Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2020.

A virágvasárnapról elmaradt konfirmáció augusztus 9-én történt meg. Istenünk őrizze meg a hitben ifjainkat.

Sajnos, f. é. március 15-én volt utoljára nyílvános istentisztelet. Azóta online közvetítjük a vasárnapi istentiszteleteket.  A gyülekezet youtube csatornáján és a Facebook oldalon megtekinthetők, illetve visszanézhetők. Az Úr legyen gyülekezetünk őriző pásztora

Március 8-án 14 asszony Lukafalván volt Női Világimanapon.

Március 1-én 29 fiatallal résztvettünk a harasztkeréki ifjúsági istentiszteleten.

Február 24-29 között szerveztük az idei evangélizációs hetet. Hétfőn: Cosma István és Noémi , kedden Pitó Antal és Gyöngyi, szerdán Halmen István és Mária szolgáltak a család témakörben. Csütörtök-szombat között pedig Orbán Lajos kovásznai lelkész szolgált a samáriai asszony története kapcsán. szombat este egy rövid énnekkari szám is elhangzott.

Február 23-án köszöntöttük és imádkoztunk a februárban született testvérekért.

Február 17-én Somosdon került megrendezésre a Nyárádmenti Ifjúsági istentisztelet.  Vagy 60 fiatal volt jelen a környező falvakból. Szedejesi Róbert és Enikő valamint Katona Zsolt és Zsuzsi szolgáltak: Tisztán a házasságig! címmel.

Február 9-én 8-an Karácsonyfalván voltunk presbiteri Bibliaórán. A presbiterek szolgálata címmel értekezett: Kovács Tibor mezőpaniti lelkész és 10 presbiter. Nagyon áldott szolgálat volt.

Jelen voltak: Dániel Árpád, Dániel Zoltán, Henter Jenő, Sepsi Ferenc, Székely József, Szőcs Imre, Veress László és Botos Csaba lelkész.

Január 26-án köszöntöttük a januárban született testvéreket.

Január 13-19 között került megszervezésre az idei imahét. Íme a szolgálók névsora: Köblös Lehel nem tudott eljönni, helyette Márton István marosludasi segédlelkész szolgált. Kedden a Somosdi Cornus zenekar szolgált, szerdán Rudi és Marci zenélt, pénteken pedig a szentgericei fiatalok.

 

Január 6-10 között tartottuk a Téli Vakációs Bibliahetet, Szabó Piroska tanító néni vezetésével. Utolsó nap szánkózás is volt.Köszönet: Kiss Izabellának és Török Tündének, akik megvendégelték a gyerekeket.

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 10, összesen: 132029

  • 2020. október 23., péntek

    A szabadság levegője járta át: 1956 őszén egyházunk a nemzettel együtt készült a társadalmi megújulásra.
  • 2020. október 21., szerda

    Sokan vágynak sikerre, gazdagságra, a problémák azonnali megoldására, de ki vágyik Isten bölcsességére? Elérhető ez a bölcsesség, vagy csak a „kiválts...
  • 2020. október 21., szerda

    Idén a a „Hagyomány, Identitás, Történelem” – rövidítve: HIT – konferencia helyett pódium- és kerekasztalbeszélgetéseket szervez a Károli Gáspár Refor...
  • 2020. október 21., szerda

    Ma hajnalban magához hívta Teremtője dr. Adorján Gusztávot, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórháza...
  • 2020. október 20., kedd

    Egy hivatását szerető, ám egyháza tanításaiban megingó katolikus pap és egy nyakas kálvinista családból származó fiatal nő egymásra és Istenre találás...
  • 2020. október 19., hétfő

    A Wycliffe Bibliafordítók webináriumán keresztül tekinthetünk be a Szentírás fordításának rejtelmeibe.
  • 2020. október 19., hétfő

    Hogyan segíthető elő a református intézményrendszerben a hátrányos helyzetű diákok befogadása? Többek mellett erre a kérdésre is választ kínál a Prote...
  • 2020. október 15., csütörtök

    Másfél évesek okostelefonnal, mobilos játék miatt kirekesztett gyerekek, önmagukban bizonytalan, szorongó fiatal felnőttek. Mit tehetünk értük szülőké...
  • 2020. október 14., szerda

    Rendkívüli helyzetben, a félelmeink ellenére is merjünk jót cselekedni, mert ehhez kaptuk az Úrtól az erő, a szeretet és a józanság lelkét – foglalhat...
  • 2020. október 13., kedd

    Régebben a szülők tanították meg gyermeküknek az új technológiákat, ma a gyermekek jóval többet tudnak az új eszközökről és az online felületekről, mi...