A halál tényével lépten-nyomon találkozunk. A krimikben tucatszám van a hulla, nem számit ott az emberélet. A rendőrségi hírekben halljuk: lelőtte, agyonütötte, megfojtotta. Aki kórházban jár, vagy idősek otthonában, látja a "halál árnyékának völgyében- lévőket.

Ez azonban nem elég az embernek. Egy anyuka szomorúan mondta, alig talált gyermekének ruhát, mert pólón, pulóveren, hajpánton, dzsekin halálfejes díszítés van.
Fokozni kell, jön az amerikai hóbort: a Halloween ünnep. Vicceljünk egy kicsit a halállal. Készítsünk töklámpa-koponyát, ki tud rémisztőbb halálfejet. Középiskolai tanárnő újságolja, iskolájuk Halloween buliján asztaltáncoltatás, halottidézés lesz, és díjazzák a "legszebb- haláli sikolyt. Ha még ördögi fertőzöttség nélküli a gyerek, meg kell gyorsan rontani az egészséges lelkét.
Aztán valami vallásos köpenyben lévő halottkultusz is jön október végén. Mint a hangyaboly, olyan a temetők környéke. Keresztyének vagyunk, hitvallásunkban felekezetenként egyformán mondjuk: "hiszem a halottak feltámadását-. Ennek ellenére megyünk a temetőbe a halottainkhoz. Jézus csaknem 2000 éve feltámadt a halottak közül, ahogy Pál apostol mondja: első zsengeként.
Mi reformátusok is gondot viselünk szeretteink sírjára. Virágot is teszünk oda. De mi nem a halottakra emlékezünk, hanem a Krisztusban élőkre. A hitetlenségnek halál van - a hitnek feltámadás. A szem a sírt látja, a lélek Isten országát.
Jézus mondja Mártának és nekünk is: "Aki hisz énbennem, ha meghal is él...- A temetők bejáratához ezért világító betűkkel, talán mécsesekkel kirakva Halottak napja környékén ki kellene írni az angyal húsvéti üzenetét: -NINCSEN ITT, MERT FELTÁMADOTT.-
Ez a kis történet gondolkoztasson el bennünket, mint keresztyéneket. Miben is hiszünk, a halálban vagy a feltámadásban?
A harmincas évek végén kivándorolt Amerikába egy egyedülálló ember. Kint uj egzisztenciát teremtett magának, de lelkileg nem tudott gyökeret ereszteni. Itthon maradt egyetlen barátjának minden héten írt. Ez a barát hívő volt, és ezt a gyökértelen, levert, mély depresszióban élő embert leveleivel vigasztalta, erősítette. Eltelt sok esztendő és ez az egyetlen ember, akivel igazán kapcsolata volt az életben meghalt. Akkor az amerikás magyar elhatározta, hogy hazajön és meglátogatja régi faluját, apja, anyja és barátja sírját. A szállodából azonnal kiment a Rákoskeresztúri temetőbe, és egy nagy csokor virággal a kezében elkezdett bolyongani. Már bealkonyult, de csak nem találta a sírt, és valahogy elvesztette a tájékozódást. Tudta, hogy későre jár, az irodát is becsukták, és már nem fogja megtalálni barátjának, vigasztalójának sírját. Hirtelen megállt egy sír előtt megrendülve, megdöbbenve. Egy fekete márvány női alak, alatta egy sor a Bibliából: -Mit keresed a holtak között az élőt?-
Ott állt és úgy érezte, hogy barátja még egyszer üzen neki, üzenete ez:- Mit keresed a holtak között az élőt?- Ennél a sírnál letette a virágait, nem keresett tovább semmit, hiszen miért keresse a holtak között az élőt? Nem is ment el falujába, felült a legközelebbi repülőgépre és visszament Amerikába. Mást talált, mint amit várt: halottakat keresett, és az élet evangéliumára talált. Valakinek később azt mondta: Azért az egy sorért érdemes volt átrepülni az óceánt.

Tóthné Magyar Ágota
lelkipásztor