Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Vakációs bibliahét 2014

Vakációs bibliahét 2014


A 2014-es vakációs bibliahét témája a „Válaszút” volt, amikor is a gyerekek a jó és a rossz út között kellett hogy döntsenek, hála az Úrnak a jó utat választották és a héten minden nap a bibliahetes foglalkozást választották délelőttönként. A bibliahét első napján pontosan 50 gyermek vett részt a foglalkozásokon, a következő napokon is egy-két kivétellel meg volt a létszám.


Első nap Noé-ról hallottak, aki Isten szavára hallgatva a jó utat választotta, majd Gedeonról, aki kis csapatával és hittel győzött a fölényes ellenséggel szemben, Rúth-ról, akinek hűsége volt az erénye, Dávidról, aki pásztor fiú létére hitére és furfangjára támaszkodva győzte le az óriást. A kerettörténeteket az IKE csoport tagjai mutatták be, aranymondást tanultunk minden történet kapcsán, az után pedig a témával kapcsolatos játékok, kézimunkák és a nagyobbaknak kvíz következett.

Az éneklés is fontos szerepet kapott, minden nap új éneket tanultunk, a fő ének mindegyik szakasza valamelyik történetről szólt, ezt az éneket szerették a legjobban és énekelték lelkesebben mint a többit. Nem maradt el a foci, a vizes játék, a kézstaféta sem.

A hét megkoronázása a vasárnap délelőtti istentisztelet, ahol már a szülők és nagyszülők elött is bemutatját a gyerekek, hogy mit tanultak, miről is volt szó az elmúlt héten. A történetek mellett, megmutatják a kézimunkákat, elénekeljük a héten tanult énekeket, és közösen mondjuk el az aranymondásokat is.

Délután is program volt, de ekkor már nem a gyerekeken volt a hangsúly, hanem a szülőkön. A szülők délutánján mindazt amit a gyerekek a hét napjain játszanak és alkotnak, a szülők is kiprobálhatják. Ez általában mindig jól sikerülő alkalom, hiszen vicces mikor egy felnőtt kell pufulecből egy bárkát ragasztgasson, néhány papírdarabból tornyot építsen, vagy éppen célbadobjon.


Reméljük jövőre is ilyen tanulságos és szórakoztató lesz a bibliahét. Hálát adunk Istennek, hogy velünk volt, gyermekeinkel, és egy szép hetet ajándekozott a gyülekezet ifjainak és szüleiknek.

írta: Sárdi Hunor

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 36, összesen: 620232

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...