belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Sípos Ete Álmos

Kijelentés és a Biblia

Amikor a reformáció ill. a reformátorok a 16. században megfogalmazták a sola scriptura elvét, tulajdonképpen nem egyebet tettek, mint kiszabadították a Bibliát annak, a középkori egyháznak lelki-szellemi bilincseiből, mely az emberi értelmet és a középkori egyház tekintélyét a Biblia tekintélyével azonos szintre emelte. De a sola scriptura azt is jelentette, hogy a reformáció nemet mondott arra a Bibliától idegen krisztológiára, szoteriologiára és pneumatológiára is, mely az üdvösség elnyeréséhez, az emberi cselekedet értékét, a Krisztus váltságművével azonos szintre emelte.

A 18. sz.-ban megjelenő felvilágosodás és újhumanizmus eszméi azonban elég hamar behatoltak a reformációban megtisztult egyházakba is, minek az lett a következménye, hogy ezekben az egyházakban, belülről kezdődött egy újfajta támadás a Biblia tekintélyével szemben.

Ennek a támadásnak, egyik előfutára Johann Salomo Semler (1725-1791) Halle-i teológiai tanár volt, aki elsőként kezdte meg a Biblia kritikus elemzését. A később kibontakozó ún. történet-kritikai módszer, a történettudomány eszközeit használva, kritika tárgyává tette a Biblia történetiségét és ezzel éket vert a kijelentés (mint Isten szava) az Ige és a Biblia, mint a leírt kijelentés közé. Innen már csak egy lépés volt az, hogy a magát autonómnak kikiáltó ember, mint a Biblia felett álló szellemi tekintély, feljogosítva érezte magát arra, hogy kétségbe vonja a Biblia történeti hitelességét, s ezzel megtámadja annak teológiai üzenetét.
A 18.sz.-ban megindult racionalista bibliakritika később, a maga „tudományosnak" kikiáltott téziseivel, és kritikai megállapításaival, olyan heves vitákat indított el az egyes felekezeteken belül működő teológiai iskolák, és kegyességi irányzatok között melyek mind a mai napig tartanak.

1. Elmondhatjuk, hogy napjainkra a Bibliához való viszonyulás különbözősége képezi talán a legmasszívabb válaszfalat a keresztyének között.
1.1. A viták centrumában ma újra az alábbi, régről ismert kérdések állnak: a Biblia, Isten kijelentése, vagy a kijelentést csupán tartalmazza? Szövege azonos-e Isten szavával, vagy csupán időnkét, mint a Bibliától független kijelentés eszköze, alkalomszerűen, tartalmazhatja Isten Igéjét? (Barth) Végső soron, minek tekintsük a Bibliát, ember szavának vagy Isten szavának? Vagy mindkettőnek? Az egész Biblia Isten szava, vagy az a feladatunk, hogy megkeressük a „kánont a kánonban"? Van-e valamilyen kapcsolat a Biblia és az Ige ill. a Szentlélek között, vagy a Biblia csak egy Lélek-, és kijelentés nélküli betűhalmaz?
1.2. A viták során hamar kiderült, hogy a kijelentés és Biblia témakörétől elválaszthatatlan a szerzőség kérdése is. Ki a Biblia szerzője? Izrael, az őskeresztyén gyülekezet, vagy a Szentlélek? A szerzőség körüli vitákhoz kapcsolódott a történeti hitelesség kérdése is. Hiteles-e a Biblia történetisége, azaz hitelesek-e annak történeti beszámolói? Vagy: Igaz-e az, amit sokan állítanak, hogy a történeti hitelesség nem lényeges, és a történeti hitelességet a kijelentéstől el kell választanunk és semmi jelentősége nincs annak, hogy a Biblia történeti, földrajzi, vagy a természettudományok körébe sorolható adatai igazak-e vagy nem.
1.3. A felsorolt kérdések a keresztyén egyházakat ill. teológiákat végzetesen megosztották, mivel hamar kiderült, hogy a történet-kritikai módszer által felvetett kérdések és állítások minden esetben, a Biblia szíve, a krisztológia, szotériológia és pneumatológia elleni masszív támadásokhoz vezettek. Ugyanis ez a bibliakritika, hiába tiltakozik ellene, végső soron, mégis magát, az írott Igével azonosító, és attól elválaszthatatlan történeti Jézus Krisztust és annak történeti váltságművét tette az emberi kritika vizsgálódásának tárgyává. Barth hiába állítja, hogy ő csak a szöveget, de nem a kijelentést bírálja, ugyanis a Biblia szövege és a kijelentés, nem két, egymástól független komponens. Ezért látásunk szerint, nem lehet a Biblia szövegét kritizálni, anélkül, hogy ne támadnánk meg a kijelentést.
Azt már bizonyosan lehet állítani, hogy a Bibliáról vallott felfogás mára, átrajzolta a felekezeti határokat, és új egységet teremtett a különféle felekezetekbe tartozó, de a Biblia kérdésében mégis azonos felfogást képviselő teológusok, és keresztyének között!
Ezen gondolatok előrebocsátásával szeretném a következőkben összefoglalni azt, hogy a kijelentés (revelatio specialis) és a szerzőséggel összefüggő ihletés (inspiráció) kérdéseit hogyan látja a magyar, bibliahű egyháztagokat és lelkészeket összefogó Biblia Szövetség.

2. A „kijelentés" fogalmán azt értjük, amit a Szentháromság Isten a térben és időben végbemenő történelem folyamán cselekedett és elmondott. A kettő egy s ugyanaz. (dabar – szó és tett). Ezért a kijelentés szerintünk is két oszlopon nyugszik, Isten történelmi tettein és Isten szavain. Hisszük, hogy mi, mindkettőről hitelesen csak a Szentírásból, mint az írott kijelentésből tudunk. Erről tudósít bennünket a Zsid.1,1-2. Az itt szereplő „polymeros" és „polytropos" (többször és többféle módon) görög szavak is arra utalnak, hogy Isten beszédének többféle módja volt már az Ótestamentum korában is.
2.1. Bár a Bibliában olvasható történelmi események nem verbális szavai voltak Istennek, mégis, a reveláció speciális nyitja meg szemünket, hogy a Bibliában olvasható történelmi eseményekben, mint pl. a teremtés, özönvíz, Ábrahám-történetek, pusztai vándorlás, honfoglalás stb, mit akart Isten mondani az embereknek. (Csak a félreérthetőség kedvéért szeretném megjegyezni, hogy nem azonosítjuk a történelmet a kijelentéssel, elutasítjuk a történetteológiát, csupán a kijelentés történeti karakterét akarjuk hangsúlyozni!) A történetek mellett az ószövetségi intézmények, mint a papság, a kultusz, a bírák vagy a királyság stb. szintén a kijelentés látható, a történelemben megjelenő formái voltak. Ismétlem, a speciális kijelentés segít bennünket abban, hogy az ószövetségi történetekben és intézményekben meglássuk Istent és megértsük Isten szavát.
A kijelentés „többféle mód"- jához (formájához) tartozott pl., a prófétaság Isten által rendelt intézménye is. A prófétákkal Isten közvetlenül beszélt, melyet ők továbbmondtak, vagy leírtak. De kérdezzük: az „Úr angyalának" megjelenései (theofaniák, angelofaniák) és szavai, vajon nem Isten kijelentései voltak? Az ótestamentumi kijelentés egyik csúcspontja volt a törvényadás történeti eseménye, amikor Isten, angyalok által adta át Mózesnek a kőtáblákat. (Exod. 19. 20. 24-31. Apg 2, 38. 53.)
2.2. A Zsidó-levél már idézett két verse, az ótestamentumi kijelentés modus-ának megemlítése után rátér az újszövetségi kijelentés modus-ára, a testté lett Igében, Jézus Krisztusban adott kijelentésre is. Az inkarnáció történeti eseményében Isten, testben látható módon is kijelentette magát ebben a világban. Jézus esetében azonban nemcsak testtélétele, cselekedetei, szenvedése, halála és feltámadása volt a kijelentés, hanem az is, amit mondott.
Az Újszövetségben is megtaláljuk az ótestamentumihoz hasonló kijelentési modus-okat, az apostolokat és prófétákat, illetve eseményeket, jeleket és csodákat. A Zsid 2,3-4 azt erősíti, hogy a jelek és csodák, bár rendkívüli és figyelemfelkeltő események voltak, rendeltetésük mégis elsősorban az volt, hogy az isteni üzenetre irányítsák a figyelmet.
2.3. Az ótestamentumi, és az újtestamentumi kijelentés modus-ának nonverbális, történeti karaktere mellett ki kell emelnünk a kijelentés verbális, beszéd-karakterét (Wortcharakter). Hiszen a kijelentés, annak beszéd- és szó-karaktere által vált világossá és érthetővé. A Bibliában 3808 alkalommal olvashatjuk azt a mondatot, hogy „így szól az Úr", vagy „ezt mondta az Úr", stb. Amikor tehát a reformátori keresztyén teológia kijelentésről beszél, azt akarja hangsúlyozni, hogy azok az információk, üzenetek, tanítások, történeti beszámolók, melyek a Bibliában olvashatók, nem emberi eredetűek, nem az ember találta- vagy éppen színezte ki, vagy képzelte el azokat, hanem azok magától Istentől származtak. Ezért mondja Jézus: „Az Írás fel nem bontható" (Ján 10,35),"Könnyebb pedig a mennynek és földnek elmúlni, hogynem a törvényből egy pontocskának elesni." ( Lk 16,17), Róm 3,2. stb.
Tehát azt, pl. hogy kicsoda Isten vagy kicsoda az ember, vagy hogyan keletkezett a világ, mi van a halál után, stb. csak onnan tudhatjuk, hogy Isten ezekről kijelentést adott. Ezekre az ismeretekre tapasztalati úton ma se tud eljutni egyetlen kutató sem.
2.4. A kijelentésről szólva végül kiemeljük, hogy a kijelentés csúcspontja, és célja – természetesen – az a Krisztus volt, akiben lakozott az istenség teljessége testileg, aki kijelentette nekünk az Atyát. (Ján. 1,14; Kol. 2,3; Zsid. 1,1-2;) Őbenne teljesedett be mindaz, amiről az ótestamentumi kijelentés is beszélt, vagyis engesztelő-helyettes áldozata és feltámadása által a mi megváltásunk. (Luk 24, 27; 44;) Hiszen a megváltásról is, csak a kijelentésből, mégpedig a leírt kijelentésből (revelatio specialis) értesülhet az ember.
Az eddig mondottakkal tehát azt akartuk hangsúlyozni, hogy mi is úgy látjuk, hogy a reveláció specialis erőteljes történeti karakterrel bír, ezért aki a Biblia történetiségét támadja, akarva vagy nem akarva, de magát a kijelentést támadja!

3. A másik témakör, amivel szeretnénk foglalkozni az, hogy a magyar Biblia Szövetségben mit vallunk, a leírt kijelentésről.
3.1. Kálvin azt mondja, hogy az eredetileg gondolatokban-szavakban, történetekben stb. adott kijelentést, a pátriarkák eleinte „kézről kézre adták" utódaiknak, s csak később került sor annak leírására. Így jött létre az írott kijelentés, vagy más szóval az írott Ige. A történelemben, a gondolatban-szóban adott kijelentés pedig azért került leírásra, mert erre Isten határozott parancsot adott. Erről tájékoztat bennünket a 2Móz 17,14; 5Móz 31,24; Jer 36,1-2; ill. 1Kor 10,11; Jel 1,1;19. stb.
Szeretnénk azonban hangsúlyozni, hogy maga a Kijelentés több volt, de nem más volt, mint a leírt Kijelentés. A leírt kijelentés isteni szelekció volt, hiszen sem a prófétáknak, sem Jézusnak beszédeit nem írták le teljes terjedelmükben, de a szelekció soha nem korrekció volt! Csak zárójelben ismétlem, hogy a kijelentés harmadik formája Jézus Krisztus, a testté lett Ige volt. Lényegesnek tartjuk azonban annak hangsúlyozását, hogy bár Jézus Krisztus, mint testté lett Ige, személy, a Szentírás, mint írott Ige pedig egy könyv, a kettő egymástól elválaszthatatlan. Lásd Luk 24,27;44; Zsid 10,5-7;
3.2. Tehát, egy kijelentés van csupán, mert Isten szava és tette egy! A kijelentés említett formái egymástól megkülönböztethetők ugyan, de elválaszthatatlanok. Ebből a tételből az is következik, hogy a kijelentés formáit egymás ellen fordítani, vagy egymással szemben kijátszani nem lehet. A kijelentés bármelyik formáját úgy támadni vagy kritizálni, hogy az a másikat ne érintené, nem lehet!
A hitvallásos reformátori teológia magyarországi képviselői azért álltak vitában kezdettől fogva mind a mai napig Karl Barth-al, mert Barth felfogása szerint, más a kijelentés, más az írott Ige és más Jézus Krisztus. Szerinte az írott Ige, a Szentírás csak tartalmazza a leírt kijelentést, de nem azonos azzal. Ezért a Bibliában meg kell keresni Isten szavát, meg kell keresni Jézust. A Szentírás Barth szerint csupán igehalmaz, mely csak akkor lesz kijelentett Igévé, ha az olvasó egzisztenciálisan reagál rá. Ezért tartják Barthot sokan (közöttük magam is) a történetkritikai-egzisztencialista írásmagyarázat 20. századi atyjának.
Mindezeket azért tartjuk fontosnak hangsúlyozni, mert a korai egyháztörténettől kezdve napjainkig minden törekvés, mely Jézust a Bibliától elválasztotta, hamis misztikába és gnoszticizmusba torkollott. (Lásd a római katolikus misztikát és a protestáns enthuziasztikus ill. karizmatikus mozgalmakat!)
3.3. A leírt kijelentéssel kapcsolatos viták másik része az ihletés, az inspiráció fogalma körül kulminál.
Mint mondtuk, a kijelentés leírására Isten parancsára került sor, mely évszázadokon át tartó folyamat volt. A leírásra azonban Isten nemcsak parancsot adott, hanem Szentlelkét is, olyan értelemben, hogy nemcsak a kijelentés, de a leírás is a Szentlélek munkája volt. 1Kor 2,10. 12-13; „Nekünk azonban Isten kijelentette az Ő Lelke által...Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük azokat amiket Isten ajándékozott nekünk. Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szentlélek tanít..."
Azt az összetett hatást, melyet a Szentlélek a szentírókra gyakorolt a kijelentés megértése és leírása közben, ihletésnek, inspirációnak nevezzük. A reformátori inspiráció-tan ezért hangsúlyozza azt, hogy a Biblia szerzője maga a Szentlélek-Isten, akinek a szentírók engedelmes eszközei voltak. Hogy ez a hatás, vagyis az inspiráció milyen természetű volt, kiválóan érzékeltetik az erre vonatkozó bibliai igék. A 4Móz 12,8-ben azt olvassuk „peh al peh adabber bó umare"- szájamból szájába beszélem bele szavaimat. /piel!). Tehát, amit Mózes leírt, azt nem ő találta ki! Gondoljuk, merte volna Mózes elferdíteni Isten szavát?
A 2Tim 3,16-17-ben olvasható kifejezés „A teljes írás Istentől ihletett" „pásza grafé theopneustos..." pontos fordítása „Istentől kilehelt" arra a levegőmozgásra utal, mely a beszéd közben keletkezik. Mellesleg, itt az apostol nem is a szerzők, hanem a „grafé" – az írás, a szöveg ihletettségéről beszél, míg Péter apostol a szentírók, próféták személyének ihletettségét emeli ki a 2Pét 1,20-21-ben: „Tudván először azt, hogy az Írásban egy prófétai szó sem támadt saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei." Az 1Kor 2,10-16-ban pedig Pál arról beszél, hogy az apostolok beszéde nem emberi bölcsesség, hanem olyan, melyre a Szentlélek tanította őket.
3.4. Jézus élete az ótestamentumi próféciák szószerinti beteljesedése volt. Beszédei minden olyan esemény történetiségét hitelesítik, melyek történeti valóságát a mai liberális-történetkritikai teológia kétségbe vonja. Számára Ádám és Éva élő személyek voltak és nem szimbolikus nevei egy embercsoportnak, Noé és az özönvíz története nem legenda volt, Jónás nem tanmesehős, Mózes pedig nem „csontkovács", aki nem is járt soha Egyiptomban stb., ahogy azt némely teológus ma is állítja. Amikor Jézus a Máté 5,18-ban azt mondja: „az ég és a föld elmúlik, a törvényből (tórából) egy jóta vagy egy pontocska el nem múlik", majd a Ján 10,35-ben kijelenti. hogy „az Írás föl nem bontható", nem egyebet tesz, mint Szentlélek szerzőségét pecsételi meg. De az újszövetség Szentlélektől ihletett voltát is olyan egyértelmű és hatalmas igék erősítik, mint a már idézett 1Kor 2,10-16, vagy a Gal 1,11-12: „Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangélium, melyet én hirdettem, nem ember szerint való. Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem Jézus Krisztus kijelentése által." vagy Jel 1,1.19: „Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott neki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar. Írd meg, amiket láttál, és amik vannak, és amik lesznek ezután."

4. Az eddig elmondottak alapján érthető, hogy miért vallották az egyházatyák [Római Kelemen (+102), Iraeneus (135-202), Origenes (185-254), Tertullianus (150-222), Hieronymus (345-420) Augustinus( 354-430),] és a reformátorok nyomán valamennyi reformátori hitvallás (II. Helvét Hitvallás 1566., La Rochelle-féle francia hitvallás 1559., A Dordrechti hitvallás 1619., Westminsteri hitvallás 1677.) a Szentírás inspirációját abban az értelemben, hogy a Biblia eredeti szövegének leírásakor a szentírókat a Szentlélek úgy ihlette, hogy a legmegfelelőbb szavakat juttatta eszükbe, és nem engedte, hogy tévedés keveredjen hozzá. (S ha már a hitvallásoknál tartunk, hadd idézzek néhány sort abból az 1662-ben keletkezett Debrecen-Egervölgyi Hitvallásból, mely a Magyar Református Egyház első, magyar szerzőktől eredő hitvallása volt (melyet a reformáció után keletkezett hitvallások között a legjobbak között tartanak nyilván a kutatók). „... a Szentlélek tanította, a Krisztus ihlette az Ő lelke által a szent prófétákat, szólott és közölte velük a mennyei tudományt. Mivel egyedül Isten a szerzője, nincs összefércelve emberi költeményekből, igazságával tűnik ki, világosságával felülmúlja az emberi értelmet, okosságot és elmét, elveti, nem hagyja helybe az emberek költeményeit." Ezek ismeretében még jobban érthető Kálvin véleménye: „Ugyanazzal a tisztelettel tartozunk a Szentírásnak, mint Istennek, mert egyedül csak Őtőle származott és semmi emberi nem keveredett hozzá."(CR LII. 383.)
4.1. Ma minden informatikus tudja, hogy a gondolatok félreérthetetlen közléséhez nem lehet akármilyen szavakat használni, mivel a szavaknak információhordozó funkciójuk van. Ha az információt hordozó szavakat összetöröm, vagy összecserélem, összetörik maga az információ is! Persze sem Kálvin, sem az említett személyek nem azt állították, hogy a Bibliának nincs emberi faktora, csupán azt akarták hangsúlyozni, hogy az emberi faktor nem rontotta meg, nem ferdítette el az istenit! Az inspiráció csodája éppen abban látható, hogy a szentírók egyénisége, műveltsége, kultúrája nem tűnt el az írás közben sem, sőt a Szentlélek, bűnös voltuk ellenére alkalmassá tette őket a kijelentés leírására.
4.2. Mindebből logikusan következik, hogy Szentlélek nélkül nincs leírt kijelentés. Mivel a Biblia szerzője a Szentlélek, ezért lép fel azzal az igénnyel, mint Isten minden időre érvényes normatív kijelentése, mely történetiségével és leírt voltával térben és időben áll. Emlékezzünk csak Jézusnak a kizárólagosság- és isteni tekintély igényével mondott minden tettére és szavára. A reformátorok a Szentlélek szerzőségének evidenciájából kiindulva mondták ki a Szentírás magyarázatának alapelvéül: a „hit analogiáját" (analogia fidei): Scriptura sacra sui interpress.

5. Mivel (előadásunk elején) azt állítottuk, hogy a bibliakritika támadás a kijelentés ellen, s ezzel egyidejűleg krisztológia, szoteriológia és pneumatológia ellen is, szeretném még néhány gondolatban állításomat alátámasztani, és megfogalmazni azt, hogy a magyar Biblia Szövetségben mit vallunk a Biblia ill. az Ige és a Szentlélek viszonyáról.
5.1. Látásunkat az alábbiak okok miatt szeretnénk ezen a konferencián is világosan megfogalmazni:
a.) a liberális-történetkritikát képviselő teológusok részéről Magyarországon is gyakran elhangzik az a cinikus vád, hogy a bibliahű keresztyének a Bibliában papíros pápát imádnak. Azzal az igeverssel érvelnek, miszerint meg van írva, hogy a „betű megöl a lélek pedig megelevenít" (2Kor 3,6). Ezzel akarják sokan az Isten leírt Igéjébe vetett hitünket megrendíteni. (Arra most nem is akarok kitérni, hogy aki ezt az igét az említett összefüggésben idézi, annak újra kellene vizsgáznia exegézisből és hermeneütikából.)
b.) Magyarországon is széles körökben elterjedt nézet a Barth által képviselt existencialista teória, mely elválasztja egymástól a Szentírást, az Igét, Krisztust és a Szentlelket, amely elmélet gyakorlatilag megfosztja a Bibliát, annak divinitásától.
c.) Magyarországon a protestáns egyházakban is jelenlevő és ható karizmatikus mozgalom és újabban a neoevangélikál mozgalom sokak által elfogadott tanítása szerint a Szentlélek a Bibliától (Igétől) függetlenül is adhat a hívőknek (akár újabb) kijelentést (is). Azt is gyakran hangoztatják, hogy az embernek a megtérés után még külön részesülnie kell a Szentlélek keresztségben. Sokan kérdezik: hogyan tudnánk magunkban kaput nyitni, a Szentlélek hatása előtt, hogy olyan tapasztalásokhoz és élményekhez jussanak, melyek az embert egy magasabb rendű keresztyénséghez segítik. Sokan kérdezik újabban a pietista vagy neoevangélikál körökben is, hogyan kaphatom meg a Szentlelket, hogyan találkozhatnék közvetlenül Istennel, Krisztussal, melyre a válasz a legtöbbször úgy hangzik, hogy légy csendben, üresítsd ki magadat, várj egy különös tapasztalatra, meditálj, imádkozz stb.
5.2. Ezekre az okokra és kérdésekre tekintettel, úgy látjuk, hogy semmiképpen nem kerülhető ki a Biblia, Krisztus (Ige) és a Szentlélek viszonyának kérdésére adott világos, biblikus válasz.
a.) Számtalan, csakis trinitárius alapon értelmezhető ószövetségi és újszövetségi ige igazolja, hogy Isten azonosította magát úgy a próféták által hirdetett, mint a később leírt Igéjével, Jézus Krisztus személyével és szavaival. (Deut 17, 9-11; Zsolt 33,6. Zakariás 7,12; Acta 7,51-52. Máté 8,16; Máté 12,28; 2Pét 1,21; 1Ján 5,7.
b.) Az újjászületés mindig az egymástól elválaszthatatlan Lélek és Ige által történik, soha nem az Igétől függetlenül beavatkozó Lélek hatására! (Ján 3,3-5. 1Pét 1,23; Tit 3,5;) Mivel a Szent Lélek a Krisztus Lelke, ha Isten Igéjét olvassuk, meghalljuk és hiszünk benne, tulajdonképpen Krisztusban részesülünk, aki az Élet. (Ján 14,23. 15,7/b.)
c.) Jézus (ill. a Szentlélek) bennünk lakozása tehát az Ige befogadása által és nem az Igétől független misztikus úton, történik. (Ján 6,63; Ján 8,31; 8,51; 15,4;7;)
Mindezek alapján valljuk, hogy a Szentlélek és a Biblia (Ige) elválaszthatatlanok egymástól. A Szentlélek, mint isteni személy, természetesen több, mint a bibliai Ige, de ha azt kérdezzük hogyan munkálkodik, azt a választ kapjuk, hogy az Isten Igéje által (itt természetesen a bibliai Igét szoteriológiai dimenzióban értjük.) Ezért hisszük a Biblia divinitását.
Tehát a Szentlélek, szoteriológiai hatását az írott Ige (ill. annak hirdetése) által fejti ki, az Ige által jön hozzánk, az Ige által ébreszti fel a hitet, szül újonnan, adja tudtunkra Isten akaratát, az Ige által szentel meg és vezet az örökéletre.
Ezzel nem akarjuk azt állítani, hogy a Szentlélek ne tudna direkt módon, tehát a Bibliától függetlenül is tevékenykedni az általános kegyelem útján ebben a világban. De ha azt kérdezzük, hogy vajon a Szentírás az egyedüli út-e a Szent Lélek számára, hogy eljusson hozzánk, hogy Krisztust hirdesse és a megváltást bennünk hatékonnyá tegye, azt válaszoljuk, hogy igen.
Végkövetkeztetés: Isten szavakban jelentette ki magát és mindenkor az Ő hatalmas, Lélekkel teljes mindenható szava (Igéje) által cselekszik. Ezért az ember által is megérthető Igének – a Bibliának – mindennél nagyobb jelentősége van, mivel Isten az Ige által jön közel hozzánk, s általa válik számunkra jelenvalóvá (Acs.20,32), és így (csakis általa!), munkálkodik bennünk (1.Thess.2,14), mert az Ige tökéletes és világos (5. Mo.29,28ff), és tökéletesen elégséges, hogy rajta keresztül elvezessen minket a Szentlélek az Istennek tetsző megszentelt életre. (2.Tim.3,15-17).
Aki tehát az írott Igét, a Bibliát támadja, vagy éppen kritizálja, azt a Krisztust támadja, aki az Ige által jön hozzánk és a Krisztus Lelkét megszomorítja, aki az ó- és az újtestamentumi szentírókat és írásaikat ihlette (1Pét. 1,11.)! Ezért állítjuk, hogy aki a Bibliát támadja, az annak a szívét: a krisztológiát, szoteriológiát és a pneumatológiát támadja.
Szilárdan hisszük, hogy a keresztyén gyülekezeteket is csak az élő Ige, és nem a magát tudományosnak kikiáltó bibliakritika tartja meg. Aki ezt nem hiszi, vagy nem veszi komolyan, annak szavára Jézus juhai nem fognak hallgatni. James I. Packer írja, hogy a liberális bibliakritika „először is aláássa az igehirdetést...másodszor aláaknázza az a bibliai tanítást...harmadszor elgyengíti a hitet...negyedszer bátortalanná teszi a bibliaolvasó embert, ötödször Krisztust félretolja a középpontból és a figyelmet elvonja Róla."
Úgy gondoljuk, hogy az elmondottakon az európai keresztyén egyházak és gyülekezetek jelenlegi siralmas spirituális helyzetét tekintve is, minden igehirdetőnek és tanítóinak el kell gondolkoznia.


Dr. Sípos Ete Álmos
Elhangzott 2011 június 4-én, a Bibelbund International, Dübendorfban (Schweiz) tartott kongresszusán.

 

 

Kálvin, J. A Keresztyén Vallás Rendszere 1559. Ref. Főiskolai Nyomda, Pápa, 1900
Kaiser, Bernhard. Christus allein – Ein Plädoyer für den evangelischen Glauben. Verlag der Ev.-Luth. Gebetsgemeinschaften: Bielefeld. (Ausführlicher Beitrag zur Soteriologie)

Kaiser, Bernhard. Studien zur Fundamental-Theologie I. VTR, Nürnberg, 2005.

Kaiser, Bernhard. Pneumatologia, Selye János Egyetemi jegyzet, Komarno (kézirat)

Packer, James I. Wie Gott Vorzeiten geredet hat...... Verlag der Liebenzeller Mission, Bad Liebenzell, 1988)
Senk, Ronald. Das Schwert des Geistes – Der Zusammenhang von Heiligem Geist und Gottes Wort in der Heiligen Schrift (www.Betanien Vlg.)

Sípos, Ete Álmos. A Kijelentés és a Biblia, Budapest, 2008. (kézirat) 

További cikkek:
2018. január 16., kedd,
Gusztáv napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 4431
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 39417049

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat