másrészt, itt is beleütközünk a népegyház-hitvalló egyház kérdésébe. Minél hitvallóbb jellegű egy egyház, annál valószínűbb, hogy a közösség tagjai belsőleg azonosulnak a hitelvekkel. A népegyház esetében ez nem ilyen egyértelmű. Ezt később az MRE vonatkozásában konkrétan is kimutatom.
b) Az egyházjog működésének is a másik alapeleme a kényszer.
Ebben a tekintetben az egyház és állam szétválasztásának (világi) elve és gyakorlata, valamint a szekularizáció új helyzetet teremtett. Korábban - még protestáns területen is - az állam és az egyház között egyféle együttműködés létezett. Lényegében az egyház adta még a világi jog számára is, főleg erkölcsi kérdésekben, az alapelveket, viszonzásul a világi hatalom az egyházi szabályok, döntések teljesülése érdekében igény szerint közreműködött. Ez utóbbi egyébként - igaz más megfontolásból - a szocializmus idején is működött. Az egyház és az állam szétválasztásával ez az eszköz az egyház számára elveszett, legalábbis a tisztán egyházi jellegű kérdésekre nézve. Marad tehát az egyház belső „kényszerítő eszközrendszere", amely azonban csak a közösség elenyészően kisebb része tekintetében létezik. Főképp nem olyan értelemben, hogy az egyháztag teljes életére, beleértve a teljes magánszférát, hatással lehetne.

II.

Az egyházfegyelem és a jog viszonyát most már az MRE-re nézve konkrétabban vizsgáljuk meg. Ebből a szempontból az egyháztagok, a világi tisztségviselők és alkalmazottak és a lelkészjellegűek csoportjai eltérő helyzetben vannak. Még egy körrel egészíteném ki az előző felsorolást.
Az egyházfegyelem kapcsán általában az egyénre gondolunk. Ő az, aki megszegheti a törvényt, erkölcsileg elbukhat, aki természetesen törvény elé citálható, megfegyelmezhető. Fel sem merül az a gondolat, hogy esetleg maga a közösség (egyház), vagy valamely hatalommal, döntéshozási jogosítványokkal rendelkező szervezeti egysége, testülete véthetne az egyházfegyelem ellen. Ez abból a félreértésből fakad, mintha a világi jogban csak a büntetőtörvénykönyv alapján az egyénre lehetne büntető szankciókat hozni. Ez azonban nem igaz. Jogi személyek (egyesületek, egyházak [!!], társaságok) is szankcionálhatók, büntethetők. Ráadásul e tekintetben mindenhol él a legsúlyosabb ítélet, a „halálbüntetés" intézménye is a megszüntetés, feloszlatást formájában. Azért is szükségesnek tartom a vizsgálandó kör bővítését, mert egyrészt ezt biblikusnak tekintem, másrészt ez egy ponton meg is jelenik hatályos törvénykönyvünkben.

1. Egyháztagok. Az egyháztagok tekintetében az egyházfegyelem a jog szempontjából kezelhetetlen. Az MRE tagja lehet lényegében egy egyoldalú, a személy részéről tett nyilatkozattal bármely keresztyén egyház által megkeresztelt ember (1994. évi II. tv. 22. §. [1]). Nincs előírva sem a konfirmáció, sem egy nyilatkozat, hogy az MRE hitelveit elfogadja. A törvény szövege szerint nemcsak joga, hanem kötelessége úrvacsorázni is - konfirmáció nélkül!! A tanfegyelem nem előírás számára, tehát számon sem kérhető!
Az evangélium szerinti tiszta erkölcs megtartása kötelessége, de...
Hol van összefoglalva a magyar, református, evangéliumi alapon álló erkölcsi tanítás? Nagyon sok olyan kérdés van, köztük új etikai problémák, amelyekben az egyháztag számára is jó lenne az egyértelmű eligazítás. Például abortusz, eutanázia, homoszexualitás. De még aktuálisabb kérdés: hogyan ítéli meg az MRE az élettársi kapcsolatot. Időnként erkölcsi kérdésekben születnek zsinati és egyéb szintű állásfoglalások, főleg akkor, ha államjogi problémává válik a kérdés. Lásd abortusz. Ezek azonban csak állásfoglalások, sokszor csak deklaratív formában. A bármelyszintű egyházi állásfoglalás azonban nem helyettesíti a Zsinat azon feladatának teljesítését, hogy megállapítja az egyház tanait. Ehhez mérten lehet(ne) megfogalmazni az egyházi jogszabályokat, illetve ehhez viszonyítva hozhat(na) döntést egy egyházi bíróság. A Zsinat ezt a feladatát nem tölti be.
Egyháztag esetében jogi oldalról lényegi szankcióra sincs lehetőség, egyedüli eszköz a feddés. Egyházjogunk nem ismeri a gyülekezetből való kizárást, az úrvacsorától való eltiltást. Kérdés, hogy e tekintetben nem győzött-e a biblikusság fölött az egyházpolitikai szempont? (Mt 18,17; 1Kor 5,13) A teljes jogú egyháztag esetében a választási és választhatósági jog megvonása az egyedüli többlet szankció.

2. A világi, választott tisztségviselők. A világi, választott tisztségviselők esetében az egyházfegyelem jogi oldalról jobban érvényesíthető. Retorzióként több eszköz is megjelenik. Köztük a pénzbüntetés, amely javadalmazás nélküli tisztség esetében csak önkéntes vállalás esetén érvényesíthető. A legsúlyosabb szankció a tisztségtől megfosztás.
A világiak esetében érdekesebb kört alkotnak az alkalmazottak. Rájuk az egyházi szabályozás mellett (inkább fölött) a világi jogszabályok is érvényesek. Az egyházjog rájuk is kiterjeszti (jogosan) az evangéliumi erkölcs megtartását, szükség szerint szankciókkal. Például a pedagógus esetében rendkívüli felmondási ok, ha nem feddhetetlen az életmódja (1995. évi I. tv. 53.§.). Azonban egy felmondás a munkaügyi bíróságon megtámadható és ítélete erősebb, mint az egyházi munkáltató, esetleg bíróság döntése. Ha az egyház nem tudja bizonyítani, hogy egy viselkedés (pl. élettársi kapcsolat) a hivatalos tanítás szerint az evangéliumi erkölcsbe ütközik, akkor a világi bíróság az egyházjog szabályát nem fogja figyelembe venni. Visszajutottunk a Zsinat mulasztott kötelességéhez.
3. Lelkészjellegűek. Ez a csoport a legjobban érintett. Mivel egzisztenciálisan a legjobban kötődik az egyházhoz, ezért az egyházfegyelem a legjobban rajta érvényesíthető.
Számon kérhető rajta a tanfegyelem. Feltéve, ha lenne az Apostoli Hitvalláson, a Heidelbergi Kátén és a II. Helvét Hitvalláson kívül más hivatalosan elfogadott tan. De nincs. Pl. a kálvini specialitások nem részei a hivatalos tanrendszernek. A szankciók is teljes körűek és végrehajthatók. Egyetlen kivétel van. A szolgálati lakás elhagyása csak világi jogszabályok szerint kényszeríthető ki.
Azért a lelkészek esetében sem tragikus a helyzet. Egyházunkban egyfajta kiegyezés már régóta kialakult és jól működik. A lelkészek az egyházi rendelkezések kisebb súlyú részét szabadon megszeghetik, az egyházi felsőség ezt jól felfogott érdekében elnézi. Ezek jelentős része alsóbb szinten a pénzügyekhez kapcsolódik, amelynek teljesítése sok helyen valóban gondot okoz. Pl. Nem fizetünk nyugdíjjárulékokat, közalapot, kötelező perselyt, vagy nem szabályosan valljuk be azokat, stb. Mindezt ideológiai köntösbe is lehet bújtatni: „fent" úgysem a jó gazda módjára gazdálkodnának vele - hogy erősebb kifejezést ne használjunk. Ezzel azonban erkölcsileg szabaddá válik a magasabb szint hason-ló lépések megtételére.
4. Egyházi szervezet, egyházi testületek. Hogy létező probléma az egyházi szervezet, testület egyházfegyelmi problémája azt az bizonyítja, hogy a presbitérium esetében ez az egyházjogban megjelenik (59. §. [3]). Sorozatos törvénytelenség esetében a presbitérium feloszlatható. Ha azonban ez ott reális, szabályozandó lehetőség, akkor ezzel logikusan számolni kellene egyházmegyei, egyházkerületi szinten is. Nem ismerek olyan bibliai, teológiai okot, ami ezt a megkülönböztetést megalapozná. Ugyanígy több esetben is bizonyítható, hogy akár a Zsinat is hozhat olyan határozatokat, amelyek épp az általa hozott törvényekkel ellentétes. Erre tegnap is hallottunk példát.
Ami a legelszomorítóbb, hogy magam egy próbaper ítéletében szembesültem azzal, hogy a zsinati bíróság egyházpolitikai szempontok miatt a törvénnyel ellentétes ítéletet hozott. Utóbb, négyszemközt, maga az egyik bíró is elismerte: tudták, hogy nem törvényes az ítélet, de tartottak az esetleges anyagi következményektől. No comment…
Ez a probléma sokkal súlyosabb, mint gondolnánk. Az állam szerepe az egyházakkal és a vallásszabadsággal kapcsolatban kettős. Egyrészt biztosítania kell az egyházak szabad működését, autonómiáját, másrészt - és ez ugyanazon alkotmányos jogon és törvényen alapszik - szükség esetén védenie kell az egyént, az állam polgárát és jogait az egyházon belül, akár vele szemben is.
Az a sajátos helyzet, hogy a szekták, álvallások, álegyházak esetében az MRE egyetért a fokozott állami ellenőrzéssel, az egyén védelmében a beavatkozással, akár a megszüntetésükkel is. Támogatjuk az ezt elősegítő törvénymódosítást is. Ezzel viszont a saját ellenőrzésünk kiterjesztését is támogatjuk - még ha nem is gondolunk rá. Beleértve annak vizsgálatát, hogy vajon az egyház a saját törvényei szerint működik-e, és azt is, hogy az egyház mint szervezet saját tagjaival szemben ne követhessen el a saját (!) törvényei szerinti törvénytelenséget.

Befejezésül. Az egyházfegyelem kérdését nem a jog fogja megoldani. A jog és alkalmazása ma inkább, elsősorban tükör önmagunknak önmagunkról. S túl sokszor kényelmetlen belenézni e tükörbe.

2018. január 20., szombat,
Fábián , Sebestyén napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 7116
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 39457748

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat