1805. esztendőben Szent György havának 24. napján az Egerszegi Helvetica Confessiot tartó Ekklésiában tartatott ... helyosztó gyűlésekben Tiszteletes Tasnádi Szeőcs István úr a (Rima)Simonyi ekklésiából rendeltetvén ezen nemes Ragyistyáni Szent Ekklésiába. Ns. Szabó István és ns. Kis Tamás urak, mint a ns. Ragyistyáni Szt. Ekklésia representánsainak megegyezésekkel be is hozatott pünkösd havának 13. napján, vagyonának nagyobb része 14. napján reggeli 10 órakor érkezett be maga. Ki is 16 esztendőkig, mint hív lelki pásztor az Úr nyáját híven vezérlette, s táplálta a mennyből leszállt mannával, és ... kőszál erejével, s boldogult csendes életét letette 1820. 18-án szeptemberben. Prédikálván felette aszalai prédikátor tiszteletes Tótfalusi Mihály és (sajó)kápolnai prédikátor tiszteletes Egressy Pál urak.

A csepcsényi Vladár lelkészcsalád radostyáni sírjai. CSEPCSÉNYI VLADÁR JÁNOS 1838. május-tól haláláig, 1882. szeptember 3-ig radostyáni lelkész; követte őt a szent hivatásban fia, VLADÁR JÓZSEF 1883-tól 1905. júliusig.

FELHÍVÁS!
A radostyáni lelkészi hivatal keresi ezen Vladár lelkipásztorok leszármazottait, hozzátartozóit.

SVINGOR JENŐ lelkipásztor, és sírja a vadnai temetőben.

FILEP ZOLTÁN Gusztáv református lelkipásztor 1933. május 11-én Egerlövőn dr. Filep Gusztáv alsó-borsodi esperes és Jeney Borbála gyermekeként született. A Sárospataki Ref. Kollégium Gimnáziumában érettségizett 1952-ben. Theológiai tanulmányait Debrecenben végezte. Lelkipásztori szolgálatát exmittált segédlelkészként kezdte, 1957-ben Balmazújvárosban, Kabán, 1958-ban Tarpán, Debrecen-Árpád téren, folytatta segédlelkészként Cigándon, majd Ózdon. 1960. október 23-tól 32 éven át radostyáni s mellette 1977-től 15 évig sajólászlófalvi lelkipásztor, mindkét helyen odaadó hűséggel és szeretettel 1992. pünkösdig, betegsége kezdetéig. Idős édesanyjával 1995-ig laktak a radostyáni parókián. Innen a budapesti Schweitzer Albert Szeretetotthonba költöztek, ahol a radostyáni gyülekezet tagjai minden évben meglátogatták. Édesanyját, Boriska nénit 1997. júliusban temettük el Mezőkeresztesen. Filep Zoltán nemes lelke a Teremtő hívására hitet próbált, türelemmel viselt 10 esztendei betegsége után, 2002. december 14-én hazatért. 2003. január 10-én temettük el nagy hófúvásban nagy részvéttel Mezőkeresztesen a családi sírba.
Radostyániak circa 45-en, sajólászlófalviak pedig circa 18-an vettek részt volt lelkészük temetésén.
Temetésén a szent szolgálatban utódja, Várady Zsolt radostyáni és Hajdú Ferenc mezőkeresztesi lelkipásztorok, valamint theológus barátja Szabó Dániel volt egyházkerületi főgondnok szolgált. Legyen áldott emlékezete! A temetésén készült képek: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9..
Temetési prédikáció:
FILEP ZOLTÁN VOLT RADOSTYÁNI ÉS SAJÓLÁSZLÓFALVI LELKIPÁSZTOR TEMETÉSÉN 2003. JANUÁR 10-ÉN MEZŐKERESZTESEN
"Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.- II. Timótheus 4:7-8.
Megszomorodott szívű gyászoló Családtagok, Filep Zoltán lelkipásztorunk ravatalánál összesereglett végtisztességtévő keresztyén Gyülekezet!
E világi létünk könyörtelen elmúlását mutatja és példázza ez a kicsiny urna, hogy az ember teste csak egy marék por és hamu. A földi küzdelmek, harcaink és futásunk elvégzése után, ha földi sátorházunk lerontatik - igen, a testből ennyi marad, lesz annyi, amennyi volt az első ember, Ádám teremtetése előtt, por és hamu. Mert e világra nézve minden elmúlik. A virág is elhull, ha az Úr szele fuvall reá. Hol van most ebben a fagyos világban a nyári hímes rét? A drága emlékű Boriska néni pünkösdi rózsái sem illatoznak már, csak egyre fakuló emlékeinkben. Ilyen az emberi élet is, eliramlik. Megemésztjük esztendeinket, mint a beszédet. Életünk az örökkévalósághoz mérve mint egy rövid őrváltásnyi idő az éjszakában, mint egy tovatűnő pillanat, vagy mint a lehellet párája, mely rövid ideig tetszik, azután semmivé lészen. Ami egykor létező valóság volt, nincs többé. Aki egykor küzdött, remélt, szeretett és hitt, minden élők útján távozott a még ittmaradottak közül. Nincs itt, mert jobb hazába tért.
Mégis, mikor megfogja szívünket a múló idő szele, mert megérezzük, hogy nincsen itt maradandó városunk, amikor látjuk a rohanó időt, akkor mi magunk is mintha szomorúbbak lennénk, mert átvillan bennünk a gondolat, hogy nekünk is előbb vagy utóbb mennünk kell ebből az olykor túlságosan is megszeretett világból, amikor majd minket búcsúztatnak a bánattól és az elválás fájdalmától könnyes szemekkel.
Mégse emésszen benneteket a búbánat, mert Isten gyermekeihez nem illik a remény nélküli gyász. Most - igaz - mindannyiunk szíve szomorú, de a Mindenható akaratában meg kell nyugodnunk. Engedjétek, hogy igéjével és Lelke erejével vígasztaljon meg benneteket, hogy szeressen benneteket az Isten.
Pál apostol gyönyörű vallomása csendül ki a felolvasott igéből. Nem én választottam ki az ifjú Timótheushoz írott sorokat. A gyászjelentésre és a családi síremlékre is ez íratott fel, s ez fejezi ki legtömörebben elköltözött szerettetek, lelkipásztorunk életének értelmét és hitvallását. Ama nemes harcnak megharcolása, az Örökkévalótól kimért futás hűséges vállalása, a hitben való megmaradás, az igazság koronájának elnyeréséért, a mulandó világban Isten gyermekeként küzdő ember életének értelmet adó cél eléréséért, az üdvösség megnyeréséért.
Harc az élet, csupa küzdelem. Pál apostolé is az volt. Isten embere volt. A pogány népek nagy apostola lett élete meghatározó damaszkuszi útja után. A keresztyénség üldözőjéből lett a Krisztus evangéliumáért üldözötté, akit megköveztek, bebörtönöztek, fogolyként Rómába vittek, s ahol a Krisztus ügyéért talán vértanú halált is halt. Elköltözött testvéretek, híveinek szeretett lelkipásztora, Nt. Filep Zoltán élete is a hit nemes harcának megharcolása volt. Nemes harcához, futása végzéséhez, a hit megtartásához adatott neki lelkipásztor-esperes édesapa, aki példaképként indíthatta és erősíthette szent hivatásában, s adatott neki halálig hű édesanyja, a mi áldott emlékezetű kedves Boriska néninkben, aki elkísérte radostyáni lelkészi szolgálatába, aki mindvégig vele volt, aki segítője, támasza és erőforrása volt, a gyülekezeti szolgálat ellátásában a legnagyobb segítsége - írja róla fia 20 éves lelkészi jubileumán beszámolójában. Igen, a lelkészi hivatásban, az ő nemes harcának megharcolásában nagyon nagy szüksége volt segítségre, vígasztalásra, támaszra, erőforrásra. A mindenható Isten ilyen családi háttérrel erősítette az ő futását, és erősít ma is benneteket futásotokban, Testvérei. Hirdette az igét alkalmas és alkalmatlan időkben, szolgált közöttetek, most őt búcsúztatni jött hívei. Kezdte szent pályafutását exmittált segédlelkészként, 1957-ben Balmazújvárosban, Kabán, 1958-ban Tarpán, Debrecen-Árpád téren, folytatta segédlelkészként Cigándon, majd Ózdon. 1960. október 23-tól 32 éven át Radostyánban s mellette 1977-től 15 évig Sajólászlófalván, mindkét helyen odaadó hűséggel és szeretettel 1992. pünkösdig, betegsége kezdetéig. Hirdette az Örök Igét, s az Örök Igében a bűnbocsánatot és az örök életet. Örvendett veletek együtt, mikor örömben jártatok, keresztelte gyermekeiteket, szám szerint a két községben 372-t, konfirmálta ifjaitokat, szeretteiteket: 265 főt, eskette a jövendőbe boldogan előretekintőket, 138 párt, s állt mellettetek gyászotokban egy-egy elköltözött kedvesetek ravatalánál összesen 356 alkalommal, hogy Isten vígasztaló igéjét hirdesse.
S íme, a vígasztaló isteni ige most az ő ravatalánál bátorít és biztat benneteket. Hirdeti, hogyha az ember teste csak egy marék por és hamu is, de maga az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember mérhetetlenül több, éppen azért mert Isten képét és hasonlatosságát hordozhatja már itt e földi életben. Ennek az embernek hirdeti az örök isteni ige a feltámadást és az örök életet, hogy a hit nemes harcát harcolja meg félelem nélkül és bátran, Istenbe vetett bizodalommal. Ő tudta, hogy minden látszat ellenére, nem hiábavaló a mi fáradozásunk az Úrban. Mert van Isten kegyelméből örök jutalom, az igazság koronája, melyet megád az Úr, az igaz Bíró ama félelmes, de dicsőséges napon a hűen futóknak, a hitet mindvégig megtartóknak. Aki hisz énbennem - mondja a feltámadás győzedelmes Királya - annak örök élete van. Az örök élet, az üdvösség, a Krisztustól megígért örök jutalom.
Aki az életben, a nagy versenyben részt vesz, nem állhat meg. Nincs idő pihenésre, amint az olimpiai bajnoknak futnia kell a cél felé, úgy nekünk is, mert hamar lejár a kimért idő. "Hogy ne holnap sírjuk késő könnyeinket, Isten ma hív minket, Krisztus ma vár minket. Hiszen a ma mindig sürgető hatalom. Elfut a pillanat! Drága az alkalom!- Úgy kell futni, hogy közben betartsuk a versenyszabályokat és nehogy kárt valljunk a mi lelkünkben, még ha az egész világot meg is nyernénk. Úgy kell futni, hogy a hitet megtartsuk, mert az út végén az igaz Bíró vár, aki ítél majd élőket és holtakat. Testvéretek és hű lelkipásztorunk sem állt meg életében nehéz lelkipásztori szolgálata során. Harcolta a hit nemes harcát, amikor sokan elfordultak Istenüktől és egyházuktól. Futotta pályáját, amíg futhatta azt a 69 esztendőt, ami kegyelemből onnan felülről adatott neki. Nemcsak lelkészi munkavégzésben égette értetek élete lángját, hanem sokszor nehéz fizikai munkákban is részt vállalt veletek, hívei, akikkel örömben és szomorú órákban, jó és rossz sorban együtt élt. Hű volt a kevésen, hogy többre bízasson ezután, hogy az egy életen át vágyva várt Úr színről-színre megjelenjen neki, hogy Akit prédikált és hirdetett földi életében, bevezesse őt a megdicsőültek seregébe. Vallotta és hirdette, mint a családi sírra vésett másik ige: "...akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk...- Így futotta meg a pályát, mely 1933. május 11-én kezdődött Egerlövőben. Így élte meg a sok-sok küzdelmet, ifjúkorában a tudományok elsajátításában, a lelkipásztori szolgálatra való felkészülésben: a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában, ahol 1952-ben érettségizett, Debrecenben, ahol theológiai tanulmányait végezte, majd a már említett lelkészi őrhelyein és szolgálataiban vagy községi képviselőként hosszú éveken keresztül Radostyánban. Mindezek tovatűntek és elmúltak. Elmúltak a szép emlékezetű legyesbényei napok a családi birtokon, s elmúlt az emberi erő feletti teherhordozás súlyos keresztje, a betegség hitet próbáló 10 esztendei fogsága, melyet türelemmel viselt a budapesti Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban, mindaddig, míg nemes lelke a Teremtő hívására hazatért 2002. december 14-én.
Élete áldott élet volt, mert áldássá lett mindazoknak, akik Isten igéjét tőle hallották, s akik hallották és hittek, nyertek maguk is erőt hitük nemes harcának megharcolásához, az igazság koronájának, az örök élet elnyerésének krisztusi reményében, Legyen azért áldott az eltávozott emlékezete, őrizzétek hűen, mind, kik ismertétek és szerettétek. Legyen áldott az emléke, amikor többé már nem ő prédikálja: "...hogy szolgáljunk, amíg szolgálhatunk, és készüljünk, amíg készülhetünk, és béküljünk, amíg békülhetünk...-, és szeressünk, amíg szerethetünk, "...mert elszáll a ma, mint suhanó madár, s jaj annak, aki a holnapra vár, és nincsen minden pillanatban készen, hisz tűnő lehellet az életünk.- Mostmár tűnő, lehellet életünk prédikálja azt, amit ő hirdetett, hogy az Isten szeretet, és a nemes hitharc megharcolása után az igazság koronája s az örök élet elkészíttetett Krisztusban mindazoknak, akik vágyva várják annak megjelenését, aki feltámadás és örök élet.
A boldog feltámadás és az Isten országában való örömteli találkozás reményében búcsúzzatok tőle, Filep Zoltán testvéretektől, szeretett lelkipásztorunktól: testvérei, István és Tibor. Sógornője: Vera. Unokaöccsei családjukkal együtt; István és felesége, Éva, gyermekük: Charlotte; Tamás és felesége, Irén, gyermekeikkel: Borbálával, Dorottyával és Zoltánnal; unokahúga, Anikó férjével, Györggyel és gyermekeik: György és Tibor. Keresztgyermekei, a kiterjedt rokonság. Búcsúznak a sárospataki volt diáktársak nagy családjának tagjai a világ minden részén, theológus és lelkipásztor testvérei, ismerősei, barátai, volt gyülekezeteinek hívei. Búcsúzik a radostyáni és sajólászlófalvi presbitérium, a két község lelkipásztora, mint utódai a szent hivatásban, családjainkkal együtt. Búcsúzik a radostyáni községi önkormányzat polgármesterünkkel, a Schweitzer Otthon lakói és munkásai, a Filep-család barátai s a jelenlévő, végtisztességtévő keresztyén gyülekezet.
Porait a porok felett megálló, új életre támasztó, eljövendő Krisztust vágyva várva kísérjük ki utolsó földi útján a temetőkertbe a nyitott családi sírhoz.
Mi pedig fussuk a pályát, harcoljuk hitünk harcát az Úr dicsőségére, "mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk... Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon, mind élőkön uralkodjék.- Ámen.

VÁRADY ZSOLT 1993-ban püspöki kirendeléssel került az egyházközségbe prédikátornak, akit 1998. január 4-én az egyházközség közgyűlése egyhangúan rendes lelkipásztornak választott. A Diósgyőri Gimnáziumban érettségizett 1983-ban. Pécsi tüzérként töltött egy év katonai szolgálatot. 1989-ben diplomát szerzett a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Kohómérnöki Karán, fémalakító szakon fémtanász (fémfizikus) ágazaton. Theológiát Budapesten (3 évet), Debrecenben (1 évet), Strassburgban (1 évet), Genfben (2 évet), majd ismét Budapesten (1 évet) végezte, ahol lelkészi diplomát szerzett. A strassburgi egyetemen francia nyelv és civilizáció szakon felsőfokú diplomát kapott. A budapesti Károlyi Gáspár Református Egyetemen vallástanári diplomát nyert.