belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Walter Brueggemann

A panasz elvesztése

W. Brueggemann: A panasz elvesztése[1]

Ford. Czövek Tamás és Tóth Sára

 

A panaszzsoltárok új keletű kutatása hangsúlyozza az Izráel hitében és liturgiájában, majd az egyház életében betöltött meghatározó szerepüket. A panaszzsoltárok semmiképpen sem mellőzhetők a hit közösségének életében. E tanulmányban azt fogom vizsgálni, életünknek és hitünknek milyen hiányosságokkal kell szembenéznie, ha a panaszzsoltárokat nem használjuk sajátos társadalmi céljuknak megfelelően.

 

I

Kezdjük az ószövetségi tudomány jelenlegi konszenzusának felvázolásával. A zsoltárok megértéséhez Claus Westermann járult hozzá a legnagyobb mértékben, munkája minden további tanulmány számára normatív.[2] A zsoltárirodalom jelenlegi értelmezése szempontjából Westermann hozzájárulása jelentőségben Gunkel és Mowinckel munkáival vetekszik.[3]

1. Westermann munkásságának mindenekelőtt a következőket köszönhetjük: Először is kimutatja, hogy ezek a zsoltárok a könyörgéstől a dicsőítésig jutnak el.[4] Ennek során az imádkozó helyzete és/vagy hozzáállása megváltozik, és Isten az imádkozó érdekében cselekvésre szánja el magát. Isten beavatkozása teszi lehetővé a könyörgéstől a dicsőítésig való eljutást.[5]

Másodszor, Westermann megállapítja, hogy a panaszt a hálaadás éneke oldja fel, s az utóbbi egyúttal meg is felel az előbbinek.[6] Sőt, valójában a hálaadás éneke nem más, mint a válság megszűnését követően újrafogalmazott panasz. Westermann hajlamos úgy olvasni a panasz és hála ezen megfelelését, mint az imádkozó reakciójának tompított, fegyelmezett és számító formáját, míg a dicsőítés, szemben a hálaadással, teljesen szabad.[7]

Harmadszor, bármit is gondoljunk a hálaadás és a dicsőítés különbségéről, Westermann rámutat, hogy a panasz jellegzetes módon dicsőítéssel zárul, mely teljes és szabad. Valóban, a dicsőítés megfelelő háttere a feloldott panasz. Bizonyos értelemben a doxológia és a dicsőítés csak az Isten megmentő beavatkozására adott válaszként értelmezhető, amelyet pedig a panasz váltott ki.[8]

Negyedszer, maga Westermann úttörő módon veti fel a panasz Sitz im Leben-jének kérdését. Ő maga nem szívesen használja a kultusz kategóriáját, de ha e kategóriát kizárjuk, a Sitz im Leben-t igen nehéz formálisan tárgyalni.[9]

Végül pedig Westermann nem fordított külön figyelmet arra a kapcsolati dinamikára, amely a szerkezeti elemek velejárója. Ám formatörténeti elemzéséből, úgy gondolom, a következő kapcsolati dinamika bizonyosan következik. Ezen zsoltárokban Izráel a fájdalom és a harag megfogalmazásától eljut odáig, hogy alárendelje Istennek, és végül elengedje őket.[10] Funkcióját és a tapasztalatot tekintve a szavakba öntés és az Istennek való hűséges alárendelés az elengedés előfeltétele. Csak ha az elengedésre sor kerül, beszélhetünk dicsőítésről és nagylelkű cselekedetekről. Így az Istennel szembeni kapcsolati dinamika megfelel a formai elemek mozgásának.

2. A Sitz im Leben kérdése nem annyira egyértelmű, mint a műfajé. Ennek oka talán az, hogy Westermann nem szentelt e kérdésnek külön figyelmet. Az erről folyó tudományos vitának négy mozzanatát különböztethetjük meg.

Először is, a kutatást meghatározta Mowinckel kultuszi Sitz im Leben-je, és Aubrey Johnson Mowinckel modelljét alkalmazta is.[11] Ez a fajta értelmezés azonban bizonyos mértékben elszakadt a panasz mint műfaj valóságától, mintha az valamely nagy nemzeti drámában eljátszott cselekmény lett volna, nem pedig a közösség tagjainak meghatározó élménye.

Másodszor, Schmidt, Delekat és Beyerlin[12] bírósági-jogi Sitz im Leben-je fontos és üdvözlendő modell. A panaszzsoltárok nyelvezete kétség nélkül bírósági-jogi hátteret tükröz. Ugyanakkor kérdés, mennyire kell ezt a nyelvezetet „realisztikusnak” tartanunk. A hipotézisnek az a gyengéje, hogy hajlamos a jogi nyelvezetet pusztán „utánzónak” tekinteni. A 109. zsoltár esetében például kézenfekvő a nyelvezetet realisztikusnak tekinteni.[13] A bíró követelése valóságos. Az imakérés arra irányul, hogy a bírói-jogi eljárás a megfelelő módon történjen.

Harmadszor, Mowinckel meghatározó modellje, miszerint a „gonoszok” mágiát használó emberek, véleményem szerint tévút.[14] A társadalmi folyamatról realisztikusabban gondolkodva inkább azt mondhatnánk, hogy azok, akik kellő befolyással rendelkeznek ahhoz, hogy így beszéljenek, a társadalmi folyamatok irányítói és haszonélvezői. Ez a modell újabb kísérlet arra, hogy a panaszzsoltárokat a valós társadalmi folyamatoktól elszigeteljük: „idealista” olvasat.

Negyedszer, véleményem szerint Albertz[15] és Gerstenberger[16] művei nyújtják a legtöbb segítséget annak megértésében, hogy a panaszzsoltárok lelkigondozói jellegűek. Albertz megállapította, hogy az egyéni panaszzsoltárok Sitz im Leben-je nem a templomi, hanem valamely helyi kultusz, ahol az élet és meghalás személyes életciklusa van válságban. Gerstenberger megerősítette ezt a meglehetősen általános hátteret, amikor ezen zsoltárok keletkezési közegeként valamiféle házicsoportot vagy helyi közösséget feltételezett, melyben a közösség tagjai egyfajta gyógyulási-helyreállítási rituálét gyakorolnak a reménység jegyében. Gerstenberger Sitz im Leben-je igen hiteles, és a költeményeknek valós hátteret kínál.

3. A fent említett hozzájárulások és Westermann pótolhatatlan munkássága ellenére az ószövetségesek mindeddig csak kerülgették a panaszzsoltárok teológiai jelentőségét. Meg kell tehát kérdeznünk: Mit jelent az, hogy a valóság ezen szociális konstrukciójában rendelkezésre áll ez a forma?[17] Mi a jelentősége annak a hitnek, mely lehetővé és nélkülözhetetlenné teszi ezt az imaformát? Az én válaszom az, hogy ez „újraosztja a lapokat” és megváltoztatja a két fél közti erőviszonyokat: a kérelmező félt nem lehet félvállról venni, s a megszólított Isten olyan új módon vesz részt a válság megoldásában, melyben ő maga is kockázatot vállal. Ahogy a gyengébb fél, a kérelmező (a zsoltáros) jogosultságot nyer, úgy az erősebb félnek (Istennek) csorbítatlan szuverenitása megkérdőjeleződik – a kérelmező számára Isten elérhetővé válik. Azon következtetésünk alapja, miszerint a kérelmezőt nem lehet félvállról venni, és hogy e kapcsolatban legitim (jogos) hatalmat kap, az, hogy a kérelmező beszédét Isten meghallgatja, méltányolja és hogy az komolyan veendő beszédként került feljegyzésre. A kultusz szempontjából feltételezhetjük, hogy Isten az ilyen beszédet komolyan veszi. Az ilyen beszédminta és annak ilyen társadalmi szerepe egyetlen erőviszonyt sem tart szentnek és véglegesnek.

A panaszforma tehát a hatalom újraelosztásával áll kapcsolatban. A következőkben ennek negatív vonatkozásaival kívánok foglalkozni: Mi történik, ha a panasznak mint egyfajta hit- és beszédformának pozitív megítélése elvész, ahogy az véleményem szerint a mai gyülekezeti használatban történik? Mi történik, ha azon beszédformákat, melyek a hatalomelosztást kívánják orvosolni, elhallgattatjuk és kiiktatjuk? Úgy vélem, a válasz az, hogy ily módon egyfajta teológiai monopóliumot sikerül érvényre juttatnunk, ezáltal szolgalelkűséget és behódolást erőltetünk, melyeknek a társadalmi gyakorlatra kifejtett hatása a status quo politikai-gazdasági monopóliumának a megerősítése és megszilárdítása. Ha tehát a panaszt eltávolítjuk életünkből és liturgiánkból, az nem pártatlanságból, és szerintem csak részint akaratlanul történik. Az alábbiakban a panasz elvesztését két szempontból fogom vizsgálni, majd a panasz visszaszerzésének két lehetséges hasznát.

 

1. oldal ( összesen 7 ) Következő oldal
További cikkek:
2018. november 12., hétfő,
Jónás , Renátó napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 9260
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 42737526

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat