Nyolcadszor..!
Az Adventi Országos Zsoltár- és dicséreténeklő versenyről...
Nyolcadik alkalommal adott helyet a Kunhegyesi Református Általános Iskola országos zsoltár és dicséreténeklő versenynek! Debrecenből, Mezőtúrról, Szentesről, Nagykőrösről, Nyíregyházáról, Tiszakécskéről, Karcagról, Túrkevéről, Mátészalkáról, Dévaványáról ,Vésztőről érkeztek a diákok, kísérőikkel, felkészítő tanáraikkal Kunhegyesre. Valósággal megtelt városunk főtere a fiatalokkal, kísérőikkel. s az őket szállító járművekkel.
A verseny megnyitója templomunkban volt, ahol Nagy Kálmán igazgató-lelkész , valamint Baranya Pálné iskola-igazgató köszöntötte, mutatta be a vendégeket. A vendégek köszöntését követő áhítaton a Tiszántúli Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának főjegyzője, Derencsényi István szolgált, aki elhozta Dr. Bölcskei Gusztáv püspök úr üdvözletét s jókívánságait.
A dicséreténeklő verseny két korcsoportban zajlott. Én a 4. korcsoport zsűrijében voltam harmadmagammal Imre Péterné és Simainé Kun Ilona Csermely kórustag-társammal.
A versenyen voltak kötelező( 243. 370. 372. 445. 457.) és szabadon választott dicséretek A kötelezők közül a 457. volt a legnépszerűbb. E korcsoport (7-8. osztályosok) mezőnyében a lányok voltak abszolút többségben, de az egyetlen fiatalember is becsülettel helytállt.
Rendkívül színvonalas verseny volt! Kevés baj volt a intonációval, az érthető szövegmondással. Kisebb probléma csupán az izgalommal és a megfázásokból adódó rekedtes hangszínekből adódott. Határozott, kulturált, átélt, szép előadásokban gyönyörködhettünk. A zsűrinek tehát (mint mindig...) nehéz dolga volt, hiszen a közel azonos színvonalú produkciók közül kellett kiválasztani a 6-7 legjobbat a 18 közül.
A döntésben végül az volt a fő szempont, mennyire szólt szívből az ének, s mennyire illett jól e műfaj az előadó hangszínéhez, egyéniségéhez. Az eredmény rendhagyóra sikeredett, hiszen két-két énekes nyert dobogós helyezést, valamint egy különdíj is kiadásra került!
Az eredményhirdetésen az első helyezetteknek lehetőségük volt elénekelni versenydalaikat, ami a csodálatos akusztikájú templomunkban fenségesen szólt. Kertes Fruzsina csodás éneke könnyet csalt szemünkbe... Szívből gratulálok a magam és zsűritársaim nevében minden versenyzőnek és felkészítő tanárnak!
Eredmények a 4. korcsoportban.
1.Kertes Fruzsina Mátészalka , felkészítő tanára. Balogh Ferencné
1.Kaszoni Péter Debrecen , felkészítő tanára. Kurgyisné Nagy M. Zsuzsa
2.Lövei Lili Mezőtúr ,felkészítő tanára. Seres Attiláné
2.Bíró Szabina Mezőtúr, felkészítő tanára: Seres Attiláné
3.Kiss Eszter Mátészalka , felkészítő tanára: Balogh Ferencné
3.Giricz Tamara Dévaványa, felkészítő tanára: Gecseiné S. N.
különdíj: Demeter Patrícia Tiszakécske, felkészítő tanára: Papp Ágnes
Somodiné Jánosi Klára
(a Kunhegyesi Általános Iskola ének-dráma szakos tanára, a Csermely kórus tagja)
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 50, összesen: 622343