belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Bogárdi Szabó István

Az MRE elmúlt tíz évének írásos értékelései

Paul Tillich, a múlt század - mert most már így kell beszélnünk a XX. századról - egyik legnagyobb hatású protestáns teológusa, már az 1920-as, 30-as évek derekán fölvetette azt a szükséges és fontos megkülönböztetést, amit ő katolikus szubsztanciának és protestáns princípiumnak nevezett el.

 

 Röviden, Tillich a protestáns princípiumon azt a szellemi erőt - és ez nagyon fontos: szellemi erőt - érti, amely megakadályozza, hogy a keresztyén egyházat a profanizálódás és a démonizálódás teljességgel megsemmisítse. Katolikus szubsztancián a következőket érti, idézem: "A lelki jelenlét kulturális megtestesülése." Sajnos, maga Tillich nem dolgozta ki teljes alapossággal a protestáns princípium és a katolikus szubsztancia tartalmára, megjelenésére, egymáshoz való viszonyára vonatkozó gondolatait, és például, fő művében, a Rendszeres Teológiában, a harmadik fő részben, amely akár kultúr-ekkléziológiának is tekinthető, gyakorlatilag szinte nem is talál helyet ennek a gondolatnak. Nem tudja rendszeres teológiailag elhelyezni ezt az egyébként azóta immár tőle függetlenül is sokszor használt, alkalmazott, idézett megkülönböztetést.

Valóban, lehet, hogy csak egy villanásnyi gondolatról van itt szó, egy érdekes ötletről, amely olyan megfontolásként jön számításba, mint ami segít bennünket egyháztörténetileg is bizonyos különbségeket tenni protestantizmus és katolicizmus között, illetve magyarázatot találni a protestantizmus protestáló, tiltakozó aspektusára. Mindazáltal, ha az elmúlt tíz esztendő értékelésére, értékeléseire, illetve ezek elmaradására gondolunk, okkal kérdezhetünk vissza: Vajon a protestáns princípium szerint értékelünk-e, ha értékelünk, vagy a katolikus szubsztancia alapján állva tesszük-e ezt? Mielőtt bárki félreértené, nem a felekezeti viszony szempontjainak a megjelölését és megjelenítését sürgetem. Tillich sem felekezeti értelemben használja a megkülönböztetést. Szerinte a princípium-szubsztancia korreláció ideáltipikai jelentoségű. Ha valaki hallott már - akárcsak az utóbbi években - evangéliumi lelkületű római katolikus papot prédikálni, vagy látott evangéliumi szellemtől áthatott római katolikus közösséget, és ugyanakkor hallott vagy látott református egyházunkban a szentséges tartományában önigenlő, önfelmagasztaló emberi nagyságot, mely a saját jelenlétét szinte transzszubsztancialiter emelte mindenki másé fölé, akkor megértjük azt, hogy a princípium-szubsztancia korreláció nem a történeti, felekezeti határokkal azonos valóságok korrelációja.

A tillichi megkülönböztetés abban segít talán, hogy az értékelésben, vagy legalábbis ebben a mai értékelésemben néhány olyan átfogó szemponthoz jussunk, amelyek eligazíthatnak az eltérő hangsúlyú, más és más területeteket lefedő, más és más problematikát érintő értékelések elrendezésében, és közös szempontjaik megtalálásában. Mielőtt ezeket az elveket fölsorolnám, hadd idézzem föl Gerhard Sauter igen-igen fontos megjegyzéseit, amelyeket ősszel hallgathattunk a Théma október végi ülésén. Akkor Sauter professzor, a Károli Egyetem díszdoktora többek között az ún. teológiai-egyházi Holzwege-ről, zsákutcákról vagy semmibe vezető, vagy vesző utakról beszélt, és bár ő alapvetően a nyugati keresztyénség problémáira utalt, néhány olyan szempontot is megfontolásra ajánlott, amelyek most számításba jönnek. Ezek közül - nem az ő rendszeréhez igazodva, hanem azokból kiemelve - hadd idézzek föl néhányat. Így a tillichi elvekből, illetve a sauteri megjegyzésekből eljutunk ahhoz a négy rendező elvhez, mely alapján mai értékelésemet szeretném elvégezni.

Sauter megemlíti, hogy a nyugati keresztyénséget és azon belül markánsan a protestantizmust, folyamatosan jellemzi az a probléma, amit ő így nevezett el: a kisebbségből való kitörés kényszere. Ez a kényszer immár hagyománynak is nevezető, tehát nem egy adott történeti pillanatról vagy sajátos szituációról, átmeneti állapotról van szó, hanem egy hagyománnyá alakult attitűdről. Most ünnepeljük a gályarabok kiszabadításának 325. évfordulóját, s azóta szinte hagyománnyá vált bennünk a kisebbségből való kitörés kényszere. Ez a kényszer akarva-akaratlanul életstratégiákat, szemléletmódot, viszonyítási pontokat, belső értékeket hoz létre és tart életben.

A másik probléma, amire Sauter fölhívja a figyelmet - s talán ennek is van aktualitása, különösen most a népszámlálás kapcsán -, hogy a nyugati keresztyénség megpróbálja a kultúrában, a társadalomban fölfedezni a vallásos nyomelemeket. Mivel az ún. publikus szférában egyre inkább háttérbe szorul az egyházias jelenlét, megpróbálják kimutatni a vallásos nyomelemeket a kultúrában, a civilizációban, a közmorálban, a tudományos életben, a szellemi termékekben. Ezek a nyomelemek egyféle lecsapódásai lennének a keresztyén jelenlétnek. Aztán egy különös csavarral ezeket a nyomelemeket, ezeket a hatásokat, következményeket forrássá akarják tenni, és abból mintegy újra életet teremteni. Gondoljuk ezt végig a népszámlálási felhívások függvényében. Evangéliumi jelenléttel operálva szólítottuk-e fel a reformátusokat, hogy ikszeltessék be magukat a kérdőíven, vagy pedig a kulturális nyomelemeinket próbáltuk meg előtérbe helyezni, hátha valakiben a rájuk való hivatkozás fölfakasztja a református egyházhoz való tartozás mérhetetlenül mélyre temetett forrását?

Sauter itt még arra is fölhívja a figyelmünket, hogy a mai pruláris társadalmakban, ha akarjuk, ha nem, eltérő gondolkodási formák élnek egymás mellett, amit tetéz az is, hogy eltérő közlésformák érvényesülnek. Ez sokszínűvé és hihetetlenül bonyolulttá teszi a képet. Ez most abból a szempontból érint minket, hogy amikor az egyházon belüli konszenzus-keresést firtatjuk - s majd látni fogjuk az értékelésből, hogy a konszenzusnak nagyon híján vagyunk! -, akkor ezt a tényezőt, jelesül, hogy eltérő gondolkodási formák és eltérő közlésformáink vannak, nem mellőzhetjük. Máskülönben nem tehetünk mást, mint hogy értetlenül széttárjuk a kezünket, és azt mondjuk, hogy hiába a jó szándék, nem értjük egymás szavát, nem értjük, mit akar mondani a másik.

Sauter negyedik megjegyzése talán a legfontosabb. Ebben arra utal, hogy mennyire döntő számunkra a keresztyén életforma perspektívája. Egyetlen ideál-tipikus keresztyén életforma-távlatot említek, és itt visszajutunk Tillich-hez is. Ez a református mentalitás, felfogás, meggyőződés élet-perspektívája, vagyis az Isten dicsőítése. Legalábbis, elviekben, illene erre igyekeznünk. Ezzel szemben a római katolikus életforma perspektívája az önüdvözítés stratégiája, lehetőleg jól szabályozott vallásos-szimbolikus mederben. Íme, két teljesen eltérő perspektíva, mely szemléletmódot, magatartást, életérzést, röviden: mindent meghatároz. Ezeket a megjegyzéseket figyelembe véve négy elvet sorolok fel, s ezek alapján térek rá az értékelések értékelésére.

Az első elv a forráselv. Ez nemcsak azt jelenti, amit hagyományosan. A forráselv kifejezéssel nemcsak arra utalok, hogy a Szentírás a keresztyén gondolkodásnak, a teológiai szemléletmódnak a forrása. A forráselvnek általában is meg kell jelennie a problémáink, a kérdéseink tematizálásában is. A második nagy elv, az életformák perspektívájához tartozik, abból ágazik le: ez a minőség-elv kérdése. A harmadik a szolidaritás elve, s a negyedik a kritikai elv. Ezen négy princípium vagy elv mentén szeretnék rátérni az értékelésekre.

1. oldal ( összesen 4 ) Következő oldal
2018. július 16., hétfő,
Valter napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 4792
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 41079145

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat