A mai világban a fehér hollónál is ritkább az olyan társaság, amelyikben néha a hit dolgairól is szó esik. Vagy, ha esik, akkor hamarosan átcsap gyűlölködő felekezetieskedésbe vagy léha tréfálkozásba, sőt gúnyolódásba. Ugyanígy van, vagy még ígyebben az irodalom tágas mezején is. Innen a „vallásos irodalom" hallgatólagosan ugyan, de elvileg ki van zárva. És irodalmi férfiaink nem is értenek hozzá, de ha értenének is, magokra nézve lealacsonyítónak tartanák vele foglalkozni. Persze, ha igazán értenének hozzá, akkor nem. Ha az irodalmi művekből vagy az újságokból akarná valaki megállapítani, hogy milyen vallású az a közönség, melyhez ez az irodalom szól, hát azt kellene mondani, hogy az semmi esetre sem keresztyén.
Vannak, akik azt mondjak, hogy ez jól is van így, mert a keresztyénség csak gátja az emberi haladásnak, tehát csak örvendeni kell annak, hogy társadalmunkból kihalt a keresztyén közszellem. De vannak olyanok is, éspedig óriási többségben, akik ezt a beszédet nemcsak nem helyeslik, hanem egyenesen káromkodásnak tartják, mert azt gondolják, hogy az emberiség fájó sebeinek orvosságát és az egészséges továbbfejlődés erejét és biztositékát egyedül a keresztyénségben lehet megtalálni, tehát feltétlen szükség van egy erőteljes, eleven, öntudatos keresztyén közszellemre. Az ilyenekhez szólnak e sorok. Az ilyenektől kérdezzük tisztelettel: mit gondolnak, ki csinálja meg ezt a keresztyén közszellemet? Talán azok, akik a mai keresztyéntelen közszellem szárnyain emelkedtek a magasba, ahonnan bódultan bódítják tovább a világot? Vagy talán azok, akik szidják a zsidókat és az újságírókat, és verik a mellüket, hogy ők milyen hétpróbás keresztyének, de emellett a világ világosságában sütkéreznek, és a mai színtelen, ízetlen, lágymeleg lelki hangulatok zsongító ringatásai között álmodoznak? Az ilyenektől kérdezzük tisztelettel: mit gondolnak, nem volna-e már ideje felébredni, és tettlegesen hozzáfogni egy erős, egészséges keresztyén közszellem megteremtéséhez?
Gondolják meg az ilyenek, hogy nagy felelősség van rajtuk, annyival is inkább, mert ez a dolog nem olyan szövevényes, és nem olyan lehetetlen, mint amilyennek első tekintetre látszik. Hiszen ez a nagy társadalom belőlünk, egyes emberekből áll; tehát, ha a mi szellemünk megváltozik, azzal együtt megváltozik a közszellem is. Minden egyes ember hozzájárulhat ehhez a nagy társadalmi munkához egy ember szellemének a megváltoztatásával: és ez az egy ember Ő maga. Igaz, hogy maga-magát senki sem képes megváltoztatni; de annál inkább képes erre a társadalom közszellemével ellentétes szellem, a Jezus Lelke. Ez a Lélek él, hat, és működik, ha a világ nem akar is róla tudni, és erősebb a világ lelkénél. Tőlünk, egyes emberektől tehát csak annyi kívántatik, hogy, ha beláttuk, hogy társadalmunk közszelleme beteg, rothadt és tisztátalan, akkor komolyan forduljunk is el tőle, ne tápláljuk tovább bűnös közönyösségünkkel, hanem adjuk magunkat őszintén a Jézus Lelkének hatása alá. Álljunk határozottan azok mellé, akik Jézust ismerik életük vezérének, és Őt akarják minden társadalmak királyává tenni. [...]

Kis Tükör, xvi. évf.
(1926. április 17.) 7. sz.
49-50. o.

Részlet Kecskeméthy István: Beszéljünk nyíltan - válogatott írások c. könyvből.
Megjelnet a Koinonia Kiadó gondozásában 2003-ban, Kolozsváron.