Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyülekezeti kirándulás és vendégszolgálat

Pár éve már megszokhattuk, hogy a nyárvégi időszakban gyülekezeti kirándulást szervezünk azok részére, akik szeretnek az országunk szépségeiben gyönyőrködni. Ez nem volt másképpen az idén sem, annyival kiegészülve, hogy nem csak egyszerű látogatásos kirándulás volt, hanem egyben vendégszolgálat a Tiszteletes és a Református Kórus részéről. Az idei kirándulás gazdagabb volt mint az előző években, úgy meglátogatott helyszínekben mint időben is, hiszen most kétnapos volt és valamivel több mint 700 kilómétert utaztunk ez idő alatt. Az első nap több kitűzött helység szerepelt a listánkon, nem számítva a csak átutazott településeket. Számszerint négy helyszin volt a cél. Az elsődleges pont, a maros megyei Szászbonyha volt, ahová Segesvár, Erzsébetváros és egy gyönyörű erdőközti kis kanyargós úton keresztül jutottunk el.


Ez a kis falu azért volt fontos számunkra, mert a Református Nőszövetség itt kapott egy fénykorában gyönyörű Bethlen kastélyt, ami sajnos mai állapotában használhatatlan és romos, ezt fel szeretnék újítani, és amihez a mi Nőszövetségünk is hozzájárult egy jelképes összeggel.


A kastélyban a helybeli tiszteletes vezetett körbe és mutatta be, mesélte történetét, majd pedig a református templomot is meglátogattuk.


Innen Dicsőszentmártonon és Tordán keresztül a tordai sóbányába vezetett útunk. A sóbányához Istennek hála időben érkeztünk, így bőven volt időnk megnézni azt alaposabban, és csodálkozni, hogy az 1800-as években hogyan voltak képesek ekkora dolgot véghezvinni.

A sóbánya után a nem messze lévő Torockó volt az úticél. Ott meglátogattuk az unitárius templomot, a Néprajzi Múzeumot, körülnéztünk a faluban, csodálva a jellegzetes, egyforma építésű házakat.


Mivel sajnos az időjárás nem kedvezett a későbbiekben, úgy döntött a csapat, hogy kihagyjuk a tordai hasadék megtekintését közelebbről, és a szállásra igyekszünk. Szállásunk a Kolozsvár melletti Györgyfalván volt, az egyház Bethlen otthonában.


Vasárnap reggel 10 órakor kezdődött az Irisz negyedi református templomban az istentisztelet. Bereczki László gidófalvi lelkipásztor hirdette az Ígét és a Református Kórus egyházi művek sorozatával örvendeztette a gyülekezetet. A meghívás egy régebbre visszanyúló testvérkapcsolati kezdeményezés folytatása, hiszen 11 évvel ezelőtt már volt látogatás a gidófalvi gyülekezet részéről, és remélhetőleg ez után szorosabb lesz a kapcsolat.

Az alkalom bemutatkozással és ajándékozással végződött. Ezt követően a gyülekezeti házban szeretetvendégség és ismerkedés, beszélgetés kapott helyet. A közös fotózás után a helyi tiszteletes vezetésével városnézéssel töltöttük a maradék időnket, meglátogattuk a Házsongárdi temetőt, voltunk a Fellegvárban és a város központját is megtekintettük.


Már csak a hazaindulás maradt hátra, délután 5 órakor indultunk útnak hazafele. Ígéretek szerint a közeljövőben az Írisz telepi gyülekezet is meglátogatja majd Gidófalvát és gyülekezetét, szeretettel várjuk őket. Köszönjük az Úrnak, hogy gondviselésében hordozott és sok szép élménnyel gazdagított.

írta: Sárdi Hunor

A teljes képanyag megtekinthető az alábbi galériában.

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 44, összesen: 620240

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...