belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Miklya Luzsányi Mónika

„…és mindörökre nő…”

Idomok és évek: merre halad az idol?

Egy kultúra szépség- és nőideálja nemcsak a közízlés, hanem a gondolkodás és az értékrend változásáról is hírt ad.
Nem véletlen, hogy évezredeken keresztül a telt idomú asszonyt tekintették szépnek.
A korábbi évszázadokban az asszony legfontosabb küldetése az anyaság, a család összetartása volt. A gyermekáldás alapfeltétele pedig a nemi érettség, a nőies formák megjelenése.
Ezt fejezik ki archaikus és törzsi kultúrák idoljai, a Willendorfi Vénusz kerek formái, de a kövérségükben is bájos, szinte angyali Rubens aktok is, el egészen a magyar népi kultúra ringó csípejű parasztlányaiig, akik még ki is párnázták a farukat, ha az Isten nem teremtette elég szélesnek azt. Ennek az asszonyi ideálnak a belső értékeiről beszél a derék asszony dicsérete is a Példabeszédek könyvében (31,10–31), az asszonyról, akinek szépsége mulandó, de lényéből erő és méltóság árad, és „nevetve néz a holnap elé”.
A kezdetektől egészen az első világháborúig ez a nőideál vonzotta férfiakat, ám ettől kezdve megváltozott a helyzet. A szecesszió görnyedt, beesett mellű, S-vonalban hajlott dekadens szépségeinek örökösei a mai kor csontsovány modelljei. Idolként vannak jelen ők is az életünkben, üzenetet közvetítenek, s nem is akármilyet: a halál, az önpusztítás, az önagresszió kultúrájának papnői öntudatlanul. Twiggy utódai, Kate Moss vagy Britney Spears követői irtóznak attól, hogy felnőjenek, s hogy érettek legyenek az asszonyi szerep betöltésére. Fontosabb nekik a saját testük, a függetlenségük, minthogy életet adjanak valaki másnak. 

Negatív testkultusz 

A multimédiás kultúra, a reklámok verbálisan a „légy önmagad” szlogenjével manipulálnak ugyan, valójában azonban az ifjúság kultuszát hirdetik. A (reklám)filmek nőideálja lányos idomú, kamaszos vidámsággal megáldott, felhőtlen szépséget sugároz felénk, még akkor is, ha idősebb hölgyeket mutat a kamera.
Egy mozdulattal eltűnnek a ráncok, kisimul a narancsbőr, a zsírpárnák feloldódnak a semmiben (természetesen koplalás és testmozgás nélkül), s az időskort is fitten, százfogú mosollyal kell megélnünk, dús, habfehér hajjal, vidáman szökdécselve sármos párunk mellett, aki akár hetvenévesen is férfiereje teljében van.
Pedig a szlogenjeiben (ön)tudatos létre nevelő kampány valójában nem más, mint egy fékevesztett testkultusz, ami a felszínen a test kondicionálásáról, valójában a másodlagos nemi jelleg eltüntetéséről szól. Női szépségideálja infantilis lény: csontsovány, melle kicsi, fejletlen, csípője keskeny, fanszőrzetét rigorózusan eltávolítja, még a ruhával fedett testrészeken is. Az emo-kultúra térhódításával elterjedt széles, fekete kontúrozás a szemeket megnagyobbítja, gyermekivé teszi, akár a fiúknál is, így még inkább elmossa a nemi határokat. A viselkedési normák is fejletlenek, a „légy önmagad” szlogenje valójában egy serdülőkora határán megrekedt viháncoló, felelőtlen nő(?) ideálját állítja a lányok és mindannyiunk elé példaként. 

Élünk, de meddig is? 

Az évezredek alatt sohasem volt olyan magas az átlagéletkor, mint manapság, mégis, a nők jó része sohasem élt ilyen döbbenetesen rövid ideig. Naomi Wolf »A szépség mítosza« című könyvében veti fel azt a problémát, hogy ma már nem az legnagyobb kérdés a nők számára, hogy létezik-e élet a halál után, hanem az, hogy lehet-e, egyáltalán érdemes-e élni 44-es méret és 44 év fölött. Ezt a problémát mi magunk is megtapasztaljuk, hiszen az úgynevezett „élet” tíz-tizenöt évre korlátozódott, feltéve, ha a lány nem megy túl korán férjhez, s nem szül meggondolatlanul gyereket. Mert onnantól vége mindennek: vége a bulizásoknak, a flörtöknek, belekényszerül a felelősségvállalás igájába, pelenkázni kell, mosni, vasalni, s ha meg akar felelni a beléégett ön- és énképnek, az első gyerek megszületése után az élete nem más, mint versenyfutás az idővel, küzdelem a kilókkal, harc a ráncok, az öregedés ellen, hogy az önmegvalósítás jegyében fenn tudjon tartani egy olyan képet, amely már rég nem önmaga.
Mert ha képes lenne egyszer őszintén belenézni a tükörbe, szembesülnie kellene vele, hogy negyvenéves korára elveszett mindaz, ami kamaszkorában még ő volt. Nem maradt rajta semmi, ami a sajátja lenne: haja festett, bőre szolizott, zsírpárnáit leszívták, s talán már a szeme színe sem az övé, mert színes kontaktlencsét hord. 

A kiteljesedés szakasza 

Pedig a negyvenéves kor éppen a kiteljesedés szakasza lehetne, hiszen az alapvető anyagi problémák ekkorra általában rendeződnek, nincs feszültség a lakás, a kocsi megszerzése miatt, a gyerekek is kinőttek a pelenkás korból, ki lehet építeni a partnerség, a közös felelősségvállalás alapjait. A házasság is új minőséget kaphat, hiszen az eltelt tizenöt-húsz év alatt összecsiszolódott a férj és a feleség, értik nemcsak egymás szavát, hanem rezdüléseit is, és ez (a klimax krízise előtt) a szexuális életet is új energiákkal töltheti meg. A gyermekek gondozása után általában negyvenéves korban kap újra lendületet a karrierépítés, a szakmai tapasztalat mellett emberileg is elég érett lehet már ahhoz egy asszony, hogy akár vezetői pozíciót is betöltsön.
Mindez persze csak akkor lehetséges, ha nem mi vagyunk a legfontosabbak, ha oda tudjuk szánni az időnket, energiánkat másokra. Ha el tudjuk fogadni magukat olyannak, amilyenek vagyunk: új és új szerepeket felvállaló, fejlődő, változó lénynek. Aki ugyan viháncoló csitri volt valamikor, de nem marad mindig az. Önmagunkkal harmóniában kellene végigjárnunk a női lét szakaszait, kibomlani telt idomú kismamaként, boldog anyaként játszani, tanítgatni gyerekeinket harmincévesen, negyven felé pedig vállalni a megfontolt, mégis derűs nő szerepét. Olyan asszonyét, aki nem akarja eltüntetni ráncait, sem őszülő tincseit, mert azok elsősorban nem az elmúlás, hanem a kiteljesedett, bölcs élet jelei.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Adamek Norbert
Perfekcionizmus
Az istenné válás keserű késztetése?

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Fehér lelkész
Hányan nézünk szembe saját síremlékeinkkel?

Felszín

Pete Violetta
Hibakereső profiknak
Idegesítő volt, kifejezetten viszketett tőle a munkatársak tenyere

Dobóczky László
Kiköpött ugyanaz
A nagyi pitéje, az enyém, és az alázat

Magasság

Tóth Sára
Egy fogyatkozásod van
Taigetosz versus Bárka

Dull Krisztina
Kollokvium a tökéletes világról
Képzelt riport

Miklya Zsolt
Ne légy szeles…
József Attila érett lírájáról

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
„…és mindörökre nő…”
Idomok és évek: merre halad az idol?

Péter-Szarka Katalin
Az elég jó anya
Kísérni, támogatni – szorongás nélkül

Miklya Luzsányi Mónika
A perfekt gyerek
Eminens, de vajon boldog?

Teljesség

Koczor Tamás
Tökéletesek, mint Isten
Felnőttek etikájára tanít a hegyi beszéd?

Üzenet

Péter-Szarka Katalin
Nem kell tökéletesnek lennem
Teljesítménykényszerünk szelídítgetése

Réz-Nagy Zoltán
Szerethető-e a tökéletes?
Mit üzen a japán teáscsésze?

Áthallások

Bradák Soma
A mélypont ünnepélye
Áldozatok és ábrázolások ecsetre alkalmazva

B. Tóth Klára
Pecséthordozók
Ami még Leonardónak is négy évébe telt

Hancsók Barnabás
A tökéletes trükk
Áldozatok az illúzió oltárán

Riport

Kojsza Péter
„Tökéletes sosem lesz!”
Kereste, de nem találta

Kitekintés

Szoták Orsolya
Láthatatlanok
Fogyatékos a családban: válaszút az intézet és a mélyszegénység között?

Szakács Gergely
Tökéletes vallásosság
Skatulyáink és a krisztusi igazság

Látogatóink száma a mai napon: 2562
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57374776

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat