Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Czetz János

 

Czetz János 1822. június 8.-án született Gidófalván, jomódú örmény szülők gyermekeként. Apja őrnagyként a székely-határőr huszárezredben szolgál, anyja - Csiki N. - székely családból származott. Tanulmányait a kézdivásárhelyi katonai nevelőintézetben, illetve a bécsújhelyi katonai akadémián végezte, 1842-ben évfolyamelsőként hadnaggyá avatták. Néhány év csapatszolgálat után  1846-ban vezérkari vizsgát tett és  bécsi Cs. kir. Földrajzi Intézet katonai térképészeti osztályához nyert beosztást. Innen vitte magával Mészáros Lázár, az első felelős magyar kormány hadügyminisztere 1848 májusában Pestre, hogy megkezdjék a magyar hadügyminisztérium megszervezését. Az augusztusra felálló minisztériumban főhadnagy-segédtisztként szolgált.

A Béccsel tőrtént szakitás hónapjában, október elején honvéd százados, a hó végén pedig táborkari (vezérkari) őrnagy lett. A gyors rendfokozati előlépést fontos beosztásba helyezés követte: november közepén az erdélyi sereg vezérkari főnökévé nevezték ki.  Az erdélyi sereget ekkor mindössze vagy 3-4 ezer rosszul felszerelt katona alkotta. Az alkalmas vezérrel nem rendelkező had november végén feladta Kolozsvárt és a császári csapatok elől a csucsai szorosba menekült. Hite megrendült, fegyelme bomlófélben volt. Ekkor parancsnokságát ideiglenesen - Bem tábornok megérkeztéig - Czectz vette át. Célszerű és határozott intézkedései nyomán helyreállt a rend, Bemet már viszonylag rendezett állapotok fogadtál. Bem vezérkari főnöke  Czetz tevékeny támogatásával befejezte a sereg újjászervezését és kiegészitését.

Kolozsvár felszabaditását követően az erdélyi hadsereg egymástól két különvált főoszlopban folytatta hadműveleteit. Ezek egyikét Bem, mig a másik csoportot Czetz vezette.  Az utóbbi a Kolozsvár- Torda- Nagyszeben irányba tört előre sikeresen, ahol január 21-én a Marosvásárhely felől érkező Bem vezette erőkkel egyesült. Ekkor még nem sikerült bevenniük Nagyszebent de súlyos csapást mértek rá. Ugyancsak kitűnt március 2-án Medgyesnél, ahol Bem távollétében az ő vezetésével verte vissza a magyar sereg a császári főerők támadását. A hadjárat március 11-én Nagyszeben bevételével lényegében le is zárult.

A hadjárat során bokros érdemeket szerzett Czetz elismerése sem maradt el. Decemberben alezredessé, 1849. február közepén ezredessé léptették elő, s megkapta a katonai érdemjel 3., majd 2. osztályát, Bem tábornok Temesközbe történő távozását követően, május 8-án pedig tábornokká és az erdélyi sereg ideiglenes parancsnokává nevezték ki. A 27 éves tábornokra most új feladatok vártak. Elsősorban a hadszervezés irányitása, amit végül is eredményesen megoldott: június végéig közel 30 ezer fővel növelte az erdélyi hadsereg létszámát. Igaz, ebben május végétől már nem vett részt. Egy sajnálatos baleset, lováról történt leesése következtében ugyanis súlyos sérüléseket szenvedett. Ezért nem vehetett részt a szabadségharc utolsó szakaszában sem.

A világosi katasztrófa után, 1849 végén álnév alatt Hamburgba menekült, ahol 1850-ben megjelentette Bem erdélyi hadjáratáról szóló emlékiratát: Memoriem über Bems Feldzug in Siebenbürgen in den Jahran 1848 u. 1849. Hamburgból Párizsba ment , ahol az 1851-es decemberi államcsiny elvette a kedvét a politikától, műszaki pályára lépett, s a svájci Mont-Cenius-i vasúti pálya épitkezésén dolgozott. Ez idő tájt tett utazásai alkalmával megismerkedett Sevillában argentin származású feleségével, Juan Manule O. de Rosas tábornok, volt diktátor unokahúgával, akit 1859-ben feleségül vett. Ugyanekkor Cavour segitségével az első magyar légió szervezéséhez látott Olaszországban. A váratlanul megkötött villa franciai béke után családjával együtt elhagyta Európát és 1861-ben Buenos Airesbe vitorlázott át, majd telepedett le Argentinában.  1869-ben Sarmiento elnök rábizta a köztársaság déli határainak védelmét, majd a Katonai Akadémia (Colegio Militar) szervezésével bizták meg, melynek igazgatójává őt nevezték ki.

E tisztségét 25 évig - 1895-ben történt nyugdijazásáig - viselte. Közben 10 évig az Ente Rios tartomány vizügyi rendezését is irányitotta. Ő alapitotta a buenos airesi katonai földrajzi intézetet.

Czetz János az irodalommal is foglalkozott. Emlitett munkáján kivül: Anleitung zur Erlernung der Ungarischen Militarsprache für deutsche Offiziere cimű művét is közrebocsájtotta. Spanyol nyelvből forditásokat, majd egyes visszaemlékezéseket irt a szamodújvári Arménia cimű magyar-örmény folyóiratnak magyar nyelven. Emlékiratainak német és spanyol átdolgozását, melyet Argentinában mondott tollba, kéziratban a kolozsvári 1848-49. Ereklye Múzeum őrzi. Czetz János 1904. szeptember 6-án halt meg, Argentina fővárosában Buenos Airesben.

Czetz János emlékére Gidófalván emlékszoba készült a templom bejáratával szemben az egykori kántorlak helyében, ahol róla szóló iratok és képek latogathatóak meg. (kulcs a szomszédos református parókián).

Czetz János (1822-1904) honvédtábornok szürke márvány emléktáblája, arcmásának fémből való plakettje, a községi önkormányzat székházán látható. Még a legsötétebb diktatúra idején sem bántotta senki. Születésének 175. évfordulóján leplezték le Petrovits István készítette portrédomborművét is. Czetz János emlékét nemcsak a szülőfalu, hanem az Argentin Katonai Akadémia is őrz.

 

 


Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 31, összesen: 620227

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...