belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Riport

Kojsza Péter

„Tökéletes sosem lesz!”

Kereste, de nem találta

A művészet az emberi önvaló tökéletességének visszatükröződése. Benne megtalálható minden vágy végső célja, és ez az, ami visszacseng: a tökéletesség időtlen harmóniája – írja egy ismeretlen szerző.
Ezzel ellentétben Szécsi Zoltán portréfotós úgy véli, tökéletes alkotás nem létezik. Nem is ez motiválja. Ő az emberi lelket kutatja a tekintetekben évtizedek óta. Megmutatta már Komlós Juci, Bródy János és Makovecz Imre igazi arcát, de az ő munkáját dicsérik azok a portrék is, amelyek hétköznapi embereket ábrázolnak. Szécsi Zoltánnal a tökéletességről, inspirációról és a művészi alázatról beszélgettem.

Mi jut eszedbe erről a szóról: tökéletes?

Egy történet. Erdélyben Imre bácsi székely barátomnak töltöttem vörösbort a poharába, közben pedig megkérdeztem, hogy jó lesz-e ennyi. Mire ő kis kivárással csak annyit mondott: „Tökéletes sosem lesz!” Bölcs mondása volt ez az öreg székelynek. Ez volt az élettapasztalata. Imre bácsit ismervén mindketten tudtuk, hogy nem a kitöltött vörös nedű mennyiségére gondolt. Hogy pontosan mire, azt csak ő tudná megmondani, de tény: beleültette a bogarat a fülembe. Azóta sokat gondolkodom „a tökéletesen”.

És mire jutottál?

A hétköznapokban olyan gyakran használjuk ezt a szót, sőt fokozzuk is. Pedig nem is ismerjük, nem tudjuk meghatározni. Számomra ez egyenlő az elérhetetlenséggel. Nekem mint fotográfusnak egy tökéletes kép olyan, ami tartalmilag, külső jegyekben, sugárzásban, akár a kép súlyozásában, kompozícióban, színekben hibátlan. Mind tartalmilag, mind megjelenési formájában. Szerintem ilyen alkotás nem létezik.

Nem lehet, hogy te vagy túl kritikus?

Már tanuló koromban céltudatosan vásároltam régi fényképeket, hogy kielemezzem azokat. Nagyítóval a kezemben elutaztam a kép világába. Ilyenkor az ember nem lát semmit a külvilágból. Benne van a képben, egy pillanatra az idő is megáll. Én meg csak elemeztem. Hibákat kerestem. Tudni akartam, hogy miért nem tökéletes, és mindig találtam valamit, ami miatt nem volt az. A tanítványaim is, és a feleségem is folyton azt mondják, hogy kritikus vagyok. Vagy túl kemény, vagy túl szürke. Vagy egy picit fentebb, vagy előrébb. Szerintem az viszi előre az embert, hogy keresi mi az, ami nem jó. Az ember saját magát csiszolja.

Hogyan készül egy portréfotó?

Egy portréfotónál az első kérdés, hogy kit és milyen szempontok alapján szeretnék lefotózni. Itt két sík van: az egyik, hogy vizuálisan mutatós legyen az illető arca, a másik pedig, hogy mit mond, mit üzen nekem a tekintetével. A hangsúly sokkal inkább az utóbbin van. Van olyan fotó, amikor nem lényeges, hogy izgalmas-e az illető arca, vagy sem. Az a fontos, amit mesél, ami a szemeiben van. A belső lelki üzenete. Lelki üzenet azok számára, amikor már sem a fotós, sem az illető nem fog élni. 

Egy embernek több arca is van. Te melyiket mutatod meg egy-egy képeden?

A fényképező egy pontból néz szét, és síkra vetít. Mi két szemmel nézünk egy pontba, és térben látunk. A fénykép más, mint a valóság. Egy kép akkor lesz jó, ha megkeresed azt, ami a vetületi képen a legjobban hasonlít a valóságra. Szerintem egy jó portré helyzettől független, letisztult, átlagolt ént mutat be. Akkor lesz jó, ha a portréalany magára ismer benne. Ha azt mondja: ez én vagyok! Ahhoz, hogy ezt így érezze, benne kell lennie a lelke rezzenéseinek is. Fiatalkoromban igazolványképeket készítettem. Soha nem kattintottam el úgy a gépet, hogy ne igazítottam volna meg a ruháját, a haját. Arra törekedtem, hogy önmagához képest a legtökéletesebben nézzen ki a képen. Mindig minden tőlem telhetőt megtettem ennek érdekében. Egy fotósnak kritikusnak kell lennie, legfőképpen önmagához.

Most te is fokoztál…

Tényleg. Látod, én sem vagyok tökéletes.

Hogyan válhat valakiből jó portréfotós?

Az embernek nagy áldás, ha megtalálja azt, amire született, és ez tudatosul is benne. Ha tudatosul, hogy mi a dolga, akkor azt is kell csinálnia. A talentumokkal sáfárkodni kell. Nagy bűn, ha valaki nem teszi a tehetségéből fakadó dolgát. Emellett azt gondolom, hogy mindenki született valamilyennek. Mindenkinek el kell fogadnia magát olyannak, amilyennek az Úr Isten teremtette. Állandóan azon agyalni, hogyan lehetnék valami más, azért, mert ezt sugallják: hiba. Úgy vagyunk rendben, ahogy Isten megteremtett bennünket. A legnormálisabb az, ami nem természetellenes, hanem természetes ebben a világban. Én ezt szeretném bemutatni a portréfotóimban.

Milyen szempontok alapján fotózol? Mennyire vagy szabálykövető?

Én mindig ösztönből fényképezek, persze tanulás kétségkívül kell. A fotózás alapszabályain túl azt is fontosnak tartom, hogy az ember saját maga jusson felismerésre bizonyos dolgokban. Egyszerűen az ember ráérez dolgokra. Amikor saját maga jön rá az ember, hogy miért jó ez így, miért tetszik, miért ott van a fény, és akkor tudatosodnak benne olyan dolgokat, amiket nem másoktól hallott vagy megtanult, hanem rájött, és amivel pluszt tud tenni a fotózáshoz . Ebben van az izgalom. A fotós számára is, és annak is, aki egyszer majd azt a képet megnézi. A megtanult dolgokat egyébként is gyakorlativá kell tenni a művészetben.

Mi az, ami ennyi év után is motivál?

A hajtóerő számomra kimondottan az, hogy az ember a közért tegyen valamit. Más emberekért. Gyerekekért, akiknek a lelkisége, fejlődése azon múlik, hogy most miket kapnak. Tőlünk: a felnőttektől, a társdalomtól. Engem a tökéletesség nem inspirál. Nem azért fotózom, hogy tökéletes képet alkossak, vagy életpályát alakítsak ki. Számomra a lehetőség a fontos, hogy megmutathatom az emberek lelkét másoknak. Ehhez nem tökéletesség kell, hanem alázat.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 17., vasárnap,
Hortenzia , Gergő napja van.
Tartalom
Vezércikk

Adamek Norbert
Perfekcionizmus
Az istenné válás keserű késztetése?

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Fehér lelkész
Hányan nézünk szembe saját síremlékeinkkel?

Felszín

Pete Violetta
Hibakereső profiknak
Idegesítő volt, kifejezetten viszketett tőle a munkatársak tenyere

Dobóczky László
Kiköpött ugyanaz
A nagyi pitéje, az enyém, és az alázat

Magasság

Tóth Sára
Egy fogyatkozásod van
Taigetosz versus Bárka

Dull Krisztina
Kollokvium a tökéletes világról
Képzelt riport

Miklya Zsolt
Ne légy szeles…
József Attila érett lírájáról

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
„…és mindörökre nő…”
Idomok és évek: merre halad az idol?

Péter-Szarka Katalin
Az elég jó anya
Kísérni, támogatni – szorongás nélkül

Miklya Luzsányi Mónika
A perfekt gyerek
Eminens, de vajon boldog?

Teljesség

Koczor Tamás
Tökéletesek, mint Isten
Felnőttek etikájára tanít a hegyi beszéd?

Üzenet

Péter-Szarka Katalin
Nem kell tökéletesnek lennem
Teljesítménykényszerünk szelídítgetése

Réz-Nagy Zoltán
Szerethető-e a tökéletes?
Mit üzen a japán teáscsésze?

Áthallások

Bradák Soma
A mélypont ünnepélye
Áldozatok és ábrázolások ecsetre alkalmazva

B. Tóth Klára
Pecséthordozók
Ami még Leonardónak is négy évébe telt

Hancsók Barnabás
A tökéletes trükk
Áldozatok az illúzió oltárán

Riport

Kojsza Péter
„Tökéletes sosem lesz!”
Kereste, de nem találta

Kitekintés

Szoták Orsolya
Láthatatlanok
Fogyatékos a családban: válaszút az intézet és a mélyszegénység között?

Szakács Gergely
Tökéletes vallásosság
Skatulyáink és a krisztusi igazság

Látogatóink száma a mai napon: 1520
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45763565

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat