Keresztyén a nem keresztyének között

Kényelmes dolog keresztyénként élni vasárnap vagy ünnepen egy gyülekezetben. Itt mindenki keresztyén, itt természetes, hogy imádkozunk, énekelünk, magától értetődő, hogy a gyülekezet tagjai megértik, befogadják egymást. Fészek-melegben, szeretetben élnek. Az együttélésért szinte semmit nem kell tenni.
De hétfőn reggel az iskolában, a munkahelyen már legtöbb esetben nem-keresztyének között vagyunk. A közöttük való élet már nem olyan könnyű. Ehhez az élethez ad gyakorlati segítséget a 20. század nagy mártír-teológusa: Dietrich Bonhoeffer.
"Milyen legyen a krisztuskövetők viszonya a körülöttük lévő emberekhez? Vajon a kiválasztással, amelyben részesültek, kaptak-e különleges, önálló jogot, sikerült-e nekik olyan erők, mércék, képességek birtokába jutniuk, amelyek lehetővé tették számukra, hogy ezek révén különleges tekintélyt igényeljenek másokkal szemben? Hiszen kézenfekvő volna, hogy Jézus követői élesen, megkülönböztető ítélettel váljanak el környezetüktől.
Jézus azt akarta, hogy a tanítványok ezt a kiválasztó és kárhoztató ítéletet a többiekkel való napi érintkezésben foganatosítsák?
Jézus világossá teszi, hogy a tanítványok nem ítélkezhetnek. Ha mégis megteszik, saját fejükre hull a kard, amellyel ítélik a testvért. Az a vágás, amellyel elválasztják magukat a másiktól, mint igazakat a nem igazaktól, őket magukat választja el Jézustól.
A Krisztust követő ember teljesen a Jézussal való kapcsolatból él. Igazsága csak ebben a kapcsolatban, és sohasem azon kívül létezik.
Tanítványi életének mércéje egyedül Jézus Krisztus. Ezért saját igazsága is a Jézussal való közösségében van elrejtve.
A tanítvány önmagát sem láthatja, figyelheti, bírálhatja tárgyilagosan, hiszen egyedül Jézust látja. Őt pedig egyedül Jézus látja, ítéli el, és kegyelmez meg neki. Így a tanítvány a többi ember között nem az igaz élet mércéje. A tanítvány a másik embert mindig csak olyanként láthatja, mint akihez Jézus jön. Sőt a másikkal is csak azért találkozik, mert Jézussal megy a másikhoz. Jézus megelőzi őt a másiknál!
Összegezve az eddigieket, azt mondhatjuk, hogy a keresztyén ember nem-keresztyénnel való találkozása sohasem két szabad ember összecsapása, akik közvetlenül vonultatják fel nézeteiket, mércéiket, ítéleteiket egymás ellen. Ellenkezőleg: a tanítvány a másik emberrel olyasvalakiként találkozik, akihez maga Jézus jön. A tanítvány tehát nem olyan állást foglal el, amelyből megtámadhatja a másikat, hanem Jézus szeretetének az őszinteségével, a közösség feltétel nélküli ajánlatával lép oda a másikhoz.
Az ítélkezés vakká tesz, de a szeretet látóvá. Amikor ítélkezem, vak vagyok a saját gonoszságommal és a másikra vonatkozó kegyelemmel szemben. Krisztus szeretetében azonban a tanítvány minden elgondolható vétekről és bűnről tud, mert tud Jézus Krisztus szenvedéséről. A szeretet a másikat a kereszt alatt látja, és éppen ebben lát valóban tisztán. Minden ítélkezésnek az a rendkívül veszélyes öncsalás az előfeltétele, hogy Isten igéje rám nézve másként érvényes, mint a felebarátomra. Külön jogot érvényesítek azáltal, hogy ezt mondom: rám a megbocsátás érvényes, a másikra viszont az elmarasztaló ítélet. Mivel azonban a tanítványok nem kapnak Jézustól olyan külön jogot, amelyet a másikkal szemben érvényesíthetnének, - mivel semmi mást nem kapnak, mint közösséget Vele,- ezért mindenestül tilos nekik az ítélkezés.-
A tanítványi gyülekezet nagy kísértése, hogy szeretne gyors sikereket látni a misszióban, azonnali eredményeket az ige hirdetésében, látványos, gyors megtéréseket az egyházban.
Bonhoeffer éles szeme ezeket a hibákat is észreveszi:
"A tanítványi gyülekezet sürgető nyugtalansága, amely működésének semmilyen határát nem akarja ismerni, a buzgalom ,amely nem veszi figyelembe az ellenállást, egy győztes eszmével téveszti össze az evangélium szavát.
Az eszme fanatikusokat követel, akik nem ismerik és nem veszik figyelembe az ellenállást.
Az eszme erős. Isten szava azonban gyenge! (Ez a lényege!) Megengedi, hogy emberek megvessék és elvessék. Vannak az ige számára megátalkodott szívek és bezárt ajtók. Az ige felismeri az ellenállást, amelybe ütközik, és elszenvedi. Nehéz feladat ezt felismerni: Az eszmék számára nincs lehetetlen, de az evangélium számára vannak lehetetlenségek. Mert az ige gyengébb, mint az eszme. Így az ige tanúi (a keresztyének) gyengébbek az igével, mint egy eszme propagandistái. De gyengeségükben szabadok a vakbuzgók beteges nyugtalanságától, hiszen az igével szenvednek.
Összegezve: azt mondhatjuk, hogy ha az igét minden körülmények között, minden eszközzel rá szeretnénk kényszeríteni a világra, úgy eszmét csinálnánk Isten élő szavából.
Ez a gyenge ige, amely elszenvedi a bűnös tiltakozását, ugyanaz, mint az erős, irgalmas ige, amely visszafordítja a bűnösök szívét. Ereje gyengeségbe van takarva!
Óriási feladat az, ami a tanítvány (a keresztyén ember) előtt áll: Fel kell ismernie megbízatásának határait.
Mit kell tennie a tanítványnak a bezárt (nem keresztyén) szívek láttán? Be kell vallania, hogy semmilyen joga vagy hatalma nincs a többiek fölött. A tanítványok imára indulnak. Azt hallják, hogy nem vezet más út a felebaráthoz, mint az Istenhez szóló ima. Ítélet és megbocsátás Isten kezében marad. Ő zár be és ő nyit ki. Tudnia kell, hogy a nem keresztyének miatti aggódásának és nyugtalanságának imában kell végződnie. Legnagyobb ereje az imájának adott ígéret.-

/Dietrich Bonhoeffer/