Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Emlékpark avatás a Bernáth Kálmán iskolában

Október 24-én emlékpark avatás volt a váci Bernáth Kálmán Református iskolában. A tudósítást az iskola honlapján itt lehet megtekinteni.

Az ünnepségen Juhász András fafaragó emlékoszlopát is felavatták.

Az emlékoszlop szimbolúm rendszerét a művész ismertette:

 

EMLÉKOSZLOP BEMUTATÁSA

 

Az emlékoszlop felső részén a református templomokra utaló jelképek találhatók: a csillag és a gomb. Ez az általános jel a magyarországi református templomokon.

A következő jelkép a Luther rózsa, amely a reformáció kezdetére utal. Ez a jel gyakori az evangélikus templomokban, gyülekezeti házakon. Innentől kezdve a református ősképek következnek. Az első ilyen jel őskép a pelikán, ez a
XII. századtól a keresztyén szimbólum, Jézus kép, ahogyan a pelikán táplálja vérével a fiait, Krisztus úgy táplálja vérével az egyházat. Ezt mi reformátusok átvettük és gyakran használjuk Krisztus szimbólumként. Számtalan példáját láthatjuk a Felső-Tisza vidékén szószék koronákon és a templomok festett kazettái között. A következő jelkép a Nap. 84. zsoltárunk 12. versében a zsoltár írja, hogy „napunk és pajzsunk az Úr". Középen a Napban van egy mag, az Isten igéje, maga az írás. A írásos párnákon is mindig a magból indul ki a motívum, azaz maga az írás, maga az Ige.

A következő kép az a Biblia, a Könyvek Könyve. A nyitott Biblia belevésve az Alfa és az Omega utalás az úrra, aki a kezdet és a vég. Szeretettel ajánlom e jelképek, ősképek tanulmányozását mindenkinek.

 

Szeretettel: Juhász András fafaragó

 

 

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 45, összesen: 280171

  • 2018. április 26., csütörtök

    „Kezeink munkáját tedd maradandóvá” – 20. századi mesterművek a Radnai-gyűjteményből címmel nyílt meg a Rómer Flóris Művészeti ...
  • 2018. április 26., csütörtök

    A Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium rendhagyó módon emlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára, 2018. áprili...
  • 2018. április 25., szerda

    „Úgy vagyunk szentek, hogy nem vagyunk tökéletesek.” Káli-Horváth Kálmán első verseskötetét, a Meztelen zsoltárt a Protestáns tavaszon mutatták be.
  • 2018. április 25., szerda

    Tóth Tamás Gábort, a Piliscsabai Református Egyházközség gondnokát kérdeztük az egyházi kommunikációról.
  • 2018. április 23., hétfő

    Megújult külsővel és belső tartalommal jelentette meg a Kálvin Kiadó a Magyar Bibliatársulattal közös Biblia magyarázó jegyzetekkel című kia...
  • 2018. április 23., hétfő

    A Föld napja mozgalom népszerűségének és sikerének egyik kulcsa, hogy helyi szinten, egy-egy közösséget érintő kérdésekben mozgósít akciókra.
  • 2018. április 22., vasárnap

    Mennyit beszélünk keresztyénként a válásról? Vannak-e stigmák, bélyegek, amelyeket szívesen ragasztunk egymásra? Miért hasonló a keresztyének közötti ...
  • 2018. április 19., csütörtök

    „Igen hasznos, ha felidézzük a szentek emlékezetét, és a szentek szent példáit mindenkinek követésre ajánljuk.” (Második Helvét Hitvallás, XXIV.) – Sz...
  • 2018. április 19., csütörtök

    Hogy lehetséges az, hogy kereszténységünk egy másik pólusán egy egyházi elöljáró kijelenti, hogy be kell tiltani a kereszteket, mert ezzel sértjük a m...
  • 2018. április 17., kedd

    Menekültválság a közel-keleti és a görög reformátusok szemével.