belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Riport

Detzky Panni

„Soha nem voltam szabad”

Diagnózis: vallási neurózis

Vallási neurózis: Ez a fogalom általában csak a szekták vonatkozásában merül föl, és eszünkbe sem jut, hogy a „keresztény szubkultúra” elhajlásai ugyanolyan káros hatásúak lehetnek. Interjú alanyom 29 éves, vidékről származó, diplomás, független, szingli lány a mai napig cipeli a szülői házban kapott terheket. Három éve lelkigondozásra jár.


Mi volt az a probléma, amivel évekig küzdöttél?
Az, hogy úgy éreztem, hogy én nem lehetek én, és nem élhetem úgy az életemet, ahogy az belülről vezérelve történne, hanem külső szabályoknak feleltem meg. 
Ennek a kapcsolataim, főként a párkapcsolataim, a személyiségfejlődésem és 
a viselkedésem látták kárát.

Mi az, ami nem működött?? 
Egyáltalán szabadon élni.
Odamenni, ahova én akarok, olyan emberekkel barátkozni, amilyenekkel én akarok, úgy öltözködni, ahogy én akarok, azzal járni, akivel én akarok.

 

Mi korlátozott ebben??
Egyrészt az anyám, aki direkt módon nem tudott már korlátozni tizenöt éves korom után, mivel akkortól már nem éltem otthon, de belém épített olyan gátakat, amelyek nyilván később is korlátoztak. Illetve az, hogy a keresztény egyházhoz tartoztam, rányomta a bélyegét utána is az életemre, mivel a barátaim egy része vallásos közegből került ki és olyan irányba befolyásoltak, ami lehetetlenné tette később is, hogy feldolgozzam az első tizenöt évemet. Mindkét szülőm református lelkész és a korai együtt töltött éveikben főleg az apám gondolkodását meghatározta a kegyesség tekintetében egy protestáns szervezet, amelynek a célja az evangélium és a keresztyén etikai normák képviselete a társadalomban, ahogyan ők azt elképzelik. Érdekes, hogy az anyám, amennyire lázadt ellene, annyira az áldozata is volt ennek a gondolatkörnek, azaz maga is azonosult vele. A szüleim ennek a szellemében éltek és neveltek minket az öcsémmel.

Hogyan jellemeznéd azt a szellemiséget, amelyben neveltek?
Tekintélyelvűség, olyan Istennek a képe, aki alapvetően abszurd elvárásokkal él és így viszonyul hozzánk. Azt tanultam meg a világról, Istenről és az emberekről, hogy az embereknek a természetes vágyai, motivációi és értékei ellentmondanak Isten akaratának. Ő mindig valami olyasmit kér tőlünk, aminek mi zsigerileg ellene vagyunk, sőt úgy érezzük, hogy ebbe bele fogunk dögleni. Azokat a dolgokat pedig, amik számunkra fontosak és vonzóak, el akarja venni tőlünk, és olyan dolgokkal szeretné helyette megtölteni az életünket, amire mi nem vágyunk. Viszont ehhez majd kellően átformál minket, hogy mire már jól kell funkcionálni ezekben a dolgokban, addigra képesek legyünk csinálni.

Hogyan küzdöttél az otthoni felfogás ellen? 
Amióta az eszemet tudom, küzdök. Én kicsi koromtól lázadó voltam, pár éves koromtól. Aztán korai kamasz éveimben pedig sokat hazudtam azért, hogy elmehessek buliba, máshol lehessek. Utána elköltöztem otthonról egy nagy hagyományokkal rendelkező református városba, ahol gimnáziumba kezdtem járni és jobb kedvem lett. Imádkoztam barátokért és lettek barátaim. Otthon nem nagyon voltak, mert nem tudtam beilleszkedni. Körülbelül fél évig még annak is éreztem a hatását, hogy tizennégy éves koromban megtértem egy evangelizáción, de aztán kezdett ez halványulni, meg konfliktusos volt mindvégig. Egy idő után nem foglalkoztam már vele annyira intenzíven. Természetes állapot volt, hogy nem vagyok jól, és hogy konfliktusok vannak bennem, és nem olyan felhőtlen a hívő életem, mint ott egy-két embernek, legalábbis az alapján, amit ők mutattak.

Hogy lehet természetessé a konfliktusos állapot? 
Azért, mert sosem volt máshogy. Ez mindig is így volt. Persze zavart engem,
hogy miért nem vagyok olyan, mint egy keresztény, de hát nem ment és kész.
Néha tettem rá kísérletet, hogy akkor én most megjavulok és mostantól mindent nagyon komolyan gondolok és mindent elfogadok, amit mondanak, de hát ez soha nem sikerült. 

Miben érezted magad másnak, mint a többi keresztény fiatal? 
Nem tudtam soha azonosulni ezzel a szubkultúrával olyan értelemben, hogy elzárják az embert a hétköznapi élettől. Pedig tudom, hogy egy tipikus tizenévesnek tipikus élete van. Nem állítom, hogy mindenkinek ezt kell élni, de én szerettem volna. És én nem azért nem éltem, mert túl intellektuális voltam ehhez, vagy túl zárkózott, vagy túl visszahúzódó. Hanem mert azt mondták az egyházban, hogy bulizni, divatosan öltözni, pasizni, táncolni bűn. Persze voltak kitörési kísérleteim, mert ettől függetlenül néha azért legyőztem a félelmemet és elmentem szórakozni, de soha nem voltam szabad. Szóval ezekkel a dolgokkal én soha nem értettem belül egyet, de meg akartam felelni a hívő ember képének.

A kereszténységet szubkultúrának tartod?
Annak tartom, mert az, és ez nem szerencsés, hiszen amennyiben ez szubkultúra, az azt jelenti számomra, hogy korlátozó és nem enged teret a lényegnek igazán. Az emberek azt fogják gondolni, hogy ha ők így és így hisznek vagy gondolkodnak, vagy ide akarnak tartozni, akkor nekik ennek a szubkultúrának kell megfelelniük, és nem választhatnak más kifejezési formákat a hitüknek. Bizonyos keresztény közösségek egyáltalán nem tudják rugalmasan kezelni az új dolgokat és nem nyitottak rá. Nem tudnak erről gondolkodni, mert nem mernek gondolkodni sem. Nem mernek kérdéseket feltenni és ez így hiteltelen.

Mi változott meg a gimnázium óta?
Elkerültem egyetemre. Akkor is kereszténynek vallottam magam, de kezdtem elszakadni az egyháztól. Nem jártam sokat templomba, nem hiányzott annyira ez az egész, inkább kényszerítettem magam ezekbe a közösségekbe. Meg Bibliát olvastam és imádkoztam, de nem nagyon élt bennem az erős lelkiismeret. Mégis maradtak bizonyos dolgok a múltból. Például a kapcsolatok terén erősen meghatározó volt az egyház véleménye számomra. A barátaimmal néha elmentem bulizni, de nem jártam rendszeresen, mert féltem az emberi kapcsolatoktól. Tudtam, hogy én ott nem tudok igazán feloldódni, és nem fogok tudni úgy részt venni és olyan szabadon ismerkedni, ahogy szeretnék és ezért nem is érdemes nekem
ezt a vonalat erőltetni. Ha én ott úgy ismerkedek, ahogy szeretnék, az bűn.

A szüleiden kívül kik formálták még a keresztény identitásodat?   
Volt két hívő barátnőm, akik sok tekintetben pozitívan hatottak rám, mert gyakran beszéltek nekem arról, hogy Isten tényleg szeret, meg elfogadtak engem. Viszont továbbvitték azt a vonalat, ami gyerekként elkezdődött és végigkísért később is. Sőt, intenzívebben éltem meg akkor ezeket az elvárásokat, mivel ők nagyon komolyan vették őket és eszerint is éltek. De aztán nem bírtam tovább és 26 éves koromban elmentem egy lelkigondozóhoz, aki engem nem beszélt rá semmire. Nem mondta, hogy amit én eddig tettem, vagy gondoltam, az nem jó. Sőt, ő is azt képviselte, hogy ne olyan módon keressük a dolgokat, ahogyan az a világban látható, hanem imádkozzunk, az imának van értelme, mert Isten szeret és megsegít. Mindemellett képes volt a saját elképzelései ellenére egy olyan szabad légkört teremteni, amibe bármi belefért. Amikor pedig én ezt megéreztem, akkor megtettem azt, amit már tíz évvel ezelőtt is szerettem volna. Lettek kapcsolataim, párkapcsolati szinten és baráti kapcsolatok is. Szabadabb lettem. Változott a külsőm, a viselkedésem és az emberekhez való hozzáállásom. Nem gondolom már, hogy minden embernek, aki nem tért meg, irreleváns a véleménye az élet dolgairól, nem tud szeretni és nem lehet támasz számomra. Nagyon sok emberben találtam jóindulatot.

Miért egy keresztény lelkigondozóhoz mentél, miközben úgy érezted, hogy az egyház akadályoz? 
Azért, mert úgy gondoltam, hogy ezek az elvárások Isten felől érkeznek, hogy nekem valaki kvázi meg kellett hogy engedje ezeket a dolgokat. Tehát legalizálnia kellett és meg kellett hogy értse az én szempontjaimat, és azt kellett, hogy mondja, hogy igazam van, de ez a valaki olyan kellett legyen, aki ismeri Istent. Tulajdonképpen ha ő legalizálja, akkor Isten legalizálja ezeket a dolgokat. Viszont ha egy kívülről jövő ember mondja nekem, hogy mindez irreleváns, akkor annak  nem lett volna hitele és nem lett volna felszabadító, mert kívülről jövő emberek addig is elmondták, hogy hülyeség, amit csinálok. 

Hogyan vált benned ketté a személyes Isten és az a kép, amit bizonyos keresztény közösségek sugallnak róla? 
A lelkigondozás során a három év alatt vált szépen lassan ketté. Persze a kereszténység Istenéről szól a Biblia is. Mégis, Isten nem egyenlő azzal, ahogy közösségek értelmezik a Bibliát. Mondjuk pár hónapja csak, hogy elég élesen külön tudom választani a kettőt érzelmileg is. Tehát nem régóta. 

Érzed-e Isten segítségét? 
Úgy gondolom, hogy igen. Amikor én elindultam ezen az úton, hogy akkor azt tegyem, amire én vágyom, megtaláljam magamat és a boldogságot, akkor nem gördített akadályokat ennek az útjába, hanem  a támogatását láthattam.

Ápolsz valamilyen kapcsolatot jelenleg az egyházzal?
Nem sok kapcsolatom van vele. Nem járok templomba, csak nagyon hébe-hóba, mondjuk évente kétszer. A lelkigondozómmal van kapcsolatom pillanatnyilag, illetve néhány emberrel, akik az egyházhoz tartoznak. Olyanok, akikkel meg tudom értetni magam és nincs konfliktusom velük az egyház kérdéskörében. Ez már nagyon leszűkített kör. Szeretném Istent megismerni, mert úgy gondolom, hogy igazán nem volt eddig erre alkalmas társaságom. Manipulálták azt, amit róla gondolok. Az egyházzal pillanatnyilag szeretném megszüntetni a kapcsolatot, mert úgy érzem, hogy akadályozna, hogy Istent megismerhessem.

Milyenné szeretnéd formálni az életed?
Olyanná, hogy szabad ember legyek, és a személyiségemnek megfelelően viselkedjek, nyilvánuljak meg, ehhez passzoló emberekkel tartsam a kapcsolatot, boldog párkapcsolatban éljek, családom legyen, a hivatásomat végezzem, amiben jól érzem magam. Ezért folytatom, amit elkezdtem, hogy egyre inkább rájöjjek, ki vagyok én, és egyre inkább önmagam legyek. 

Boldog embernek tartod magad?
Még nem, de boldogabbnak, mint voltam, szabadabbnak, és vannak boldog pillanataim, amikor úgy érzem, hogy boldog vagyok. Aztán ez elmúlik, de úgy gondolom, hogy jó esélyem van arra, hogy hosszú távon boldog legyek.

A szüleiddel most milyen a kapcsolatod?
Jobb, mint volt. Jobban megértem őket. Az anyámmal, úgy gondolom, alapvetően rendeződött a viszony. Nincs már bennem harag irányába. Azt látom, hogy ők is áldozatok és nem nagyon tudnak ebből kikerülni. Egyébként pedig megpróbálom magam függetleníteni tőlük.

Milyennek tartod a hiteles Krisztushívő embert?
Nagyon egyszerűen tudom jellemezni: önmaga. A hiteles hívő ember olyan, mint a hiteles ember. Tehát harmonikus, boldog, szabad, kiegyensúlyozott, szereti Istent, őt is szereti Isten, szereti az embereket, elfogadó önmagával és másokkal szemben. Azt mondja, amit gondol. Azt érzi, amit érez.

Ismersz személyesen ilyen embereket?
Igen, ismerek. A lelkigondozómat például ilyennek tartom, meg néhány barátomat. Szóval ismerek kettőt-hármat, négyet maximum. Hát nincsenek tömegével!

Mit tanácsolnál a hívőknek, mire figyeljenek, hogy mással ne történhessen meg ilyesmi?
Figyeljenek oda jobban a lényegre! Többet tanítsák azt, hogy Isten mindenkit szeret, és hogy ez a lényeg! Azt a privilégiumot pedig vonják meg maguktól, hogy mások életébe beleszólhatnak. Tehát senkinek nincsen arra hatalma, hogy megmondja, hogy a másik életében mi van rendben és mi nincs. Lehet benyomása, meglátása, véleménye erről, de azt ő nem tudja eldönteni, hogy neki száz százalékig igaza van-e vagy sem.

Hozzászólások

1. Fekete Zsuzsa - 2011-10-20 23:40:16

Az egyházzal pillanatnyilag szeretném megszüntetni a kapcsolatot, mert úgy érzem, hogy akadályozna, hogy Istent megismerhessem.


2. Miskolczy József - 2011-11-05 10:11:03

Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába. - Mt 5,20.

Kedves Zsuzsa, és a veled Egyetértők!

Úgy gondolom, hogy a fenti idézet segíthet "helyretenni" azt a rövidségében is sokatmondó mondatot, amit alighanem sok-sok tapasztalat alapján voltál képes megfogalmazni (s talán nem felülről jövő segítség nélkül...)
Egyszerűen arra gondolok, hogy azok az emberek, akik ott tülekednek az orrod/orrotok előtt - az mondván magukról, hogy ők a "hívők", meg hogy ők Isten országának ajtónállói - hit(=Isten iránti BIZALOM, ENGEDELMESSÉG, HŰSÉG) nélkül, csupán önző önmagukat (Isten-nélküli önmagukat) képesek adni úgy, hogy ezzel elállják/elzárják az utat az előtt, aki náluk őszintébb, érzékenyebb szívű, jobban próbál Istenre figyelni.

Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának. (Rm. 10,3.) Elkerülhetetlen alap-probléma!
Az az egyház, mely nem veti alá (most sem, ma sem!) magát Istennek - nem is tudja hitelesen képviselni Őt: inkább "pofonokat" ad az Istent-keresőknek, mintsem, hogy a szeretet meghívóját tudná tovább adni.

Ezzel az egyházzal pillanatnyilag én is szívesen megszüntetném a kapcsolatot. De lelkészként erre nézve egyetlen esélyem maradt: Úgy járni Isten útján, hogy a körülöttem élők megtérjenek, s itt is létrejöjjön egy (még ha kicsi is) hívő gyülekezet.


3. Kiss Ábel - 2012-02-17 19:33:10

remélem a szülők elolvasták!



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 28., csütörtök,
Gedeon , Johanna napja van.
Tartalom
Vezércikk

Horváth Zsuzsanna
Az egyház kritikája, a kritika egyháza
Átmenni a záróvonalon, vagy megölni a biciklistát?

Gondolkorzó

Koczor Tamás
Kárt okozó iskolák?
A kötelezőnek nincs varázsa…

Felszín

Gueth Péter
Hajtógáz
az ötödik sípszó tizenkilenc órát jelent

B. Tóth Klára
Mr. Bean
Hétköznapi csetlés-botlásunk

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A holnap egyháza
tantételek és szabályok nélkül?

Tóth Sára
Ürítés
Szabadulás a halott anyagtól

Mélység

Szoták Orsolya
Egy tál leves
Önvizsgálat egy tányérnyi tükörképből

Nagy László
Lelki környezetszennyezés
Környezetbarát nap és panaszböjt

Szakács Gergely
Ópium, apafigura vagy erőforrás?
Hogy a vallás gyógyítson, és ne megbetegítsen

Teljesség

Bölcsföldi András
Hatba rát
Veled ki utazik?

Péter-Szarka Katalin
Közös felelősség a köztünk járókért
A hívő sincs mindig topon lelkileg

Üzenet

Pete Violetta
El ne jussunk a választalanságig…
Elhatárolódási kényszer

Turcsik Ferenc
Elégjó
Interdiszciplináris realista metafizika kezdőknek és haladóknak – frusztráció ellen

Miklya Luzsányi Mónika
Gyülekezeti gáder
Gázok és gőzök az Egyszeri gyülekezetben

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Amerikai história X
Gyilkos kipárolgásaink

Miklya Zsolt
Aranyfüst, kékfüst
Benkő Viktor alak- és színváltó képei előtt füstölögve

Hancsók Barnabás
Lélektelen korszellem – Gondolatok a Zeitgeistról
Filmesített terrorista-támadás az egyházak ellen

Hancsók Barnabás
Szellemtelen jövőkép – Gondolatok a Zeitgeistról 2.
a jövőnk még 2012 előtt

Pete Violetta
Vizet az elefántnak, esélyt az újoncnak
Rendszerek és zöldfülűek szembenállása

Riport

Detzky Panni
„Soha nem voltam szabad”
Diagnózis: vallási neurózis

Kitekintés

Juhász Ábel
„Ahol a ti kincsetek...”
Aranyláz és etikai aspektusa Verespatakon

Horváth Dániel
KözösPont
Az emberekhez kell vinni az evangéliumot – akkor is ha fesztiváloznak éppen…

Látogatóink száma a mai napon: 18486
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57517022

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat