Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Jantsó Pál megemlékezés

2011 November 20-án Gidófalva megemlékezett a 250. éve született nagy szülöttjéről az első magyar komikusként nyilvántartott Gidófalvi Jantsó Pálról. A megemlékezési ünnepség egy unnepi istentisztelettel kezdődött a gidófalvi vártemplomban, ahol idősebb Bereczki László nyugalmazott lelkipásztor prédikációjában bölcsességével beszélt a színész helyéről a teremtett világban.

Jeles vendégek emlékeztek az ünnepeltre. Három kórus bizonyította, hogy aki szépen énekel, kétszer imádkozik. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház László Attila vezette kiváló férfidalárdája hitünket erősítő, lelkünket moccantó válogatással érkezett, amelyben az Urat dicsőítő egyházi dalok mellett elhangzott Farkas Árpád megzenésített verse és Mozart Bűvös csengettyűje is.

A Sebestyén Lajos vezette kórus, a Pitypang lelki derűt hozott ajándékba, a szülőfalu pedig a nemrég alakult vegyes karral lepett fel. A népdalokat éneklő 11 éves Kész Szabolcsnak csengő hangját csak a "vastaps némította" el. Sárdi Hunor református kántor orgonajátékát öröm volt hallgatni. A fáradhatatlan Sebestyén Lajos a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósnégyesét is magával hozta ama vasárnapon.

 

A falu gazdagabb lett két alkotással, a remekbe szedett kopjafát a falu közösségét közel 40 éve szolgáló, magyar nyelvet ápoló, őrző, tovább adó tanár, Tóth Lajos faragta, a Jantsó Pált ábrázoló dombormű pedig a határokon innen és túl is kiállító hagyományőrző székely huszárfőhadnagy, Kövér György munkája.

Az istentiszteletet követően a gyülekezet kivonult a vár cintermében ahol László Károly szinművész tartalmas emlékezési beszédet tartott, majd a Kónya Ádám Művelődési ház férfikara énekelt.

Délután a művelődési ház színpadán egymást váltották helyi meg vendég színjátszók! Este pedig ismét a Kónya Ádám művelődési házé volt a terep: a Visky Árpád nevét viselő színjátszó együttes lépett színpadra. A jól végzett munka utáni nyugalommal ült az első sorban az esti előadáson két református tiszteletes, apa és fia. A fiú Bereczki László, Gidófalva lelkipásztora, színészt megszégyenítő tudással beszélt a játék sokszínű varázserejéről. Reméljük, hogy egy méltó és emlékezetes ünnepséget sikerült megvalósitanunk Gidófalvi Jantsó Pál emlékére.

 

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 38, összesen: 620234

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...