Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Presbiter továbbképzés Leányfalu, 2018. február 25.

Böjt második vasárnapján tartották konferenciájukat a Szigeti Kiskör lelkipásztorai, presbiterei és pótpresbiterei Leányfalun a Református Szeretetotthonban. A visegrádi, dunabogdányi, kisoroszi, tahitótfalui, leányfalui, pócsmegyeri, szigetmonostori, szentendrei, pomázi, csobánkai és budakalászi gyülekezetekből érkező résztvevők először Beszterczey András, a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda irodavezetőjének áhítatát hallgatták meg majd a Magyarországi Református Egyház szeretetszolgálatáról szóló előadását.
Nagy Miklós intézményvezető a házigazdai feladatokat ellátó Szeretetotthont mutatta be a hallgatóságnak. A résztvevők kérdéseiből és visszajelzéseiből kiderült, hogy a gyülekezetek diakóniai szolgálatai egyrészt sok hálaadásra adnak alkalmat, másrészt az útkeresésben fontos segítségre és együttgondolkodásra van szükségük.
Az alkalom szeretetvendégséggel ért véget. A konferenciához kapcsolódóan lehetett megtekinteni Dr Imre Lajos, szentendrei tiszteletbeli presbiter grafikáiból, ecsetrajzaiból és linó metszeteiből álló kiállítását is.

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 60, összesen: 297137

  • 2018. július 22., vasárnap

    Képzelje el, hogy belép egy galériába, ahol képek nélküli keretek lógnak a falakon, mégis azt érzi, azok nem üresek. Hogyan lehetséges ez? Erről beszé...
  • 2018. július 21., szombat

    "Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért." János 10,11
  • 2018. július 20., péntek

    Koncerttel, helyszínbejárással és irodalmi kávéházzal nyitotta meg kapuit a taliándörögdi református udvar a Művészetek völgyében.
  • 2018. július 19., csütörtök

    Bár folyószövegként nem olvasható úgy, mint egy regény, a Biblia mégis egyetlen, korokon átívelő és a világtörténelmen túl is folytatódó történetet be...
  • 2018. július 18., szerda

    Bachot hallgatni izgalmas, közösségi élmény, amelyben felfedezhetjük Istent, önmagunkat, a körülöttünk lévő világot. A német zeneszerző összes orgonam...
  • 2018. július 18., szerda

    Vasárnap hajnalra virradóra a kárpátaljai Nagydobrony déli, romák lakta telepén leégett a református imaház és a hozzá tartozó óvoda. Testvéreinknek i...
  • 2018. július 17., kedd

    Van-e értelme tíz fővel gyülekezeti táborba menni? Ugyan már. Tudom, a kevesebb több, de mégis jobban mutat, ha sokan vagyunk. Tíz főt azonban könnyeb...
  • 2018. július 16., hétfő

    Memoria Sanctorum című sorozatunk következő részében Szent András és Szent Benedek remete szerzetesekről emlékezünk meg.
  • 2018. július 16., hétfő

    Képek és keretek töltik meg idén a taliándörögdi református udvart a Művészetek völgyében. Talán jó, hogy van határa annak, amit láthatunk, és amit ne...
  • 2018. július 15., vasárnap

    Nem tudom, ki, mikor és miért találta ki, hogy gyengeségeink felvállalása nem az erő jele. Sokat lehet meríteni azoktól, akik hitelesen megélik a hitü...