belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Pap Ferenc

A POPULIZMUS HÚRJAIBA CSAPVA

Üdvözlet az olvasónak!
(Lectori salutem!)

Úgy gondoltam, vitatkozunk. Mára nyilvánvalóvá lett, hogy ez nem lehetséges. Általában és konkrétan nem lehetséges; hiszen "Emésztő tűz mégyen" (RÉ 50,2) a református gyülekezeti éneklésről - szerintem pedig az egyházzenéről - folytatott "vitában" egyesek szeme előtt, és "Nagy forgó szélvész lészen" mindannyiunk körül.


Konkrét kérdéseinkre sajnos mindeddig nem sikerült választ kapni, hiszen indoklással együtt egyértelműen olvashattuk: "...tudatosan nem válaszolok...". Pedig illett volna, ha már valamit tudatosan felvetett, igen tisztelt Kolléga Úr! Úgy látszik, kijelenteni ma mindenkinek joga van, visszakérdezni azonban nem lehetséges. Ehelyett kampánycsörtébe kezd, miszerint sokan (lelkészek és hívők) vannak az Ön oldalán, a döntésben habozók majd megvilágosodnak, az egyet nem értők meg úgyis megmaradnak a saját véleményüknél. Ezért - feltételezem - magától értetődő, hogy az igazság is az Ön oldalán van. Az együttgondolkozás és érvelés, ill. konkretizálás helyett valamilyen érdekes exegetikai általánosító látványpékségbe megy át - ez jól mutat, és egyúttal hangzatos is, de nem sok köze van a "vitát" elindító első felvetéshez. Még akkor sem, ha érvek helyett a szeretetről szóló bizonyságtételben kulminálódik mondanivalója.
Wéber Gábor református családfő Fekete Csabát és személyemet érintő közvetett vagy közvetlen megjegyzéseivel nem tudok mit kezdeni. Lángvágóval monitorra vetett, személyeskedő és nem tárgyi felkészültségünket, ill. szakmai nézeteinket bíráló, nyakszorongató kirohanásai arra engednek következtetni, hogy az ő értelmezése szerint legalább kettőnknek nem sok keresnivalónk van a református egyházban. "...felsőbbrendű, ... igen művelt és teológiai szempontból is rendkívül képzett farizeusok és írástudók..." (akik ellen Jézus sokszor szólt) közé számlálja ismeretlenül személyemet Wéber Gábor úr, majd egy exegetikai bravúrral közvetett módon az "Új Szövetség" megkötésére szólít fel (ezt egyébként nem értem), a reformációból, ősökből, hagyományból és üdvözítő kegyelemből ad történelmi, teológiai és nyelvészeti (ki)oktatást. Csöndesen kérdezem: Milyen jogon? Milyen jogon hivatkozik ezek után és mellett lelkésztestvérre, isteni, feltétel nélküli szeretetre, krisztusi hozzáállás meglétére vagy hiányára stb.? Arról már ne is szóljunk, hogy Krisztusnak és az Anyaszentegyháznak felesküdött szolgája lennénk. Mi csupán az egyházzenéről, kultúráról, műveltségről kívántunk egymással gondolatainkat kicserélni. Wéber Gábor állítólag engem utasít vissza, de tulajdonképpen CSOMASZ TÓTH KÁLMÁN lelkész-zenetudós 1970-es írásának frappáns, elgondolkodtató, általam csupán idézett félmondatát. Jó lett volna, ha figyel erre a finom különbségre. "...a kérdés csupán annyi, hogyan találunk elegendő hívő zenészt, akik képesek kísérni az énekeinket, és ezt minden ellenszolgáltatás nélkül, hétről hétre meg is teszik..." - ez a kijelentés a hozzászólás érdemi részéhez tartozik, mely egyúttal minden egyes szavában, grammatikai struktúrájában: jelzőiben, igéiben, főneveiben és kötőszavaiban egy teljességgel megdöbbentő, veleinkig megrázó, mély álmunkból felrázó valóságra eszméltet.
Galsi Árpád kollégám - talán illendő a megszólítás, hiszen egy tanszéken oktatunk - izgalmas felvetései és kérdései más színben, összetettebb módon közelítik meg a kérdéskört. Azonban soha nem szabad szem elől téveszteni - még ma sem -, hogy az egyházban a kezdetektől fogva hit és kultúra sajátosan, szétválaszthatatlanul és folytatólagosan összetartozik és együtt él (ha az egyetemes egyház előzményeit és gyökereit nézzük, még nagyobb idői távlatban kell gondolkodnunk). Az egyház közösségébe való bármiféle meghívás és befogadás a szüntelenül (időben és térben: nyelvben és kultúrában stb.) úton járó egyház közösségébe való meghívás és befogadás is egyben. Senki nem állítja, hogy a 16. században élünk, de senki sem állítja, hogy nem volt 16. század. Sőt azt a 19. századot sem tagadjuk, mely a magyar református egyház mai (lét)formájára és gondolkodására sokkal jobban és károsabban rányomta bélyegét, mint a reformáció évszázada és időszaka önmagában véve (ortodoxokkal és puritánokkal együtt). Tudva vagy tudatlanul, de ennek a kulturális adottságnak is alakítói vagy elszenvedői vagyunk - s ebből ne csináljunk hitkérdést. Leginkább abban nem értek egyet Galsi Árpáddal, amiben ő nem ért velem egyet. A művészetnek megvannak a maga belső törvényei és szabályai, amit nem lehet kívülről mérlegelni. Javarészt a késő 19. század óta töretlenül erőlködnek a teológiai közgondolkodás mindenható tudomány-gurui, hogy "átteolgizálják" és leigázzák, "megmérjék" tudományuk sajátos fogalmiságával, kívülről a művészet alázatos szabadságát - hagyjuk élni, alkotni, hatni, önállóan lélegzeni és létezni! S itt nem sznobériáról, hanem kommunikációról van már szó. Nem ripacs, magamutogató, éktelenkedő művészkedésről, hanem valamilyen mély mandátumról, mely a legegyszerűbb formában a legnagyobbat tudja hordozni és kifejezni. A giccs sem teológiai kérdés. BÉKÉSI SÁNDOR szerint: "Egyházművészetünk másik betegsége a szentimentalizmus és a giccs, amely hazug vágyódásokban leli kedvét, miközben megkerüli a valóságot." A giccs egyúttal herezissé lesz, amikor teológiai gyökereket kezd ereszteni. Szükség van hát olyan munkatársakra is, akik - ha maguk nem is "alkotók" - a mások által a művészet belső törvényei alapján megfogalmazott mondanivalót hűen tolmácsolni és továbbadni képesek. Egyre azonban nyomatékosan felhívom Galsi Árpád figyelmét is: a komolyzene szót egyetlen egyszer sem írtam le hozzászólásomban! A fentiek és ez utóbbi megjegyzésem alapján kérem hozzászólása negyedik pontját alaposan revideálni!

Utolsónak szánt megszólalásom befejezéséhez értem. Minden jóérzésű olvasónak azt kívánom, hogy a populizmus húrjainak (további) zengzetes csapkodásától mentsen Isten.

Üdvözlettel:

Pap Ferenc
református lelkész,
egyetemi tanársegéd (KRE HTK)

2018. július 16., hétfő,
Valter napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 6330
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 41080680

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat