belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Béres István - Korpics Márta

Úton lenni, jelen lenni

Zarándoklat: olyan út, ahol kapcsolatba kerülök

Miért kelünk útra? Miért érezzük azt, hogy mennünk kell? Hogy valahol jelen legyünk. Valahol, ahol az aktuális pillanatban még nem vagyunk jelen. Ahová valami vonz. Az útra kelő embert mindig vonzza valami. Valami olyasmi, amiben ő itt hiányt szenved. A kereskedőt a haszon, a felfedezőt a távoli, új információkkal teli ismeretlen, a katonát a harcban szerezhető érdem és anyagi javak, a beteget a hőforrás nyújtotta testi enyhülés. Mindannyian úton vagyunk: bejárjuk mindennapjaink rutinokkal teli útvonalait, melyikünknek mi jutott. Egyikünk a globalizált világ vándora: ma még az íróasztala mellett ül, holnap már egy másik földrészen vesz részt egy meetingen vagy tart előadást. Másikunk az urbanizált világ közlekedési hálózatainak foglya, mikor nap mint nap sínpályákhoz kötötten tölti ki a számára rendelt teret. Soha ennyien ennyit és ennyifelé nem utaztak, mint a modernitásban. A modern világ egyik attribútuma az utazás.

Az utazás egyik legősibb és a mai napig élő típusa a zarándoklat, a tanulmány első részében az utazásnak erről a módjáról lesz szó. Az emberiség történetének egyik legősibb vallási hagyománya a zarándoklatok teljesítése, és a zarándoklatok a vallási élet jellegzetes megnyilvánulásai manapság is (Souden 2006, 6). A zarándoklat vallási indíttatású utazás valamely szent helyre, ahonnan a zarándok általában visszatér otthonába. A zarándoklatok kialakulásának hátterében az az elképzelés húzódik, hogy az Isten/isten(ség) egyes meghatározott helyeken megnyilatkozik, és hogy az itt bemutatott tiszteletadás, áldozat az ő számára kedves. A vallásos ember hisz abban, hogy Isten létét és közelségét a szent helyen jobban meg lehet tapasztalni (Dolhai 2001), és hogy ezeken a helyeken az Isten kegyelemadó szeretete valamiképp intenzívebben megnyilvánul. A szóban forgó helyek a szentségüket olyan személyek révén kapták meg, akik életében a hívők számára is érzékelhető módon megnyilvánult a szent, a numinózus (pl. valamely csoda vagy jelenés helyszíne). De végeredményben nem is annyira a konkrét hely a fontos, hanem az a tény, hogy a kapcsolat ég és föld, Isten és az ember között létrejött, létezik (Török 2004, 87).  „A zarándoklás vágya mélyen gyökerezik az emberi természetben. Ha ugyanott állhatunk, ahol egykor azok álltak, akiket tisztelünk, ha látjuk születésük, küzdelmeik és haláluk helyszíneit, misztikus kapcsolatba kerülhetünk velük, és egyúttal tiszteletünket is leróhatjuk." (Runciman 1999, 43) Már az antik vallásokban is voltak zarándoklatok, elég csak utalnunk Delphoira, vagy Eleusziszra. A zsidó férfiakat az ószövetségi törvény kötelezte a jeruzsálemi zarándoklatra. A buddhisták Buddha, a mohamedánok Mohamed földi életének helyszíneit keresik fel. Egyes vallásokban kifejezett előírásnak számít a vallás szent helyének a hívő életében történő felkeresése. „A szent helyeken való jelenlét általi megszentelődés vágyához gyakran járul a történelmi tájékozódás igénye, amely már az ókorban is érezhető, mert, ahogy Szent Jeromos írja: „jobban értjük a Szentírást, ha saját szemünkkel látjuk Júdeát és szemléltük régi városának romjait" (Sigal 1987, 10).

„A latin peregrinus szó eredetileg olyan idegent jelöl, aki elhagyta hazáját, s otthonától távol, bizonyos mértékig száműzetésben él" (Sigal 1987, 7). A kifejezést az antikvitásban és az Ó- és Újszövetségben „utazó, idegen" értelemben használják. „ A kora középkori „peregrináció" önként vállalt száműzetés, valójában aszketikus gyakorlat. A számkivetett azzal, hogy elhagyja megszokott környezetét, egy ismeretlen, ellenséges országért, amelynek gyakran még a nyelvét sem ismeri, máris alkalmat talál az önsanyargatásra és arra, hogy egyedül Istennel éljen" (Sigal 1987, 8).  A peregrináció ebben az időszakban a szerzetesi, még inkább a remetei életmód iránti elhivatottsághoz kapcsolódik. Száműzetés, amelyet önként vállal a keresztény, hogy új életmódjában megtapasztalja a vértanúság új formáit (Sigal 1987, 8). A barbárokkal vívott háborúk után a zarándoklat céljához, a világból való kivonuláshoz még egy újabb cél kapcsolódott, ez pedig a hittérítés. Nagyjából a IX. században útra kelő vándorok azok, akikre a zarándok kifejezést már a mai értelemben használhatjuk. Céljuk, hogy szent helyeket keressenek fel, ahol imával és vezekléssel töltik az idejüket (Barna 2001, 86).

A zarándoklat többértelmű jelentést hordozó fogalma a XI. században alakult ki, de a keresztes háborúk időszakában újabb jelentéstartalmak kapcsolódnak hozzá. „A keresztes hadjáratot iter vagy peregrinatio szóval jelölik, a kereszteseket pedig, ha nem populus Deinek vagy exercitus Deinek, akkor egyszerűen peregrininek nevezik" (Sigal 1987, 11). A keresztesek által tett fogadalom ugyanolyan erős volt, mint a zarándokfogadalom. Ha egyházjogilag nézzük - írja Sigal -, a keresztes háború a zarándoklat közvetlen folytatásának tekinthető. Csak a XIII. századra válik ketté a kétféle szándék, ekkorra lehet megkülönböztetni a keresztesektől azokat a vándorokat, akik szándéka a szent hely felkeresése volt. A középkorban különböző kifejezéseket használták a különböző motivációval megtett zarándoklatokra. „A zarándoklat klasszikus, tiszta alaptípusának a kegyes zarándoklat tekinthető" (Csukovits 2003, 50). A szakirodalom különbséget tesz még a vezeklő célból és az engesztelő szándékból vállalt utazás között.

A magyar zarándok/zarándoklat szónak a Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint három jelentése van. A szó szláv eredetű, forrása valószínűleg az óbolgár lehetett. A szó első előfordulásakor (1222) azokat az embereket nevezték zarándoknak, akik távol hazájuktól, idegenként éltek egy másik országban. A második jelentést - melynek első hivatkozása a szótár szerint 1554 - már az utazó, vándorló emberre, illetve az utazásra, vándorlásra alkalmazzák a korabeli szövegek. A szó ma használatos jelentése - a vallási ügyben utazó, búcsújáró - 1775 után vált csak jellemzővé.

A zarándoklat amellett, hogy konkrét utazást jelöl, a keresztény élet egyik ősi jelképe is, melynek az a bibliai antropológia az alapja, hogy a hívő ember úton lévő ember. E gondolat alapján az élet a bűn és a szabadulás hosszú és gyötrelmes útja. Az ember élete végén juthat csak a mennyei Jeruzsálembe. Ily módon a zarándoklat az emberi élet tükre. A Biblia a zarándoklatot a hit igazi megnyilvánulásaként mutatja be. Ábrahám elhagyja hazáját (Ter 12,1-4), mindent felad, amit számára az otthon jelentett, bízva Isten ígéretében útra kel az idegenbe, hogy az út végén meglelje mindazt, amit Isten ígért neki. Ábrahám és a választott nép is úton van. A zarándoklat a vallásos zsidó embernek is egyik alapélménye. Ahogy a Zsoltárokban áll: „Előtte jövevény vagyok, zarándok, mint őseim mind." (119, 19). A zsidó törvény szerint a három nagy ünnepen minden férfinak kötelező volt megjelennie Izrael Istene előtt.

Az Újszövetség tanúsága szerint a tanító Jézus is folyton úton lévő ember volt. Egyfajta vagabund zsidó mester életmódját élte, és ha tetszik, útja egyfajta zarándokútként is értelmezhető. Egyébként életében a vallásilag előírt tényleges zarándoklatoknak is eleget tett, háromszor zarándokolt el Jeruzsálembe. Ezek az utak működésének meghatározó elemei voltak. Ahogy a Zsidókhoz írt levél tanúsítja, az ószövetségi zarándok-nép gondolata szervesen összekapcsolódik az újszövetségi „út-témával", Isten úton lévő népével. A Biblia alapján a hívő ember belátja és megérti életének zarándok jellegét (Dolhai 2001). Az Újszövetségben maga a zarándok és zarándoklat kifejezés nem szerepel, helyette a „viator", az „úton lévő ember" kifejezést találjuk. Az Ószövetségben ezzel szemben a zarándok-hit témája a hangsúlyosabb (vö. Dolhai 2001). Krisztus személye kapcsolatot jelent a hívők számára Isten felé, ugyanakkor egyben az Istenhez vezető utat is jelenti (Török 2004, 86). Egyszerre a megvalósuló, megvalósulni tudó üdvözülés ikonja, de ugyanezen üdvözülés médiuma is. A zarándoklatban a hívő keresztények szimbolikus módon élik át életük lényegét - az úton levés állapotában emlékeznek arra, hogy életük értelme az Istenhez vezető út megtétele, melynek a motivációja, s az úton levés miértjére is maga a cél a válasz.  „A horizontális előrehaladás összekapcsolódik a lélek függőleges irányú felemelkedésével. Miközben az elsődleges cél az utóbbi, a megtett út fontosságát az adja, hogy a célhoz vezet" (Török 2004, 86).

A zarándoklatokban a szakrális mellett a profán elemek is fellelhetők. Ennek oka az, hogy a zarándoklat ugyan vallásgyakorlat, ájtatossági forma, de ez profán gyakorlattal, az utazással kapcsolódott és kapcsolódik a mai napig össze. Napjainkra a zarándoklatok utazási körülményei nagymértékben megváltoztak, ám a hagyományosnak tekinthető zarándoklatok esetében sem lehet azt mondani, hogy az utazás során a zarándokok végig csak „vallásos buzgalmukat" követve cselekedtek, hiszen a hosszú út során a világias és a „kegyes" pillanatok váltották egymást.

A II. vatikáni zsinat óta az egyház életével, vallásgyakorlatával kapcsolatban egyre többször olvashatunk a közösség fontosságáról. Az egyház lényegéhez tartozik, hogy élő, látható szeretet-közösség legyen. A közösségben valósul(hat) meg az egyház küldetése. Az üdvszerző hitélményeket tekintve az egyéni élményeket a közösségi együttlét, a közösségben történt megtapasztalás felerősíti. Ez az állítás vonatkoztatható a közösségekben megszerezhető, átélhető közösségi élményekre is, így a zarándoklatra is. Vallásgyakorlatként tekintve közösségi jellegű, ahol az egyén feloldódhat a közösségben, mégsem válik személytelenné. A közösség ösztönző hatással van az egyénre. Az együtt végzett cselekvések, az egyforma mozdulatok, az áhítat és a hit azonos módon megnyilvánult formái erősítik az egyén és közössége földi communióját.

A zarándoklatokon sokszor tapasztalhatunk a külső személő számára radikálisnak tűnő vallási viselkedést. Sokak számára a vallásos élet lényeges része az önként vállalt - sokszor szélsőséges formában megvalósuló - vezeklés a vágyott spirituális cél érdekében. Ilyenek lehetnek pl. a szigorú böjtölés (akár a rosszullétig), a zarándokhelynek gyalog (vagy kerékpárral) történő megközelítése, a keresztút mezítláb vagy térden történő megtétele, nehéz fakereszt felvitele a hegyre, egy szóval Jézus fizikai szenvedésének átélése. Ez az ájtatossági forma a katolikus egyház liturgiájában viszonylag periférikus szerepet játszik, ám a hagyományos értelemben vett népi vallásosságnak mindig is központi jelentőségű eleme volt, és a mai napig is az.

 

 

Felhasznált irodalom

Bálint Sándor - Barna Gábor

1993    Búcsújáró magyarok. Budapest, Szent István Társulat.

Barna Gábor

2001    Búcsújárók. Budapest, Lucidus.

Barthes, Roland

1985    Világoskamra. Jegyzetek a fotográfiáról. Budapest, Európa.

Bätschmann, Oskar

1998    Bevezetés a művészettörténeti hermeneutikába. Képek elemzése. Budapest, Corvina.

Bazin, André

1995    A fénykép ontológiája. In. Uő.: Mi a film? Esszék, tanulmányok. Budapest, Osiris, 16-23.

Belting, Hans

2000    Kép és kultusz. A kép története a művészet korszaka előtt. Budapest, Balassi.

Brown, Peter

1993    A szentkultusz kialakulása és szerepe a latin kereszténységben. Budapest, Atlantisz.

Crary, Jonathan

1999    A megfigyelő módszerei. Látás és modernitás a 19. században. Budapest, Osiris.

Csukovits Enikő

2003    Középkori magyar zarándokok. Budapest, História.

Dolhai Lajos

2001    A zarándoklat teológiája. Vigilia 66, 176-183.

Gánóczy Sándor

2006    Bevezetés a katolikus szentségtanba. Pannonhalma, Bencés.

Goffman Erving

1981    Képi keretek. In. Uő.: A hétköznapi élet szociálpszichológiája. Budapest, Gondolat, 547-613.

Krippendorf, Jost

1987    Die Ferienmenschen. Für ein neues Verständnis von Freizeit und Reisen. München, DTV.

Pusztai Bertalan

1998    Vallás és turizmus. In. Fejős Zoltán (szerk.) A turizmus mint kulturális rendszer. Budapest, Néprajzi Múzeum, 13-23.

Rombold, Günter

2007    Autonómia, spiritualitás és a műalkotások „transzcendálása". Mérleg 1, 54-63.

Runciman, Steven

1999    A keresztes hadjáratok története. Budapest, Osiris.

Schulze, Gerhard

1992    Die Erlebnisgesellschaft. Kultursoziologi der Gegenwart. Frankfurt - New York, Campus.

Sigal, Pierre

1989    Isten vándorai. Budapest, Gondolat.

Sontag Susan

1981    A fényképezésről. Budapest, Európa.

Souden, David

2006    Zarándoklatok. Lélekemelő utazások. Budapest, Atheneum.

Török Zsolt

2004    Társak az úton. (Keresztény zarándoktérképek az ókortól a 16. századig.) Pannonhalmi Szemle, XII, 3, 86-96.

Turner, Victor

1997    Átmenetek, határok és szegénység: a communitas vallási szimbólumai. In. Mérföldkövek a kulturális antropológiában. Bohannan, M. - Glazer, B. (szerk.) Budapest, Panem, 675-711.

Varga Mátyás

1999    Át-térések (Schmal Károly újabb képeiről). Pannonhalmi Szemle, VII, 3, 107-109.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Nagy László
Megérdemelt pihenés
Lépések a testi-lelki egyensúly felé

Felszín

Pete Violetta
Keresztény színes - színes kereszténység
Hogyan szórakoznak az Úr hivatásos szolgái?

- sb -
Augusztusi hullócsillagok
A fülig vízben és a felfelé néző gyönyörködés kontrasztja - egy facebookkezdeményezés nyomán

Bálint Katalin
A nyár igazi értékei
Miért kell a nyaralást kipihenni? Hány csillag kell egy jó üdüléshez?

Szász Júlia Szende – Pete Violetta
Diák levele a nyárhoz vizsgaidőszakban
Felüdítő rímes fáradtsága két elmének

Magasság

Tóth Sára
A mennyben pihenni fogunk?
Munka és pihenés közötti hasadtságra ítéltetve...?

Mélység

Nagy László
Meditációs utak a mindennapi terhek elengedésére
Elérni a békességet, az áldottságot

Dobóczky László
Függetlenül szabadságon
Szabadságolni magunkat a függőségekből úgy lehet, ha tisztában vagyunk velük...

Szakolczainé Gál Éva
Amikor együtt lakoznak az atyafiak...
Családi csapatépítő tréning - hogyan legyünk együtt és nem csak egymás mellett

Rusznák Emese
Jó utat!
Van aki a föld középpontja felé indul, de vannak közelebb is felfedezetlen tájak...sokkal közelebb

Teljesség

Pete Violetta
Ismered a boldogsághoz vezető jelszót?
Ismered a boldogsághoz vezető jelszót?

Péter-Szarka Katalin - Szakács Gergely - Bella Péter
Kilátó
Boldogmondások mezsgyéjén bandukolva

Béres István - Korpics Márta
Úton lenni, jelen lenni
Zarándoklat: olyan út, ahol kapcsolatba kerülök

Üzenet

Kókai Géza
Békesség közel és távol
Lokalitás helyett lojalitás

Bagdán Zsuzsanna
Kikapcsolni a gépet
Szabadságunkat is beszippantja a képernyő

Szűgyi Zoltán
Megélhetők-e a mindennapok szabadságként?
Távolabblépve közelebb jutni önmagunkhoz

Áthallások

Szász Júlia Szende
Hajnali békesség Istentől
A teremtés csendje, amit felkavarunk minden reggel

Riport

Szerkesztő
„Fogd be a szád és relaxálj!”
Pál Feri atya az önfeledtségről

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
A szegény asszony és húsleves
Egyszerű megoldások azért, hogy a vasárnap a nyugalom és ne az őrület napja legyen

Géczy Ráhel
110%-ig mindenható
„Ezen a nyáron még többet akarok Istenből!"

Szakolczainé Gál Éva
Családi játékok
Ötlettár

Kovách János
Haverok, Biblia, Ovis tea...
Azok a felejthetetlen ifjúsági táborok!

Látogatóink száma a mai napon: 5161
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57377371

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat