Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2015 - A Csillag

 

A II. Lelkipásztori Emléktábla

A 2015. július 26.-án felavatott ll. Lelkipásztori Emléktábla

Az avató előtt elhangzott ünnepi köszöntő:

Tisztelt Ünneplő Közönség!

Egy újabb helyszínre érkeztünk a 2015. évi Darányi Falunapok programjainak sorában! Szeretettel köszöntöm mindazokat, akik a Hősi Emlékműnél lezajlott megemlékező ünnepségen még nem voltak velünk, csak időközben érkeztek meg! Köszönöm Nekik is, hogy jelenlétükkel megtisztelik, és ezáltal teljesebbé teszik mai ünnepünket!

Tisztelt Ünneplők! 2013-ban került sor az itt látható „Kegyeleti és Emlékező Hely” kialakítására és az akkori Falunap szép programrészeként annak ünnepélyes felavatására. Ott és akkor elhangzott, hogy a Presbitérium szándékai szerint a következő években ezen emlékhely részévé integrálva megemlékezünk mindazokról a prédikátorokról, lelkészekről, akik valamilyen fennmaradt formában felkutathatók, beazonosíthatók. Nehéz feladat évszázadokat visszakutatni, ám egyben nagyon érdekes kihívás is! Amint látható az első – 2014-ben elhelyezésre és szintén a Falunap programjába illesztve felavatásra került – emlék- névtáblán, a múlt fátylát hozzávetőlegesen 330 évre visszamenően sikerült némileg fellebbenteni, ami azért magában foglal néhány emberöltőt…

Már sokkal pontosabb források alapján sikerült összeállítani a második 10 lelkésznevet tartalmazó emléktáblát, amelynek felavatására most egybegyűltünk. Ezen lelkészekről már egyéb feljegyzések is fennmaradtak, egyikükről tudjuk, hogy 11 év után visszajött Darányba, és két évig itt szolgált, másikukról azt jegyezték fel, hogy Ő kezdte el jegyezni a meghaltakat, egy „…Kovácsiból magával hozott Matriculában”. Ezen a táblán kapott helyet az a lelkipásztorunk, aki a kéziratként sajnos eltűnt úgynevezett „Esemény Naplót” vezetni kezdte, visszatekintve a közelebbi múltba is.

Tisztelt Ünneplők! Amíg erre a mostani alkalomra készültem, többször felmerült bennem a kérdés, és fogott el a kétség: „minek is csinálom én ezt?” … „Van-e haszna, és mi haszna van ennek az egésznek?..”. Isten az Ő gondviselő szeretetével megadta nekem a választ!

Amint a meghívókon is olvashatták, egy festménykiállítás lesz megtekinthető hamarosan a Parókia folyosóján. Amikor pontosan megtudtam, ki az amatőr művész, rákerestem az interneten, és nagyon szép dolgot találtam! 2004-ben így írt Róla a „HetedHéthatár” című művészeti- kulturális folyóiratban Kurucz Gyula:
Van olyan mosoly, amely nem egyszerűen hangulatot fejez ki, amely nem változik egész másfajta arckifejezéssé a következő pillanatban, hanem egy adott helyzettől független, a lélekből indul és a lélekig ér.

No Te kishitű! Hát nem csodálatos, hogy 11 év távlatából, annak ellenére hogy nem ismered, mégis lelkének leg- bensőbbjét tárja eléd a véletlen? – szólt bennem egy hang…

Néhány nappal ezelőtt, szintén a falunapi készülődés káoszában ott kellett lennem egy próbán. A felcsendülő hangokra lehunytam a szemem, átélendő az ismert zenét. Meglepve tapasztaltam, hogy ez NEM az eredeti, ezt nem ez a személy énekli, és találgatni kezdtem, vajon ki lehet? Közben kinyitottam a szemem, éppen jókor, a döbbenetre! Ott, a templom falai között énekelte valaki a szólót, valaki, akit régóta ismerek, de azt sem hittem volna el Róla, hogy énekelt valaha az életben!!

No Te kishitű! Amikor idejöveteledkor azon morfondíroztál, hogy talán hamar végeznek, vajon gondoltad-e, hogy ekkora nem várt élményben és meglepetésben lesz részed?? – szólt újra a hang, és megértettem;
NE AZT MÉRLEGELD FOLYTONOSAN, HOGY MIRE JÓ, MENNYIT ÉR, AMIT TESZEL, CSAK EGY LEGYEN A CÉLOD: A JÓRA TÖREKEDJ, ÉS TEDD, AMIT TENNED KELL! MINDEN FELADATRA ÚGY LETTÉL ELHÍVVA, ÚGY LETTÉL KIVÁLASZTVA!

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet! Ezen gondolatok jegyében lépjünk tovább a holnapjainkba! Lebbenjen hát a zászló, hogy szemünk elé kerülhessen az emléktábla! Megkérem Szászfalvi László országgyűlési képviselőt, lelkipásztort valamint Villányi László polgármestert, presbitert az emléktábla leleplezésére!

Darány, 2015. július 26. Darányi Falunapok – vasárnap – Beszéd az Emléktábla avatásnál

 

[Visszalépés]

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 50, összesen: 123404

  • 2025. szeptember 29., hétfő

    A Hercegszőlősi Zsinat 450 éves jubileumának nyitánya alkalmából rendezett közös szabadtéri istentiszteletet a három pécsi református gyülekezet.
  • 2025. szeptember 28., vasárnap

    Megmaradni és kiteljesedni címmel jelent meg az első átfogó reziliencia-szakirodalom lelkészek számára. A szakmai lektorral, Mikola Borbálával, a Gyök...
  • 2025. szeptember 26., péntek

    A Bibliamúzeum korábbi munkatársa örökségéről volt kollégái írtak.
  • 2025. szeptember 25., csütörtök

    A műhelyben, ahol az Isten az embert formálja, nem az agyag dönt a végeredményről. A korongon, amelyen Martineczné Kiss Márta az edényeket formálja, b...
  • 2025. szeptember 25., csütörtök

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága pályázatot hirdet RECEPCIÓS munkakör betöltésére.
  • 2025. szeptember 24., szerda

    Gondolatok boldogságkeresésről, illúziók kergetéséről és az örök szerelemről a Csongor és Tünde kapcsán – ráadás kisinterjúval a rajzfilm református a...
  • 2025. szeptember 23., kedd

    Lelkészbeiktató istentiszteletet tartottak Vác-Alsóvárosban 2025. szeptember 20-án. Az anyaegyházközség első lelkipásztora Szőke Attila Szilárd.
  • 2025. szeptember 22., hétfő

    Tizenhetedik alkalommal vehettek részt templomfutáson a Zsámbékon és környékén élő mozogni vágyók.
  • 2025. szeptember 21., vasárnap

    Törött életből műalkotás? A Dunamelléki Református Nőszövetség harkányi konferenciáján egyebek mellett kiscsoportos beszélgetéseken, bizonyságtételeke...
  • 2025. szeptember 18., csütörtök

    Lelkészbeiktató istentiszteletet tartottak Sellyén, Porcsné Papp Zsófia tavaly tavasszal kezdte meg a szolgálatot a Baranyai Református Egyházmegyében...