Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Verőce, presbiter továbbképzés március 10

 

Ő azonban így válaszolt nekik: "Ti adjatok nekik enni!" Márk 6:37

 

Az Északpesti Református Egyházmegye 2017. március 12-én a Verőcei Református Egyházközségben tartotta a megyei presbiteri továbbképzést.

Nagytiszteletű Gergely Ferenc Barnabás egyházmegyei lelkészi tanácsos, a Váchartyán-Erdőkertes református egyházközség lelkipásztora, az Ézsaiás 50,10 igével köszöntötte a megjelent lelkészeket és presbitereket.

„Aki köztetek féli az URat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az ÚR nevében, és támaszkodjon Istenére!"

Üdvözlő szavait követően bemutatkoztak a gyülekezeti küldöttségek: Balassagyarmat, Diósjenő, Dunakeszi, Felsőgöd, Alsógöd, Sződliget, Kosd, Nagymaros, Perőcsény, Vámosmikola, Salgótarján, Szokolya, Vác-alsóváros, Vác-felsőváros, Váchartyán, Erdőkertes, és Verőce.

Nagytiszteletű Márkus Gábor református lelkipásztor, a házigazda verőcei gyülekezet nevében üdvözölte a résztvevőket. Bevezetőjében beszélt a verőcei református templom közelmúltban befejeződött teljes belső-és külső felújításáról, a felújítás költségeiről, Isten kegyelméről, amely az építkezést végigkísérte. Külön kiemelte azt a munkát, amit az építkezésen a hajléktalan emberek végeztek, és ami igen nagy segítség volt, mert a mesterek keze alá dolgoztak.

Áhítatában a Márk 6, 34-41 alapján hirdette az evangéliumot.

Igehirdetésében a presbiteri tisztet, szolgálatot tartva szem előtt, a gyülekezeti közösség építésének fontosságára irányította a figyelmet. Kihangsúlyozta, hogy a „presbiter, igyekezzen egy emberként segíteni, az ő gyülekezetének közösségé válásában" Sokak mellett beszélt a reformáció 500. évfordulójának jelentőségéről. Az áhítatot követően Csorba László verőcei presbiter előadást tartott az előreformációról, annak különböző irányzatairól. Köztük a Huszita mozgalomról, ami az akkori Magyarországot közvetlenül is érintette. Beszélt az előreformáció, reformációra gyakorolt hatásáról, kiemelve egy lényeges dolgot „ami úgy ragadható meg, hogy a Biblia üzenetét eredeti nyelven, a nép nyelvén mindenkihez eljuttassa, mindenki által olvashatóvá tegye" mondta.

Nagytiszteletű Gergely Ferenc Barnabás ref. lelkész egyházmegyei tanácsos, aki az alkalom levezető tisztét is betöltötte, az előadást követően, közös gondolkodásra, beszélgetésre hívta a résztvevőket, tekintettel a gyülekezeti munkára, előreformációval, reformációval, kapcsolatos kérdésekre, az 500. évfordulóval összefüggő helyi kezdeményezésekre.

A közös beszélgetésen a presbiterek és lelkészek részéről sok ötlet és javaslat, helyi kezdeményezésről szóló beszámoló hangzott el.

Vácon a reformáció 500. évfordulójával kapcsolatban a római katolikusokkal, közös alkalmakat tartanak, ahol a reformáció hatásairól cserélnek véleményt. Erdőkertesen a helyi felekezetek vezetői között, a Váciakhoz hasonlóan rendszeres találkozókat szerveznek.

Van olyan gyülekezet, ahol a reformáció évfordulójának tiszteletére a templomkertben 500 db. tulipánt ültettek. Elhangzott egy kezdeményezés emlékfák ültetéséről szerte a megyében, javaslatot tettek fiatalok ének, zene vagy egyéb szolgálatának bevonására gyülekezeti alkalmakkor. Egy másik javaslat, a Bibliamúzeum gyülekezetenkénti szervezett látogatásának lehetőségéről szólt. Felmerült reformációs, vagy régi gyülekezeti emléktárgyak gyűjtésére vonatkozó javaslat is.

Ladányi Károly verőcei presbiter, egyházmegyei világi főjegyző, a résztvevőket, a Mátraházán megrendezésre kerülő egyházmegyei presbiteri hétre invitálta.

Felhívta a figyelmet az egyházközségeknél őrzött régi korokból származó gyűjtemények, tárgyak gondozására, nyilvántartásba vételére.

Kiemelte a keresztyén felekezetek közötti együttműködés fontosságát.

Bejelentette, hogy 2017. szeptember 02-án az egyházmegye a reformáció 500. évfordulója megünneplésére egyházmegyei napot szervez, ennek részletei hamarosan kidolgozásra kerülnek. Megemlítette, hogy egy „molinó is körbemegy majd az egyházközségekben, lehetőséget adva helyi ünnepségek szervezésére" Az alkalom közös imádkozással fejeződött be.

Ladányi Károly a presbiteri továbbképzés végén a Parókia portál Északpesti Református Egyházmegye, és a verőcei gyülekezet honlapjaira hívta fel a figyelmet, majd a találkozó résztvevőit szeretetvendégségre hívta. /szk/

 

 

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 85, összesen: 716204

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...