Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

KAZINCBARCIKA-SAJÓKAZINC

Kazincbarcika az egykori Sajókazinc és Barcika nevű községek egyesítésével alakult ki 1947-ben. E két falu területére épült rá a hajdani új városrész. Így lett Sajókazinc a mai Kazincbarcika egyik "városnegyede".
A régi falu egyházának papja az egykori iratok szerint 1332-ben 8 garas pápai tizedet fizetett. 1552-ben, EGER ostromának idején, portyázó török csapatok kirabolták a falut, és elhurcolták 118 lakóját. 1564-ig 17 háza épült fel, s lakói már reformátusok voltak.
1576-ban önálló református egyházat alkottak, és az 1526-ban épült templomot vették használatba. 1659 december 16-án újabb törökdúlásnak esett áldozatul a falu. 1685-ben 20 lakott és 20 puszta háza volt. 1700-ban még csak egy fatemplom állt. 1732-ben már újra a régi s kijavított templomot használták. 1746-ban 59 házban laktak reformátusok és csak 6 házban katolikusok. Ekkor az egykori temető közepén álló templom igen jó karban volt.
1792-ben a toronnyal újjáépített templom 1825-ben leégett. 1826-ra kijavították és átalakították. A következő nagyobb javítás ideje 1899 volt.
A templom keleti homlokzat előtti tornya 23 méter magas. A nyugati végén egyenes záródású hajójának 12x22 méteres terében 500 ülőhely található. Sík famennyezettel rendelkezik. Az orgonáját az abaújszántói egyháztól vették, és Országh Sándor építette át 1885-ben nyolc változattal.
A műemlék jellegű templom ma négy haranggal rendelkezik. A 347 kg-osat Ducsák István öntötte 1964-ben Őriszentmiklóson, a 260 kg-os acélharangot Diósgyőrben készítették 1921-ben, a 80 kg-osat Jusztel János öntötte 1825-ben Egerben. A 212 kg-os bronz harang 1993-ban készült.
A templom 2001-ben új, vörösrézzel borított toronysisakot kapott.
Templomunkban keresztelték meg annak idején Egressy Bénit, a Szózat megzenésítőjét, Sajókazinc nagy szülöttjét, akinek édesapja gyülekezetünk lelkipásztora volt.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 75, összesen: 74630

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...
  • 2024. április 25., csütörtök

    Az evangélium dinamikus, egyházi életünk viszont jobbára statikus. Mit tehetünk azért, hogy az életet munkáljuk – mások számára is? Lovas András...