Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A segítség gombnyomásra érkezik!

A Kunhegyesi Református Egyházközség Sarepta Idősek Otthona a szociális törvényben meghatározottak alapján házi segítségnyújtás és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás elindítását tervezi 2011. január 01-től Kunhegyes és Tomajmonostora településeken..
Házi segítségnyújtás keretében kell gondoskodni azokról a Kunhegyes település közigazgatási területén állandó lakhellyel rendelkező, napi maximum 4 órás gondozási szükségletet igénylő

-          időskorú személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak,
-          pszichiátriai betegekről, fogyatékos személyekről valamint szenvedélybetegekről, akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek, de egyébként önmaguk ellátására képesek,
-          egészségi állapotuk miatt rászoruló személyekről, akik ezt az ellátási formát igénylik, ill. bentlakásos intézményi elhelyezésre várakoznak.

A házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell:

- az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését,
- az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek    megtartásában való közreműködést,
- a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást.

A Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás:

- a saját otthonukban élő
- egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló
- a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes személyek részére
- az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő

krízis helyzetek elhárítása céljából nyújt ellátást.

Igényelheti:

-          egyedül élő 65 év feletti személy
-          egyedül élő súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy
-          kétszemélyes háztartásban élő 65 év feletti, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, ha egészségi állapota indokolja a szolgáltatás folyamatos biztosítását.

A Kunhegyesi Református Egyházközség bérleti keretszerződést kötött a Body Guard Hungary Kft.-vel a feladat ellátására. A készülék hálózati telefonra kötve egy csuklón viselhető segélyhívó karkötő gombjának megnyomásával azonnal jelez a központban Budapesten, ahol 24 órás diszpécserszolgálat működik. Az adó-vevő készülékkel tartják az ügyféllel a kapcsolatot a diszpécserek. A diszpécser értesíti az illetékes szerveket: gondozónőket, akiknek 30 percen belül meg kell érkezniük a helyszínre, Mentőket, Tűzoltóságot, Rendőrséget stb... Olyan rosszullét vagy baleset esetén, amikor a sérült, esetleg idős ember számára egy telefonkészülék fizikai elérése, szám tárcsázás, várakozás is időt jelent, optimális megoldás lenne a segélyhívó karkötő. A szolgáltatás térítési díjas, melynek mértéke: 500.- Ft/hó.

 

Várjuk jelentkezésüket!
Érdeklődni lehet:  

Lelkészi hivatal: Kunhegyesi Református Egyházközség, Kunhegyes, Szabadság tér 13.
Tel.:  59/530-510, 530-513, Fax.: 59/530-511
e-mail: sarepta1@freemail.hu

Nagy Kálmán
Igazgató-lelkész

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 19, összesen: 608011

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...