belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Vezércikk

Nagy László

Megérdemelt pihenés

Lépések a testi-lelki egyensúly felé

Hát igen, újra itt a nyár, jöhet a megérdemelt pihenés, sóhajtanak fel megkönnyebbülten sokan a környezetünkben élők s egész nyugati társadalmunk tagjai közül. Ám a pihenés nem mindenkinek ugyanazt jelenti, s vannak olyanok, akiknek ez „nem jár", vagy egészen mást jelent, mint a többségnek. Emberi elménk alapvető funkciója a méricskélés, az osztályozás. Olyannyira, hogy ebbe belefeledkezve az ember képes nem érzékelni azt, hogy mire van szüksége. Ismerek sokakat az idősebb generációk képviselői közül, akik akár 80 évesen sem engedhetik meg maguknak a pihenést. Egész életükben keményen dolgoztak, s még mindig tenni kell, hisz „lenni" nem hasznos, s az csak a lusta fiataloknak való. Ezt vallja Iduska néni is, aki egész nap a kertjében tesz-vesz, majd az állatok ellátása után esténként levestésztát gyárt eladásra. Fájó csontjai szinte kiáltanak a gyógyfürdő után, de hiába lapul szekrényében az ingyenes beutaló évek óta, neki még dolgoznia kell. Hisz még csak alig 76 éve teszi ezt szünet nélkül. Huszonkét éves unokája, Ica már egy éve munkanélküli. Együtt lakik Iduska nénivel, aki mos, főz, takarít rá, s havonta 20 000 Ft zsebpénzt ad neki 58 000 Ft-os nyugdíjából. Ica tegnap jött haza egy „őrült római vakációból", s ma délelőtt már a szépségszalonban ül, hogy az esti partin remekül nézzen majd ki. Ő megérdemelten pihen, állítja, mivel előző életében állandóan keményen dolgozott. Legalábbis 10 000 Ft ellenében ezt mondta neki spirituális guruja egy személyes reinkarnációs tanácsadáson, aki szerint a nagymamája viszont léha, mihaszna életet élt a XIX. században, egyik előző életében, s így most „ledolgozza azt".

Most jön a nyár, s ezt a pihenés idejének tartjuk. De hát mit jelent a megérdemelt pihenés? Miért kell egyáltalán megmagyarázni a pihenést? Mi az, hogy pihenés? Egyszer egy építőtáborban voltam ifjú koromban, s egész nap talicskát toltam. Egy tanár is ezt tette, s az utolsó nap azt mondta, hogy ilyen remek nyaralása még életében nem volt. Fitten, pihenten ment haza a „munkatáborból". Mások pedig egyik nyaralásból mennek a másikba, s hullafáradtan zárják a szünidőt.  Pihenés, felüdülés lehet minden, hisz az nem más, mint az egyensúlyba kerülés. Ha valaki sokat lustálkodott, akkor mondhatjuk, hogy ő „megérdemelten melózik", s neki az tényleg felüdülés lesz. Ha valaki rendszeresen szellemi munkát végez, akkor ajánlható a céltalan csavargás neki, s tán az is, hogy megtegyen néhány „értelmetlen dolgot", mint például a konyhai edények rendszeres megsétáltatása. A magasan képzetteket ez remekül felüdítheti. Viccen kívül, érdemes időt szakítani az egyensúlyba kerülésre, ha abból korábban kiestünk. A nyári szabadság erre remek lehetőség. Pontosan azért, mert szabad-ság, a választás lehetősége. Valódi felüdülésre mindenkinek szüksége van. Mindenki megérdemli, de csak az él vele, aki akar. Iduska néni, ha akar, mehet a fürdőbe, Ica unokája pedig árvíz utáni helyreállításban segédkezhet az ország számos pontján. De hát hogy ők mit tesznek, az nem tartozik se Rám, se Rád. Sokkal inkább számít az, hogy Te felteszed-e magadnak azt a kérdést, hogy miképpen kerülhetnék a legjobban egyensúlyba: testileg- lelkileg egyaránt. Ha erre keresed a választ, akkor nem nyaraltatva/dolgoztatva leszel különböző divatoktól, vagy elvárásoktól, hanem örömteli, felelős és szabad emberré. Hallgass egy pillanatra a tested s a lelked szavára. Üzenni akar ugyanis Neked. Értésedre akarja adni azt, hogy miképpen kerülhetsz a legteljesebb egyensúlyba. A reklámszövegben így szólnak Hozzád: „Mert megérdemled!" A valóságban azonban „érdem nélkül" már a Tied minden. Választhatsz. Kezdhetsz valamit ezzel a nyárral is. Azt, hogy mit, engedd meg, hogy a Te döntésed legyen. Lehet „haverok, buli, Fanta", de lehet az elesettek segítése is. A lényeg, hogy akkor fogod igazán frissnek, pihentnek, felüdültnek érezni magad, ha mást választasz, mint az év többi részében általában.

El tudod képzelni Iduska nénit egy „őrült hajdúszoboszlói fürdőzésen", vagy Icát egy felsőzsolcai ház újjáépítésén? És magadat el tudod-e képzelni, ahogyan éppen ...? Hát szép nyarat, s valódi felüdülést kívánok Neked!

Mert megérdemled! - ezt csak a reklám mondja. Inkább, mert szabadon választhatod azt is.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. április 16., kedd,
Csongor napja van.
Tartalom
Vezércikk

Nagy László
Megérdemelt pihenés
Lépések a testi-lelki egyensúly felé

Felszín

Pete Violetta
Keresztény színes - színes kereszténység
Hogyan szórakoznak az Úr hivatásos szolgái?

- sb -
Augusztusi hullócsillagok
A fülig vízben és a felfelé néző gyönyörködés kontrasztja - egy facebookkezdeményezés nyomán

Bálint Katalin
A nyár igazi értékei
Miért kell a nyaralást kipihenni? Hány csillag kell egy jó üdüléshez?

Szász Júlia Szende – Pete Violetta
Diák levele a nyárhoz vizsgaidőszakban
Felüdítő rímes fáradtsága két elmének

Magasság

Tóth Sára
A mennyben pihenni fogunk?
Munka és pihenés közötti hasadtságra ítéltetve...?

Mélység

Nagy László
Meditációs utak a mindennapi terhek elengedésére
Elérni a békességet, az áldottságot

Dobóczky László
Függetlenül szabadságon
Szabadságolni magunkat a függőségekből úgy lehet, ha tisztában vagyunk velük...

Szakolczainé Gál Éva
Amikor együtt lakoznak az atyafiak...
Családi csapatépítő tréning - hogyan legyünk együtt és nem csak egymás mellett

Rusznák Emese
Jó utat!
Van aki a föld középpontja felé indul, de vannak közelebb is felfedezetlen tájak...sokkal közelebb

Teljesség

Pete Violetta
Ismered a boldogsághoz vezető jelszót?
Ismered a boldogsághoz vezető jelszót?

Péter-Szarka Katalin - Szakács Gergely - Bella Péter
Kilátó
Boldogmondások mezsgyéjén bandukolva

Béres István - Korpics Márta
Úton lenni, jelen lenni
Zarándoklat: olyan út, ahol kapcsolatba kerülök

Üzenet

Kókai Géza
Békesség közel és távol
Lokalitás helyett lojalitás

Bagdán Zsuzsanna
Kikapcsolni a gépet
Szabadságunkat is beszippantja a képernyő

Szűgyi Zoltán
Megélhetők-e a mindennapok szabadságként?
Távolabblépve közelebb jutni önmagunkhoz

Áthallások

Szász Júlia Szende
Hajnali békesség Istentől
A teremtés csendje, amit felkavarunk minden reggel

Riport

Szerkesztő
„Fogd be a szád és relaxálj!”
Pál Feri atya az önfeledtségről

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
A szegény asszony és húsleves
Egyszerű megoldások azért, hogy a vasárnap a nyugalom és ne az őrület napja legyen

Géczy Ráhel
110%-ig mindenható
„Ezen a nyáron még többet akarok Istenből!"

Szakolczainé Gál Éva
Családi játékok
Ötlettár

Kovách János
Haverok, Biblia, Ovis tea...
Azok a felejthetetlen ifjúsági táborok!

Látogatóink száma a mai napon: 9937
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57756446

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat