Bocsánatot kértem és örömet kaptam

Sajnos csak 3-4 évente mehetek Koreába. Így nagyon ritkán találkozom a szüleimmel és a testvéreimmel. Most is nagyon vágyakoztam a találkozásra és készültem a hazaútra. Indulás előtt többször mentem hatvani templomunkba imádkozni. Olyan jó volt egyedül az Úrral tölteni az időt.

Ima közben többször éreztem, hogy Isten szól hozzám a békességről: „Törekedjetek mindenki iránt a békességre..."(Zsidó 12,14); „Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket..." (1Th 5,23); Éljetek minden emberrel békességben..."(Róm12,18).

Eszembe jutott néhány dolog, amely még nem tiszta az életemben. Ezek mind az emberekkel való kapcsolatomról szólnak. Közülük nagyon fontosnak éreztem a következőt: kicsi koromban jó kislány voltam, mindenki megdicsért, de otthon a testvéreimmel szemben elég önző voltam, mindig csak a magam érdekében jártam el, nem érdekelt semmi más csak önmagam. A nagymamám és a szüleim mind nagyon szerettek engem, mert én voltam az első unoka és az első gyermek. Én ezt a körülményt kihasználtam: azt tettem, amit én akartam.

Amikor megtértem, akkor bocsánatot kértem az Úrtól, azután ezt az ügyet el is felejtettem. Sajnos egyszer se kértem bocsánatot a testvéreimtől nyilvánosan. Azóta sok idő eltelt, de most előkerült mindez a szívemben és az ÚR többször is figyelmeztetett, hogy ez így nem helyes. Arra is gondoltam, hogy most még van lehetőség tőlük bocsánatot kérni.

Indulás előtt elsősorban azt terveztem, hogy most bocsánatot fogok kérni tőlük. Megérkezésünk után, egyik nap az egész család összejött vacsorázni.

Ekkor a testvéreimnek elmondtam, hogy kiskorunkban milyen önző voltam, és bocsánatot kértem tőlük, így megkönnyebbült a szívem.

Azt mondták, hogy nem voltam önző, nem kell bocsánatot kérnem. De én hálát adok Istennek, hogy mindent elmondhattam nekik. Ezen kívül is néhány embertől bocsánatot kértem. Sikerült, amit terveztem. - Úgy érzem, hogy jól tettem, mert most más lett a szívem. Sokkal vidámabb, békésebb lettem, és a szolgálathoz is kaptam új erőt.

Bo Kyeung