Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Nőszövetség



Az Erdélyi Református Egyházkerületben a Nőszövetség megalakulása szorosan kötődik Makkai Sándor püspök nevéhez. 1927. november 19-én az Igazgatótanács felhívta a gyülekezetek lelkipásztorait, hogy gyülekezetükben alakítsák meg a Nőszövetséget. Pár hónap leforgása alatt a gyülekezetek 90 %-ban megalakultak a helyi szervezetek. Somosdon 1928-ban alakul az első nőszövetség. Az 1928-as esperesi vizitáció így búzdítja munkára a Krisztust követő asszonyokat, leányokat: "Lelkészt, tanítónőt kérünk, hogy a Jairus leányát a somosdi Nőegyletet igyekezzenek feltámasztani, s a köteles munkába beállítani, míg nappal vagyon, mert eljön az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik.- Az ez évi jelentésben azt írja a lelkész, hogy "megalakult, és áldozatos munkához kezdett a nőszövetség.- A mozgatórugója e szövetségnek általában a református tanítónő és a lelkészné. A kommunizmus minden egyletet, szövetséget betilt, így a nőszövetség is mint szövetség befejezi munkáját, de mint bibliaóra tovább működik. 1992-ben újjászerveződött, elnöke a lelkész felesége Borsos Árpádné Melinda volt. Ma a nőszövetség 15-20 taggal működik, Botos Csabáné Erzsébet vezetésével. Összejöveteleit télen szerda estenként, nyáron vasárnap az istentisztelet után tartja.
1998. május 15 és 17 között Sepsiszentgyörgyön tartották az Országos Nőszövetségi Konferenciát. Gyülekezetünket Botos Erzsébet, Bodó Ágnes, Ferenczi Emma, Iszlai Enikő, Székely Irma és Szőcs Polixénia képviselték. 1999 mennybemenetel ünnepén a magyarlapádi nőszövetségi konferencián 25 asszonytestvér vett részt.
Minden pünkösd III. napján Alsónyárádmenti Nőszövetségi Konferenciát szerveznek. 2002-ben Somosdon, 2003-ban Nyárádkarácsonban, 2004-ben Káposztásszentmiklóson gyűlt össze Isten asszonynépe. Ezeken az alkalmakon 10-15 asszony képviseli gyülekezetünket.
Minden esztendő márciusának első péntekjén összegyűlnek leányaink, asszonyaink az ige mellé imádkozni. Együtt imádkoznak a világ asszonyaival, ugyanis ekkor van a Női Világimanap. 2002-ben és 2005-ben Somosdon tartották meg ezt a jeles alkalmat.
Állandó szolgálata a gyülekezetnek a holland és budapesti vendégek ellátása, amely szolgálatban a nőszövetség jeleskedik. Évente két-három alkalommal vendégeskednek nálunk a holland testvérgyülekezet képviselői. 5-6 személy ellátása egy hétig nem kis feladat, de ezt is szívesen végzik asszonyaink. Az ifjúsági ház takarításában, az ágyneműk tisztántartásában mindig lehet nehány asszonytestvérre számítani.
Szép szolgálata a nőszövetségnek az újszülöttek meglátogatása. Ez a szolgálat is Borsos Árpád lelkipásztor idejében kezdődött és mind a mai napig folytatódik. Minden újszülöttet felkeresnek, kevés ajándékot visznek, igét olvasnak, imádkoznak. Kedves alkalom volt a nőszövetség történetében a marosvásárhelyi börtön felkeresése, 2001 márciusában. Igét a gyülekezet lelkipásztora hirdetett, rövid szavalókórus következett a nőszövetség előadásában. Minden jelenlévő szeretetcsomagot kapott.


Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 30, összesen: 212329

  • 2026. szeptember 22., kedd

    Eszközzé silányítás, traumatizálás, bántalmazás – az első dunamelléki református gyermekvédelmi konferencián az elméleti alapok mellett arról is szó e...
  • 2026. szeptember 21., hétfő

    Mind a nyolc dunamelléki egyházmegyében lezajlottak a jelölő közgyűlések, ezzel egyházkerületünkben is megkezdődött a tisztújítás folyamata.
  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.
  • 2026. szeptember 13., vasárnap

    A gyógyíthatatlan betegség határhelyzet. Ezen a pengeélen sétálunk Bogár Bence kreatív szakemberrel, a Bapum szorongáscsökkentő alkalmazás megálmodójá...