Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A gidófalvi veszedelem és dokumentumai

A gidófalvi veszedelem
1950 Szeptember 22. Gidófalva,

 

A kommunista rezsim terve és akarata a székelyföldi Gidófalvára is kiterjedt, melynek fő célja a falusi gazdaságok kollektivizálása volt. E tervek hallatán a falu népe fellázadt, hogy mivel is lesz jobb a kollektív, mint a szabad gazdálkodás, miért is kellene megosztani és elosztani a terményt az államnak adva a javát. Közel egyhetes kollektivizálás ellenes lázongás kezdődött, mely nem csak a tiltakozást és ellenállást foglalta magába, hanem a hivatalos belépési nyilatkozatok elégetését is. Ez volt az ellenállás tetőpontja, amikor a román néphadsereg katonái milicistákkal és szekusokkal bekerítették a falut, és az éjszaka közepén 32 embert ,vagyis hat családot hurcoltak el otthonukból . Ezek közül később, 9 férfit és nőt bíróság elé állítottak a lázadásban való részvétel miatt, viszont a többi 23 embert teherautón és vasúti vagonokban, Dobrodzsába deportáltak. Gidófalvi veszedelem néven is ismert az esemény, mivel sajnálatos módon azon a tragikus éjszakán két huszonéves fiatalembernek oltották ki az életét a milicisták. A két fiatalember Jancsó Vilmos és Zsigmond András voltak, Zsigmond Andrást épp a templomtorony lábánál lőtte szíven egy csiki milicista, azért, mert a harangot akarta megkongatni a község lakosainak akarata szerint, hogy a tehetősebb gazdák elhurcolását megakadályozzák. Az esemény emlékére előbb 1995-ben avattak egy emléktáblát / az ott elhangzottakat Simon József ma már nyugdíjas tanár igazgató irta, aki volt szives átadni nekünk a csatolmányban olvasható, ma már ez is lassan történelem/ .Majd a mártírok az elítéltek és elhurcoltak emlékére állítottak és lepleztek le egy emléktáblát a református templom cintermében 2010-ben egy ünnepi istentisztelet keretében, melyen a nevek felett a következő szöveg áll: „TISZTELGÉS A KOMMUNISTA DIKTATÚRA BEVEZETÉSE, A KOLLEKTIVIZÁLÁS MEGAKADÁLYOZÁSA SZÁNDÉKÁÉRT, MÁRTÍRHALÁLT SZENVEDETT, BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLT, SZÜLŐFÖLDJÜKRŐL ELHURCOLT GIDÓFALVI SZEMÉLYEK ÉS CSALÁDOK 60 ÉVVEL EZELŐTTI KÍSÉRLETE ELŐTT”. A gidófalvi református egyház és a Czetz János általános iskola közösen minden év szeptember 22-én megemlékezik e tragikus eseményről melyen a református ifjak és az iskola diákjai is részt vesznek ünnepi műsorukkal, és megkoszorúzzák az emléktáblákat.


Az eseményhez kapcsolódó dokumentumok:

(A képek nagyob felbontású megtekintéséhez, jobb klikk a képre és a kép megnyitása új lapon választása)

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 45, összesen: 620241

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...