Nyomtat Elküld Olvasási nézet

RADOSTYÁN ÜNNEPE 2007. AUGUSZTUS 20-RA

Ünneplő Radostyániak, kedves Testvéreim!

Augusztus 20-a beszédes ünnepe a magyarságnak. Emlékezünk az államalapításra, első királyunkra árpádházi Istvánra, és hálát ad népünk a kenyérért, mely az Úristen áldásaként újból asztalunkra kerülhet annyi fáradtságos munka után. Fontos a kenyér, mert a kenyér az életet jelenti. A kenyérről, a kenyérért folytatott küzdelemről beszél az élet. A mi életünk is. Sokat kell törődni, fáradozni, dolgozni azért, hogy meglegyen.
Most azonban ünnepelünk. Hálát adva visszatekintünk a magyar múltra, melyből erőt nyerünk, hogy reménykedve nézhessünk a jövőbe, ugyanakkor a mindennapi kenyér fizikai erőt ad a jelen küzdelmeihez.
Igazi ünnepünk akkor van, ha Istenbe vetett hitünk, magyarságtudatunk és jókedvünk töretlen. Augusztus 20-a ünnepében benne kell lennie mindháromnak. Hitnek, magyarságnak, jókedvnek.
Először: hit a gondviselő Istenben, Aki mindig erőt ad az erőtelennek, megsegíti az elesettet, meghallgatja a hozzá imádkozót, Aki nem hagyja magára a benne reménykedőt. Hit, mely meg nem szégyenít, hit, mely győztes csodákban lesz valóssá.
Másodszor: hit a megtartó Istenben, Aki immár 1007 esztendeje őrzi és oltalmazza az állami keretek között élő magyar nemzetet. Királyt adott árpádházi István személyében, aki 38 éven át Istentől nyert bölcsességgel vezette a rábízott Hazát. Bennünket is Istenbe vetett hitünk tesz bizonyossá afelől, hogy az előttünk álló jövő nem értelmetlen, nem hiábavaló, ha az Úr nevében tesszük dolgainkat.
És harmadszor: a jókedv. Sok szomorúságra lenne okunk. Sírhatnánk veszteségeinket felsorakoztatva, látva naponként a széttöretett Magyar Hazát, I. István király örökségét, szüntelen emlékezve megaláztatásainkra, csak azért mert magyarok vagyunk.
Most azonban ünneplünk. Ne engedjétek, hogy elrontsák ünnepléseiteket! Ne engedjétek, hogy elvegyék hiteteket, magyarságotokat, jókedveteket!
Eddig nem a kenyérről beszéltem, mert arról maga az élet beszél. Most mégis arról beszélek, mert a minden kegyelem Istenének ajándékaképpen íme itt van előttünk. Itt van a földi kenyér és amire minden földi kenyér utal, a lélek eledele, a mennyei kenyér, Jézus Urunk értünk megtöretett teste, az Isten megtestesült szeretete, az Ige örök életre tápláló kenyere.
Augusztus 20-ánkban mindez benne van. A hit a megsegítő Istenben, a nemzetünket megtartó Úrban, és itt a jókedv is, mert ünnepelhetünk, örülhetünk, együtt lehetünk, egy asztal köré ülhetünk, amin ott a kenyér, az élet, az Isten végtelen szeretetének jeleként.
Most azért én, mint a mi Urunknak, a Jézus Krisztusnak méltatlan, bár hivatalos szolgája, kérem az Úristent, hogy áldja meg kenyerünket, szentelje meg életünket, vezessen a Krisztus útján igaz szeretetben és az istentlátó tiszta szívek boldogságában Szentlelkének legyőzhetetlenné tévő erejével. Övé a hatalom és a dicsőség most és mindörökké. Ámen.
Várady Zsolt lelkipásztor
(Radostyán, 2007. augusztus 20-ra)












Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...