2020.05.03. 1Mózes 2, 16-25 Az ember teremtése

A mesének vége, aludjatok szépen gyerekek… juthat eszünkbe a jól ismert mondat a rádiós esti mese végéről. És valóban, mesébe illő mindaz, amit olvasunk, és bizonyára sokan vannak, akiknek ezen a szinten is marad. Persze, akik keresztyénként élik az életüket, azok ezen fennakadhatnak, hogy valaki mesének tartja azt, ami a Bibliában meg van írva. És alapvetően a földi, megszokott kereteken belül nincs feloldás ebben a kérdésben, ugyanis két különböző dimenzióban zajlik az életük a kétféle csoportnak. Az egyik szinte szó szerint elhiszi a világ, és benne az ember teremtésének leírását, a másik hivatkozva a tudományra józanságra hív, és azt mondja, modern ember nem hiheti el ezeket.
Az a jó hírem, hogy mai igehirdetés nem fogja eldönteni ezt a dilemmát, mert valójában nincs dilemma. Probléma akkor lehet ebből az egészből, ha összekeverünk dolgokat, és valamit, adott esetben a bibliai teremtéstörténetet nem arra használjuk, amire való. És fordítva, a tudomány eredményeit sem arra használjuk, amire való.
Mostanában sokat forgattam a hűtönk használati utasítását, mert mikor máskor romoljon el egy hat tagú család hűtője, ha nem a garancia lejárta utáni hónapokban, és a kijárási korlátozás alatt, amikor nem jön ki a szerelő. De készségesen felajánlotta a márkaszerviz, hogy vigyük be hozzájuk és megnézik. Fel is tettem a biciklim csomagtartójára, és bevittem Fehérvárra. Ja nem, mert a mélyhűtővel kombinált hűtő 190 centi magas és nehéz. De megoldottuk… Ami kicsit idegőrlő, hogy már másodszor van szerelőnél, mert a cserélt új alkatrész sajnos hibás volt, ezért újra be kellett vinnem…
No, de a lényeg, elromlott a hűtő - a legjobbkor - az ember dühtől remegő kézzel lapozgatja a 30 nyelven íródott használati utasítást, majd megtalálja a keresett nyelvet. Végigolvasom, és megállapítom, ez semmire nem jó. Azon túl, hogy megtudom, be kell dugni a konnektorba az első használat előtt, több lényeges információt nem találok benne, pláne nem arra, hogy hogy hiba esetén mi a teendő. És persze, ha tiszta fejjel gondolkodik az ember, bele sem kezd ilyen esetben a lapozgatásba, hiszen jól tudja, a használati utasítás nem szerelési utasítás. Ebből nem fogok rájönni, hogy mi a baja, pláne nem, hogy hogyan kell javítani. Nyilván létezik javítási leírás is, csak az a szerviznek elérhető, nem a vásárlónak. Nekünk csak a használati utasítás van mellékelve.
Vajon ki a hibás azért, ha Gipsz Jakab ideges lesz és bosszús a csalódottságtól, mert nem tudja megszerelni a hűtőjét a használati utasításból? Az a helyzet, hogy Jakab összekeverte a dolgokat. Olyanra akart használni valamit, amire az nem való. Ezért csak magát okolhatja a bosszúságért.
Valami hasonló a helyzet a teremtéstörténettel is. Nem tudományos leírás akar lenni, nem fogjuk belőle megérteni az élet biológiai, kémiai, fizikai összetettségét, sem a teremtett világ tudományos megismerése nem fog kijönni belőle. Mert nem ez a célja. Hanem arról beszél, de arról csodálatosan megkapóan, hogy az első használat előtt be kell dugni a konnektorba az adott témát/tárgyat/fogalmat! Magyarul, van a világmindenségnek egy energiaforrása, amire csatlakozni kell, különben hiába csillog villog a külső, a belső nem fog hasonlítani arra, ami pedig lehetne!
A Biblia teremtéstörténete hitvallás. És használati utastás is ahhoz, hogy hogyan tud az ember méltó, emberhez, teremtőjéhez méltó életet élni! Rá kell csatlakozni arra a fő energiaforrásra! A Biblia nem állít mást, a maga képi nyelvezetén keresztül, mint amit a lelkünk mélyén mindannyiunk sejt: ennek az egész mindenségnek volt kezdete. Az ókorban élt embernek messze nem voltak tudományos ismeretei a világról, szemben a mai, modern emberrel, aki most éppen egy láthatatlan ellenséggel küzd, de már olyan fejlett, hogy még ezt is azonosítani tudja! A végeredmény szempontjából azonban olyan, mintha el sem teltek volna évezredek!
Mint ahogy az ókori Istenben hívő ember sem tud (és nem is akar), a mai kor legokosabb tudósa sem tud válaszolni arra a kérésre: honnan van az élet – tudományos értelemben. Ha már megvan, akkor tudja a ma embere vizsgálni, akár mikroszkopikus szinten is, de hogy honnan jön, tehát valójában mi is az élet, erre ma sincs tudományos válasz. Tehát, e tekintetben semmivel sem vagyunk előrébb. Ez azért érdekes, nem?
A Biblia meg sem próbál elmenni ebbe a tudományos irányba, hanem mond egy hitvallást, aminél jobbat még azóta sem mondtak: van egy Teremtő, aki kimondhatatlanul több, mint a teremtmény, és ő jókedvéből, szeretetéből alkotott!
Ennyit állít a Biblia. A többi a tudósok dolga, de azt hiszem a legfontosabb kérdésre nem lesz válaszuk, ha ezerszer olyan okosak is lennének…
Hitvallás tehát mindaz, amit felolvastam. És mégis, ez nem ledegradáló kifejezés, hanem valójában a legtöbb, ami elmondható róla, hiszen az értelmes ember rögtön kapcsol: hát ezen a világon valójában minden hit kérdése! Igen, minden. Ugyanis onnantól, hogy valamire nincs számodra felfogható magyarázat, a hit dimenziója jön. És most még nem vallási értelemben beszélek a hitről. Vegyük csak példának ezt a mostani, sokaknak embert próbáló állapotot, a járvány helyzetet. Amit hallasz ezzel kapcsolatban, tudod ellenőrizni? Nem. Azt hiszem, legtöbbünkre igaz ez. Akkor mi alapján reagálsz, cselekszel, állsz be a sorba, vagy nem, viselkedsz felelősségteljes állampolgárként, vagy nem? Hát az alapján, amit elhiszel, amit igaznak tartasz, és amit ez létrehív benned! Nagyjából, nyilván leegyszerűsítve, de valami ilyesmiről van szó. De hit kérdése a gazdaság működése, az emberi kapcsolatok működése, az egészség kérdése, szóval, nagyjából minden.
Ezért érdemes nekünk, hívő, kereső, a lelki dimenziót komolyan vevő embereknek azt keresni a teremtés történetben, ami hittel fogható belőle. És innentől beszélő, csodálatos üzenetek hordozójává válik felolvasott szakaszunk, ugyanis, nyilván az ókorban élt ember nyelvezetén, de mégis minden időben felismerhető igazságról beszél: a világnak van kezdete! És a kezdetnél kellett, hogy legyen egy nagyobb tudású Valaki, aki képes előhívni a számunkra csak semminek nevezettből valamit. Nyilván a semmi csak a mi korlátok közé szorított elménkben semmi, Istennél ez pont arra való, hogy belőle valami legyen! Például élet. Például ember. Például előlények, anyagok, mint föld, levegő, csillagok.
Számunkra a legizgalmasabb nyilván az ember, mert aki nem kérdez rá a maga létére, az nem ember. Aki rákérdez, azzal sok minden történik, de teljes tudása valószínű így sem lesz, azonban eljuthat a nagy felismerésig: kellett lennie Valakinek, aki útjára indította a mindenséget, mert magától bizony nem sok dolog jön létre. Konkrétan semmi. Ez mindannyiunk tapasztalata. Ez a mi kis világunkban is igaz kicsiben, hogy kell egy magasabb értelem ahhoz, hogy a meglévőből valamit létrehozzunk. Ha az asztalos nem lenne magasabb értelmű, mint a fa, amivel dolgozik, nem tudna belőle létrehozni valamit. Sőt, egészen kifordítva, ha a fa lenne okosabb az asztalosnál, akkor bizony a fa dolgozna az asztaloson. De ugye, nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát…
Mit jelent nekünk, hívő embereknek az, hogy Isten teremtett, alkotott? Azt, hogy egy terve kellett, hogy legyen a világgal, benne az emberrel is. Erről beszél ez a hitvallás a maga spirituális, szakrális nyelvén.
De ami számomra döntő jelentőségű információ a felolvasott szakaszból az ez:
„Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.„

Mondd, ez nem korok felett álló belső, mély tapasztalása az embernek? Hogy nem jó egyedül lennie? Hogy társas létre vagyunk kitalálva, formálva, alkotva? Ebben az üzemmódban tud csak az ember emberként funkcionálni, egyedül csak félszerzet. És nem csak az azonnali értelmezésre gondolok, ami a társ, mint férj-feleség értelmezés. Nyilván, persze, ez az alapja minden egyéb társas kapcsolatnak, mert ha nincs férfi és nő, akik alkalmasak az élet továbbadására, akkor barátok sincsenek, munkatársak sincsenek, szomszédok sincsenek, gyülekezeti tagok sincsenek. A Biblia az első lapjain nyilvánvalóvá teszi, hogy van férfiember és asszonyember, tehát a kettő együtt egy egész ember. Minden további ebből következik.
Csodálatos, vagy inkább megrendítő a hitvallás azon gondolata, hogy Isten állapítja meg az emberről, hogy nem jó neki egyedül lennie! Nem az ember, mert honnan is tudná az ember, aki teremtmény, hogy hogyan teljesedhet ki a léte? Ehhez isteni használati útmutató kell! Ezt olvassuk itt, erről beszél a keresztyén hitünk! Az Isten lép ismét, alkot, teremt, kiegészít! Azt mondtuk az előbb, ahhoz, hogy az ember harmóniában legyen embervoltában, rá kell csatlakozni a fő energiaforrásra, minden energia forrására, a Teremtőre! Ez történik itt is. Van egy kardinális hiánya az embernek, a társ, és a megoldásához isteni csatlakozás kell! Ezt jelenti a mély álomba merülés alatti „műtét”! Mondjuk ki: nem a félember feladata volt a másik fele megalkotása, a félember mély álomban volt alatta. Az eredeti kifejezés a héberben nem alvást jelöl, hanem olyan mély, már-már transzcendens állapotot, amikor az emberi tudat bezárul minden megszokott információ előtt és kitárul arra, amire nem nagyon van szavunk: az isteni beavatkozás, az isteni munkálkodás előtt. A lényeg: nincs semmi, amit az ember tett azért, hogy egész lehessen, hogy társa lehessen, ezt a Biblia egyértelműen az Isten alkotó hatáskörébe tudja! Ezért nincs földi magyarázat az emberi kapcsolatok, és így a házastársi kapcsolatok valódi működésére! Mert isteni csoda! Persze, tudományosan már sok mindent értünk, de akkor is titok marad. Minden működő emberi kapcsolat ezért Istenbizonyíték számomra. Legyen az házasság, szülő-gyermek, barát, bármilyen. De a visszája nem igaz! A nem működő emberi kapcsolatok, amik egyébként minden háborúság alapjai, azok viszont számomra nem Isten létezésének hiányára utalnak! Pusztán csak annyit jeleznek: a teremtmény próbál a legfőbb energiaforrás nélkül létezni. Mint a konnektorból kihúzott hűtő… nagyon szépen mutat az is, csak éppen nem jó arra, amire kitalálták. Az Istenről lekapcsolódott ember is imitálhat emberi életet, arra jó pl., hogy pénztermelő munkaállat legyen. Arra jó, hogy halálba küldhető statisztikai adat legyen a háborúkban. Arra jó, hogy fizikai vágykielégítő biodíszlet legyen egy emberinek látszó kapcsolatban. De több nem lehet, isteni energiaforrás nélkül nem.
A Biblia ezt állítja: Isten az alkotó. Minden létező forrása, minden energia kezdete. Létrehozott egy világot, annak törvényt adott, és mivel látta Isten, hogy minden, amit alkotott igen jó, ezért rábízta az emberre.
Értitek, mivel jó a világ, ezért bízható az emberre! Az ember feladata nem az, hogy jobbá tegye a világot, hanem, hogy őrizze, ápolja, szeresse azt! Mint ahogy a társ kérdését sem bízta Isten az emberre, a világ kitalálását sem az embernek kellett megoldania. Ebből következik a hívő ember számára az alázat. Alázat, ami hálával párosulva harmóniát hoz az emberi életbe. Mert: tudom a helyem. Tudom, nem Isten vagyok, nem én alkottam, a társam ajándék, az élet továbbadásában csak eszköz vagyok, mint művész kezében az ecset. Senki sem rendez kiállítást az ecsetnek – pedig az mondhatná, én hoztam létre a képet! Nem, az alázatos és hálás ember tudja a helyét. Főleg az emberi kapcsolatai területén. Ahelyett, hogy megváltoztatni akarná a társát, elfogadja, és az Istentől tanult teremtő szeretettel veszi körbe, ami törvényszerűen változtat engem is és a társamat is. Így formálódunk egésszé.
Az ember férfi és nő. Akárhogyan csűrjük csavarjuk, ez adott. Az meg külön ajándék, hogy éppen a létezés teljességének elérése kívánja azt, hogy az ember férfi és nő legyen. Mert másra vagyunk alkalmasak. Kedves férfi társaim! Gondoljatok csak az elmúlt másfél hónapra, ha otthon voltatok… feleségetek nélkül vajon bírtátok volna?
Kedves nőtestvéreim! És különösen is most az anyákra gondolunk! Egy szinttel még közelebb álltok a Teremtőhöz, életet tudtok hordozni, alkalmasak vagytok az élet dédelgetéséhez, fejlődésének magatokban adtok helyet és magatokból adtok energiát! Titokzatos dolog ez, de még nagyobb hálára és alázatra indítja az embert, hogy minden jó és alkalmas az életre ezen a bolygón! Hálát adunk ezért most az édesanyákért!
Befejezem. Minden emberi kapcsolatunk magában hordozza annak a lehetőségét, hogy benne Isten csodálatos terve rajzolódjon ki! Ehhez minden adott, minden igen jó, ami körülvesz minket! Hogy ne lehetne ez most, ebben a felborult időszakban a legszebb üzenet: Isten terve vagyunk, szeretetéből alkotott, és ebben az alkotó munkában társai lehetünk! Alakítsuk, ápoljuk, védjük, kapcsolatainkat! És akik a legfontosabbak számunkra, azokról el ne feledkezzünk!

-----------------------------------------------------------------------

2020.04.19., Efézus 2, 11-22

Napjainkban gyakran előkerül a just in time (éppen akkor, éppen időben-t jelent) kifejezés, amit a logisztikában, vagy a különböző termelésben dolgozók jól ismernek. Japánból, az autóiparban, a második világháború után megálmodott nagyon sikeres rendszer lényege, hogy akkora és csak akkorra legyen ott az alkatrész, amikorra kell, de akkor ott legyen! Egységesítés, kiszámíthatóság, és az éppen akkor! Amikor szükség van rá. Ha ez a rendszer olajozottan működik, akkor nem kell nagy raktárkészlettel rendelkezi, lehet rá építeni, hogy a megfelelő időben begördül a kamion a 40 tonna kis kütyüvel, amit az éppen következő munkafázisnál kell beszerelni.

Nyilván értitek, hogy alapvetően ez mára az egész modern gazdaság filozófiájává vált. Mivel egy nagy globális piac van, ezért a kész termékhez szükséges alkatrészek nem egy gyárból jönnek, hanem mondjuk akár más kontinensről, ezért a rendszer működése roppant precíz, pontos kell, hogy legyen. És éppen ez az árnyoldala is. Mert ha a láncolatban valahol valami szakad, akkor az kihat az egész világ termelésére. Igen, ezért is állt meg a gazdaság nagyjából az egész világon most, mert nem jött abból bizonyos távolkeleti nagy országból alkatrész. Mivel ma szinte minden ott gyártódik alapanyag, alkatrész szinten, ha ott megállnak, akkor máshol is megállnak.
Just in time, éppen akkor. És ez mára már nem csak gazdasági modell, hanem a modern életünk záloga is: éppen akkor legyen meg az, amire szükségem van. Legyen a boltban, az áruházban, a kívánt termék, amikor nekem kell. Az orvos jöjjön azonnal, amikor szükségem van rá. Meg a rendőr is. A számítógép ne 2 percig kapcsolódjon be, mert agyvérzést kapok a várakozástól, hanem azonnal álljon fel a rendszer. Ha rákattintok a hírre, mondja rögtön, mi újság a világban. Ha éhes vagyok, legyen kész azonnal, amit ehetek, előfagyasztott, vagy gyorsétterem gasztronómia ez.
Mi már megszoktuk ezt. Nem is képzelhető el egy máshogy működő világ, pedig én falun élek, azt hiszem már itt sem. Nincs is ezzel baj, ne legyek álhisztiző, meg mindent olyan nagyon jól tudó, értő, élvezem/élveztem ennek a világnak én is minden előnyét. Most meg a hátrányát is. És nagyon furcsa érzés, hogy valami nincs azonnal, nincs ott, amikor nekem kell, védőruha, maszk, élesztő, wc papír és egyebek…
Sérülékeny ez a rendszer, és ami sérülékeny, az egyszer sérülni is fog. Az igazi kérdés, na ekkor mi lesz? Mit csinálunk. De most már nem gazdasági értelemben, hanem a lelki, szellemi értelemben szeretnék ezen gondolkozni. Mert nyilván, ami kint van, az van bent is. Vagy fordítva. Azt tudja kihozni az ember az éléskamrájából, ami benne van. Olyan világot tudunk felépíteni magunknak, amilyen a belső vágyunk, igényünk, állapotunk.
Nos, a belső just in time létünk, legalább annyira sérülékeny, mint az ilyen elvre épülő gazdaságunk.
Éppen akkor. Éppen időben. Ugye, hogy erre, így építettük fel emberi kapcsolatainkat is? Erre és így építettük fel lelki szükségeink kielégítéseit is?
Mást ne mondjak, ha baj van, jöjjön Isten és tegyen rendet, oldja meg, hárítsa el, pusztítsa el a vírust és stb., de utána menjen vissza, ahol volt, mert egyébként elboldogulunk nélküle, ha olajozottan megy az élet.
Ha keresztelő, házasság, temetés van, legyen kész az egyház szolgáltatni, meg szépeket mondani, de egyébként sok hasznát nem látjuk a hétköznapokban.
Ha szükségem van testi értelemben, legyen készen és ott a házastársam, egyébként nem sok időt fordítunk egymásra. Ha a gyerekem szeretetre vágyik, akkor gyorsan, éppen akkor legyen egy tárgy, amit átadhatok neki azonnal, nyilván, mert a szeretetet a hagyományos módon kifejezni roppant időigényes dolog, sok féle érzést/gondolatot kellene tudatosan betárazni, tárolni, raktározni, de erre nincs idő és kapacitás…
Bár valószínű, nem a kedves testvérek gondolkodásmódja ez jellemzően, meg akinek nem inge, tudjuk…
Ilyenné tettük azt a világot, amit Isten megalkotott, és ránk bízott. Bátor volt, nem? Mint a feltámadás nagy hírének továbbadását is ránk, emberekre bízta, bizony, ennek a világnak az alakítását is. És míg gazdasági értelemben haszonélvezői vagyunk ennek a modern világnak mi, itt a világ ezen szegletében, lelki, belső, kapcsolati életünkre ez már nem nagyon mondható el. Egyszerűen nem azt látom, hogy szűkebb, tágabb környezetem teli lenne alapvetően boldog, békés, kiegyensúlyozott emberekkel, családokkal… Ez nem a kötelező világostorozás a pap részéről, személyes tapasztalatomat mondom.
Van-e itt bármi üzenet Isten részéről, aminek befogadása ellene tudna hatni ennek a ténynek?
Határozottan megfigyelhető, hogy felolvasott szakaszunkban az előtte-utána gondolatpár domináns! Ír az apostol az Efézus városában élő keresztyéneknek, és emlékezteti őket az előtte-utána állapotukra! Mármint, a Krisztus nélküli előtte, majd a Krisztussal elő, már keresztyénné lett utána állapotról! Olyan embereknek ír, akik az ókor 5 legnépesebb városa közül laktak épp egyikben. Olyan embereknek ír, akiknek a városuk neve jelentése ez: kívánatos. Milyen szép, beszédes név ez. Kívánatos volt Efézusban lakni, mert nagy volt, gazdag volt, természeti szépsége lenyűgöző, tengerpartja a legnagyobb korabeli hajókat is tudta fogadni, amik hozták az árut a világ akkor ismert szegleteiből. A város híres Diana – Artemisz temploma mai léptékkel mérve is impzáns volt, 24000 férőhellyel. Kívánatos volt ott élni.
És mégis, akik a korabeli pogány vallásokból keresztyén hitre tértek, azok életében látványos változások történtek, erre emlékezteti az apostol őket. Hogy volt egy előtte és van egy utána életük. A kettő közötti legnagyobb különbség pedig az, amit így fogalmaz meg Pál:
„Mert ő (Jézus) a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést…” Két nemzettség alatt értve a pogány, és a zsidó, tehát a pogány, és a zsidóból lett keresztyéneket. És a kettő között éles életvitelbeli különbséget lát. A legnagyobb különbség, amit Pál lát, és amire emlékezteti a kívánatos helyen élő keresztyéneket: az a bizonyos fal, ami elválasztja az embereket egymástól vallási, gazdasági, kulturális és mindenféle értelemben: az ellenségeskedés fala.
De ha még csak az embert az embertől választaná el, akkor ezt egy újabb módszerrel lehetne orvosolni, kitalálva valamilyen új izmust, gazdasági rendszert, mint a just in time, de Pál nem ezt látja a legnagyobb problémának! Mert ezek kizárólag a földi, látható világ dimenziói. Amelyek egyszer úgy is elmúlnak. Mint ahogy Efézus kívánatos városa is a Kr. u. 400-as évekre gyakorlatilag megszűnt. Ki gondolta volna ezt még Pál idejében?!
Ami sokkal nagyobb, és örökre szóló hatású, ezért logikus, hogy ezzel kellene inkább foglalkozni, az az Istentől elválasztó falaink! Igen, mivel ez a fal a magasabb dimenzióban választ el, szeparál el, van hatással az életünkre, nyilván, hogy az alacsonyabb, tehát a földi dimenzióra is kihat!
Mi, keresztyének abban hiszünk, azt mondjuk, hogy az ember világ nem tud egyensúlyban működni, ha nem számol Isten törvényével. A világunk soha nem lesz az az igazán kívánatos hely, ahol jó élni, ha az Istenre figyelés, az ő által adott törvények nélkülözése falat emel köztünk és közé! Ahogy Pál nevezi, az ellenségeskedés falát!
Milyen találó a fal elnevezése! Az ellenségeskedés fala! Az Isten világában, az ő teremtményei, az emberek, akik az ő képmását hordozzák a Biblia tanítása szerint, ellenségei lettek az Alkotónak. Hogyan?
Van egy kultikus film, ami nem mély képi világával és párbeszédeivel írta be magát az emberek agyába, de mégis kevesen vannak, akik ne ismernék, ez a Terminátor c. film-ek. Amiben az emberek által létrehozott gépek, rendszert alkotva fellázadnak az emberek ellen, és elpusztításukra törnek! És nincs menekvés az embervilágnak, csak vissza a múltba, és ott előre úgy alakítani a világ menetét, hogy utána ne juthassanak el addig, ami már a gépek uralmát jelentik.
Szóval, a filmben ehhez vissza kell menni a múltba és ott addig ügyeskedni, amíg a jövő nem lesz biztosítva.
Sajnos, a való életben ez nem működik. Nincs időutazás, vágy persze lenne rá, sok tönkrement élet romjai felett síró embertől hányszor hallottam már, hogy ha újrekezdhetném máshogy csinálnám, de sajnos az élet nem kívánságműsor ebben az értelemben sem.
Ki kell mondani tehát, hogy a valóságban, a lineárisan futó életünkben nincs második esély. És ez az a momentum, amiben jól meg lehet érteni, miben lett ellenséggé az ember az Alkotójának! Hogy nincs második lehetőség! És ezt az ember végtelenül igazságtalannak tartja, és ellenséges lesz akár tudattalanul is az Istennel. Mert ha lenne Isten, mondják, akkor nem ilyen kegyetlen, lineáris világot alkotott volna! Ahol az ember szabadon dönthet, hogy mit tart értéknek, milyen módszereket választ, milyen gazdaságot épít! Mire alapozza az életét! De vegyük észre, éppen abban leszünk ellenségesek az Istennel, ami a legnagyobb ajándéka volt az emberre nézve: a szabadságunk! A döntési lehetőségünk! Mert amikor beüt a baj, akkor bár ne lenne, de amíg éppen a kívánatos szakaszban vagyunk, akkor meg csak az számít – mármint a szabad döntésünk! Ez a világ igazi tragédiája! Amikor a legcsodálatosabb kincsünk a kezeink között az ellenségeskedés falává kövesedik, és elválaszt minket Istentől, és igen, ezért egymástól is!
De testvéreim, hát nem éppen egy héttel vagyunk a feltámadás ünnepe után! Mennyire időszerű most belekiáltani a világba a szétfeszítő örömhírt, amiről Pál ír:
Mert ő a mi békességünk… és ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést,
….
16. Megbékéltette mindkettőt egy testben az Istennel, miután a kereszt által megölte az ellenségeskedést önmagában,
17. és eljött, és "békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek".
Hát éppen Jézus golgotai keresztje és feltámadása jelent teljesen új esélyt mindannyiunk számára! A pogányok, a keresztyénné lett pogányok, és ma a pogánnyá lett keresztyének számára hangzik az örömhír: amit mi nem tudunk megtenni, hogy a bűn miatt eltorzult emberi létet kiemeljük magunk erejéből a pusztulásból, az az Isten nagy megbékélő munkája nyomán megtette helyettünk! Állt a kereszt, és azon Jézus Krisztus az ember számára érthető nyelven, a szenvedés nyelvén elvégezte a kibékülést Isten ember között! Ez a mi keresztyén hitünk alapja! Lebontotta a falat!
Emiatt, és csakis emiatt igenis mégis van új esélye az embernek! Hiszem és vallom és hirdetem!
Hogy valaki más szenvedett önként az én boldogságomért, békességemért, új esélyért, hát ez engem térdre roskaszt, és végtelenül hálássá tesz! És ami a legszebb, ebben is megmarad a legnagyobb kincsem, a döntési jogom! Mert nem kényszerített senki, hogy ebben higgyek, Isten engem is megtalált, szeretete győzött meg! És meggyőzött! Hálássá tesz, és itt a titok, a hálás ember nem hisz a just in time alapú emberi belső működésben! A gazdaságot lehet így hatékonyan működtetni, bár kockázatait látjuk, de az emberi életet, a lelki, belső világodat, az emberi kapcsolataidat nem! Ott nem számíthat az azonnal, a minden időben, mert aki Istennel él, az türelmesen vár, és csendben dolgozik! Mert tudja, semmi, amit a földön elérhetek, nem fogható ahhoz, ami Nála vár rá!
Oda tartok, itt csak vándor vagyok. Alakítom, szépítem a világot, mert rám bízta Isten, amíg itt vagyok, de nem ez a legfontosabb! És ezáltal szép lassan kikerülhetnek az életemből azok a dolgok, amik ellenségeskedést szülnek köztem és embertársaim, köztem és az Isten között, az igényeim hajtogatása, a jólétem elvárása, a nekem jár hazugsága.
Ez az az élet, amit Jézus kínál a számunkra, így lehet harmóniában az ember a világgal. Ez, a mi nagy hírünk a világnak!
Ámen!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

2020. Húsvét Márk 16.

Gondolom ti is nagyon szeretitek a „naugye, én megmondtam” embereket? Akik alig várják, hogy hibázz, hogy azt mondhassák, naugye, én megmondtam! Akik hajlandóak csak azért nem segíteni, pedig tudnának, hogy utána azt mondhassák: naugye, én megmondtam!
Húsvét történetében rengeteg szép pillanat, esemény, ráeszmélés, felismerés van, de legalább olyan szépek azok a dolgok, amik nem történtek: hogy Jézus nem keresi fel Pilátust, a nagytanácsot, Heródest, meg az őt verő, kínzó katonákat, a feltámadása után, és jó közelről nem mondja az arcukba: naugye, én megmondtam! Vagy, naugye, az nevet, aki utoljára nevet! Vagy legszebb öröm a káröröm, ez nem jött össze fiúk…
A feltámadás a keresztény hit központi tanítása. Amennyiben Jézus nem támadt volna fel a halálból, akkor a keresztények hite nem érne semmit, mivel éppen maga a Mester állította, hogy ez fog történni! És igen, ha Jézus valóban feltámadt a halottak közül, akkor joggal hisszük azt is, hogy minden más állítása igaz, amit földi léte alatt elmondott! És nincs annál dicsőségesebb pillanata a világnak, amikor erre, egy földi halandó ember jut el! Ezért te és én lehet a feltámadás hírének továbbadója ezen a földön! Ahogyan az angyal is erre bíztatja az asszonyokat.
De nem hagy nyugodni egy kérdés! Vajon jó döntés volt a feltámadás nagy hírét ránk bíznia Istennek?
Ahogyan nagypénteken hallottuk, kell egy alapvető lelki képesség ahhoz, hogy el tudjak igazodni a világban! Nem fizikai képesség ez, mert hiába van szemem, látásom, fülem, hallásom, kezem, amivel tudom tekerni a kormányt, ha nem tanulok meg vezetni, nem jutok el önállóan a vágyott célhoz autóval! Akkor csak vinni tudnak, szállítani tudnak, akkor másokon múlik, hogy a célhoz eljutok-e! Mások jószándékán, figyelmén, megfelelő reakció idején. Egyszóval: ki vagyok szolgáltatva másoknak.
A feltámadás nagy örömhírének befogadásához, majd továbbadásához bizony kell egy alap szükséglet, vagy képesség! Egyszerűen nem tud mit kezdeni ezzel a hírrel az az embervilág, és benne az egyén, akinek az az alap élet érzése, hogy viszik, szállítják át az életen! Hogy csak utas vagyok a saját életemben! Visznek, sodornak események, hatalmak, alakítják az életemet látható, láthatatlan ellenségek, szívják az energiámat olyan felesleges dolgok, amik nélkül sejtem, hogy lehet élni, csak éppen nem tudom, hogyan kellene?
Az üres sírnál a fehér ruhás ifjú, az angyal, Isten küldötte, egymásnak ereszti azt a két világképet, ami ma is két részre osztja az emberiséget, azzal a mondatával, amivel elküldi az asszonyokat, hogy ők legyen a hírvívők!
Mire is gondolok?
Nézzük csak meg, ott vannak az üres sírnál a csodálkozó, megrettent, szóhoz jutni sem tudó asszonyok. Magukon hordozzák mindazt, ami azt az embervilágot szimbolizálja, ahol az ember csak utas, szállított utas a saját létében. Viszik azok a megtapasztalások, amik a földi, fizikai világban beléjük idegződtek az elmúlt évtizedekben. Úgy is mondhatnám, hogy egy szomorúan egyirányú gondolkodás ez: akit szerettünk meghalt, láttuk meghalni, pedig azt hittük, hogy ő lesz a Messiás, de kilehelte a lelkét. Sírba tettük. Előtte sebtében betekertük a kor szokása szerint gyolcsokba, de nem volt elég idő a tisztességes temetéshez. Hát most megyünk, befejezzük, drága kenetekkel bekenjük a testet, finom anyagba, lepelbe betekerjük, mert meghalt. Élt, és meghalt. Egyirányú gondolkozás ez, de legyünk őszinték, milyen más lehetett volna?! Életre halál jön, ahogy tudjuk, nem? És pont.
Nos, ez az, ahogy a tapasztalati világban, a racionalitásban élő ember gondolkodik. Ebben a világban nincs nagyon helye a csodáknak, nincs helye a megmagyarázhatatlannak, mert az csak még bonyolultabbá, még bizonytalanabbá teszi az életet!
Itt kell elmondanom, megértem az ilyen embert. Roppant gőgös dolog lenne elvárnom az ilyen embertől, hogy higgyen bármi másban, csak azért, mert én hiszek. Hiszen, én magam is ilyen ember voltam! Sőt, mindannyian ilyen állapotba születünk, ugyan honnan kellene tudni hinni olyan ráción túli dologban, mint mondjuk a feltámadás!
De még mielőtt megítélném és ki is osztanám magamnak a fair-play díjat, álljunk csak meg egy kicsit!
Tényleg csak úgy felmentheti magát az ember az egyirányú gondolkodásból fakadó szomorú következmények alól, pusztán azzal, hogy bocs, így születtem? Bocs, bár hallottam én is ezekről a feltámadásos legendákról, de nem hihetem el, mert akkor mit kezdjek ezután a tudománnyal, az ész uralmával? Bocs, sohasem láttam még olyat, hogy valaki feltámadt volna, életre halál jön, ez a logika ezen a bolygón…
A modern autók számítógépes rendszere úgy van kitalálva, hogy egy csomó képesség, ami az extralistán kipipálható, vagy utána pénzért „beletehető”, bele van kódolva az autó számítógépébe. A kedves vevő, amikor megrendeli az autót, kipipálgatja ezeket extraként, és sejtitek ugye, fizet is érte. A gyárban meg nyomnak egy entert, és a kocsi máris behajtja automatikusan a visszapillantó tükrét záráskor. Ha a kedves vevő nem kéri, nem hajtja be. De betudná. Hasonló dologért fizettem már én is szakembernek… aztán, amikor valaki, aki nálam okosabb volt, mondta ez hogy működik, és hogy megcsinálta volna ingyen, csak dühöngtem, a csudába, ilyen drágán még nem nyomtak nekem entergombot!
A lényeg mindebből az a két idegesítő kis szó, hogy: de betudná… Magyarul, benne van a képesség, de nincs aktiválva…
Testvérem, szerinted a Teremtő Isten úgy találta ki az emberi életet, hogy van, akinek full-extrás életet dob, van, aki meg csak fizessen, ha tud?! Szerinted Isten annyira kicsinyes és profitorientált, hogy örömét leli abban, hogy mi emberek küszködünk a fapados életünkkel, és csak ennyi! Aztán valamilyen logika szerint a másiknak meg csak úgy potyognak az extrák?
Szó sincs róla! Mindannyian úgy vagyunk alkotva, hogy ott szunnyad bennünk az az alapképesség, amivel megragadható mindaz, ami, amit feltámadásnak nevezünk! Mindannyiunk élete a csodákra van szabva, arra, hogy tele legyen olyan megtapasztalásokkal, amik nem férnek bele a racionalitás acélhideg kalitkájába!
Ezért az üres sírnál a fehér ruhás ifjú, az angyal, Isten küldötte, egymásnak ereszti az asszonyokban a két világképet, ami ma is két részre osztja az emberiséget:
Az egyik világkép, ami a fapados, egyirányú, hideg logikus gondolkodásból fakadó csodátlanságot kínálja az embernek, élt, meghalt, döntsd el, hogy van-e értelme ennél tovább menni! A másik viszont, valami egészen újat, borzongatóan újat tud kínálni! De hogyan lehet ez a másik valóság?!
Azt gondolnád, ahhoz, hogy többre legyél képes, valami nagy árat kell fizetned, mert ez is megszokott világod logikája, ha extrát akarsz, fizess! Sokan eleve meg sem próbálják ezt az újat, mert azt mondják, ugyan szegény vagyok, kevés vagyok én ehhez… megyek tovább az egyirányú úton…
De Isten világában nem csak egyirányú utak vannak! Ott, ha fapadosan csodátlan marad az ember élete, akkor csak magának köszönheti, annak, hogy mire mert nyitottnak lenni életében!
Ugyanis a másik lehetőség, ami neki feszül az előző világképnek mindig felajánlásra kerül az embernek, folyamatosan, mindenkinek, kivétel nélkül. Ezt teszi az angyal, amikor azt mondja az asszonyoknak:
„menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.”
Recseg, ropog minden, ami eddig biztos volt az asszonyok életében: nekik kellene elvinni a nagy hírt, hogy Jézust meg fogják látni Galileába?! De meglátni csak azt lehet, aki él?! Előttünk járni csak az tud, aki él, nem?!
Itt van a felkínált lehetőség! Kedves asszonyok, ti vihetitek a feltámadás hírét! Mert ahhoz, hogy ezt a hírt tovább tudják adni, egyáltalán, ahhoz, hogy elinduljanak, gondolj bele, kiálljanak ők, a lenézett asszonyok a nagy tanítványok elé, ahhoz bizony a hit csírája kell! Hit, hinni abban, hogy nem csak egyirányú utcák vannak! Hinni abban, hogy halálra élet jöhet! Azt a mindenit, micsoda döntés kell ehhez! Micsoda 180 fokos fordulat mindazzal szemben, amit eddig hittem! De itt a lehetőség, hogy a feltámadás első hírvivői legyenek!
Milyen kézzelfogható dolog van a birtokukban? Milyen bizonyítékot tudnak vinni magukkal? Mit tudnak felmutatni? Csak egy üres sír, meg egy ki tudja kicsoda, fehér ruhás ifjú!
Érzitek, ahogyan egymásnak feszül a két világ? Maradni az egyirányú utcában, vagy merni elindulni egy új hírrel: feltámadt!!!
Valahol olvastam, csodálatos:
- Én szinte leigáztam az egész világot! – mondta a hadvezér az előtte térdelő, legyőzött, megkötözött királynak
- Hát te mit tudsz felmutatni? (...)
- Én leigáztam a világ leigázásának vágyát magamban– válaszolt csendesen a megkötözött király…
Hát valami ilyesmi az a hihetetlen új élet, amit a feltámadásba vetett végez el az emberben! Már nem másokat akarok meggyőzni, legyőzni, hanem megelégszem a magam felett aratott győzelemmel…

Végezetül, foglaljuk csak össze, mi is játszódott le bennük?
Nem rég, még azon tanakodtak: hogyan fogunk bejutni a sírba? Mert hatalmas az a kő, 4 férfi tudná csak elhengeríteni, akkora. Szeretnénk bejutni a sziklába vájt sírba. Be jutni. Hiszen egy halott van bent. Ő kijönni nem fog, hiszen halott, nekünk kell bejutni… Ezért az irány: mi, élők bemennénk a halotthoz. Egy irány létezik csak fejükben: kintről be… Persze, milyen más irány létezne egy halottat rejtő, sziklába vájt sírral kapcsolatban…
De a kő hatalmas. És útját állja tervünknek. Ki fogja elgörgetni???
Az eredeti görög szó a kő méretére egy olyan kifejezést használ, ami így hangzik: normális mértéken túli. Milyen fantasztikus kifejezés: hány olyan trauma, nehézség van egy ember életében, ami a normális mértéken túl van, magyarul elviselhetetlen. Nem lehet vele mit kezdeni…
Az asszonyok fejében ez a kő ilyen volt. Normális mértéken felüli. Elválasztja őket vágyuk beteljesülésétől. Akadályt képez az élők és a halott között. Most mi lesz?
Odaérnek. És amit látnak, azt hirtelen nem is tudja az agyuk feldolgozni: a kő el volt hengerítve…!!! Csak képzeld a helyükbe magad! Legnagyobb félelmed egyszerre csak elveszti hatalmát feletted… nincs többé…
Mindezek után, ennyi megtapasztalt földöntúli után az ember szinte várja a csodálatos pillanatot, amikor berontanak a tanítványokhoz, és elmondják neki a hírt: Jézus feltámadt! Micsoda megelégedése lett volna ez az olvasó, a hallgató, így a mi lelkünknek is!
Azonban, bár nagyon érdekes, és valóságos, de a befejezés mégsem ez. Vagy legalábbis még nem. Mert a részt lezáró vers, ezt nem olvastam fel, így hangzik:
„Kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és rémület fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek”
Szóval, elmarad ez esetben a konfettis örömködés. Ők még nem mertek elindulni, de ahogy utaltunk rá, az vesse rájuk az első követ, aki máshogy tette volna…
A kérdés, amivel kezdtük, így hangzott:
Vajon jó döntés volt a feltámadás nagy hírét ránk bíznia Istennek?
Nos, ezek alapján, akár maradhatott volna a sírban Jézus, nem? De mindezen emberi tényezők ellenére is, hálát adva, azt mondhatjuk, Urunk, köszönjük, hogy ránk bíztad a feltámadásod nagy hírének hirdetését! Mert ha tovább olvassuk, csodálatos vége lesz mégiscsak a történetnek! Jézus ugyanis megjelenik személyesen a félő magdalai Máriának! És ez az a pont, ahonnan viszont minden eddigi megállapításunk igazat nyer: mert ezután Mária elmegy és elviszi a hírt! Olyan szép, megható ahogy a Feltámadott formálja a vele találkozók életét, nincs korholás, nincs számonkérés, csak a mindent eldöntő bizonyosság a végén!
Testvérem, a végén tényleg bizonyosság vár minket is! A kérdés, addig, hogyan telik az életed? A félelmek, az egyirányú utcák kilátástalanságában, vagy mersz elindulni! Válassz!

----------------------------------------------------------------------------------------

2020. Nagypéntek János 19.

Bizonyára legtöbbünkkel előfordult már az, hogy eltévedt. Elvesztettük a tájékozódás képességét, ami lehet, hogy nem is volt nagyon acélos, lehet, hogy alapvetően jó az ezirányú képességünk, mindegy is, éltük már át ezt. Érdekes, hogy ha ez felnőtt korban történik velünk, azt mondjuk, eltévedtem, a gyerekek esetében nem jellemző ez a megfogalmazás. A gyermek azt mondja, elvesztem.
Egyes kutatók, szakemberek azt mondják erről a kérdésről, hogy kevés dolog van az életben, ami elviselhetetlenebb az emberi agy számára, mint az elveszettség érzése. Pszichésen nem vagyunk alkalmasok ennek az állapotnak az elviselésére már rövid távon sem. Mindannyian úgy vagyunk alkotva, hogy szükség van tájékozódási pontra az életünkben, ami megadja azt a jó érzést, hogy tudom, hol vagyok, hol tartok, kivel tartok.
Egyszer megkérdezte egyik gyerkőcöm, olyan 5-6 éves forma volt, hogy hogyan tanultam meg a nagymamáékhoz elvezetni?
Olyan drága volt az őszinte kíváncsiság a hangjában, rögtön válaszoltam volna, de tudjátok, vannak azok a gyermeki kérdések, amiket először fel kell fognod, szét kell tudnod választani magadban az összecsúszott rétegeket, valóságokat, és a szétszálazott rétegekből egy alkalmazható választ összerakni. Na, ez is egy ilyen kérdés volt! Még ha ez nem is igényel olyan bonyolult szálazást! Itt csak annyi volt a feladat, hogy megértessem vele, előbb van egy általános tudás megszerzése, ami a vezetés képességének nevezünk. Utána jön a bizonyos nagy első út önállóan vezetve. Ilyenkor tapintható a figyelem. Ami eddig utasként lényegtelen volt, mi után mi jön, merre az arra, az itt most vezetve, komoly agymunkás figyelem, fegyelem!
Szívja be az emberagya a tájékozódási pontokat, megjegyez, összerak, azért, hogy ne kelljen majd minden jövőbeni úton ugyanezt megcsinálni. Aztán majd idővel ez az egész rutinná válik. Csak mész, vezetsz. És ha jól csinálod, melletted biztonságban érzik magukat az emberek, mert nyugalmat sugárzól.

Összegezve a válaszomat, nem a mamához tanultam meg vezetni, hanem általánosan tanultam meg vezetni, majd megtanultam konkrétan az útvonalat, és ezért már el tudok menni a mamához.

Testvérek! Nem hasonlít ez az egész az életünkre? Számomra egy kép letisztulás volt, ráadásul az életemre vonatkozólag ez a gyermeki kérdés, és a rá adott válasz végig gondolása!

Mert az egész emberi életünk arról szól, hogy megpróbálunk eljutni valahonnan valahová. Szerelem, család, karrier, emberi kapcsolatok, stb. Ezért is igaz, amit virágvasárnapi igehirdetésben állapítottunk meg, hogy az ember folyamatosan úton van. Eljutni valahonnan valahová, nyilván fizikai értelemben is izgalommal jár, és jó érzés a vágyott célhoz elérkezni. És ugyanilyen izgalommal járnak az élet nem látható tartományaiban, a lelki, a belső fejlődési, a vágyott bölcsesség elérésére vonatkozó útjaink is ! Eljutni valahová!

Nincs kétségem, benned is ott van ez az ösztön! Nem egyhelyben való toporgásra vagyunk kitalálva! De vajon van-e olyan általános megszerezhető tudás, képesség, ami az élet összes céljához való eljutásban segíthet? Nem térkép, egy alap képesség! Mint az autóvezetés elsajátítása! Nem az oktatónak a feladata, hogy megtanítson a mamához eljutni, aztán a boltba, aztán a hivatalhoz ügyintézni… nem, az ő dolga egy általános képesség megszerzésében segíteni!
Van ilyen a teljes életünkre nézve? Tehát olyan képesség, amivel a világi és a lelki útaimon képes leszek tájékozódni?

Elolvastam a nagypénteki történetet, és ujjongva kiáltottam fel, igen, itt van előttem az, ami által többé nem kell elveszettnek érezni magamat! Itt van előttem az, ami megóv attól, hogy mindenkihez, külön kelljen megtanulnom eljutni! Itt van előttem az, ami térdre kényszeríti a szépen élni akaró embert: valaki, önként vállalt szenvedésével, halálával, majd tudjuk, feltámadásával örök tájékozódási pontot állított be az életembe! De nem csak ezt, hanem egy alap képességet kínál számomra! És ez a hit képessége! A hit, amiről meggyőződve hirdethetem, olyan alapképességet ad, ami az élet minden helyzetében, nehézségében elegendő erőforrás!
Testvérek, nagypéntek nem a jól ismert klisék emlegetésének az ideje! Akárhányszor hallottál már erről, dönts úgy, hogy most megnyitod akár először, akár újra magadat ez üzenet előtt!
Mert élet-halál kérdést tárgyal a felolvasott szakaszunk is, elég, ha megnézzük a két főszereplőt: Jézust, Pilátust.

Nem tudnék jobb segítséget kapni - hogy alátámasszam az eddigiek tárgyalását - mint e két személy megvizsgálását!

Itt van Pilátus. Történelmi személy, ismerjük munkásságát, egy gátlástalan, vérengző, a hatalomért bármire képes emberként őrzik őt a történeti írások. Persze, könnyű bárkire, bármit is mondani, főleg 2000 év távlatából, de ezt tudjuk róla.
Ezét csak ennyit mondok: a történetben ő az, aki emberi, földi hatalommal rendelkezik, valószínű élete legnagyobb célja volt valahol, valamelyik provinciában helytartónak lenni! Komoly államigazgatási pozíció volt ez. Aki ilyenre vágyott, bizony mindenre hajlandó volt, hát még a hatalom megtartásáért!
És vele szemben ott áll Jézus Krisztus. Akinek viszont a földi, politikai értelemben nem volt semmilyen hatalma. Sőt, egy igazi vesztes képe sejlik fel előttünk, aki pár napja még ünnepelt sztár, most megkínozva, kigúnyolva lép a nép elé. Így, ránézve, a lelkes, de rutintalan jót akaró ember képe rajzolódik ki a szemlélődő előtt. Jót akart, ebben nem volt vita, ha ma megkérdezel bárkit, nem vonják kétségbe, hogy nagy tanító volt, aki szépeket mondott! De nem értette a világot, ami körbeveszi! Egy ügyet nem ilyen módon kell sikerre vinni, ahogy ő csinálta! Nem lehet annyira naiv, hogy hisz a szeretet, meg az önfeláldozás erejében, egy olyan embervilágban, ahol csak az erőszakból, büntetésből, katasztrófából ért az ember – ma is!

De van egy mondat, egy kérdés a szakaszban, ami ezt az előző tisztának tűnő képet összezavarja, és teljesen más következtetést enged levonni arról, hogy ki kicsoda valójában?!
„Pilátus… ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: Honnan való vagy te?”

Vajon mire vonatkozott a kérdése? Jézus lakhelyének irányítószámára? Hogy melyik koszos, lenézett, említésre sem méltó zsidó falucska, vagy város termelte ki magából ezt a tanítót?
Ez érdekelhette Pilátust? Aligha. Ugyan, mi szerepe lett volna az infónak, hogy Názáretből származik Jézus? A térképen sem volt rajta szinte, olyan jelentéktelen település volt akkoriban! Igen kicsi volt az esélye annak, hogy Pilátus egy szép nyarat töltött ott gyerekkorában rokonoknál, és a szép emlékek miatt megkegyelmez Jézusnak!
Másra vonatkozott a kérdés! Arra, ami ma is felbukkan minden emberben, aki találkozik Jézussal! Te tényleg Isten vagy?! Isteni származású vagy? Honnan jöttél? Honnan származol? Ki vagy te???
Egyértelmű ez, ha környezetében olvassuk Pilátus kérdését:
A zsidók így válaszoltak neki: Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.
8 Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg.
9 Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: Honnan való vagy te?

Előttünk van egy földi hatalommal szinte korlátlanul rendelkező ember, aki egy átlagosnak indult jogi eljárásba került döntéshozóként, ahol a kép nagyon egyszerű volt: egy elitéltet hoztak elé. Mit érdekelné eleinte őt, hogy ki ez az ember, százszámra öletett már addigra életében! Csakhogy valami mégsem úgy alakul, ahogy általában, mert olyan vádat hoznak ellene, amivel ő nem tud mit kezdeni: Isten Fiává tette magát! Ez a kor értelmezésében azt jelentette, hogy Istennel egyenlő!
És ismered az érzést te is, testvérem, amikor hallasz valamit, amivel elsőre nem tudsz mit kezdeni, de ösztönösen érzed, hogy hatással lehet az életedre, ugye, hogy arra gondolsz előszőr, hogy mi van, ha igaz? Még ha annyira hihetetlen is?

Pilátus elveszti a tájékozódási képességét. És nem tudja, innen hogyan tovább! Olyan lesz egyik pillanatról a másikra, mint akármelyik ember, akinek el kellene találni a nagymamához, de nem tanult meg vezetni. Nincs egy általános képessége, nincs egy alap kiindulási pontja, amivel a nem evilági kérdésekben is eligazodhatna! Amíg csak az evilági ügyek vannak, addig haladok, mert van hatalmam, tapasztalatom, elszántságom…
De lehetetlen leélni egy életet úgy, hogy csak a földi, jól megszokott dolgokkal foglalkozom! Mit sem törődve a lelki, belső fejlődéssel, utazással! Mert eljön mindenki életében a pillanat, amikor lelki bölcsességből kellen tudni lépni, de az nincs. Mert olyan kincseket még sohasem gyűjtöttem… ha más nem, a halál úgy is megakaszt, saját halálom, szerettem halála, a mi lesz utána…?

Ebben kínál számunkra Krisztus keresztje valami egészen újat!
Kétezer év óta a golgotai kereszt egy új tájékozódási pontot hozott az ember életébe! Minden területén az életnek szabhatom magam a kereszt tanításához! Ahhoz, aki a kereszten szenvedett, önként, értem adva az életét! Ezzel újra kötve azt, ami Isten terve szerint elválaszthatatlanul összetartozik, az ég és föld, de az ember döntése, bűne miatt távolra került egymástól, azt újra összeköti a kereszt! Milyen csodálatosan fogalmazott valaki:
“Van egy kapocs ég és föld között… ha ezt a kapcsot megtalálod, minden értelmessé válik, még a halál is. Ha viszont nem leled meg, minden értelmét veszti, még az élet is…”
Így nyert értelmet Jézus halála számunkra! Sőt, aki Jézusban az értünk meghalt Urat ismeri fel, az elkezdni az egész életét, tehát a földi, látható, evilági dolgait is az Istenbe vetett hitén keresztül alakítani, a golgotai kereszthez, mint tájékozódási ponthoz igazítani! Az emberi kapcsolatait, a pénzügyeit, a halálra való gondolást! Mindent!
Jézus nem válaszol Pilátus kérdésére, aki ezen ki is borul:
„Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?„ És ezzel Pilátus eloszlat minden kétséget a felelől, hogy ki is ő valójában! Egy ember, akinek nincs tájékozódási pontja a földi síkon kívül, és ezért elvész azokban a kérdésekben, amelyek viszont az földi lét minőségét meghatározó kérdések! Egy ember, aki bár látta Jézust, a földi veszítenivalója, a hatalom féltése még sem engedte, hogy a szívére halgasson…
Kedves Testvérem! Ha te, itt a földi életedben nagyobb hatalomra vágysz annál, mint ami Pilátusnak volt, vagy inkább Jézus hatalmát vágysz végre megtapasztalni a földi életedben, nincs más dolgod, csak hinni, a golgotai kereszt érted állt, és érted kapcsolta össze újra az egyet a földdel! Ezért tehát, mindaz, ami a te célba érésedhez kell, lelki, és majd egyszer fizikai értelemben, mindaz, tudd, elvégeztetett!
Ámen!

-------------------------------------------------------------------------------------------

2020. április 5. Jn 12,12-19

12 Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön,
13 pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, Izráel Királya!
14 Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva:
15 „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.”
16 Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla.
17 Bizonyságot tett mellette a sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból.
18 Ezért is vonult ki elé a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette.
19 A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!

Nincs számomra most ennél szebb üzenet ezen a vasárnapon, mint, amit a farizeusok fogalmaznak meg bosszús csüggedésükben: íme, a világ őt követi!

A világ követi Jézust! Milyen találó a megfogalmazás, a világról beszélnek, nem pár iskolázatlan, buta emberről, hanem az egész világról! Fantasztikus! Szokott az ember túlozni, tudom, de van, amikor akaratlanul is az igazság bukkan elő az emberből! Biztosan nem Jézus melletti hitvallása volt a célja a farizeusoknak, hiszen éppen Jézus népszerűségén bosszankodtak! De kimondták azt az igazságot, ami örök rendező elvként lesz alapja a világnak: a világ nem tudja nem az alkotóját követni! Olyan mély, belső vágya ez az univerzumnak, benne minden élőnek, ami kitörölhetetlenül vonzza az embereket Jézus felé! Ezért van, és lesz is mindig keresztyénség a világban! A forma nem lényeges, sőt lehet, hogy változni is fog, de mindig lesznek, akik vállalják majd az ő követését!
A világ követi Jézust, mert Jézus nem egyhelyben toporog! Tehát minden Jézust követő ember mozgásban van. Sokszor fizikai értelemben is, bár napjainkban most inkább nem ez a jellemző, de lelki értelemben állandóan! Nincs olyan Jézus követésben, hogy ami ma jó, az holnap is biztosan az lesz! Nincs olyan a Jézus követésben, hogy ami tegnap elég volt, az ma is bizonyosan megelégít!
Mert minden dolog, ami a lelki dimenzióban megszokottá válik, az éppen hogy ellene dolgozik a lelki fejlődésnek!
Mit értek ezalatt?
Van napjaink nem megszokott keretei között egy gyakran hallott kifejezés: felülről nyitott keret! A kormány a járvány elleni védekezésre szánt összeget így jellemzi: felülről nyitva! Tehát nem előre megállapítja, aztán vagy elég lesz, vagy nem, hanem annyi pénz tud befolyni a védekezésre szánt büdzsébe, amennyire szükség lesz a hónapok alatt! Hiszen előre nem látja senki, mi várható!
Na, valami ilyesmi a keresztyén élet is! Felülről van nyitva! Krisztust követő életet nem lehet előre eltervezett módon élni! Megtérésem után elkészítek egy tervet, hogy a következő évtizedekben hány imádságot mondok majd el, mennyi pénzt szánok Isten ügyére, a gyülekezetemre, hány testvéren fogok segíteni stb…
A Jézust követő ember folyamatos mozgásban van! Újra és újra értékeli a vele történt eseményeket, új és új megoldásokat keres, új kérdésekre új válaszokat ad, csak egy dolgot nem tehet: egyhelyben marad! Mert akkor nem tudja követni Mesterét. Egyhelyben tudod mit lehet átélni: azt, hogy lemaradtam. És megint csak az egész életről beszélünk, látjátok, mekkora igazság ez: az egyhelyben maradástól biztonságot remélő ember csak lemaradni tud: az életéről, gyerekeiről, barátságokról, házasságáról!

A keresztyén ember felülről nyitott életet él, amibe folyamatosan beáramolhat Isten megújító valósága, üzenete, békessége, tanácsa, vezetése!
Ha belegondoltok, nem is lehetne ez másképpen, hiszen az élet körülöttünk folyamatosan változik! És ehhez még csak járvány sem kell! Pocaklakóból újszülött lesz, újszülöttből kisgyerek, ebből kamasz, majd fiatalfelnőtt, majd középkorú, majd idős, majd jön a legnagyobb változás, legalábbis innen nézve a mi szemszögünkből!
Hogyan is lehetne ezeket egy lelki sablonnal végig élni! Neked, kedves testvérem, nem az a hit kell ma, ami a tegnapra elég volt, mert akkor nem tudsz mit kezdeni a ma változásaival!
Szóval, kész vagy-e Jézussal mozgásban lenni végig? Elhiszed-e, hogy Vele minden élethelyzet a változás örömét, izgalmát adhatja? Nem, nincs minden szituációra sablon válasz a Bibliában, amit felüthetünk, főleg, ha baj van! De benne van az az alap, amire állva bármilyen élethelyzet előre mozdulást jelenthet a lelki fejlődésedben!
Jézus egész földi életében úton volt. Csodálatos bizonyítéka ennek felolvasott szakaszunk, amiben Jézus bevonul Jeruzsálembe! Érdemes az előtte lévő szakaszt majd elolvasni, mert egy megrendítően szép utat tár elénk, a bevonulás előtti hét útját! Bethániából Jeruzsálembe! Bethániában megtörténik az a csoda, ami előrevetíti Jézus sorsát: Lázár feltámasztása! A nép odáig van Jézustól! Felbolydult a környék, képzeld csak el, ha mindez ma történne! Mozdulni sem lehetne a közvetítő kocsiktól, a tv stáboktól, mindenki a nagy embert akarná látni, aki képes ilyenre! Ez talán ma is beleférne az esti híradóba, nem? Akkoriban is gyorsan körbeért a hír, egy halottat feltámasztott Jézus! Van valaki, aki hatalmasabb a halálnál! Itt jár közöttünk valaki, akinek hatalma előtt nincs fizikai, biológiai határ!
Hogyan is mondja igénk:
Bizonyságot tett mellette a sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból.
18 Ezért is vonult ki elé a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette!
Mindenki látni akarta őt! És most ő jön, ő közeledik, sőt a fővárosba tart! Bizonyára most fogja átvenni a hatalmat, hiszen ilyen ember legyen a király! Micsoda izgalom, micsoda idők, gondolhatták sokan! És követték Jézust az útján, híre már valószínű előtte ment, ezért az emberek már várták őt a város kapujánál! Megjött, megjött morajlott a tömeg! A kor szokása, miszerint a nagy méltóság urak előtt az emberek befedték az utat, most is ezt tették, nem mást, mint a felsőruhájukat terítették az útra, és pálmaágakat szórtak az útra, ami a diadal jelképe! Dicső pillanata ez a világ történetének, ehhez kétség sem fér, mert legalább odáig eljutottak az emberek, hogy hittek annak, amit láttak, amit tapasztaltak! Miért, említésre méltó ez, hát nem így lenne ez napjainkban? Válaszoljon erre mindenki maga, de nekem nincs kétségem, hogy a TV-n felnőtt társadalom hiszékenysége, az milyen mértékben írtja ki a hit, az Istenbe vetett hit képességét!
De az a pillanat dicső pillanat volt! Nem véletlenül bosszankodtak a farizeusok, hogy minden akna munkájuk ellenére, a nép őt követi, éljenzi őt! Hogy benne látják a régi prófécia beteljesedését! De roppant kétségbeejtő ez azoknak, akik a változatlanság mellett tették le voksukat! De nem pusztán a vallási szokások változatlansága, hanem az Isten változatlansága mellett! A farizeusok Istene nem tud, vagy nem akar már szólni újat, elmondott mindent, nincs újabb üzenete, amit meg már elmondott, azt egyedül ők, a farizeusok érthetik csak jól, ezért nekik kellene elmondani a világnak, hogy milyen az Isten, kiket szeret, kiket büntet, kiket választott ki! Mindebből következik, hogy őket kellene követni az embereknek! És erre tessék, kit követ a világ?! Ezt a Jézus nevű rombolót! Aki a megszokott kereteket szétfeszíti! Olyannyira, hogy a halottakat sem hagyja békén, feltámasztja őket – na azért ez már tényleg több a soknál! A halott az halott! Micsoda fejetlenség lesz itt, ha mindenkit neki áll csak úgy feltámasztgatni! Na, nekik magyarázzuk meg ezután, hogy milyen az Isten?
Érthető volt a haragjuk, az a harag ez, amit azok éreznek, akiknek egyetlen biztos dolog az életükben az a múlt, és egyszer csak látnak valakit, aki szabad a múlt bilincseitől! Ne kicsinyeljük le ezt a haragot, veszélyes, pusztító harag ez, lásd, el is határozzák a farizeusok Jézus megölését! Sőt, előtte még Lázárt is el akarják tetetni láb alól, hogy ne zavarjon be a jól megszokott keretekbe: ahol előbb van az élet, utána a halál és kész. Nem összevissza!
Pusztító harag ez, és abban az éljenző tömegben ott egyedül csak Jézus tudta, hogy a legnagyobb keretszétfeszítés még csak ezután jön el egy másik „feszítésben”, ahol ő lesz az, akit megfeszítenek!
Jézus céltudatosan haladt földi útján. Ő azonban a bevonulás után, ami bár egy dicsőséges király bevonulásához volt hasonló, nem egy palotába érkezett, hanem kezdetét vette számára a szenvedés útja, egészen a golgotáig. És mégis végig ment rajta. Megmaradhatott volna gondtalan ácsnak? Igen. Maradhatott volna követői ünnepelt sztárja, kiaknázva minden népszerűséget, amivel ez jár? Igen. Megmaradhatott volna az, aki a múlt embereivel végigvitázza az életét, hiszen ez jól ment neki? Igen, maradhatott volna ennek a biztonságában is.
De akkor ma, mi nem vagyunk itt. Vagy ha itt is lennénk, hordanánk az áldozati állatokat a papok elé, hogy pl. most múljon el a nagy nyomorúság rólunk!
Jézus nem maradt kényelmes biztonságos, szerepekben, amiket ismert, és otthonosan mozgott bennük. A legnagyobb félelmekkel nézett szembe pár nap múlva a Gecsemáné kertben sírva: a magánytól, a magára hagyatottságtól, és a haláltól való félelemmel.
Hiszem, azért, mert ő ezt akkor megtette, mi, ma, akármi is vegyen körül bennünket, úgy indulhatunk neki saját magány, és halálfélelemmel szembeni harcainknak, hogy tudhatjuk, ő már végig ment előttünk ezen az úton, és mi vele, mégis hozzá megyünk! Ámen!

Hajdú Szabolcs Koppány

----------------------------------------------------------------------------------------------

2020.03.29

Zsoltárok 91.

1 Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen,
2 az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!
3 Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől.
4 Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége.
5 Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal,
6 sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól.
7 Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el.
8 A te szemed csak nézi, és meglátja a bűnösök bűnhődését.
9 Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak,
10 nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás.
11 Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon,
12 kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.
13 Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod a fiatal oroszlánt és a tengeri szörnyet.
14 Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet.
15 Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt.
16 Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.


Minden nap elolvassuk a gyerekekkel ezt a Zsoltárt. Azért, mert szép. Mert a lelkünket eltölti valami olyan bizonyosság, ami semmi máshoz nem fogható! Nem varázsamulettként tekintünk rá, hogy ha eleget mondjuk, akkor úgy is lesz, hanem hitvallásként! Mi ebben hiszünk! Hiszünk abban, amit a zsoltáríró olyan gyönyörű képpel fogalmazott meg: az anyamadár szárnyai alatt oltalomra lelnek a fiókák!
Nyilván, különös aktualitása van ennek a zsoltárnak, hiszen soha nem látott közelségbe került a veszedelem. Szokatlan érzések ezek itt, Európában, a mi nemzedékünknek! Azt megszoktuk, hogy a világ egyéb tájain vannak szörnyűségek, hogy elmaradottabb vidékeken hogyan élnek emberek, de hogy mindaz, ami a tévében megszokott, karnyújtásnyira legyen a mi valóságos életünktől, na erre nem voltunk felkészülve! Persze a kérdés az, hogy fel lehet készülni erre, ami most van?
A válaszom alapvetően igen, de járjuk csak körbe alaposan ezt a kérdést!

Azt tanítják a tanuló vezetőknek, hogy legyenek defenzív vezetők! Ez szó szerint azt jelenti, hogy legyenek védekező vezetők! Alapból nem túl jó a csengése ennek a szónak, hogy védekező, hiszen aki defenzív, az védekező magatartást folytat, magyarul veszélyt érzékel! Ennek van ellentéte, ami lehet opció: agresszív, ami azt jelenti, támadó! Na, ezt tudjuk mit jelent a vezetésben, inkább nem kérjük!
Arra oktatják tehát a tanulókat, hogy legyenek defenzív vezetők, mert ez azt takarja, hogy mások hibáival szemben legyen védekező! Magyarul, legyen felkészült – amennyire értelmesen lehet -, arra, hogy a másik ember hibázhat vezetés közben. Legyen tisztában azzal, hogy az autóvezetés, bár a modern kor egyik legnagyobb vívmányát, a mobilitást hozta el az életünkbe, de veszélyes üzem! Nem a gép miatt, amit autónak nevezünk, hanem az autót vezető ember miatt! A statisztikák szerint a balesetek 90%-t az autóvezetők okozzák! Mert az ember hibázhat, figyelmetlen, fáradt, akár ittas, agresszív, vagy türelmetlen lehet! Mindenkinek, aki autóba ül, tisztában kell(ene) lennie ezzel! Mégis autóba ülünk, mert az előny, a mobilitás, amit ad az autó, amit általában a közlekedés ad, messze nagyobb előnyökkel kecsegtet, mint ha nem tennénk! Bár lehet, hogy ezt majd újra kell gondolnunk rövidesen…
A lényeg tehát a felkészültség, a defenzív gondolkodás, ami számol a másik hibájával, és ehhez választja meg a megfelelő közlekedési attitűdöt! És igen, számol azzal is, amit a híradásokból vétlen áldozat kifejezéssel ismerhet meg…
Ebből a szempontból tehát azt mondom, igenis, az értelmes embernek tisztában kell lennie azzal, amivel a modern életvitel jár. És ennek egyik szegmense az, amivel most állunk szemben, egy járvány, amit egy láthatatlan vírus okoz. Egy olyan valami, amit a tudomány még csak nem is mer élőnek nevezni! Vagy legalábbis vita van arról, hogy a vírus élő valami-e, vagy sem?! Már önmagában ez roppant zavarba ejtő! Egy olyan kis valami küldi most padlóra a világot, ami még csak nem is lelőhető, kivégezhető, nem zárható börtönbe, nem lehet büntetéssel elvenni a kedvét a virgonckodástól?! Nem ehhez vagyunk szokva! Akkor miért fejlesztettünk atomfegyvert, tömegpusztító fegyvereket, ha a valódi veszélyben semmit sem érnek? Olyas valami ez az ellenség, ami minket, nagyszerű, fejlett embereket, szimplán gazdatestnek tart! Zavarba ejtő…
Ám az egyértelmű kellett volna, hogy legyen az emberiségnek, hogy ha egyszer a modern időkben egy ilyen probléma támad, akkor az utasszállító repülő sebességével fogja körbeutazni a világot!
Persze ki gondolt erre a normál időkben? Az előny, amit ad a mobilitás, messze nagyobbnak tűnt.

Nincs értelme felelősöket keresni, mert mindannyian azok vagyunk. Ez most nem egy dörgedelmes önostorozás a részemről, hanem bűnvallás. A defenzív vezető nem keres felelősöket, mert tudja, ő is részese a közlekedésnek, magyarul, része a rendszernek! Fenntartója, előny élvezője, és néha elszenvedője.

Ezért valójában, bár ez így roppant egyszerűnek hat, de ezen a helyzeten sincs mit csodálkozni.
A képlet, még ha nagyon leegyszerűsített és fájó is, de valami ilyesmi: megborult a teremtett világ egyensúlya az emberi kapzsiság, agresszió, mások elnyomása, a telhetetlenség miatt (ezt nevezik ma gazdaságnak), de ez a megborult állapot termeli ki magából azt, ami ellene hat ennek! Az dől össze, amit – ne legyen kétségünk – a világ értékesebbnek tart az embernél, a gazdaság. Még ha az a fáma is, hogy ez az emberért van. És valójában…?
Szóval, megborult az egyensúly, és ebből indult el az ellenhatás és így visszaáll, vagy legalábbis elmozdul a dolog újra az egyensúlyi állapot felé!
Mert igen, az történik, hogy a nagy közös emberiségnek, misztikusabban fogalmazva, a közös emberi tudatnak, ami létrehozza az aktuális világot úgy, hogy közben nem vesz tudomást az igazságosságról, szeretetről, békességről, előbb-utóbb kijózanító arculcsapás lesz a jutalma! A teremtett világ egyik legnagyobb csodája az egyensúly, ami hatás-ellenhatásként is ismerhető!
Azonban a Bibliának erről is fantasztikus üzenete van! Hogy is mondja ezt a Római levél: „…de ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem;…”
Kegyelem! Isteni dimenziókban járunk! A bűn következményét nem lehet egyensúlyba hozni büntetéssel, az csak még nagyobb félrebillenést okoz, a bűn következményét csak kegyelemmel lehet kiegyensúlyozni!
És mit hisz a defenzíven élő hívő ember? Azt, hogy a kegyelem ideje igenis eljön, még ha annak az első fázisa a sírás, a fájdalom, vagy számos halál is, ami akár engem is érinthet!
Akkor most ez azt jelenti, ez a kegyelem ideje?! Örüljünk a nagy nyomorúságnak? Nyílik a bicska a zsebünkben ennek hallatán, nem?
Kedves Testvérek! Tudom, hogy ez nagyon nehéz gondolat, de a Biblia évezredek óta erre hívja fel az olvasói figyelmét! Jézus kereszthalála is pontosan erről tanúskodik! Akkora volt a deformálódás az emberiség gondolkodásában (és ezáltal a nyomorúság az életében), hogy azt csak isteni ellenhatás hozhatta helyre, olyan módon, ami felette van minden emberi igazságérzetnek! A bűntelen szenved, majd kínhalált hal! De a vége: feltámadás!
Ezért mi, keresztyén emberek a feltámadásban hiszünk! A halált nem legyőzendő ellenségnek látjuk, mert tudjuk, az már legyőzetett! Nem kell legyőzni a halált, hiszen nincs feltámadás halál nélkül! A feltámadásba vetett hitünk miatt nem félünk a haláltól! Persze, nem várjuk a fizikai halált, nem megyünk elébe, nem mondjuk olcsó módon, hogy a halál az könnyű, meg hozzátartozóként itt maradni milyen jó! Nem! De tudjuk, benne van a pakliban, sőt előbb-utóbb elkerülhetetlen! De addig is:

Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!

Ez a csodálatos zsoltár az „itt és most”-ra, az életre helyezi a hangsúlyt! Üzenete, bíztatása arra a szakaszra vonatkozik, amit földi életnek nevezünk! De arról azt hirdeti, hogy amíg az tart, lehet olyan minőségű élet, amire nem is gondoltunk előtte! A földi életet helyezi új alapra, a bizalom alapjaira!
Milyen beszédes ez a feltételes mód: „ezt mondhatja az Úrnak”! Nem automatikusan mondja az ember, hanem feltétellel: aki a Felséges rejtekében lakik…!
A Biblia csodálatosan reális: senkitől sem várja el, hogy képes legyen bízni Istenben, hiszen ahhoz az ő rejtekében kell lakozni! Magyarul hinni benne! Sok út vezet Isten felismeréséig. Aki élete során tűnődött már azon, hogy mennyire porszem, mennyire törékeny kis lények vagyunk, töltötte már el félelem, bizonytalanság emiatt, az nyitottabb Isten felé! Isten jelenlétében kijózanodik az ember. Megérti, létünk, életünk e földi része nincs burok alatt, akár hiszünk, akár nem, az emberiség tetteinek, vagy hadd szűkítsem, tetteink következménye alól nincs kibúvó! És mindezek végiggondolása a Felséges szárnyai alá űzi az embert! Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! Isten megtapasztalt jelenléte megtanít bízni minket, bízni a kegyelemben! A kegyelem az, amikor megkapjuk azt, amit nem érdemlünk meg!
Testvérem! A keresztyén embernek kellene talán a legkevesebbet csodálkozni azon, ami történik vele, vagy körülötte! A világ Isten által adott törvények mentén működik és egyensúlyra törekszik. Ebben hiszünk. Meg abban is, hogy az, aki adta a törvényt, megteheti, hogy felülírja azt! De a bibliai Dániellel és barátaival együtt mondjuk a mi tüzes kemencénk előtt: de ha nem tenné is, mi akkor is benne hiszünk, nem félünk!

Hajdú Szabolcs Koppány

.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-

2020.03.22.

Példabeszédek 22, 1-9 versek:
Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a jóindulat jobb az ezüstnél és az aranynál.
2 Találkozik a gazdag a szegénnyel: mindkettőt az Úr alkotta.
3 Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik, az együgyűek pedig belekeverednek, és megjárják.
4 Az alázatnak és az Úr félelmének jutalma gazdagság, dicsőség és élet.
5 Tövisek és kelepcék vannak a görbe úton: aki vigyáz magára, messze elkerüli azokat.
6 Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.
7 A gazdag uralkodik a szegényeken, és az adós szolgája a kölcsönadónak.
8 Aki álnokságot vet, bajt arat, és véget ér dühödt hatalmaskodása.
9 A jóságos tekintetű ember áldott lesz, mert ad kenyeréből a nincstelennek.

Napjainkban elég jól láthatóan két részre oszlik a társadalom: vannak, akik szabálykövetően viselkednek, betartva a hatóságok utasításait, ajánlásait. A másik csoportba azok tartoznak, akik úgy gondolják, nem kell ezt a járványt annyira komolyan venni, és nem változtatnak a megszokott kényelmükön. Láthatunk példát ez utóbbira több országból, ahol a járvány súlyosbodásának éppen az volt az egyik oka, hogy jöttek-mentek az emberek, fertőzve egymást, másokat, fittyet hányva a hatóságok kérésére!
De mivel egyikünk sem járványügyi szakember, most nem mennék bele abba, hogy melyik a jó magatartás, bár én döntöttem, a szabálykövetők közé akarok tartozni. De úgyis lehet majd hozni az ellenpéldákat, hiszen lesznek, akik az előbbi csoportba tartoztak és mégis megbetegednek, és lesznek, akik vagányul élnek ezekben a napokban is, és megússzák. Mindenki úgy magyarázza majd utólag ezt az egészet, ahogyan akarja.
Ez a kettőség az egyik legnehezebb teher, amivel meg kell küzdenünk egész életünkben. Az élet több területén, amelyek speciális szaktudást követelnek - és mi ennek híján vagyunk - kiszolgáltatottnak érezzük magunkat. És ez szépen kihat egész életünkre.
Engem azonban inkább az érdekel, hogy ki, mi alapján dönti el, hogy hogyan viselkedik ezekben a helyzetekben? Amikor pl. olyan döntést kell hozni, amihez nincs elég tudásunk, tapasztalatunk, rálátásunk.
Nem csak a járványra gondolok, annyi hasonló helyzet van, egy eklatáns példa a közelmúltból: legyen népszavazás, kell-e nekünk Paks II, vagy sem? Sok párt követelte az elmúlt években, hogy döntsön a nép! Közben sokan érezzük, hogy az egész egy vicc: elmegyek és szavazok valamiről úgy, hogy fogalmam sincs róla valójában, hogy mi a jó! Mert nincs elég tudásunk reálisan megítélni az adott kérdést! Még ha mindannyian atomfizikusok is lennénk, akkor is többféle vélemény lenne, de így, hogy nem vagyunk azok, lehet, hogy már nincs véleményünk. Igen, sokakat ezért nem érdekelnek már a világ ügyei, közönyössé váltak, mert érzik, kevés a tudásuk. Így marad, ami biztos: legyen mit enni, inni, bámulni…
És most érkeztünk el szerintem egy lényeges ponthoz! Egy mélyebb összefüggést vélek felfedezni az emberek magatartása és a modern világ adta döntési helyzetek között!
Gondoljunk csak bele: az élet az elmúlt száz évben lett ebből a szempontból ilyen bonyolult! A technikai fejlődés olyan mértékű, hogy egy átlagember pusztán felhasználó szinten éli az életét, körbevéve rengeteg digitális, egyéb technikai eszközzel! Jó esetben még alap szinten használjuk, de a mögötte lévő technikát nem értjük, sőt, szinte felfoghatatlan az egész! És miközben ezeket használjuk, folyamatosan töpörödik bennünk egy alapvető emberi ösztönös tudás: azt uralhatom, amit ismerek! Afelett lehet hatalmam, amit ismerek! Ösztönösen tudjuk, ahhoz, hogy úgy érezzem, kézben tartom az életemet, ahhoz az kell, hogy okosabb, „felette álló” legyek az engem körülvevő dolgoknak! Mert csak így érezhetem magam biztonságban! Ez évezredeken keresztül nagyjából így is volt. A paraszti kultúrában, a természet közelben élő átlag európai ember a saját létéhez szükséges eszközeit ismerte, karbantartotta, kezelte, tudta ki, hol gyártja le, nem volt ez titokzatos homályban! Elmehetett, megnézhette a kovácsot, az ácsot. És mindez adott egy viszonylagos kiszámíthatóságot. Amire meg nem volt magyarázat (természeti jelenségek, betegségek, szenvedés, stb.), arra meg ott volt az Isten-faktor.
Mindez hogy néz ki ma? Válaszolni sem kell…
És persze hogy élvezünk egy csomó dolgot a modern világból, nem is ez a baj, hanem az, hogy elhittük, ezek nélkül nincs normális emberi élet! De közben elvesztettük a biztonságérzetünket… Mert nincs elég tudásunk a modern világ dolgaihoz, folyamataihoz! Sokan érzik azt, hogy nem tartják kezükben az életüket. Olyan misztikus dolgokon múlnak emberi egzisztenciák, életek, mint tőzsde, infláció, világpiac, kereslet-kínálat, műholdak, globalizmus, kereskedelem, olajár, gazdasági kitettség, multik érdeke. És most még egy szabad szemmel láthatatlan víruson, amit az ember hordott szét a világban nagy szabadságában - legalábbis így tudjuk!
Az ember viselkedését alapvetően változtatta meg az elmúlt 100 év, itt a nyugati féltekén nagyon látványosan. Elveszett a bizalom. Nem bízunk senkiben, nem hiszünk semmiben, hiszen megtapasztaltuk, annyian visszaéltek már tudatlanságunkkal! Emiatt rezignáltan várja a modern ember, hogy mikor élnek vissza vele újra.
Amit ismerek, azt uralhatom. A szó nemes értelmében. Nem leuralhatom, hanem uralhatom. De ez ma nem működik. Olyan összetett világot építettünk és tartunk fenn, hogy ez ma már senkinek nem megy! Nehogy azt higgyük, hogy a világ vezetői értik, uralják a világ folyását! Bizony, elszabadult valami, és roppant kiszolgáltatottak vagyunk!
Ez a kiszolgáltatottság a modern ember alapérzete. Egy válsághelyzetben az emberből pedig az jön ki, ami benne van. És minél nagyobb a veszély, annál kontrollálatlanabbul tör felszínre! Minél inkább beszorítva érzi magát az ember, annál kevésbé tartják vissza olyan ideák, mint erkölcs, közérdek, konvenciók, együttélés szabályai. Aki tehát napjainkban dönt, hogy figyel-e vagy sem a hatóságok ajánlásaira, utasításaira, az valójában nem most dönt, hanem a ki tudja milyen hatásokra, tapasztalatokra kialakult reakció jön elő belőle! Az ember vészhelyzeti döntései tehát kódoltak, csak „normál üzemmódban”, tehát általában, ez nem okoz széleskörű problémát! Az emberi viselkedés nem az adott helyzetre reagál, hanem az adott helyzet hozza ki azt az emberből, ami egyébként is benne van! Innen nézve tehát, nem is olyan érthetetlen az emberi viselkedés, - nyilvánuljon meg akármiben is. Persze ez nem ment föl senkit tettei következménye alól!
De talán van egy kis hiányérzetünk ezzel az egésszel kapcsolatban, nem?
Mert attól, hogy elveszett a bizalom úgy általánosan minden tekintetben, attól még, mint kisszáradt föld az esőre, úgy vágyunk a bizalomra, a biztonságra, a biztosra! Nem tudunk ezek nélkül élni! Így vagyunk huzalozva, teremtve, ezek nélkül csökkentett üzemmódban élünk, vészüzemben, és sokáig így létezve összeomlik a rendszer, ami jelen esetben az életünk. Ez mára már pszichológiai tény. A Biblia meg több ezer éve erről beszél. Minden renitens viselkedés, minden romboló, önpusztító megnyilvánulás mögött egy kétségbeesett kiáltás rejtőzik a rend, a biztonság, az elfogadás, és igen, a szeretet után!
Amikor elolvastam a fenti igeszakaszt, mély megnyugvás érzés áramlott szét bennem!
Egyszerűen táplálékot kapott a lelkem azon része, amelyik epedve vágyik az igazságra, a rendre, a kiszámíthatóságra, a bizalomra! Igen, ez az! Ebben akarok hinni, hogy minden bonyolultság, közöny, félelem ellenére van egy rendező elv a világban! Jó a lelkemnek hinni, hogy nem a káosz, a félelem rendezi az életemet, hanem mindenek felett van egy isteni terv! És akármilyen bolonddá, kiszolgáltatottá is tesszük magunkat ebben a világban, a lelkemnek van egy mély, belső, megingathatatlan tudása: van Istenem, aki felette áll mindezeknek! Akármi is történik, van Istenem, aki olyan alapvető törvényt, útmutatót adott a világnak, mint:

Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a jóindulat jobb az ezüstnél és az aranynál.
Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik, az együgyűek pedig belekeverednek, és megjárják.
Az alázatnak és az Úr félelmének jutalma gazdagság, dicsőség és élet.
Tövisek és kelepcék vannak a görbe úton: aki vigyáz magára, messze elkerüli azokat.
Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.
A gazdag uralkodik a szegényeken, és az adós szolgája a kölcsönadónak.
Aki álnokságot vet, bajt arat, és véget ér dühödt hatalmaskodása.
A jóságos tekintetű ember áldott lesz, mert ad kenyeréből a nincstelennek.

És napestig lehetne sorolni a szebbnél szebb Igéket, szakaszokat, amik most mind-mind arra hívnak, hogy ne dőljek be a modern világ kesze-kusza rendetlenségének, nem ez a valóság! Az egész világ alapvető megváltozása, és ezáltal megújulása pont csak egy döntésen múlna! Például olyanon, hogy ezentúl a világ országai nem fegyverkezésre költenek csilliárdokat, hanem orvosi, humanitárius célokra! Legyünk őszinték, nem ilyen egyszerű lenne?
De amíg ezt a döntést meghozzák azok, akiknek ez (lenne) a feladatuk, addig nekem már az is óriási életerőt, kedvet ad, hogy tudom, akár így is dönthetnének a világ vezetői! Maga a döntés lehetőségének megléte ok a bizakodásra! És nem mellékesen, éppen ez zár ki minden Isten-okolást a rossz dolgok bekövetkezéséért…
Ám ha a világ vezetői nem is fognak így dönteni soha, bár tehetnék, én körbe nézek, és magam körül olyan sok embert látok, akikért érdemes hinni, bízni, tenni, változni! Milyen nagy ajándék ez! Ezért úgy döntöttem, érdemes formálni, alakítani életemet, környezetemet, érdemes hagyni, hogy ezek a szeretett emberek formáljanak engem, és így jól bánni a rendelkezésre álló idővel! Mindezt pedig azon igazságok mentén tenni, amiket a Bibliában olvasok!

Hajdú Szabolcs Koppány